Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-25 / 274. szám
2013. NOVEMBER 25., HÉTFŐ KELET Gáz van a kikapcsolásokkal A gázkizárással való fenyegetőzés télen különösen hatásos fegyver, de ettől még jogszerűtlen. nyíregyháza. - Az egyik ilyen tévhit, hogy a gázszolgáltatónak joga van saját magának behajtani a saját kötbérkövetelését. Mint ismeretes, jelenleg a Tigáz-DSO Kft. (korábban pedig a Tigáz Zrt), rendszeresen gázóra ellenőrzéseket végeztet a saját szakembereivel, bevizsgáltatja a problémásnak vélt mérőket, majd tetemes kötbér és egyéb követelésekkel áll elő a felhasználókkal szemben.- Mivel ez nem egy bíróság által megállapított, jogerős pénzügyi követelés, a Tigáz „fenyegető” leveleit nem szabad komolyan venni! Az aktuális számlát, illetve a korábbi jogos hátralékokat természetesen illik kifizetni, de a kötbért és más plusz költségeket - amennyiben az adós azokat nem ismeri el, és a bíróság sem ítélte meg, - semmiképpen - nyilatkozta lapunknak dr. Kalocsai Gábor, aki több alkalommal is sikerrel képviselte már ügyfeleit a monopolhelyzetben lévő szolgáltatóval szemben.- A bírósági végrehajtásról szóló törvény kimondja ugyanis, hogy a bírósági végrehajtó csak a bíróság jogerős ítéletével megállapított adósságot hajthat be, hatósági kényszereszközök (inkasszó, letiltás, lefoglalás ingó- vagy ingatlan végrehajtás) igénybevételével. Ez tehát kizárólag a végrehajtó kompetenciája - magyarázta az ügyvéd, majd így folytatta: - A Tigáznak ezzel szemben nincs törvényi felhatalmazása arra, hogy a saját állítólagos követeléseit saját maga hajtsa be. Maximum fenyegetőzhet, de semmi több, egészen addig, amíg az ügyfél azt önként meg nem fizeti vagy nem tesz „beismerő vallomást”, illetve a cég a bíróság előtt nem bizonyítja az igazát! Sokan félelemből fizetnek A másik tévhit, hogy az el nem ismert kötbér követelés megfizetésének megtagadása esetén a gázszolgáltató megszüntetheti a gázszolgáltatást. A mindennapi gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy sokan megijednek a félrevezető és félelemkeltő felszólítástól, a szolgáltatás kikapcsolásával való fenyegetőzéstől (főleg télen, ami érthető), ezért önként megfizetik a több százezer forintos kötbérkövetelést még akkor is, ha ártatlanok.- Kérdem én, ha a fogyasztó nem manipulálta a mérőt, nem lopta a gázt, tisztességesen járt el, miért fizessen akár egyetlen fillér büntetést is? Joga van-e szüneteltetni a földgázelosztási szolgáltatást a Tigáznak? Az ezzel való fenyegetőzés a téli évszakban különösen hatásos „fegyver”, pláne, ha be is váltja a szolgáltató, csakhogy a gázellátásról szóló törvény szerint erre nincs jogszabályi felhatalmazása!- A paragrafusok kimondják, hogy a gázhálózat üzemeltető csak abban az esetben szüneteltetheti a szolgáltatást, ha bizonyítéka van rá, hogy a fogyasztó valóban szabálytalanul vételezte a gázt, megrongálta a mérőt, a plombát vagy „kikerülte” az órát, magyarul gázt lopott. Ám a törvény azt is kimondja, hogy lakossági fogyasztó esetén 24 órán belül kötelező helyreállítani a szolgáltatást, amennyiben a szüneteltetésre okot adó körülmény már nem áll fenn. A kötbérkövetelés nem indok- Nos, amikor a Tigáz szakem- | béréi ellenőrzést tartanak és valamilyen „szabálytalanságot” tapasztalva leszerelik a gázórát, rögtön felszerelnek egy másik mérőt, és ezzel gyakorlatilag meg is szüntetik a gázszolgáltatás felfüggesztésére okot adó körülményt, ettől kezdődően pedig a szolgáltató már nem kapcsolhatja ki a gázszolgáltatást a fogyasztónál! A kikapcsolásra okot és lehetőséget adó körülmények törvényi felsorolásából hiányzik a kötbérkövetelés teljesítésének fogyasztó általi megtagadása is, ezért a gázszolgáltatás jogellenes kikapcsolása miatt a gázellátás nélkül maradt felhasználók amellett, hogy j a bíróság előtt követelhetik a j szolgáltatás azonnali helyreállítását, még kártérítést is kérhetnek a Tigáztól - ismertette a jogszabályi hátteret a nyíregyházi ügyvéd. KM-Pi A gázellátásról szóló törvény Ha a fogyasztó ingatlanán a szolgáltató jogellenes módon megszünteti a földgázszolgáltatást, s ezáltal megfosztja a fogyasztót a fűtési, főzési, mosakodási lehetőségektől (gyakorlatilag lakhatatlanná teszi a lakását), úgy a jogaiban sértett a bírósághoz fordulhat, és kérheti a döntéshozó testülettől, hogy kötelezze arra a céget: tegyen eleget a szolgáltatási kötelezettségének. A polgári törvénykönyv és a gázellátásról szóló törvény egyaránt kimondja, hogy a gázszolgáltatóknak ellátási kötelezettségük van, s ez alól az állítólagos kötbér követelésükre hivatkozással sem mentesülnek. Ha tehát a szolgáltató nem szolgáltat, akkor törvényt szeg, és bírósági úton kötelezhető a helyreállításra, valamint kártérítés fizetésére! - mutatott rá dr. Kalocsai Gábor. Téliesre fordul az időjárás Megerősödhet, viharossá is fokozódhat a szél, s jelentős lehűlésre is készülni kell. NYÍREGYHÁZA. Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont, ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog - tartja a mondás. Nos, november 25-e Katalin napja, és az előrejelzések alapján az ország több helyén várható havazás. A hónap utolsó hetében téliesre fordul az idő. Már hétfőn, Katalin napkor is több helyen várható hózápor. Majd a hét további részében is jellemzően csapadékos lesz az idő, helyenként eső, Alaposan fel kell öltözni fotó: racskó tibor Gazdálkodói tanyafórum NYÍREGYHÁZA. Hétfőn 17 órától kezdődik a Vajdabokori Művelődési Házban a Szabolcsi Szociális Szövetkezet szervezésében az a gazdálkodói fórum, melynek célja a közösségi élet erősítése, a helyi gazdák igényeinek, szükségleteinek felmérése a közösségi gazdálkodás terén, valamint az árujuk piacra jutásának erősítése. Az elmúlt fórumokon a szövetkezet tagjai arról beszélgettek a gazdákkal: milyen változások vezethettek oda, hogy az elmúlt évtizedekhez képest jelentősen átalakult a tanyavilág társadalmi szerkezete, a korábban tapasztalt közösségi élet, közösségi gazdálkodás | háttérbe szorult. km Megkérdeztük Ön hogyan fogadja a novemberi enyhe időt? VASS DZSENIFER: Nem BARSI LÁSZLÓ: Ol- FECZKU DÓRA: Otthon fagyok meg a buszra esőbb a fűtésszámla. hagyhatom a nehéz várva. csizmát. TEREMI LÁSZLÓNÉ: Kitolódhatna még az enyhe idő. KÁLLAI ZSOLT: Egy hosszabb tél előjele lehet. SAND ZOLTÁNNÉ: A globális felmelegedés következménye.- A kellemes időnek köszönhetően tovább tartózkodhatunk a szabadban a friss levegőn, akár késői időpontban is. Viszont ha jobban belegondolunk, lehetséges, hogy ezzel együtt a telünk is kitolódik majd - nyilatkozta Teremi Lászlóné. A nyíregyházi Kállai Zsolt is hasonló véleményen van, szerinte az enyhe időjárás több szabadtéri programnak és a napestig tartó sétáknak is kedvez. Sand Zoltánná szerint összetettebb a helyzet, mint azt gondolnánk, hiszen ez a melegebb idő a globális felmelegedéssel köthető össze, ami pedig komoly probléma az emberiség jövőjét illetően. Vass Dzsenifer is pozitívan áll a kellemes novemberi időhöz. - Ha a barátaimmal kimozdulok, még az esti órákban sem fagyok meg a buszmegállókban, tovább maradhatok kint. - Nem kell a nehéz és vastag ruhákkal | bíbelődnöm, már-már a tava- J szias darabokat készítem ki, a csizma pedig még a szekrény mélyén van - válaszolta lapunknak Feczku Dóra. - Természetesen nagy előnye a kora őszi időnek, hogy jelenleg kevesebbet költünk a közüzemi számlák kifizetésére, s J ez kedvez majd a karácsonyi bevásárlás alkalmával, ami a karácsonyi ajándékvásárláskor jól jöhet majd - válaszolt Borsi László. km-sa Otthon, Európában Kering a neten egy lista, amely egy angliai kórház ügyeletes orvosainak névsorát tartalmazza: a java magyar, a többiek a nevükből ítélve szintén keletről jöttek, csak még keletebbről. Ha beszélgetek széltében-hosszában, ötvenes éveikben járó családfőkkel, a külföld, vagy mint lehetőség, vagy mint mumus, fenyegető választás felmerül a csevegésben, amikor a gyerekek sorsáról, jövőjéről esik szó. Kinn van Angliában - ez egy egyre gyakoribb válasz, ha érdeklődünk. De hát végül is ezt akartuk nem? Szabad mozgást, amikor eldönthetjük, hogy hol akarunk élni, dolgozni, tanulni. Egy olyan Európát, amelyben mi is tényleg otthon lehetünk. Arról igaz a rendszerváltás környékén nem esett szó, hogy az egyik kényszert fogjuk sok esetben a másikra cserélni. Azaz a nem szabad, nem lehet utazni, költözni kényszere átváltott a muszáj menni - ..i- , kényszerére. Én nem hiszem, DG hűt Végül is GZt hogy valaki jó kedvében megy rlkrirfl lk npm? SZH- elaz otthonos és szeretett bad mozgást amikor BudaPestiérő1 Norvégiába UdU 11 lUZgdb L, di 111KUÍ buszsofőrnek, mint az egyik eldönthetjük, hogy ismerősöm és Londonban hol akarunk élni, S«“ dolgozni, tanulni. Egyszer Bécsben ettem egy olasz étteremben ahol a hullafáradt fiatalember miután ékes angolsággal előadtam a rendelést a következőt mondta: ne erőlködj, Nyíregyházáról jöttem, és most dolgozom le a második tizenkét órámat a diplomámmal a zsebemben. Egyszóval kemény ez, akárhonnan nézzük, de most elsősorban nem az eltávozok sanyarú sorsáról szeretnék írni, hanem azokról, akik itthon maradnak. Azokról a családfőkről és családanyákról, akik nem ehhez szoktak hozzá. Nem ahhoz hogy a gyerekük sok ezer kilométerről üzen csak és egy webkamera torzító képe az, ami rájuk mosolyog, ha látni akarják őket. Szívszorító látni a csetelő mamákat és a skype hívásra váró szülőket. Jó persze nem kell ahhoz külföldre menni, összejön ez itthon is, hogy a gyerekek úgy repüljenek ki, hogy csak néhányszor lesz együtt a család egy évben. De a különbség mégis nagy. Aki külföldre megy, taíán örökre ottmarad. Talán ott éli tovább az életét ahol a szülők mindig idegenek lesznek-persze maguk az eltávozottak is, de hát ők tudják, mit miért vállalnak. De ha haza is jönnek, nehéz lesz a folytatás nagyon. Sok ismerősöm panaszolta, hogy visszailleszkedni a kis hazánk abszurd és igazságtalan munka- vállalói és állampolgári viszonyai közé egy normálisan működő nyugat európai ország után, hát nem egyszerű. És ez még csak nem is képzettségfüggő, tudományos kutatók ugyanúgy erről vallanak, mint a segédmunkások. A baj gyökere valahol ott van, hogy mi sokszor nem azért mozdulunk, mert annyira otthon éreznénk magunkat Európában, vagy mert a szakmánkban olyan tudáshoz, lehetőségekhez juthatunk, mint itthon nem. Hanem azért mert nem boldogulunk. Az embereknek végtelenül egyszerű vágyaik vannak, egy kis biztonság, egy kis gyarapodás, szorongás nélküli szolid élet. Nem azért mennek és vállalják a kinti lét terhét, mert sarokházra gyűjtenek. Én senkit nem ismerek, aki meggazdagodott volna - biztos van ilyen - kinn, csak filléres gondok nélkül élnek, és van munkájuk. Az itthon maradottak pedig mindig reménykednek. Hátha egyszer csak hazajön mindenki. De jó is lenne. laszlo.kiss@inform.hu Kelet kvíz Az itt élő Doby testvérek néphonvédként harcoltak Bem seregében. a) Vásárosnaményban b) Fehérgyarmaton c) Nagykállóban d) Vitkán A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. *> Szorgoskodnak Pátyodon Pátyodon a csapadékvíz-elvezető csatorna építése mellett új járda is épül. fotó: racskó tibor Háttér 3 Sokan adminisztrálják a havi fogyasztásukat illusztráció: ékn Nézőpont Kiss László Ha a rogyasz- tó tisztességesen járt el, miért fizetne egy fillért is? DR. KALOCSAI GÁBOR másutt havas eső, havazás valószínű. Néhol napközben is csak 0 fok lehet, a leghidegebb órákban pedig akár mínusz 9 Celsius-fokig is csökkenhet a hőmérséklet. km