Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-28 / 50. szám
2013. FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK 6 Hazai tájakon 1(011 Versenynek adott otthont Vasvári sportcsarnoka TISZAVASVÁRI. A játékos sport- verseny országos elődöntőjét a tiszavasvári sportcsarnokban rendezte meg a közelmúltban a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület. Mint a szervezők érdeklődésünkre elmondták, bár az idén a tiszavasváriak nem jutottak be az elődöntőbe, mégis a tiszavasvári sportcsarnokba szervezték a versenyt, mert nagyon alkalmas hasonló események rendezésére, kitűnően felkészült versenybírók vannak, és végül, de nem utolsósorban kitűnő a számítástechnikai programjuk is. Bíró Csaba, a Heves Megyei Diáksport Tanács elnöke arról adott tájékoztatást, hogy a játékos sportverseny a Magyar Diáksport Szövetség megalakulása óta létezik, és rendkívül népszerű nemcsak a gyermekek, hanem a szülők körében is. A verseny a gyermekek alapmozgásaira épülő sor- és váltóversenyek sokasága, amely felkészíti a fiatalokat a későbbi diákolimpiái sportágakra. Ebben a sportos játékban egyaránt van atlétika, torna, különböző labdajáték, csapatjáték és páros feladat is. JUHÁSZ BORI A verseny eredménye 1 .Középkerti Általános Iskola (Hajdú- böszörmény) 2.Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola (Miskolc) 3.Bem József Általános Iskola (Nyíregyháza) é.Bolyky Tamás Általános Iskola (Ózd) 5.Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola (Fehérgyarmat) A játékos sportverseny résztvevői fotó: a szerző Filmek és koncertek a tavaszi Mustárházban NYÍREGYHÁZA. Bár még fázósan húzzuk össze magunkon a kabátot, a nyíregyházi Mustárház, a fiatalok információs és tanácsadó irodája már a tavaszra készül. Mint a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a természet ébredésével újraélednek a már évek óta kedvelt ingyenes programok. Varga Zsuzsanna program- felelős először arról szólt, hogy gondolnak a legkisebb korosztályra is, ezért „Szine- Mini” címmel az óvodásoknak rendeznek az intézményben mesedélelőttöt, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárral közösen pedig játékos délelőttöt a könyvek birodalmában. Kakaóbár is vár az ifjabb korosztályra, a kézműves foglalkozások közben egy bögre forró kakaót is fogyaszthatnak majd az apróságok. A kicsiknek gyermeknapot is rendeznek májusban. Mozgalmas tavasz vár a középiskolásokra is az ifjúsági iroda szervezésében. Hagyományteremtő szándékkal áprilisban megtartják az ifjúsági hetet, amelynek részeként a könyvtárral közösen alkotói pályázatot hirdettek „Tirpákok, ma Nyíregyházán” címmel. A tervek között szerepel még szövegértési és előadói verseny, a Kapcsos Könyv aláírása, ifjúsági majális, nyárindító fesztivál. A filmklubban szerdánként 18 órától klasz- szikus filmeket, kéthetenként a pénteki napokon pedig ze- [ nés-táncos filmeket láthatnak az érdeklődők. Péntekenként amatőr együttesek is lehetőséget kapnak bemutatkozásra. A Mustárház kapcsolatot tart határon kívüli ifjúsági szervezetekkel is. Csástyu Lilla a nemzetközi programok ismertetésekor kiemelte a márciusban rendezendő beregszászi téli egyetemet, a nagybányai ifjúsági konferenciát, a pécsváradi tanácskozást, amelyeken részt vesznek Nyíregyháza fiataljai is. Csereprogram keretében öt diák Szicília szigetén a zöld életmóddal ismerkedhet meg júniusban. A Mustárház a beküldött motivációs levél alapján dönt az utazók személyéről. KM-MML *= Túráztak a dögéi diákok A Szebecse-ér környékén túráztak a dögéi ölbey Irén Általános Iskola diákjai. fotó: agárdy sánoor Az ifjúság viszi előre a világot Dr. Mihalovics Péter a szerkesztőségünkben fotó: sipeki Péter A nyíregyházi Mustárház mintájára országos ifjúsági hálózatot szeretne kiépíteni a kormány. NYÍREGYHÁZA. Nyíregyházán ismerkedett a napokban az ifjúság mindennapi gondjaival, a fiatalok közösségi életének lehetőségeivel dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos, aki szerkesztőségünkbe is ellátogatott. Van-e valamilyen különleges oka annak, hogy most látogatott el Nyíregyházára? dr. MIHALOVICS PÉTER: Sorban felkeresem az ország kisebb és nagyobb városait, így most az országos körút részeként érkeztem a városba. A személyes kötődés révén - hiszen rokonok, barátok élnek itt -, gyakrabban jövök ide. Most egyébként a Mustárház hívására érkeztem, hogy megismerkedjem a munkájukkal, találkozzam fiatalokkal, valamint a főiskolai hallgatói érdekvédelemmel is. Tapasztalatszerzés céljából jöttem, hiszen azt kaptam feladatul a kormánytól, hogy hatékony országos ifjúsági hálózatot hozzak létre. Miért fontos az Új Nemzedék Jövőjéért Program, melyek a leglényegesebb elemei? DR. MIHALOVICS PÉTER: A legfontosabb ismérve, hogy alulról építkezik, a fiatalok véleményét, célját, elképzeléseit foglalja össze, az ifjúsági szakma pedig véleményezte. Sok olyan programot, projektet tartalmaz, amelyek segítik a fiatalok életét. Fontos ismérve az is, hogy nem a magyar költségvetést terhelik a programban megfogalmazott projektek, hanem uniós források használhatók fel a megvalósításuk alkalmával. A program jelentős eredménye, hogy megalakult tavaly novemberben a Nemzeti Ifjúsági Tanács, amelynek létrehozásával a rendszer- váltás óta adósak maradtak a mindenkori kormányok. Ebbe a tanácsba a legkisebb település ifjúsági szervezete is tud tágot delegálni. Fontosnak tartom a Nemzeti Együttműködési Alap létrehozását is, amely az Új Nemzedék Jövőjéért Program keretében egymilliárd forint elkülönített keretből tud támogatni olyan j programokat, olyan ifjúsági közösségeket, amelyek nem számíthatnak helyi önkormányzati forrásokra. Milyennek szeretné látni ezt az új nemzedéket a kormány? DR. MIHALOVICS PÉTER: Olyan fiatalokat szeretne a kormány, akik úgy gondolkodnak: törődöm a hazával, a haza is törődik velem. Az új nemzedék felelősségteljesen gondolkodjon a saját sorsáról és az ország jövőjéről. A fiataloknak rá kell döbbenniük, hogy nem várni kell tétlenül sorsuk alakulását, hanem tenni is kell érte, erőt, energiát kell befektetniük a jövőjük érdekében. Minél erősebb egy közösség, annál több segítséget és támogatást várhat vissza a fiatal. Ezek a kormány elvárásai, de mit tud tenni a kormány a fiatalokért? DR. MIHALOVICS PÉTER: Minden szaktárcának van ifjúságvédelmi csatornája, legyen szó oktatásról, környezetvédelemről, egészségügyről. A szaktárcák a fiatalok gondjaira keresik a megoldást, az Új Nemzedék Jövőjéért Program pedig feltérképezi a lehetőségeket. Hangsúlyoznom kell, hogy ez a program nem old meg mindent, nem lesz több állás, nem lesz magasabb a fizetés, de számos olyan lehetőséget tartalmaz, ami segíti a jövő tervezését. Az ifjúsági program tesz-e különbséget a más országrészben élő fiatalok között, hiszen megyénkben jóval hátrányosabb helyzetben vannak? DR. MIHALOVICS PÉTER: Ez a program nem ad választ a területi különbségekből adódó kérdésekre, de arra itt vannak a kormány más jellegű programjai. Számos olyan program van, amelyek segítik a hátrányos helyzetű fiatalok boldogulását. Gondolok például a kiemélt vállalkozói zónákra - s ilyen több is van ebben a megyében -, ahol ösztönzik a befektetőket az új munkahelyek teremtésére. Mikor lenne elégedett a munkájával? DR. MIHALOVICS PÉTER: Szeretném, ha az év végére minden megyében lennének olyan közösségi bázisok, mint amilyen Nyíregyházán a Mustárház. Fontos továbbá, hogy a ifjúság tudjon erről az Új Nemzedék Jövőjéért Programról, és el is mondanák a véleményüket róla, mert a fiatalok gondolatai viszik előre a világot. M. MAGYAR LÁSZLÓ magyar@inform.hu Névjegy Név: dr. Mihalovics Péter Születési hely, idő: 1983.08.08. Iskolái: Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zrínyi Ilona Gimnázium, Pannon Egyetem Tisztség, munkahely: Veszprémben önkormányzati képviselő 2006 óta, országgyűlési képviselő 2010 óta, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kabinetfőnöke 2011 ektóbere óta. Családi állapota: nőtlen Nyírcsák János kuratóriumi alelnök, Lengyelné Pogácsás Mária ügyvezető igazgató és Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet fotó: sipeki Péter A Human-Net Alapítvány sokat fáradozik a roma családok lakhatási és munkahelyi körülményeinek javításáért. NYÍREGYHÁZA. A nyíregyházi Huszártelepre is ellátogatott kedden Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az USA magyarországi nagykövete, mint ahogy arról a szerdai számunkban is beszámoltunk. Megváltoztatni a környezetet Nemcsak a lakótelepen élőkkel ismerkedett meg a nagykövet asszony, hanem a sajtó nyilvánossága előtt a Huszárvárban átadta az Aktív Állampolgárságért oklevelet a Human-Net Alapítvány képviselőjének.- Több mint egy évvel ezelőtt hoztuk létre az Aktív Ál- lampolgárságért-díjat, hogy elismerjük azoknak a magán- személyeknek és szervezeteknek a munkáját, akik sokat tesznek azért, hogy megváltozzon a környezetük - idézte fel a múltat Eleni Tsakopoulos Kounalakis. - Amerikában mindig is nagy volt a közösségi aktivitás, hiszen már az első telepeseknek a családjuk mellett a közösségükről is gondoskodniuk kellett a túlélés érdekében. Magyarországon is számos példája van a közösségi aktivitásnak. A Human-Net Alapítvány is sokat fáradozik a helyi családok lakhatási és munkahelyi körülményeinek javításáért, a munkatársai az élet számos területén segítik a huszártelepi roma közösséget. Értékelendő a nagyfokú összefogás is, hiszen a Human-Net Alapítvány a kitartó munkáját a városi ön- kormányzattal, civil szervezetekkel, a roma lakossággal együtt végzi. Van még bőven tennivaló Az Aktív Állampolgárság oklevelének átvétele után Lengyelné Pogácsás Mária, az alapítvány ügyvezető igazgatója a következőket mondta lapunknak:- Váratlanul ért bennünkét ez a nagy megtiszteltetés, amely munkánk elismerése. A szociális munkások szerteágazó tevékenységének csak egy területe a Huszártelepen végzett munka.- Mint családsegítő szolgálat és mint alapítvány azért dolgozunk, hogy képessé tegyük az embereket alulról jövő szerveződések létrehozására. Segítsünk 'olyan halmozott problémákon, amelyek meghatározzák a mai világban az emberek életét, mint például a munkanélküliség, az adósság terhe.- Ez a díj kiemelkedő jelentőségű a számunkra, jelzi, hogy jó úton járunk. Sajnos, a jelenlegi gazdasági helyzetben a munkánk nem lesz kevesebb, van még bőven tennivalónk. KM-MML Nyílt tanórák Máriapócson máriapócs. Nyílt tanítási napot tart a máriapócsi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskola a következő tanévben első osztályba lépő gyermekek szülei részére március l-jén, péntek délután 13.30 órától. Az iskola vezetése azt kéri az érdeklődőktől, hogy részvételi szándékukat jelezzék az iskola telefonszámán. KM Monográfia Nyírgyulajról nyírgyulaj. Nyírgyulaj történeti leírása címmel jelent meg a közelmúltban az a kiadvány, amely összegzi a település múltját az őskortól napjainkig. A könyvet március 2-án 11 órakor mutatják be a szerzők nyírgyulaji közösségi házban. KM Találkozás Fábián Jankával nagyhalász. Fábián Janka írónő lesz a vendége annak az író-olvasó találkozónak, amelyet március 4-én 17 órától rendeznek meg a nagyhalászi Artóka Eszter Városi Könyvtárban. A moderátor Fekete Zsolt lesz. Az 1973-ban született írónő angol-történelem egyetemi szakot végzett, majd franciából szerzett oklevelet.