Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-12 / 290. szám

2012. DECEMBER 12.. SZERDA RÉCÉT lián Mór és Németh Zsolt FOTÓ: MTI, SOÓS LAJOS Emléktábla az áldozatoknak és a mentőknek BUDAPEST. Emléktáblát állí­tott a Külügyminisztérium a holokauszt áldozatainak és az embermentőknek az Erzsébet híd pesti hídfőjének északi ol­dalán, közel a Duna-parthoz. Az emléktábla keddi leleple­zésén Németh Zsolt külügyi államtitkár - lián Mór, Izrael budapesti nagykövete jelen­létében - azt hangoztatta: a független és szabad Magyar- ország megvédi polgárait, mti ben 0,1 százalékkal csökken­tek az egy hónappal korábbi­hoz képest, és 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel ko­rábbi szintet - közölte a Köz­ponti Statisztikai Hivatal ked­den. Az idén az első tizenegy hónapban átlagosan 5,7 száza­lékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Tovább gyorsult az infláció fékeződése. mti Magyar adást indít tavasszal az Euronews BUDAPEST. Az Euronews, amely jövő tavasszal indítja magyar adását, az egyetlen igazán független médium a világon, nemzetközi, nem kötődik egyetlen nemzethez sem - mondta Michael Peters, az európai nemzetközi hír­televízió elnöke keddi sajtó- tájékoztatóján, Budapesten. Kiemelte, a magyar lesz a 13. nyelv, amelyen a euronews híreket közvetít. mti Lottó és sorsjegy a dohányboltban BUDAPEST. Lottót és sorsjegyet is árulhatnak a jövő nyáron létrejövő dohányboltok, miu­tán a parlament hétfőn Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető fideszes államtitkár javaslatára 258 igen szava­zattal, 48 nem ellenében, 32 tartózkodással módosította a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt. A trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereske­delme jövő év július l-jétől, az állam koncessziós szerző­déssel engedheti át az értéke­sítést az erre pályázóknak. A koncessziós pályázatokat az összes magyarországi telepü­lésen kiírják; a kétezer lako­súnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot le­het majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhe­tő koncesszió. A jogszabály nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol. A törvény eredetileg úgy rendelkezett, hogy a trafikok­ban dohánytermékeken kívül mást nem lehet árulni. MTI Jobbik: magas lett az infláció BUDAPEST. A Jobbik elkeseríte­nek tartja, hogy az EU 27 tagál­lama közül Magyarországon a legmagasabb az áremelkedés mértéke, az Orbán-kormány „csupán ezzel tudott rekor­der lenni Európában” - írta az MTI-hez kedden eljutatott közleményében Volner János. A Jobbik frakcióvezető-he­lyettese a Központi Statiszti­kai Hivatal (KSH) keddi jelen­tésére hivatkozva közölte, egy év alatt az árak átlagban 5,2 százalékkal emelkedtek, ezen belül az élelmiszerek 7,1, a szemétszállítás 8,1, a csator­nadíj 5,2, a vízdíj pedig 5 szá­zalékkal drágult. mti Elfogadták a költségvetést Semjén Zsolt, Lázár János és Orbán Viktor a Parlamentben fotó: mti, kovács tamás A kormánypárti kép­viselők megszavazták a 2013-as büdzsét, az ellenzékiek nem. BUDAPEST. Elfogadta az Or­szággyűlés a Magyarország 2013. évi központi költségve­téséről szóló törvényjavasla­tot kedden: a minden eddigi­nél korábban, már júniusban benyújtott és azóta többször módosított jövő évi büdzsé 2,7 százalékos GDP-arányos hiánycélt tartalmaz. Igenek, nemek A keddi zárószavazáson a parlament 248 igen, 79 nem és egy tartózkodó szavazattal fogadta el a 2013-as költség- vetést. A kormánypárti frak­ciók minden jelenlévő tagja igennel szavazott, ahogyan Pősze Lajos és Rozgonyi Ernő független képviselők is. A többi független képviselő és az ellenzéki frakciók nemmel voksoltak, az egyetlen tartóz­kodó szavazatot pedig Juhász Ferenc (MSZP) adta le. A költségvetés végső válto­zatának megalkotása kapcsán akormányismétkifejeztemeg- győződését: jövő tavasszal az EU-pénzügyminiszterek taná­csa élhet a jogi lehetőséggel, hogy megszüntesse a túlzott- deficit-eljárást Magyarország­gal szemben. Rogán Antal Fidesz-frakció- vezető a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján azt mond­ta: a kormányoldal bebizo­nyította, hogy kialakítható olyan költségvetés, amellyel három százalék alatti a hiány, csökken az államadósság, és a munkahelyvédelmi akcióterv is megvalósul. Hangsúlyozta, a költségvetés 2013-ban 300 milliárd forintot fordít mun­kahelyvédelemre és -támo­gatásra. Segítik a képesítés nélküli fizikai dolgozók, a szülésről visszatérő nők, va­lamint a 25 év alatti és az 55 év feletti munkavállalók fog­lalkoztatását - sorolta a poli­tikus. A frakcióvezető kitért arra is, hogy a költségvetés 400 milliárd forintos tarta­lékkal rendelkezik, így a hi­ányt akkor is tartani lehet, ha az országot érinti bármilyen pénzügyi válság. MSZP-s bírálat Józsa István, a szocialisták gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese saj­tótájékoztatón azt mondta: a büdzsé túlzott megszorítá­sokat tartalmaz. Szerinte az emberek nem viselik el a reál­bérek újabb, az ideihez hason­lóan több mint ötszázalékos csökkenését. A költségvetést bírálva úgy fogalmazott: az nem szolgálja a gazdasági növekedést, a munkahelyte­remtést, az ország felemelke­dését, pénzügyi stabilitását és a Magyarország iránti be­fektetői bizalom visszaszer­zését. Hangsúlyozta, hogy jövőre tovább csökkennek a beruházások, az infláció pe­dig meghaladja majd az öt százalékot. „Több sebből vérzik” Az LMP véleménye szerint a kormány valótlan adatokra alapozta a kedden elfogadott jövő évi költségvetést, abban sem a növekedési adatok, sem pedig a tartalék nagysá­ga nem valós. Schiffer András parlamenti sajtótájékoztató­ján úgy fogalmazott: a több sebből is vérző költségvetési törvény nem pusztán számok Orbán Viktor szerint a 2013- as költségvetés garantálja az államadósság csökkentését, egyúttal megteremti a sok százezer munkahely megvé­déséhez szükséges munka­helyvédelmi akcióterv forrá­sait és a hosszú távú, tartós növekedés alapjait. A minisz­terelnök ezt a jövő évi büdzsé elfogadásáról szóló, az MTI- hez eljuttatott keddi nyilat­kozatában írta, hangsúlyozva, összessége, -egyúttal világos lenyomata „a kaszárnyakapi­talizmus orbáni víziójának”. Ez a vízió az olcsó és képzetlen munkaerő kiszolgáltatottsá­gának fokozásával igyekszik versenyelőnyt szerezni - tette hozzá. Kijelentette, hogy az LMP szerint ezek az elképze­lések erkölcstelenek, elfogad­hatatlanok és nem is verseny- képesek, ugyanis az ellenzéki párt a tudásba és a helyi gaz­daság megerősítésébe fektet­ne be. mti hogy a 2013-as költségvetés a kabinet értékelése szerint rendezte az állam pénzügyeit, amelyet hivatalba lépésekor kaotikus és zilált állapotban talált. A kormányfő ezért a sikeres munkáért köszöne­tét fejezte ki a költségvetési politikáért felelős Matolcsy György nemzetgazdasági mi­niszternek és a büdzsét sza­vazatával törvényerőre emelő parlamenti képviselőknek. „A növekedés alapjai” Nyitott kérdés a munkaidő-számítás Egyeztetnek mostisazIMF-fel Budapest. A Nemzetközi Valu­taalappal (IMF) egyelőre csak egyeztetések zajlanak, az IMF küldöttsége jövő év január 14. és 26. között Magyarországon tartózkodik, s akkor akár hiva­talos tárgyalások is lehetnek - mondta Varga Mihály hitel- tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, Budapesten, a Napi Gazdaság konferenciá­ján. Varga Mihály kiemelte: a 2013-as költségvetés elfogadá­sa után ezek az egyeztetések intenzívebbé válhatnak. A fórum résztvevőinek kérdéseire elmondta: az Eximbank kötvénykibocsátá­sa igen sikeresnek mondható, az Államadósság Kezelő Köz­pont a jövő év első negyedé­vében majd teszteli a piacot, aminek „konkrét eredménye" is lehet. mti A legtöbb kérdésben megállapodás szüle­tett a pedagógusok sztrájkbizottságával. BUDAPEST. A legtöbb kérdés­ben sikerült megállapodás­ra jutnia a kormánynak a pedagógusok sztrájkbizott­ságával, ugyanakkor a bér­tábla emeléséről az Orszá­gos Közszolgálati Érdek­egyeztető Tanácsban fognak egyeztetni - derült ki a felek keddi, idei utolsó egyeztetése után. Balog Zoltán emberi erő­források minisztere a talál­kozó után újságírók előtt azt mondta: az elmúlt hetek egyeztetései során 20 pont­ban sikerült megállapodni, és végül egy, a szakszerve­zetek számára nagyon lénye­ges nyitott kérés maradt, az, hogy miként számítják a pe­dagógusok munkaidejét, óra­számát. Közösen szövegeznek A felek közötti megállapodás szövegtervezetét egy közös munkacsoport fogja majd ki­dolgozni, és ha megszületik a konszenzusos szöveg, ak­kor várhatóan jövő év elején aláírhatják a dokumentumot. Ha mégsem sikerülne ilyen szöveget megalkotni, várják a bíróság döntését a sztrájk­készültséggel kapcsolatban - fejtette ki a tárca vezetője, aki azonban bízott benne, hogy a munkabeszüntetést sikerül elkerülni. Galló Istvánná, a Pedagó­gusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: a sztrájk- bizottság szakmai kérdé­sekről tárgyalt, és valóban megállapodás született olyan kérdésekben, amelyek a pedagógusok számára a munkahelyek biztonságát garantálják. Vannak még vitatott pontok, így a peda­gógusok túlmunka-szerve­zése, de ezek mind szakmai kérdések - hangsúlyozta, majd hozzátette: abban ma­radtak, a sztrájkbizottság 20 százalékos béremelésre vonatkozó igényét az Or­szágos Közszolgálati Érdek­egyeztető Tanács hatásköré­be utalják. Fenntartják a lehetőségét Kitért arra is, hogy ha a bérről nem lesz megállapodás a ta­nácsban, legalább oly módon, hogy ne szenvedjenek el a pedagógusok bércsökkenést, továbbra fenntartják a sztrájk lehetőségét. mti Galló Istvánné fotó: mti Jegyzet Dankó Mihály Aprópénzre váltott becsület Selmeczi Gabriella fideszes politikus arról beszélt kedden az Országgyűlésben, hogy két év alatt több helyet javított az ország a korrupciós világ- ranglistán. Most a „kevésbé fertőzött” egyharmadban, a 46. helyen állunk. Az 54. helyről sikerült feltornáz­ni magunkat. Hozzátette: Ausztriát és Szlovéniát kivé­ve, szomszédaink korruptab- bak nálunk. Ez ugyan nem vigasztal bennünket, de „jó látni”, máshol sem rózsásabb a helyzet. Mit is jelent a korrupció, más néven megvesztegetés? Olyan törvénybe vagy közer­kölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért, más juttatásért vagy juttatásá­ra való kilátásért cserébe jogo­sulatlan előnyt ad másoknak. S itt van a kutya elásva. Amíg J két ember létezik, mindig lesz korrupció - hallani. De j ki az, akit korrumpálni lehet? Csak is azt, aki valamilyen pozícióval vagy hatalommal bír! S máris eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy bosszankod­junk és elkeseredjünk. Pont j azok a vezetők, felelős be­osztottak, akiknek példaként kellene szolgálniuk, inognak meg! A kapzsiság legyőzi az erkölcsöt, a hitet, a bizalmat. Ők azok, akik aprópénzre I váltják a becsületüket. S amíg nem érti ezt meg mindenki, j hiába törvény, rendőrség, mindig lesz eltévedő. Mi, az ország lakói meg pironkodha­tunk a világ előtt! danko@inform.hu Devizaárfolyam ^2D12» 12a 11«^ PÉNZNEM árfolyam változás Euró 282,48-1,12 USA dollár 217,74-2,12 Svájci frank 233,15-1,92 Angol font 350,32-2,18 Román lej 62,24-0,30 Ukrán hrivnya 26,85-0,21 Horvát kuna 37,5B-1,09 Lengyel zloty 68,86 +0,12 1 <Dgazdasag.szon.hu Valutapiac. További Információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Mandátumok az RMDSZ-nek BUKAREST. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 27 törvényhozói mandátumot szerzett az új román parla­mentben, néggyel kevesebbet, mint a 2008-as romániai par­lamenti választásokon. A ma­gyar szervezet kilenc szenátort mandátumot nyert, akárcsak 2008-ban, a képviselőházban pedig 18-at, ami néggyel ke­vesebb a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. Nem ju­tott szenátort mandátumhoz Frunda György, az RMDSZ egyik legismertebb politikusa, viszont Kolozs megye négy év kihagyás után ismét szenátori mandátumot szerzett László Attila volt kolozsvári alpolgár­mester révén. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom