Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-18 / 268. szám
2013. NOVEMBER 18., HÉTFŐ KELET MíOvtnoBszAo Nem mentség a szegénység Minden iránt érdeklődve a minap egy kéregető férfit arról faggattam, ki most lakóhelyén a polgármester, hogy hívják alsós és felsős fiának az osztályfőnökét. A markát tartotta, de fejét csak ingatta, ! hogy nem tud megnevezni senkit sem. Szegénység ide, munkanélküliség oda, az embernek ismernie kell mindazokat, akik a települését vezetik, a csemetéit nevelik. Úgy tűnik, alkalmi ismerősöm soha nem volt kíváncsi srácainak tanulmányi előmenetelére, nem érdekli, hogy mi lesz velük, mi lesz belőlük. Megkérdeztem: Nem akarja, hogy utódjai szakmát tanuljanak, amivel majd el tudnak helyezkedni, s így esetleg többre vinnék, mint az édesapjuk? Azt akarja, hogy a példáját követve ők is majd városról városra járva kéregessenek? Lehetünk ugyanis bármilyen hátrányos helyzetben, élhetünk bármilyen szegénységben, de nem lehetünk annyira nemtörődöm és fásult szülők, hogy ne foglalkozzunk gyermekeinkkel, a jövőjükkel, különben csak azt érjük el, hogy generációról generációra öröklődik a szegénység, a munkanélküliség. S a szegénység nem mentség arra sem, hogy elhanyagoljuk önmagunkat, lakásunkat, környezetünket... magyar@inform.hu Silvio Berlusconi politikai tavaszt hirdetett Róma. Űj politikai tavaszt hirdetett meg Silvio Berlusconi szombaton pártja országos tanácsa előtt tartott beszédében, bejelentve a Szabadság Pártja (PdL) végét és a Forza Italia (Hajrá Olaszország, FI) újjászületését. A PdL-nek vége, újjászületett a Forza Italia, a párt és mi is ugyanazok vagyunk, mint az 1994-es politikai színrelépésünkkor - hangoztatta Silvio Berslusco- ni. MTI Az év végéig hatszázzal nő a határrendészek száma, akiket folyamatosan képeznek ki és állítják őket szolgálatba - mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár vasárnap Balatonalmádiban. Hozzátette: a határrendészek főként a magyar-szerb határon teljesítenek majd szolgálatot, mert ott jelentősen megemelkedett az illegális bevándorlók száma. Ne kapjon a belváros tanyasi forrást! BUDAPEST. Az Együtt-PM szövetség tiltakozik az ellen, hogy a Rogán Antal által irányított budapesti Belváros a tanyasi családoknak szánt forrásokból részesüljön - jelentette be az ellenzéki szövetség két politikusa az V. kerületi önkormányzat előtt tartott demonstráción. Simándi Sze- lim jelezte: a tanyasi fejlesztési program eredeti célja az volt, hogy villamos energiával lássák el a tanyákat. mti „Itt hamarosan rablótanya nyílik!” hirdeti a transzparens a sajtótájékoztató helyszínén felállított birkakarám mellett fotó: mti. honéczy Barnabás Pintér Sándor: a hivatalos kampányban személyvédelmet kaphatnak a kormányfőjelöltek. BUDAPEST. Miután az államfő kihirdeti a választás napját és megkezdődik a nyilvános felkészülés a választásra, a rendőrség fel fogja ajánlani a kormányfőjelölteknek a személyvédelmet - mondta Pintér Sándor belügyminiszter. Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy már 1994-ben felajánlotta ezt a rendőrség azoknak a pártoknak, amelyek a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti küszöböt elérték. A miniszterelnök-jelöltek azonban csak kevés esetben éltek ezzel a lehetőséggel - tette hozzá. Semlegesnek maradni A miniszter a tárcájához kötődő választási feladatokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a rendőrség pártpolitikai semlegességét fenn kell tartani, az nem lehet megkérOrbán Viktor védelmére jelenleg is ügyelnek. A 444.hu felvételén az egyik testőrt jelölték meg fotó: 444.hu dőjelezhető. Feladataik két csoportba oszthatók: a voksolás és a kampány időszakára. A kampányrendezvények biztosításának szintjét és a teendőket létszámarányosan kell meghatározni annak érdekében, hogy megfelelő biztonságot tudjanak nyújtani mondta. Szabadtéri politikai rendezvényekre rendbiztos van kijelölve, aki kapcsolatot tart a rendezőkkel, velük közösen határozza meg a terület nagyságát, a tájékoztatás formáját. Ezekben az esetekben van látható rendőri jelenlét, továbbá a rendőrség biztosít egy olyan felkészült csapatot, amely meg tudja szüntetni a provokációt, a rendbontást. Zártterű rendezvényeknél elsősorban a rendezőt, az igénybevevőt, illetve a helyszínt adó vállalkozást vagy magánszemélyt terheli a felelősség, de ezekben az esetekben is segítséget nyújt a rendőrség például tűzszerészeti átvizsgálással és beléptetőkapukkal - mondta. Fegyver nélküli szolgálat A szavazással kapcsolatban kiemelte, hogy önállóvá vált a választás szervezete. A folyamatot a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség például útvonal-biztosítással segíti, hogy a szavazólapok minden helyszínre biztonsággal megérkezzenek. A tárca figyelemmel kíséri a választás informatikai rendszerét, és biztosítania kell a külföldről beérkező szavazatok biztonságos megérkezését is. Felidézte: 1994-ben országos főkapitányként meghirdette, hogy a rendőrök ünnepi öltözetben és fegyvertelenül teljesítsenek szolgálatot a közterületeken a választás napján. Ez hagyománnyá vált, és szeretnék a jövő évi választások során is alkalmazni - mondta. Hozzátette ugyanakkor: „senkinek nem ajánlja, hogy ebből megpróbáljon előnyt kovácsolni”, mti Testőrök védhetik a jelölteket „Nincs Károlyi Attila nevű tag” BUDAPEST. Az MSZP-nek nincs Károlyi Attila nevű tagja és nincs Fejér megyei sporttagozata sem, így annak vezetője sem lehet az említett személy - tudatta a párt közleményben. Az MSZP arra reagált, hogy a Fidesz szóvivője szerint újabb bizonyíték került elő, amely szerint a hamisított videofelvételt az MSZP- hez eljuttató Károlyi Attila az ellenzéki párt tagja, pedig ezt a szocialisták cáfolták. Az MSZP tudatta: a párt alapszabálya szerint bármilyen tagozat csak a megyei pártelnökség jóváhagyó döntése alapján jöhet létre, és csak ezután van a párthoz kötődő képviseleti joga, márpedig a Fejér megyei elnökség nem hagyott jóvá semmilyen sporttagozatot. mti Fehér lóval vonult a Jobbik Horthy Miklós budapesti bevonulására emlékezett a Jobbik, az MSZP elítélte a rendezvényt. BUDAPEST. Horthy Miklós lovas szobrának Szent Gellért téren történő felállítását követelték a szónokok, azon a vasárnapi demonstráción, amelyet a Jobbik szervezett az egykori kormányzó 1919- es budapesti bevonulásának érvfordulóján. Az egykori esemény hangulatát felidézendő a meg- emlékezők egy fehér ló felvezetésével végigvonultak az egykori Horthy Miklós, jelenleg Bartók Béla úton, a Kosztolányi Dezső tértől, a Szent Gellért térig. A 250-300 de- monstrálót, köztük a Nemzeti Őrsereg és a Új Magyar Gárda egyenruhás, alakzatban vonuló aktivistáit, több mint félszáz ellentüntető fogadta a Szent Gellért téren. Novák Előd, a Jobbik al- elnöke a demonstráció kezdetén úgy vélekedett, hogy Horthy Miklós nem csupán egy mellszobrot, hanem egy egész alakos lovas szobrot érdemelne Budapesten. Az egykori kormányzó ma is példát szolgáltathatna a magyar nemzetnek - tette hozzá. Az első és második bécsi döntéssel kapcsolatban, a trianoni békeszerződés nyomán elcsatolt területek egy részének visszatérésére utalva úgy fogalmazott, „nem mondhatunk le elszakított honfitársainkról és területeinkről”. A beszédeket a tér másik oldalán gyülekező, az Együtt- PM által szervezett ellentüntetők „nácik haza!” és „mocskos nácik” bekiabálásokkal és fütyüléssel próbálták megzavarni, illetve a „diktatúrák ideje lejárt” feliratú táblákat emeltek a magasba. Az MSZP elítélte a Jobbik rendezvényét. Szerintük alig maradhatott magyar család, amely ne személyes tragédiaként is emlékezne Horthy Miklós negyedszázados országlására, így annak első lépéseire is. Emlékeztettek arra, hogy a fehérterror kegyetlen időszaka után az államilag szervezett antiszemitizmus, majd az értelmetlen világháborús szerepvállalás következett. mti © Megszépült a rimaszombati templom Tamás Aladárné Szűcs Ilona (balról) - aki miután felvette a magyar állampolgárságot, megfosztották szlovák állam- polgárságától - és Orbán Viktor miniszterelnök a felújított rimaszombati református templomért tartott hálaadó istentiszteleten. FOTÓ: MTI, KOMKA PÉTER © Horvát-magyar gyakorlat Tűzoltók és mentők dolgoztak égő és összeroncsolódott személyautók mellett egy szimulált közlekedési baleset helyszínén a horvát-magyar DRAVIS 3 nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlaton Pécsen, fotó: mti, sóki tamás Elveszítik a támogatást az „átláthatatlan” cégek Minél több helyi termék a piacra A cél: minél több helyi termék kerüljön a piacra. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter erről Lengyeltótiban, a térség növény- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóinak fórumán beszélt. Vannak kihasználatlan területek, elveszett az a hatalmas lehetőség, amelyet a valamikor háztáji gazdálkodás, a kertkultúra, a kisméretű termelés jelentett, ezzel eltűntek a kiegészítő jövedelemforrást jelentő tevékenységek, és ez jelentős szerepet játszik a vidék elszegényedésében - mondta. MTI BUDAPEST. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta az átláthatósági nyilatkozatot vissza nem küldő cégek listáját, az érintett 700-750 cég vagy szervezettel szemben megkezdik az elállási eljárásokat, ezzel elvesztik a korábban számukra megítélt, összesen 50 milliárd forint támogatást - ismertette Csepreghy Nándor szombaton. A Miniszter- elnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: az ügynökség honlapjára felkerült minden olyan cég és egyéb szervezet, amely harmadik felszólításra is elmulasztotta a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését. Közölte azt is, ha az érintettek hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy megküldték a nyilatkozatot, de az valamilyen adminisztrációs hiba miatt nem jutott el az NFÜ-höz, mentesülnek a szankció alól. A lista az NFÜ honlapján a www.nfu.hu/atlathatosag oldalon mindenki számára hozzáférhető. MTI Devizaárfolyam (2013.11.15.) PÉNZNEM ______árfolyam változás Euró 298,38 +0,31 USA dollár 222,03 +0,35 Svájcifrank 241,65 -0,15 Angol font 356,54 +1,80 Román lej 67,05 +0,12 Ukrán hrivnya 27,11 +0,09 Horvátkuna 39,09 +0,01 Lengyel zloty 71,23 +0,09 a http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB