Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-11 / 289. szám

2012. DECEMBER 1L KEDD Szabolcs Dávid hűséges olvasónktól: A fiatal nő elment mellettem a hóesésben, és reám mosolygott. A mosolyt köszönettel fogadtam, elvit­tem magammal, s egy ideig vigyáztam reá, hogy el ne olvadjon. Havas mosoly volt, és lassan olvadt. A végén mindössze valami kevés nedvesség maradt belőle a lélekben; apró tócsa, nem nagyobb, mint egy könnycsepp. mar Megjelent az Örökségünk jubileumi emlékszáma nyíregyháza. Alapításának 20. évfordulójára emlékezik az idén a Nagy Imre Társaság. A jubileum tiszteletére ünnepi emlékszámot adott ki az idő­szakos kiadvány szerkesztő­sége. A Nagy Imre Társaság őszin­tén számot vet eredményei­vel: a sikerek és eredmények ismertetése mellett olyan hibákról, hiányosságokról is szót ejt az emlékszámban, ami tanulságképpen szolgálhat a jövőben.- Felidézik a lap indulását, amikor a nyíregyházi Dragos Gyula, a Kelet-Magyarország újságírója a megyei elnökség tagjaival: Lakatos Istvánnal, Géczi Ferenccel és a megyei szervezet lelkes támogató­jával, azaz velem kijárták, hogy a megyeszékhelyen ké­szülő, de a társaság egyéb szervezeteinek híreire is igényt tartó lap ötletét el­fogadja az országos veze­tőség - meséli Oláh Gábor.- Dragos Gyula halála után két évig még a szabolcsi szervezet J jelentette meg az Örökségün­ket, egyre nehezebb körülmé­nyek között. Sipos József ügy­vezető elnök 2007-ben karolta fel a kiadvány újraindítását, amely 2010-től - Szántó László felelős szerkesztőnek köszön­hetően - tartalmilag és arcula­tiig is megújult - tette hozzá a Pedagógus Szakszervezet volt megyei titkára. km-pi Oláh Thermotus legjobb befektetés: a hőszigetelés? akár egyéves megtérülési idővel! Befúvásos, cellulóz alapú hőszigetelés, födémek utólagos szigetelése centiméterenként 100 Ft+áfa/m2-tőt. Télen is kivitelezhet87 Bővebb információ és ingyenes szaktanácsadás: www.ladanyi.hu. 8 valamint a 30/289-9891-es telefonszámon. | Hogy a tél ne a fűtésről szóljon! KELEJ Az ünnepi műsort finom ebéd és nótázás követte FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Életfa „nőtt” a klubszobában Sózni kellett volna az utat! Személygépkocsival in­dultam útnak a minap, Vásárosnamény felől halad­tam a Tisza túloldalán Lónya felé. A gépkocsim hibátlan állapotban volt, felkészítve a téli viszontagságokra. Én már közel l millió kilométert vezettem télben-nyárban komolyabb baleset nélkül. Ennek ellenére megcsúsztam az autómmal az eljegesedett úton. Kis segítséggel és némi szerencsével hamarosan tovább tudtam haladni, de sok olyan autóssal találkoz­tam az úton, akik ugyancsak megcsúsztak, és az árokba kerültek. Döbbenten tapasz­taltam, hogy három autóbusz is árokban végezte a csúszós útfelület miatt, az egyiken iskolások utaztak! Ennyi embert váratlanul ért volna a hó és a fagy? Aligha! Feltéte­lezem, hogy a hivatásos és a nem hivatásos sofőrök is kellően felkészültek, a jármű­vüket szervizben nézték át, s megfelelő gumiabronccsal indultak útnak, ám az út olyan minőségű volt a sózás, a csúszásmentesítés hiánya miatt, hogy nem volt alkal­mas a közlekedésre! Ez alap­ján a 4113-as út látszólag nem tartozik Magyarországhoz, vagy erre külön szabályok érvényesek, mert az itt élők rá vannak bízva a természet kegyeire... EGY FEHÉRGYARMATI AUTÓS Érdeklődés hiányában elmarad a mulatós show Sajnálattal írom ezeket a sorokat, a december 15-ére meghirdetett Szabolcsi Mula­tós Show érdeklődés hiányá­ban elmarad. A plakátokon megadott telefonszámon, illetve személyesen mindösz- sze félszázan jelezték rész­vételi szándékukat. Ahhoz, hogy a rendezvény fellépői megkaphassák gázsijukat, ez a létszám nem elegendő, így nem tudjuk vállalni a bökönyi kulturális program megrendezését. A BAROTA MIHÁLY ÁMK KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEGYSÉGE Idén is mozgalma­san telt, illetve telik a vásárosnaményi Esze Ta­más Nyugdíjas Klub élete. November végén baráti találkozóra, közös név- és születésnap megünneplésé­re hívtuk a gulácsi testvér­klub tagjait, a találkozóra Vass Albert polgármester is elkísérte őket. Az ünne­pi köszöntő után minden résztvevőt meghatott a lelket simogató kedvesség, amikor is az ifjúsági klub Csigatempós ügyintézés Szeptember 11-én amputálták a bal lábamat. Elindítottam a leszázalékolási kérelme­met, október 8-án behívtak a bizottság elé. Míg a döntés megszületik, addig mint rok­kant több helyre is beadtam kérelmeket: parkolókártya, lakásátalakítási támogatás, rokkantsági járadék. Sajnos mindenhonnan elutasítást kapok, mivel azt a hivatalos orvosi szakvéleményt kérik, amit a bizottság állít majd ki. Többször is próbáltam érdek­lődni, hogyan áll az ügyem, de mindig elutasító választ ka­pok, mondván: telefonon nem adnak tájékoztatást. Szep­tember óta nincs semmilyen jövedelmem, ez persze senkit sem érdekel. Mit tegyek? RADVÁNSZKI ATTILA, VAJA tagjai és munkatársai meg­lepetésműsorral és aján­dékokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek: a hölgyek kézzel festett, kalocsai népi motívumot ábrázoló nyak­láncot, a férfiak nyakkendőt ábrázoló nyakéket kaptak, ráadásul a klubszobánkba egy életfát varázsoltak! Gyermeki örömmel ragasz­totta mindenki az életfára a megsárgult kis faleveleket. Felejthetetlen délutánnal ajándékozták meg az idő­seket, amit nagyon köszö­nünk! Vass Albert, Gulács polgármestere 500 szál krizantémot osztott szét. E szép gesztussal egyben az elhunyt szeretteikre emlé­keztette a jelenlévőket, így másnap mindenki igyeke­zett ellátogatni a temetőbe, és egyik hozzátartozójának „továbbadni” a virágot. Az ünnepséget finom ebéd, majd vidám zene és fiatalos tánc követte. SÁPI ISTVÁNNÉ KLUBELNÖK Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyafországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, ter­mészetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhe­tő, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztősé­günkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktu­ális problémafelvetésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyhá­zán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Akció az Agrana-nál! Termék: Nettó ír kettóir Bankkártyás fizetés esetén AlertS 5 lit 33 045 Ft/db 32 000 Ft/db Alfa Solo/Difcor 250 EC/Score 250 EC 24 887 Ft/l 24100 Ft/l Borddólé+Kén Nano SC 20/1 32115 Ft/db 31100 Ft/db Copac Flow 10/1 (36% rézhidroxid) 24 732 Ft/db 23 950 Ft/db DithaneDGlOkg 15 386 Ft/db 14 900 Ft/db Finale 14 SL1/1 5336 Ft/db 5167 Ft/db Follcur Solo 5/1 37175 Ft/db 36 000 Ft/db Funguran OH-Joker-Champion (77% rézhidroxid) 5 kg 10 585 Ft/db 10 250 Ft/db Harvesan5/1 41719 Ft/db 40 400 Ft/db Insegar 0,6 kg 15 583 Ft/db 15 090 Ft/db Laudls 1/1 6970 Ft/l 6750 Ft/l Laudls 5/1 31909 Ft/db 30 900 Ft/db Mavrik 24 EW1/1 10 005 Ft/db 9687 Ft/db Mavrik 24 EW 5/1 49 376 Ft/db 47 815 Ft/db Mirage 45 EC 1/1 5974 Ft/l 5785 Ft/l Montaflow 10 lit (63,8% rézoxiklorid) 13 486 Ft/db 13 060 Ft/db Neoram 37,5 WG (63% rézoxiklorid) 5kg 7951 Ft/db 7700 Ft/db Nimrod 25 EC 1/1 4853 Ft/l 4700 Ft/l Nonit 5 lit 6712 Ft/db 6500 Ft/db Orthodd 80 Wdg-Merpan-Poker 5 kg (80% kaptán) 13 941 Ft/db 13 500 Ft/db Pyrinex 25 CS/Pyrifosz 25 CS 5/1 14 839 Ft/l 14 370 Ft/l RegallsWG 19 620 Ft/kg 19 000 Ft/kg Santana 1G11/1 15 630 Ft/db 15136 Ft/db Scala 5 lit 40 583 Ft/db 39 300 Ft/db Thiovit Jet-Micro Special-Kumulus 25 kg (80% kén) 12 237 Ft/db 11850 Ft/db Topas 100 EC 11158 Ft/lit 10 805 Ft/lit Toprexllit 14 633 Ft/lit 14170 Ft/lit VegesoleReS20 lit 340 77 Ft/db 33 000 Ft/db Vondozeb Plus-Dithane M45-lndofilm 25 kg 29 947 Ft/db 29 000 Ft/db Wing P10 lit 24 216 Ft/db 23 450 Ft/db 3X15% Kevert/Komplex műtrágya 11181 Ft/q 11181 Ft/q Kevert/Komlex 0-10-24% magyar 9173 Ft/q 9173 Ft/q Damisot BB Gabona 20/1 20 400 Ft/db 20 400 Ft/db További termékek kedvező áron. Az árak a készlet erejéig érvényesek. Nagy vásárlás esetén további kedvezmények! 4800 Vásárosnamény Nyíregyházi u. 3. m 45/570-630 Postaládánkból Érvek és ellenérvek a felújítás kapcsán A felújítási költségek önrészét sok lakó kép­telen előteremteni. NYÍREGYHÁZA. A KM novem­ber 24-ei Fórum oldalán meg­jelent „Meghiúsulhat a rég várt felújítás” című olvasói levélre, Bengyel István sorai­ra szeretnék reagálni, amely­ben a számvizsgáló bizottság elnöke a Ferenc körút 5-17. szám alatti, 101 lakásos panel­ház felújítással kapcsolatos kálváriájáról ír. Egy felújítás valóban nem könnyű dolog, és óriási az anyagi vonzata. A pályázat benyújtása után több kalkulá­ció is született, egy átlagos, 51 négyzetméteres lakás eseté­ben például ablakcsere nélkül kb. 6000 forintot kellett volna fizetni 60 hónapon át. Ez volt talán az egyik legelfogadha­tóbb számítás, de sajnos nem ez volt a végleges. Az idő mú­lásával a költségek egyre csak nőttek. Ez év májusában, az LTP- szerződések megkötése után a 6000 forintból már 9800 forint lett! Az ablakcsere nélkül és a nyílászárócserével kiszámított költségek között minimális volt a különbség, amit szóvá is tettünk, de a kivitelező azt mondta, ez így van jól. Mor­golódtunk, de sokan tovább fizettük a magasabb összeget. A társasházunk kintlévősé­ge sajnos jelentősen megnőtt. Tíz fölött van azoknak a ház­tartásoknak a száma, akik több havi közös költséggel adósak. Ezek nemcsak kisnyugdíjasok, hanem munkájukat elveszítő, fiatal, kisgyermekes családok is. Többször jeleztük a közös képviselő felé, hogy talán át kellene gondolni a felújítást, de hiába hívtunk össze emiatt közgyűlést, lehurrogtak ben­nünket a felújítást minden­áron akarók. A „közössel” is elmaradtak A lakógyűléseken a lakóknak legtöbbször még a fele sem je­lent meg. Vajon mivel magya­rázható ez a nagy érdektelen­ség? Lehet, hogy nem kellett Volna mindenáron erőltetni ezt a sok ember számára finan- szírozhatatlan beruházást? A felújítás mellett érvelőknek a társasház többi lakójának helyzetét is figyelembe kellett volna vennie, és elgondol­kozni azon, mi lesz, ha csak 25-30 ember tudja fizetni a hiteltörlesztést. A többieknek talán hiteleket kell felvennie, és erőn felül kinyögni a rész­leteket! Az, hogy nyertünk 50 millió forint állami támoga­tást, csak az érem egyik olda­la, hiszen emellé még a társas­háznak legalább ugyanennyi hitelt kell felvennie! Vádaskodás helyett mérlegelés A mai gazdasági helyzetben nem biztos, hogy mindenáron a felújítást kell erőltetni. Fi­gyelembe véve, hogy sokak­nak már a közös költség rende­zése is gondot okoz, több mint valószínű, hogy a hitelt sem tudnák fizetni. Mindez rövid időn belül fizetésképtelenné tenné a társasházat! Elhiszem, hogy a számvizsgáló bizottság elnöke és a közös képviselő sajnálja az elnyert támogatási összeget, de nekik a társasház összes lakójának az érdekeit kell figyelembe venni a dön­téshozatalkor. Mérlegelni kell. Nem vádaskodni és ujjal muto­gatni a többi emberre, hanem mindenki számára elfogadha­Meghiúsulhat a rég várt felújítás A Nyíregyháza, Ferenc körút 5-17. szám alatti, 101 lakásos panelházat 2005 óta szeret­nénk felújítani. A szükséges állami és önkormányzati tá­mogatást sajnos nem nyertük el. Másik közös képviselőt választottunk, aki azt ígérete, ; levezényli a felújítást. Mivel a társasháznak nem volt elég önereje, egy sikerdíjas céget bíztunk meg a pályázat meg­írásával, amit 2009 végén be­nyújtottunk. Miután megkap­tuk a befogadó nyilatkozatot, versenytárgyalásos kivitelező I kiválasztást végeztünk. Több mint 50 millió forint állami támogatást kapnánk, ha fel tudnánk mutatni az önerőt. A kivitelező mindenkivel megbeszélte, hogy kinek mit tó döntéseket hozni. Jobb a mai világban egy fizetőképes társasház, amely odafigyel a lakókra, mint egy csődbement, de felújított társasház. NÉMETH FRIGYESNÉ, A FERENC KÖRÚTI LAKÓKÖZÖSSÉG EGY JELENTŐS RÉSZE NEVÉBEN HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom