Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-08 / 81. szám
2013. ÁPRILIS 8., HÉTFŐ A szurkolókat viszont elmarasztalnám, ezt a huhogást nem tudom megérteni... Ricardo Moniz, a Ferencváros élvonalbeli futballcsapatának edzője feldúltan beszélt a sportszerűtlen lelátói megnyilvánulásokról a Haladás elleni bajnoki meccs Michelisz Norbert nem tudta befejezni a túraautó-világbajnokság Marokkói Nagy dijának első futamát, mivel egy lerepülő alkatrész autójának motorterébe került, így ki kellett jönnie a boxba. A versenyt a dán Michel Nykjaer nyerte meg, a második helyen Gabriele Tarquini zárt, a harmadik James Nash lett. Tisztes vereség ahorvátoktól kézilabda. A magyar férfi kézilabda-válogatott Eb-selejtező mérkőzésen 30-26-os vereséget szenvedett a horvát csapattól - Zágrábban. Az eredmény következtében négy forduló után mindkét válogatott hatpontos, de a horvátok jobban állnak az egymás elleni eredmények alapján, mivel Veszprémben csak két góllal kaptak ki. A letteket és a szlovákokat mindkét válogatott megverte már egyszer-egy- szer, a csoportból az első két helyezett jut tovább. ■ 9 I a bdarúgás NBII., Keleti-csoport, 21. forduló í/ásas-Nylregyháza Spartacus 1-0 (0-0) lllovszky-stadion, 600 néző. Vezette: Becséri D. (Takács, Mártán) Visas: Szatmári - Görgényi, kárpáti, Thiago, Kovács (Katona M., 92.) - Mehmedagic, Recklet, Popovics (Ferkó, 36.), Cseke - Wilson, Szilágyi P. (Dos Santos, 72.). Vezetőedző: Dirk Berger_____________________________________________ Spartacus: Balogh - Bodnár, Dajka, Djurovics, Varga -Davidov (Katona Gy., 68.), Minczér - Csorba (Réznek, 82.), Bárányos (Nikolics, 78.), Pákolicz - Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás. Gól: Thiago (1-0) a 67. percben ________________________________ Percek, események 14. pert: Miközben Bodnárt a pályán kívül ápolták, Popovics került helyzetbe, jobbról, 14 méterről leadott lövése a felső részről pattant vissza a mezőnybe. 66. perc: Egy bal oldali hazai akciónál Szilágyi passzolt vissza Kovácshoz, aki a kapu elé lőtte a labdát, a hosszú oldalon üresen hagyott Thiago pedig 2 méterről bombázott alá, 1-0. Mesterszemmel Dirk Berger - Úgy érzem, a győzelmünk megérdemelt, mert jól játszott a csapat. Ez egy nagy lépés volt, hiszen az előző két fordulóban vereséget szenvedtünk. _________ Lucsánszky Tamás: -Sajnos azt kell. hogy mondjam, a Vasas végig jobban játszott, és hiábayédekeztünk szervezetten, nem tudtunk pontot szerezni. __________________ További eredmények Szeged-Mezőkövesd 1-0 (0-0), Újpest II—Békéscsaba 1-1 (0-1), Balmazújváros-Fe- rencváros II1-3 (1-1), Kazincbarcika-Szolnok 2-2 (2-0), Orosháza-Cegléd 1-2 (1-1), DVSC-DEAC-Putnok 0-0. A Honvéd II—Vác meccs elmaradt. A bajnokságállása 1. Vasas 20 11 3 6 30-23 36 2. Mezőkövesd-Zsótv 20 11 2 7 31-24 35 3. Békéscsaba Előre 20 9 8 3 40-26 35 4. Orosháza FC 20 9 2 9 34-37 29 5. Nyíregyháza Spartacus 20 8 4 8 23-26 28 6. Honvéd II 19 8 3 8 34-34 27 7, Cegléd 19 7 7 5 34-29 26 8. Balmazújváros 18 7 4 7 28-26 25 9. Kazincbarcika 19 7 3 9 28-30 24 10. Ferencváros II 19 7 3 9 31-34 24 11. Szolnok 20 6 6 8 24-28 24 12. Újpest II 20 7 2 11 27-38 23 13. Putnok 19 6 5 8 30-35 23 14. Vác 16 6 4 6 22-21 22 15. Szeged 18 5 7 6 25-28 22 16. DVSC-DEAC 19 5 5 9 27-29 20 A váci csapat tavasszal már nem lép pályára LABDARÚGÁS. A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága elhalasztotta az NB II. Keleti csoportjában szereplő Dunakanyar-Vác 2012/2013- as idényből hátralévő bajnoki mérkőzéseit, miközben kezdeményezte a licencétől március 25-én megfosztott klub kizárását a sorozatból. Az MLSZ azért határozta el a lépést, mert a váciak három mérkőzésen nem álltak ki. Ha a Duna- kanyar-Vácot a fegyelmi vagy a versenybizottság végérvényesen kizárja az NB II-ből, és a 16., utolsó helyre sorolja, az őszi eredményei megmaradnak, a tavaszi idényben azonban az ellenfelek játék nélkül megkapják ellene a három pontot 3-0-s gólkülönbséggel. Él nélküli volt a támadójáték Miczér Tiborék (jobbra, fehérben) erejét felőrölte a védekezése fotó: mán László Ismét kikapott vendégként a Szpari, a Vasas győzelmével a tabella élére ugrott. labdarúgás. A pénteki, telki tréningezést követően szombaton délután az Illovszky- stadionban lépett pályára a Nyíregyháza Spartacus, mégpedig az angyalföldi piros-kékek ellen. A Vasas a legutóbbi két bajnokiját elveszítette, így aztán az élvonalbeli álmokat szövögető fővárosiak a győzelmet célozták meg, természetesen a nyírségiek is a pontszerzés reményében kezdték a találkozót. A biliárdasztal simaságúnak aligha nevezhető gyepszőnyegen hamar kiderült: a vendégek elsősorban a védekezésre összpontosítanak. A felső léc is segített A Thiago vezérelte angyalföldiek hamar kezükbe vették a játék irányítását, és egyre lelkesebben veszélyeztették Balogh kapuját, az első negyedórához közeledve egyszer a felső léc is segített a Szparin. Ezt követően sem nagyon változott a játék képe, a nyíregyháziaknak nem sikerült helyzeteket kidolgozniuk, így Szatmári kapus nyugodtan fejthetett volna keresztrejtvényt is. • A szünetet követően minden folyt tovább a régi mederben, talán azzal a különbséggel, hogy amíg az első félidő jó részéig azért tartottak a www.szon.hu További képek hazaiak Davidovéktól, a percek múlásával egyre magabiztosabbak lettek. És bejött az, ami törvényszerű: hiába működik jól a védekezés, egy hiba végzetes lehet. Egy szép hazai akció végén Thiago közelről a kapuba vágta a labdát. Később kiderült, hogy ezzel, a győztes góllal a tabella élére is lőtte csapatát. Kedden újabb megmérettetés Egyre inkább veszni látszott a vendégfejsze nyele, hiszen nem sikerült veszélyes ellenakciókat szövögetni, ráadásul a hazaiaknak még ezt követően is volt helyzetük, szerencsére Balogh állta a sarat, de vereség lett a vége. Ez benne volt a pakliban, mármint az, hogy a Vasas nyer. Attól, hogy nem sikerült értékes pontot, netán pontokat szerezni, sokkal fájóbb, hogy a nyíregyháziak támadójátékáról mindent elmond: Szatmári kapus teljesítménye értékelhetetlen volt, hiszen nem volt igazi védenivalója. A gólgyáros Bajzát megjátszható labdák híján csak harcolt, küzdött. A támadásért még felelősök erejét egyre inkább felőrölte a védőmunka. Az NB II. Keleti-csoportjában a tavaszi szezon egyre inkább hasonlít egy flúgos futamra, hiszen minden fordulóban botlik valamelyik csapat, most például a Mezőkövesd kapott ki Szegeden, a Békéscsaba ikszelt Újpesten, azaz az eredmények a Szpari malmára hajtották volna a vizet... Ezen persze már kár keseregni, hiszen kedden újabb megmérettetés jön, mégpedig Szolnokon. Az is nagyon nehéz lesz... KM-ML Sérülések A nyíregyháziak a meccs után visszautaztak Telkibe, innen hétfőn délután indulnak Ceglédre, onnan kedden Szolnokra. Sajnos a szombati meccs ráadásában Bajzát megsérült, az utolsó percre már nem is állt vissza. A térdével volt gond, remélhetőleg rendbe jön keddre, miként Balogh kapus, akinek az ujja sérült meg. Mindkettőjükre nagy szükség lenne a keddi meccsen. A fiatal Varga Márton két pontot szerzett a szombathelyi meccsen FOTÓ: RACSKÓTIBOR Szombati summázás: ilyen a teljesen emészthető vereség Toldozott-foldozott összetételben sem vallott szégyent Szombathelyen az NYKK. kosárlabda. Van az úgy, hogy egy huszonnégy pontos vereség után sem kell szemlesütve lejönnie a pályáról a vesztes félnek. Mert tegyük a szívünkre a kezünket: az előjelek alapján benne volt a pakliban, hogy a Marso-NYKK élvonalbeli férficsapata sokkal rosszabbul jár annál, mint ahogyan zárt szombaton este a vasi városban rendezett alsóházbeli kö- zépszakasz-bajnokin. Ehelyett az történt, hogy kezdettől fogva bátran próbálkoztak a vendégek, akiknél immár sokadjára Mohácsi Máté volt a vezér, bebizonyítva, hogy nem egészen 23 éves korára mekkora értéke lett a csapatnak. Végig volt tartásuk A szerkezeti gondok miatt m'egint a négyes poszton szereplő bedobó mellé felnőtt Pólyák László és gyakran Kaluha Csaba is, ha Anthony Nelson fájós könyöke nem csak 14 percnyi játéklehetőséget engedett volna az amerikai irányító számára, és Martins Berkis sem „nullázza le” magát az első két negyedben, akkor bizonyára az első félidő még szorosabb eredménynyel zárulhatott volna, mint a nyolcpontos hazai előny. A második játékrészben fokozatosan húzott el a vasi armada, de az összességében 13 tripla, Pólyák mezőnymutatója (nyolc kísérletből hat találat, úgy, hogy a harminc- kettedik percben rontott először), és az, hogy végig volt tartása a csapatnak, mindmind a vendégek dicséretére válik. Szóval a konklúzió: így ki lehet kapni. Még 24 ponttal is! KM-BT © http://www.szon.hu Sport. További sport híreket olvashat portálunkon. Jegyzőkönyv Szombathely-Marso-NYKK 104-80 (19-17,32-26,25-19,28-18) Szombathely. 1800 néző, v.: Vígh P„ Jakab L., T őzsér. ____________ Szombathely: Kálmán 15/9, Stafford, Will 22/18, Ivosev 21/3, Zagorac 14.Csere: Simon L. 2,Váradi 8/6,Harazin 12,Perl 1, Jancslkin 7/3, Bognár 2, Szanati. Edző: Bencze Ta más^ __________ NYKK: Nelson 10, Kaluha 18/12, Berkis 11/9, Mohácsi 21/15, Mondzinger 2. Csere: Pólyák 16/3, Varga M. 2, Kósa T„ Czura. Edző: Ferenczl Tamás. __________________________________________ Az eredmény alakulása, 5. perc: 9-11,9.: 19-14,14.: 27-29, 15.: 36-31,18.: 48-39,22.: 57-48,26.: 67-51,31.: 80-62, 37.: 95-74. Mesterszemmel Bencze Tamás: - Nehezen indult, de végül sima lett a vége. Nagyon furcsa és kellemetlen szerkezettel érkezett a Nyíregyháza, az elején nagyon ment nekik, remekül használták ki a hibáinkat, és egy félidőig extrán is dobtak. Viszonylag későn találtuk meg az ellenszerüket, de igazából egy percig nem volt kérdés, hogy nyerünk-e. _________________________________________' Ferenczl Tamás: - Anthony Nelson sérüléséig szoros meccset játszottunk, sajnos, az ő kiválásával a rotációs lehetőségeink tovább csökkentek. Figyelembe véve a körülményeket, a csapatomtól ez a mai teljesítmény teljesen rendben volt. Külön örülök annak, hogy nagyon jó ritmusú támadójátékot produkáltunk. Az Inform Média Kft. a megye egész területéről élelmiszerboltok, mini ABC-k, trafikok, újságárusító pavilonok, büfék stb. jelentkezését várja. KELET VASÁRNAPI Magas jutalék, kedvező feltételek, bizományos rendszer. Bővebb információ: § Nevelős Aranka S 20/973-9767 vO HIRDETÉS