Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-31 / 254. szám
2013. OKTÓBER 31.. CSÜTÖRTÖK KELET KM interjú A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a mai testületi ülés egy napirendi pontjáról kérdeztük Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) A város jövő évi költségvetési koncepciója 2010 őszén az új városvezetés egy csőd szélén álló önkormányzatot örökölt, melynek az összes hitelállománya több mint 16 milliárd forint volt, a lejárt szállítói állomány pedig meghaladta az 1,3 milliárd forintot. A gyors diagnózis felállítást követően körvonalazódott a terápia is, melyet a 20li-es költségvetési koncepcióban fektettünk le. Bár az oktatás-nevelés szakmai része az óvodák kivételével átkerült állami fenntartásba, az államigazgatás korszerűsítésével pedig elkerültek az okmánykiadással járó feladatok, illetve a gyámügyi, gyermekjóléti, segélyezési feladatok egy része, azért többletfeladatot is kaptunk a közművelődés és sport területén. Most egy új, hatékonyan működő, átlátható intézményi és gazdasági társasági struktúrában kezdjük el a 2014-es gazdasági évet. A koncepcióból kiolvasható, hogy ellentétben a korábbi évek gyakorlatával, a kormányzat nem hárít többletfeladatokat az önkormányzatra, Nagy László (MSZP) Választási év következik, ez abból is látszik, hogy a korábbihoz képest is hamarabb kell költségvetési koncepciót készíteniük az önkormányzatoknak. Az állam költségvetése a szemfényvesztés költségvetése, amely még nagyobb terepet nyit a politikai természetű támogatásoknak. Nyíregyháza koncepciója a külső körülményekhez történő alkalmazkodás kényszerében igyekszik utolérni önmagát, s pótolni olyan elmaradásokat, amelyek komoly teherként jelentkeznek az első két elvesztegetett év után. Látszik ez abból is, hogy a koncepció döntő része a gazdasági társaságok feladatairól szól, miközben számos bizonytalansági tényező mutatkozik az állami büdzsé végleges finanszírozási fejezeteiben. A tervezésből is lehet érzékelni, hogy az összes sikerpropaganda ellenére az emberek nem élnek jobban, mint tavaly, vagy három éve. Vass Zoltán (Jobbik) A város költségvetésének tervezési alapja maga az állami költségvetés. Az Országházban dől el, hogy mennyi pénzhez jutnak az önkormányzatok. A Jobbik nem támogatja az állami költségvetést, így az abból levezetett helyi költségvetést sem tudjuk támogatni, még koncepció-szinten sem. Nem értünk egyet a jelenlegi elosztási módszerekkel, a nagymértékű bevételelvonásokkal. Az állam éppen csak annyi pénzt ad vissza az önkormányzatoknak, hogy azok minimális szinten tudják teljesíteni a kötelező feladataikat. A települések 2014-ben is csak ugyanannyi pénzt fognak kapni, mint 2013-ban. Az állam továbbra is elveszi a személyi jövedelemadót, a gépjárműadó 60 százalékát. Szerintünk a helyben keletkező adók nagy részének itt kellene maradnia. A költségvetési koncepcióban megfogalmazott feladatokkal, alapelvekkel általában egyetértünk. A feladatokhoz rendelhető források azonban nem valószínű, hogv elegendőek lesznek. és az ellátandó feladatokhoz megfelelő forrás áll a város rendelkezésére. Saját bevételeinket a tavalyi bázis szinten tervezzük, és kiemelném, hogy a koncepció semmilyen területen nem tartalmaz adóemelést! Az adósság-konszolidációnak köszönhetően az önkormányzatnak 2014-ben több mint 1,9 milliárd forinttal kevesebb lesz a hiteltörlesztésből és kamatfizetésből adódó kötelezettsége! Ez a „felszabadult” forrás ad lehetőséget arra, hogy sok más pozitív lépés mellett jövőre felemeljük a közalkalmazottak cafetéria juttatását, megemeljük az intézmények felújítására, állagmegóvására korábban fordított előirányzatot. Biztosítani tudjuk a pályázatokhoz szükséges forrásokat, hogy önerő hiányában ne kelljen - alapvető lakossági szükségletet kielégítő - fejlesztésekről lemondani. A koncepció jól mutatja, hogy az idei stabil költségvetés után jövőre továbbléphetünk, 2014 a lehetőségek és a fejlődés éve lesz Nyíregyháza életében! A fennen hangoztatott foglalkoztatás bővülés ellenére az ön- kormányzat iparűzési adó bevétele várhatóan nem fog nőni (a közmunka programok csak statisztikai javulást jelentenek), a gépjárműadó bevétel pedig a tervet készítők szerint is csökkenni fog, hisz a családok romló helyzetükben nem tudnak autót cserélni, így növekszik a használt autók átlagéletkora is. Szembetűnő a szociális kiadásokra fordítandó összegek emelkedése - az állami költségvetésben is közel 25 százalékos emelkedés van! -, amely semmiképp sem jelentheti azt, hogy a családok helyzete könnyebbé vált volna. A koncepció továbbra sem mutatja azt a szándékot, hogy az önkormányzat saját eszközeivel hogyan akarja segíteni a helyi kis- és középvállalkozásokat, melyeken keresztül erősödhetne a város gazdasági stabilitása. A választás évére nyilván véletlenül időzített fejlesztési dömping reméljük, végre a nyíregyházi vállalkozások helyzetén is javítani fog. A közfoglalkoztatás szerintünk rendkívül alacsony szinten áll. Hat órás alkalmazásban, ilyen kevés fizetésből nem lehet megélni. A közmunkát nem kellene csak az önkormányzatok feladatának tekinteni, állami közmunka programokra is szükség van. Szükséges az intézmények és a hivatal takarékos működése továbbra is, de ez ne akadályozza a munkát, ne romoljon az ellátási színvonal. A szükséges létszámot biztosítani kell! Hiányoljuk a városfejlesztési feladatok pontosabb megfogalmazását. Ezeknek már a költségvetési koncepcióban is meg kellett volna jelenniük. Ez azért is fontos, mert ugyanezeket az elképzeléseket a 2014-2020-as időszakra vonatkozó operatív programokhoz kapcsolódóan is meg kell fogalmazni. Ha ezt nem megfelelően tesszük meg, nagyon félrecsúszhat a városfejlesztés az elkövetkező hat évben. Olyan fejlesztések maradhatnak ki, amikre a lakosságnak feltétlenül szüksége van. Zseblámpa jár, ha minden oké! nyíregyháza. Közös gépjármű ellenőrzési akciót tart ma 12-14 óra között a Kállói úton a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztálya és a Borbányai Polgárőr Egyesület. Azok a kerékpárosok és autósok, akiknél mindent rendben találnak, zseblámpát kapnak ajándékba a rend őreitől - adta hírül Cidor Mihály, a Nyíregyháza Polgárőr Szövetség alelnöke. km Tátrai Béla csillagász fotó: km Az égbolt mesés képeskönyve nyíregyháza. Az égbolt képeskönyve - a csillagképek címmel tart előadást ma 19 órától Tátrai Béla, a Csillagászati Szabadegyetem vezetője Nyíregyházán, az Országzászló tér 8. szám alatt található Jurányi TIT Centrum 2. emeleti termében. km Negyedszázada énekel a dalkör nyíregyháza. Huszonöt éves fennállását ünnepli idén az Alvégesi Népdalkor. A jubileumi rendezvénynek november 9-én 15 órától az Alvégesi Művelődési Ház ad otthont, km IfíJS! á <§> A táncok királynője a Bencs villában Kedden este Jaczkó Szilvia növendékei mutatták be vizsgatáncukat Nyíregyházán, a Bencs villában „Balett - a táncok királynője" címmel. fotó: pusztai Sándor El JallaM Rendezvények, f esküvők * lebonyolítását, hidegtálak készítését vállaljuk. 3 S 42/594-658,20/571-1373,20/214-5858 A menü ára egyszeri rendelés esetén 650 Ft kiszállítással 750 Ft. Heti előfizetéssel 600 Ft. szállítással 650 Ft Nyíregyháza, Tünde u. 10/A napi menü ajánlata: Húsgombócleves, vargabéles TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KÉPZÉS! Az Egészségügyi és Természetgyógyászati alapmodulok elvégzése után az alábbi végzettségek szerezhetők meg:- Fitoterapeuta,- Fülakupunktúrás addiktológus -Alternativ mozgás és maszszázsterapeuta- Akupresszőr • Életmódtanácsadó és terapeuta- Reflexológus TÁVOKTATÁSBAN IS! Bővebb információ, jelentkezés: Konnektív Felnőttképző Kft. Tel.: 46/342-617; 70/361-3446 www.konnektiv.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám:00493/2011 HIRDETÉSEK Csúcstechnikás beruházás Az új csarnokot Mészáros István cégvezető mutatta be tegnap reggel a vendégeknek fotó: pusztai Sándor Uj csarnokkal és speciális laborral bővült a Tiszateszt méréstechnikai Kft. tevékenysége Tiszavasváriban. TISZAVASVÁRi. A 160 millió forint értékű beruházás megvalósulásáról Mészáros István cégvezető elmondta: az Alkaloida területén vásároltak egy csarnokot a korábban meglévő épületük mellett, ahol áramlástani hiteles méréseket és kalibrálásokat végeznek. Magyarország egész területéről, sőt, akár külföldről is számítanak megrendelésekre az ipari lég- és folyadék áramlástani műszerek hitelesítéséhez. Itt végzik az áramlástani eszközök műszereinek hitelesítését. KÁLÓCZI LÁSZLÓ A szerda délelőtti átadó ünnepségen elhangzott: a magyar állam és az Európai Unió 100 millió forint támogatást nyújtott, a kapcsolt beruházásokkal együtt a költségek meghaladják a 220 millió forintot. Munkahelyteremtő beruházás- Túlteljesítettük a korábban 18 fős üzem tervezett létszámbővítését: ío új flolgozót vettünk fel. A magas tudásigényű tevékenység elsősorban vegyi üzemek, valamint vízszolgáltató, távhőszolgál- tató és gázzal dolgozó üzemek érdeklődését keltheti fel - árulta el Mészáros István, a Tiszateszt méréstechnikai Kft. cégvezetője. Kálóczi László, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Metrológiai Hatóság képviselője elmondta: ebben az üzemben végezhetik el az áramlástani eszközök műszereinek hitelesítését.- Az akkreditált high-tech laboratórium nemzeti minősítése még folyamatban van - tette hozzá Kálóczi László. SZON-PS A reformáció napjára emlékeztek Szálkán Szakértő előadások az esélyegyenlőségről MÁTÉSZALKA. A Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület és a Szatmári Református Egyházmegye tagjai megemlékezésre gyűltek össze ,a település református nagytemplomában október 30-án, a reformáció emléknapján, melyet 25. alkalommal ünnepeltek együtt a mátészalkai gyülekezettel. Dr. Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora Kálvin János szobránál szólt a hazai reformáció történetéről, műsort adott a Kálvin János Református Általános Iskola Tiszta Forrás Gyermekkórusa, majd imát mondott Nagy György lelkipásztor. Károli Gáspár szobrának megkoszorúzása után Bartha Gyula esperes istentiszteleten szólt a gyülekezethez, km-csa FEHÉRGYARMAT. A Türr István Képző és Kutató Intézet október 30-an, szerdán esélyegyenlőségi workshopot tartott a fehérgyarmati művelődési központban. A rendezvényen az érintettek és a^ érdeklődők előadásokat hallhattak a fenntartható helyi esélyegyenlőségi programokat érintő pályázatokról, azok megvalósításáról, utóéletükről. A vállalkozás-, gazdaság- és vidékfejlesztési szakértők, tanácsadók, polgármesterek előadásait, valamint beszámolóit követően a résztvevőknek lehetősége nyílt az elhangzottak, valamint a felmerült kérdések, problémák megvitatására, km ff http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei.