Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-20 / 221. szám
2012. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK KELET A hálaadó szentmise résztvevőinek egy csoportja fotó: a szerző Száz éve szentelték fel a tiszavasvári templomot TISZAVASVÁRI. Éppen száz éve annak, hogy a Dessewffy család és a hívek adakozásának köszönhetően felépülhetett neogótikus stílusban Tiszavasváriban a római katolikus templom, amelyet 1912 szeptemberében szenteltek fel Szent Eleonóra és a Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére. A templom 100 évvel korábbi felszentelésének búcsúünnepét szeptember 16-án vasárnap szentmisével ünnepelte a helyi római katolikus gyülekezet és a város. A szentmisét Bosák Nándor, a Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye püspöke celebrálta. BALOGH TAMÁS Reggeltől estig ropná, akinek tánc az élete nyíregyháza. Sok olyan fiatal van, aki úgy érzi, a tánc a mindene, a táncban tudja a legjobban kifejezni önmagát. A jó mozgású, aktív, a zenét szerető fiatalok számára indít új programot a nyíregyházi Művészeti Középiskola Táncművészeti Tagozata és a „Jövő Táncművészeiért” Egyesület. A sokoldalú tehetséggondozás keretében a fiatalok nem csak néptáncot tanulnak majd, hanem betekintést nyerhetnek más táncműfajok életébe is. Nem szükséges táncos előképzettség, csak kellő elhatározás kell, hogy a fiatalok belépjenek a próbaterembe és belekóstoljanak a táncos világ életébe. Szeptembertől három korosztály (óvodások, felső tagozatosok, felnőttek) ismerkedhet a táncokkal. Jelentkezni, illetve további információkat kérni a 06- 42/504-428-as számon lehet. KM Kulturális programokat is láthattak a vendégek a mézfesztiválon FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Fesztivált rendeztek a méhészet fejlődéséért CSENGERÚJFALU. Már sokféle - többek között dinnyéhez, meggyhez, burgonyához, tökhöz, kukoricához, dióhoz, káposztához kötődő - fesztivált rendeztek megyénkben az elmúlt években, de mézfesztivált még sehol sem tartottak - egészen augusztus ll-éig. Azon a napon ugyanis Csengerújfaluban megkezdődött a két napra tervezett mézfesztivál. Mint Zsiga Mihály polgár- mester lapunknak elmondta, az önkormányzat azért állította a fesztivál reflektorfényébe a mézet, hogy felhívja a figyelmet ennek az ágazatnak a fontosságára. A település vezetője szerint egy olyan újonnan kiépülő, fejlődőképes ágazat a méhészet, amire megéri odafigyelni, hiszen a térségben, sőt országos szinten több családnak a megélhetését biztosítja. A méhészkonferencián professzorok tartottak előadást. A méhekkel foglalkozók számára olyan ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat adtak át a szakemberek, amiket nem mindenhol és mindenkor kaphatnak meg. A rendezvényt sok érdeklődő kereste fel az ország távoli pontjairól, illetve a szomszédos Romániából is érkeztek vendégek. A fesztivál résztvevői megismerkedhettek továbbá méhészeti eszközökkel, s láthattak termékbemutatót is.- Nagyon örülök annak, hogy a vártnál nagyobb volt az érdeklődés, s már ez az első mézfesztivál is jól sikerült. Mostantól kezdve hagyományként minden évben meg szeretnénk rendezni a fesztivált a méhészeti ágazat előremozdítása, fejlődése érdekében - tette még hozzá Zsiga Mihály, polgár- mester. KM Ecsetre váltotta a szenet A fekete-fehér világ helyett a színek birodalmában érzi most otthon magát Magyar Zoltán. baktalórántháza. A városban élő Magyar Zoltán, amatőr festő kiállítását láthatták a közelmúltban az érdeklődők Baktalórántházán a művelődési házban. Az alkotó 2-3 éve kezdett el festeni, előtte szénnel, grafittal készítette munkáit mindenféle témában. A felesége pedagógus, számára sok rajzot készített az oktatás szemléletesebbé tétele érdekében. Édesapai örökség- Egy amatőr festő barátom unszolására kezdtem el foglalkozni a festészettel. Azt hajtogatta rendszeresen, hogy ehhez a művészeti ághoz van kezem is és szemem is. Végül a sok unszolásra egyszer megpróbálkoztam a színekkel, s azóta jó barátok vagyunk a festészettel - elevenítette fel lapunk számára az előzményeket Magyar Zoltán, aki a mindennapi életben a helyi polgármesteri hivatalban dolMagyar Zoltán néhány alkotásával gozik. - Édesapám ügyesen rajzolt, faragott, valószínűleg tőle örököltem a kézügyességem. Tavaly már néhány képemet bemutattam az érdeklődőknek a Fenyves Szálloda és Konferencia Központban, de az első önálló kiállításnak ez a mostani tárlat tekinthető. A szakemberektől kedvező visszajelzéseket kaptam, biztatnak a további munkára. Életképek, tájképek- A hétköznapi életből mindazt szeretem megfesteni, ami megragad, legyen az egy utcarészlet, falusi életkép, forgalmas város vagy szűk sikátor, ezért is szoktam azt mondani, hogy élet- és tájképfestő FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ vagyok. így a magyar és a francia impresszionizmus áll hozzám a legközelebb. Jelenleg a vajai kastélymúzeumban láthatóak Magyar Zoltán alkotásai, de a napokban kapott felkérést a nagyari önkormányzattól és a leveleki művelődési háztól is egy-egy önálló kiállítás megrendezésére. KM-MML „Keményen dolgozom, ügyelek a költségeimre.” www.uzletitelekom.hu ÉnCégem Start Net2Go HTC Desire C ÉnCégem Start Net2Go díjcsomaggal 0 Ft kezdőrészlettel és 24 x havi nettó 1900 Ft (bruttó 2413 Ft) kamatmentes részletre. Új húségidejú üzleti előfizetéssel, külön az előfizetésre és külön a díjcsomagra vállalt 2 éves hűségidővel. Egy összegben: nettó 45 600 Ft (bruttó 57 912 Ft). Csökkentse költségeit az ÉnCégem Start Net2Go üzleti díjcsomaggal, melynek havi díja 100%-ban felhasználható beszélgetésre és internetezésre! A Telekom üzleti díjcsomagjaival Ön képes kézben tartani és racionalizálni kommunikációs költéseit. Nálunk nem kell kiegészítő havi díjat fizetnie, sőt, az ÉnCégem Start Net2Go díjcsomag nettó 1900 Ft-os havi díja (bruttó 2413 Ft) teljes egészében és rugalmasan felhasználható belföldi hálózaton belüli és vezetékes telefonálásra, valamint belföldi internetezésre egyaránt. Ajánlatunk 2012. szeptember 17-étől visszavonásig vágy a készlet erejéig érvényes, új hűségidejű üzleti előfizetők részére kisvállalkozói megállapodással és 2 éves hűségidővel. A tájékoztatás nem teljes körű. A teljes körű feltételekért, megrendelésért, kérjük, látogasson el a T-Pontokba, illetve a www.uzletitelekom.hu oldalra, vagy hívja a 1435-ös telefonszámot! Illllllllllllllllllllllllll Az akcióban egy előfizető a kedvezményt legfeljebb egy alkalommal veheti igénybe maximum egy készülék erejéig. A készülék bizonyos alkalmazásaihoz mobilmtemet, valamint szoftverlicenc vásárlása szükséges, azok letöltése és használata adalforgalmat generálhat. A készülékhez mobil előleg befizetése szükséges lehet, A készülék minden TPontbnn, de csak bizonyos Partner üzletekben, valamint a T-Mobile webshopban érhető el. HIRDETÉS