Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-11 / 289. szám
8 2012. DECEMBER 11.. KEDD Céklaválogatás közben a közfoglalkoztatottak fotó: önkormányzat Ellátják zöldséggel az önkormányzati konyhát kék. Kéken is problémát okoz a magas munkanélküliség, amelyet az önkormányzat közfoglalkoztatás révén próbál enyhíteni. A Start-munkaprogram keretében 67 fő alkalmazására nyílt lehetőség, melynek köszönhetően mezőgazdasági utakat és csapadékvíz-elvezető árkokat újítottak fel, valamint saját földterületen folytattak aktív termelést: burgonyát, hagymát, petrezselymet, sárgarépát, ubor- j kát, paprikát, paradicsomot, borsót, zöldbabot, száraz babot, céklát takarítottak be. Ennek köszönhetően az önkormányzati konyhát sikerült teljes mértékben ellátniuk zöldségfélékkel, ami nemcsak megtakarítást eredményezett, hanem a programban részt vevők elméleti és gyakorlati ismereteket is szereztek a mezőgazdasági termelés területén. km ■ Minden korosztály táncra perdült Novemberben táncestet szervezett az önkormányzat, ahol telt ház előtt arattak nagy sikert az óvodás, iskolás és felnőtt táncosok. A fotón a Kéki Nefelejcs Felnőtt Néptánc Egyesület szórakoztatja a közönséget. fotó: önkormányzat Az általános iskolások ingyen kapják a könyvet kék. A szociális alapszolgáltatást társulási formában látja el a kéki önkormányzat. Ennek keretében működik a házi segítségnyújtás és a szociális étkeztetés is. Évek óta minden általános iskolás gyerek ingyen kapja a tankönyvet a településen, a középiskolásokat beiskolázási támogatás segíti, a felső- oktatásban tanulók pedig a Bursa-ösztöndíjban részesülnek. Karácsony előtt apróbb ajándékkal kedveskedik az önkormányzat a lakosoknak, ami az idén sem maradhat majd el. Ennek szellemében szervez karácsonyi estet is az önkormányzat. km A tréfás feladatokban nem volt hiány fotó: önkormányzat Hangulatos sportnapot tartottak szeptemberben KÉK. Gazdag programot kínált két kicsik és nagyok, valamint az ősszel rendezett sportnap, a résztvevők használatba is ahol több versenyszámban is vehették az előzőleg felújított összemérhették Ügyességű- és kibővített sportöltözőt, km Interji Poór Sándorral, Kék polgármesterével Kék felett gyakran kék az ég Poór Sándor szerkesztőségünkben fotó: palicz istván A polgármester szomorúan veszi tudomásul: januártól meg kell válniuk az iskolájuktól. kék. Szerkesztőségünk vendége volt Kék polgármestere, Poór Sándor, aki büszke arra, hogy nincs adóssága a településnek. A napokban emelte le a hitelintézet a bankszámlájukról a fejlesztésre felvett tartozás utolsó részletét is. Ebből az aspektusból nézve mit gondol a kormány adósságkonszolidációjáról? POÓR SÁNDOR: Csak a saját településemről szeretnék beszélni. Mi csak olyan beruházásba kezdtünk bele, amit a saját erőnkből és az állami vagy uniós pénzből be tudtunk fejezni, és csak olyan adósságot vettünk a nyakunkba, amit rövid időn belül vissza tudtunk fizetni. Bízom abban, hogy ezt a gondolkodásmódot a kormány is díjazza akkor, amikor a beígért fejlesztési alapból a pénzeket elosztják majd. Pedig nem volt könnyű helyzetben az önkormányzat, amikor ön 2001-ben átvette az irányítást. poór SÁNDOR: Valóban nem. Időközi választáson lettem a település polgármestere, és a szennyvízberuházás kellős közepébe csöppentem bele. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy a büdzsénkből hiányzott a beruházás befejezéséhez szükséges 65 milliós önerő... Nem volt mit tenni, hitelt kellett felvennünk, amit végül 2005-ben sikerült visszafizetni. Több mint tíz éve ül a polgár- mesteri székben. Honnan Indultak, és hol tart most Kék? poór Sándor: A stabil gazdálkodás ellenére több százmilliós összértékű fejlesztésre került sor az elmúlt években. Igyekeztünk minden pályázati lehetőséget megragadni annak érdekében, hogy fejlődjön, szépüljön a település. Sikerült több utat is újraaszfaltoznunk, felújítottuk és bővítettük a polgármesteri hivatalt, több épületet korszerűsítettünk: nyílászárókat cseréltünk, energiatakarékosabbá tettük a fűtést, és lecseréltük a tetőhéjazatot. Megvásároltuk a hivatal szomszédságában lévő régi épületet, amelyben a felújítás után helyet kapott a teleház és a helytörténeti kiállítóterem. Bővítettük a gépparkunkat is. Vásároltunk egy 9 és egy 19 személyes buszt, két kisteherautót, valamint traktort és pótkocsit. Építettünk egy háromszáz adagos konyhát ebédlővel, és 170 millió forintból valósult meg a három csoportszobás, tornaszobás óvoda, mely impozáns épülete a faluközpontnak. Saját erőből bővítettük és felújítottuk a ravatalozónkat. Ebben az évben is több fejlesztésre nyílt lehetőségünk. Újjáépítettük és komfortosabbá tettük a sportöltözőt, új tetőt kapott az iskola régi szárnya, és folyamatban van a faluközpont kialakítása. Úgy vélem, néha adódnak nehézségek, de jó úton járunk. A munkahelyteremtés menynyire nehezedik az önkormányzat vállára? poór SÁNDOR: Az aktív korosztály nagy része a megye- székhelyen talált munkát, ennek ellenére magas a munkanélküliek száma. A közmunkaprogramokban több mint 70 főnek tudtunk helyet adni, akik zömében útfelújítási, belvíz-elvezetési, illetve mezőgazdasági jellegű feladatokban vesznek részt, de az önkormányzat intézményeinek munkáiból is kiveszik részüket. Törekszünk arra, hogy a közmunkások valóban értéket teremtsenek. Állami fenntartásba adják az általános Iskolát? poór Sándor: Az iskola egy kis település életében mindig jelentős szerepet tölt be. A helyi gyermekek oktatásán-nevelé- sén túl a kulturális élet mozgatórugója is. Nálunk az évek során igen szoros kapcsolat alakult ki az intézménnyel. Fenntartóként igyekeztünk biztosítani a feltételeket a minőségi munkához, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektettünk a gazdaságos működtetésre. Ezért sajnálom, hogy kénytelenek vagyunk átadni az államnak az iskolánkat, de adóbevételek híján nem tudnánk igazolni azt, hogy képesek lennénk januártól is üzemeltetni az intézményt. Bízom abban, hogy ennek ellenére is megmarad a jó kapcsolat, és továbbra is részesei lesznek a falunk közösségi életének. Milyen célokat szeretne még megvalósítani? poór Sándor: Négy település társulásával elkezdődött az ivóvízminőség-javító program, ami várhatóan jövőre befejeződik. Költségmegtakarítási szempontokat előtérbe helyezve részesei vagyunk a biokazán-programnak, amivel igyekszünk kiváltani a hivatal és a művelődési ház gázfűtését is. Terveink között szerepel egy új orvosi rendelő építése, ennek pályázatát még ebben az évben benyújtjuk, valamint a Kéki Gyerekekért Alapítvánnyal karöltve játszótér építésére is pályáztunk. Van feladat bőven, de nem hátrálunk meg a kihívások elől. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tarnavolgyi@ lnform.hu PoórSándor Születési hely és idő: Kemecse, 1964.11.14. Családi állapot: nős, két fia van (Szabolcs 21 éves, Bálint 18 éves) Iskolai végzettség: technikusi »Modern óvodát építettek Maximális kihasználtsággal működik a háromcsoportos új óvoda, amely kitűnő felszereltséggel biztosítja a gyermekek megfelelő nevelését. Az intézmény megépítése 170 millió forintból valósult meg, mely három csoportszobával és egy modern tornaszobával is rendelkezik. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Pezsgő civil élet folyik a településen A településen jelentős hagyományokkal rendelkező néptánccsoport is működik. kék. Két alapítvány működik Kéken, amik a gyerekek támogatásán kívül a település fejlesztésében is részt vállalnak. A fiatalok számára az ifjúsági klub biztosít kikapcsolódási lehetőséget, a nyugdíjas klub lelkes tagjai pedig nemcsak önmaguk részére szerveznek programokat, hanem szorosan együttműködnek az óvodával, iskolával, és állandó résztvevői a falu kulturális rendezvényeinek is. A jónak mondható közbiztonság megteremtésében nagy szerepet játszik a polgárőrség, akikre minden eseményen számíthat az önkormányzat. A sportegyesület berkein belül asztalitenisz és labdarúgó szakosztály működik, melyek sportolási és szórakozási lehetőséget biztosítanak. Komoly néptáncos hagyományokkal rendelkezik a Kéki Nefelejcs Felnőtt Néptánc Egyesület, akik nemcsak a helyi és a környékbeli rendezvényeket színesítik színvonalas előadásaikkal, hanem több alkalommal felléptek már a határon túl is. km A nyugdíjas klub tagjai gyakran fakadnak dalra fotó: önkormányzat