Kelet Magyarország, 2013. május (70. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-10 / 108. szám

2013. MÁJUS 10„ PÉNTEK KELET « Ballagási hangulatban fotózkodtak Bár az általános iskolai ballagás még odébb van, az Apáczai Csere János gyakorló iskola végzősei is ünneplőbe öltöztek a minap. A klasszikus osztályfotók mellett sok-sok baráti emlék­kép is készült még. fotó: km Szépirodalmi kötetek a kárpátaljai iskoláknak ZÁHONY. A napokban Kárpát­alja beregszászi és munkácsi járásának egy-egy települé­sén jártak a záhonyi Dr. Bé­res József Kollégium diákjai. A látogatás első helyszínén, Jánosi község ukrán-magyar középiskolájában 250 gyere­ket tanítanak. Izsák Éva igazgatónő sok érdekességről számolt be a látogatóknak. A mintegy két­ezer lakosú, csaknem „szín­magyar” faluban a 11 évfolya­mon egy-egy ukrán és magyar osztály működik, melyekben 40 pedagógus oktat-nevel. A tanoda rendelkezik interaktív táblával, műfüves pályáján pedig éppen területi kézilab­datorna folyt a magyar iskolák csapatainak részvételével. A közeli, de már a munkácsi járáshoz tartozó Dercenben 370 fős magyar iskola műkö­dik. Patai Marina igazgatónő tájékoztatójából kiderült: a pedagógusok többsége az erős helyi közösség tagjai kö­zül került ki. A záhonyiak ha­zaindulás előtt városnézésen vettek részt Munkácson. A kollégisták 29. adomá­nyozó útját az antikvárium, hu online könyvkereskedés és a Magyar Lapkiadók Egye­sülete mellett a Dercenből Záhonyba áttelepült egykori pedagógus, Dóka János vál­lalkozó támogatta. ÁGIJ ADRIENN, KANDÓ K. KÖZÉP­ISKOLA ÉS DR. BÉRES J. KOLLÉGIUM, ZÁHONY FELKÉSZÍTŐ TANÁR: HÁDA ZOLTÁN Adományozók és vendéglátóik a derceni Iskolánál fotó: iskola Párkapcsolati tanácsadó is faggatható a börzén nyíregyháza. Május 18-án ta­nácsadói börze várja az érdek­lődőket a Móricz Zsigmond könyvtárban. A Nyíregyházi Waldorf Pedagógia Egyesü­let szervezésében 16 elismert szakember fogadja a helyi lakosokat, többek között ter­mészetgyógyász, jogász, ügy­véd, álláskeresési tanácsadó, informatikus, gyermek és párkapcsolati szakpszicholó­gus, asztrológus, háztartási adósságkezelő, iskola pszi­chológus, lélekgyógyász, de­vizahitel-tanácsadó, fejlesztő pedagógus. A börze ingyenes, előzetes bejelentkezés nélkül, bárki felkeresheti 9 és 13 óra között azt a szakembert, akitől segít­séget vár problémái megoldá­sában, illetve, akihez kérdé­seket szeretne intézni. KM Szakmából ötös bánkisok Az országos versenyek döntőiben részt vett bánkis diákok fotó: iskola Minden nálunk tanított szakmában sikerült or­szágra szóló eredményt produkálnunk. NYÍREGYHÁZ*. Még el sem kezdődtek az érettségi és a szakmai vizsgák, több bánkis tanuló már elkönyvelhette magának a szakmai vizsga­tárgyak némelyikéből a jeles érdemjegyet. Köszönhető ez annak, hogy - folytatva az intézmény eddigi sikereit - eredményesen szerepeltek az Országos Szakmai Tanulmá­nyi Versenyek döntőiben. Bejutottak a Top 10-be Tizenhat diákunk jutott va­lamelyik ágazati verseny leg­jobb 10 tanulója közé, és há­rom első, két második és egy harmadik helyezésünk lett. Az Autótechnika Orszá­gos Tanulmányi Versenyen két bánkis csapat szerezte meg az első és a második helyet. Smajda Szabolcs és Andrejkovics József a Keres­kedelmi és Iparkamara „Ki­váló tanuló” kitüntetését is elnyerték. Szabolcs az Országos Konst­rukciós Versenyen önállóan épített elektroncsöves erősí­tőjével ért el első helyezést, a tizedik helyen végzett Sipos Szabolcs a szintén önállóan készített CNC marógépével „marta be” nevét a verseny történelemkönyvébe. Állásajánlatot kaptak A versenyekre Baracsy Zsolt tanár kísérte el a diákokat, fo­lyamatosan bátorította, lelke­sítette a fiúkat. A versenyzők­nek és a felkészítő tanároknak is gratulálunk! Az elmúlt évek legszebb eredménye az idei, hiszen minden nálunk tanított szak­mában sikerült országra szóló eredményt produkálnunk. A több évtizedes színvona­las szakmai munka, a felké­szítő tanárok lelkes tevékeny­sége, és az idén sokat javuló versenyzési feltételek tették lehetővé ezeket a sikereket. Tanulóink az erkölcsi elis­merés (tantestületi dicséret és jutalom) mellett többet is profitálnak az eredmények­ből, hiszen némelyikük azon­nali állásajánlatot kapott, a többiek pedig fontos tapasz­talatokat szereztek a műszaki felsőoktatásban való helytál­láshoz. LEVELEKI MIKLÓS, BÁNKI DONÁT MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, NYÍREGYHÁZA Versenyeredmények Országos Szakmai Tanulmányi Verseny - Közlekedés-technikus verseny: 1. helyezett: Pólenszki József; 10. helyezett: Kiss Zoltán Országos Szakmai Tanulmányi Verseny - Közlekedés-elektronikai verseny: 4. helyezett: Pásztor Dániel Országos Szakmai Tanulmányi Verseny - Elektronikai technikus verseny: 2. helyezett: Smajda Szabolcs; 3. helyezett: Andrejkovics József Péter Autótechnika Országos Tanulmányi csapatversenyen: 1. helyezett csapat: Czomba Csaba, Nagy Gábor, Pólenszki József; 2. helyezett csapat: Kántor Gábor, Linkecs Dávid, Reskó Tibor Országos Konstrukciós Verseny: L helyezett: Smajda Szabolcs; 10. helyezett: Sipos Szabolcs CNC programozás és gépkezelés Országos Verseny: 4. helyezett: Torzsás István; 7. helyezett: Gál László Országos Solid Edge Tervező' Verseny: 1. helyezett: Torzsás István Csehországba kirándultunk A cseh sörgyártás és a mélység titka is feltá­rult a 6 napos csereuta­zás alkalmával. NYÍREGYHÁZA. Tizennégy ka- zinczys diák utazott Cseh­országba nemrégiben, hogy viszonozza a Vodnany kis­városban élő tanulók tavalyi nyíregyházi látogatását. Útközben rövid pihenőt tartottunk Bécsben, ahol megtekintettük Európa egyik legszebb barokk építményét, a Schönbrunn kastélyt. A csoportunk 6 csodálatos napot töltött a testvérisko­la tanulóival közösen. Dél- Csehországban. A programok színesek, érdekesek voltak, szerepelt közöttük prágai kirándulás, több történel­mi kisváros, mint például Cesky Krumlow, Pisek meg­látogatása is. Bejártuk a fes­tői szépségű hlubokai várat, megfordultunk az UNESCO világörökség listáján szereplő Holasovice faluban, valamint Budveisban, ahol megismer­kedtünk a cseh sörgyártással. Nagy élményt jelentett a pribrami bányában tett láto­gatás is. A bánya kisvasútján ülve elénk tárult az 1600 mé­ter mélyen fekvő földalatti világ. A csereutazás remek alka­lom volt arra, hogy csiszol- gassuk angol és német nyelv­tudásunkat. Több-kevesebb sikerrel megpróbálkoztunk a cseh szavak elsajátításával is. Természetesen a vendég­látóikat ezzel párhuzamosan a magyar nyelv rejtelmeibe igyekeztünk bevezetni. Megtekintettük Európa egyik legszebb barokk építményét, a Schönbrunn kastélyt is FOTÓ: ISKOLA Plakátverseny nyíregyháza. Plakátkészítő versenyt hirdet a május 31-ei nemdohányzók világnapja alkalmából a Bánki Donát kö­zépiskola. Az osztályoknak minimum 1 plakátot kell ké­szíteniük, amiben felhívják di­áktársaik figyelmét a dohány­zással járó veszélyekre. km Sipkays síkéra dabasi döntőn NYÍREGYHÁZA. Nemrégiben rendezte meg a debreceni Suliszerviz Pedagógiai Intézet a Pest megyei Dabas szakkép­ző iskolájában az Országos Szakiskolai Közismereti Ta­nulmányi Verseny országos döntőjét. Iskolánkból egy 10. osztályos diák, Szabó Dániel jutott be (a sikeres iskolai és regionális fordulók után) az országos döntőbe történe­lemből, ahol immár a legjob- bakkal megküzdve az előkelő 2. helyezést érte el. A döntőn előbb írásbeli feladatsort kel­lett megoldaniuk a verseny­zőknek, ezt a szóbeli forduló követte. Ez utóbbin külön ki­emelték Dani teljesítményét! JUHÁSZ MYRTILL SZAKTA­NÁR, SIPKAY KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGAL­MI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA, Mentünk, láttunk, szavaltunk, Különleges versekkel álltunk a magyarta­nárok, irodalmárok, színészek és a nagykö­zönség elé. nyíregyháza. Egy évvel ez­előtt, elsős verébként egy-egy iskolai ünnepséget végignéz­ve arról álmodoztam, hogy talán majd egyszer én is ott állhatok a Kölcsey-gimnázi- um tanárai, diákjai előtt, és szavalhatok. Az álmom való­ra vált! Nemrégiben rendezvényso­rozatot szerveztek Szatmár­németiben a magyar kultúra tiszteletére, ennek keretében szavalóversenyt hirdettek, amelyen iskolánkat két diák képviselte: Takács Bence (ll. c) és jómagam. Bár az indu­lás elég „bizonytalan” volt a rossz idő miatt, Pál Andrea tanárnő kíséretével nekivág­tunk az utazásnak, hogy test­vériskolánk, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium színháztermé­ben elmondhassuk a nagy- közönség előtt verseinket. Mondanom sem kell, meny­nyire izgultunk, hiszen nem hétköznapi versekkel álltunk elő, és nem hétköznapi em­bereknek adtuk elő a költe­ményeket. Versmondásunkat nemcsak magyartanárok, iro­dalmárok, hanem színészek is értékelték! Különdíjasok lettünk Este a szatmárnémeti „Dinu Lipatti” Filharmónia hang­versenytermébe voltunk hi­vatalosak a Misztrál együttes különleges koncertjére, ahol es különdijakkal tértünk haza 19-20. századi magyar költők megzenésített verseit hallhat­tuk. Igazán szép volt! Vissza­térve a kollégiumba, megbe­széltük a nap történéseit, és izgatottan vártuk a holnapot. Másnap, a díjkiosztó és gála ünnepségen igazán nem pa­naszkodhattunk, hiszen Ben­ce az Ady Társaság különdíja­sa, én pedig a Főgimnázium különdíjasa lettem. Valamennyi résztvevő és felkészítő tanár értékes ajándékokat kapott, majd a Főgimnázium igazgatónője zárta a rendezvénysorozatot. Felejthetetlen emlékekkel gazdagodtunk, megérte bele­vágni és kitartóan felkészülni a versenyre. Megérte felkészülni Bár tudom, hogy ezért még „megdicsér”, köszönöm Pál Andrea tanárnőnek a végtelen türelmét, a próbákon tanúsí­tott segítségét, bizodalmát! TÓTH KRISZTINA, KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM, NYÍREGYHÁZA FELKÉSZÍTŐ TANÁR: SZABOLCSINÉ KÁNTORÉVÁ Különleges koncertet adott a Misztrál ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET A

Next

/
Oldalképek
Tartalom