Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-31 / 254. szám
696434 2013. OKTÓBER 31., CSÜTÖRTÖK KELET Elismerte a miniszter a kárpitos munkáját FEHÉRGYARMAT. BUDAPEST. A Nemzetgazdasági Minisztériumba kapott meghívást Nagy János fehérgyarmati kárpitos mester azért, hogy Varga Mihály gazdasági minisztertől átvegye a „Kiemelkedő munkáért” elismerést. Nagy János a szakmát egy nyíregyházi mestertől tanulta, majd 1965-ben költözött Fehérgyarmatra, ahol jelenleg is dolgozik. A szakember arra is időt fordított, hogy a megszerzett tapasztalatait továbbadja, hiszen tizenhárom tanulót tanított meg az évek során a kárpitos szakma fortélyaira. A nyugdíjas mester az 1970- es árvíz alatti mentési, majd helyreállítási munkájáért „Ár- vízvédelemért Emlékérem” kitüntetést is kapott. Iparos társai 1980-ban megválasztották a KIOSZ helyi elnökének, a tisztséggel járó feladatokat azóta is ő látja el. Mindemellett éveken át, mint a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárpitos Mestervizsga Bizottság elnöke tevékenykedett. Áldozatos munkájának köszönhető, hogy a Fehérgyarmat és Térsége Ipartestület egyben maradt, sőt az is, hogy a megyében elsőként léptek be az IPOSZ Országos Szövetségébe. A szervezet Nagy János negyven éves kisiparosi munkáját 2006-ban Aranygyűrűvel ismerte el. A nyugdíjasként is évek óta napi rendszerességgel dolgozó kárpitos október 22-én büszkén vette át Varga Mihály minisztertől az elismerő oklevelet. km-gb ■ Műtrágyáznak Bár a szüretnek vége, az élet nem állhat meg az almáskertekben, hiszen a jövő évet is elő kell készíteni. Képünk műtrágyázás közben készült Nyíregyháza határában. fotó: racskó tibor Cél a GMO elleni küzdelem A roadshow célja a GMO-mentes mezőgazdaság illusztráció: ékn Fiatal szakembereket várnak a versenyekre Az országos kampány első állomását megyénkben rendezték. apagy. A genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) kapcsolatban rengeteg mítosz és pletyka kering a magyar gazdálkodók között. Ezen tévhitek eloszlatása, továbbá a GMO-mentes mezőgazdaság fenntartása érdekében indított országos roadshow-t a Vidékfejlesztési Minisztérium, melynek első állomását rendezték szerdán Apagyon. A konferenciát dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg, aki elmondta: hazánk kiemelten fontos stratégiai célja a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzése.- A szaktárca nagy hangsúlyt fektet a GMO-val kapcsolatos szemléletformálásra, ezért közzétettünk a www. gmoterkep.hu oldalon egy GMO térképet, amely a világ egyes részein megtörtént igaz történeteken keresztül mutatja be a GMO-k egészségügyi, környezeti, gazdasági és társadalmi hatásait - tájékoztatta lapunkat dr. Budai Gyula. Az államtitkár hozzátette: egészségünk és háziállataink egészsége, védelme, a környezet és az egész élővilág megőrzése érdekében maximálisan törekedni kell az elővigyázatosság elvének alkalmazására. - Meggyőződésünk, hogy mindezt szem előtt tartva, továbbra is fenn kell tartani hazánk GMO-mentességét, gondolva nem csak a jövő nemzedékekre, hanem a GMO-mentes státuszunkból fakadó és fokozatosan növekvő piaci versenyelőnyünkre is - mondta dr. Budai Gyula. km-tg nyíregyháza. Az utóbbi években nőtt azon fiatal szakemberek száma, akik részt vesznek szakmájuk legmagasabb szintű versenyein, hiszen a EuroSkills és a Wordskill elnevezésű megmérettetéseken hazánkat egyre több szakképzett, vagy szakmai tanulmányai utolsó tanévében járó fiatal képviseli.- A 2014-es versenyre azok jelentkezését várjuk, akik vállalják a többfordulós válogatóversenyeken való részvételt - mondta Mészáros Éva, a megyei kereskedelmi és iparkamara kommunikációs vezetője. Az Európa-bajnokságot (EuroSkills) 2014-ben Franciaországban, Lille-ben rendezik hegesztő, villanyszerelő, asztalos, ács, fodrász, ápoló és gondozó, karbantartó, valamint felülettisztító specialista szakmákban. 2014. március első hetében lesznek a válogatóversenyek a Hungexpo területén, és itt lesz a végső döntő is, mely során a magyar szakmai válogatott tagjait is kiválasztják. További információ a www.skillshungary. hu honlapon található, illetve Héger István (20/381-9432) és Csiszár Zsófia (20/469-3095), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai is készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésre. km-tg z árakat! ■ n ■ Milka táblás csokoládé többféle 80g, 87,5 g, vagy 100 g/db 195 brutto * kg 2437 I950 A részleteket keresse az áruházi plakátokon és a-n! I hHHHHBH METRO Nyíregyháza 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 01568/50. hrsz. > Nyitva tartás: hétfő-szombat 6:00-21:30, vasárnap 8:30-19:00 METRO Nagykereskedelem HIRDETÉS