Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-20 / 221. szám
2012. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK KELET UZ6!10t Nándi Ferenc hűséges olvasónktól: Egy csecsemő csak mosolyog: nem mérlegeli, ki méltó a mosolyára és ki nem. Mi is újratanulhatnánk mosolyogni, még mielőtt bármit megítélnénk. STEPHANIE DOWRICK Levelesládánkból Kiktől sajnálja a kedvezményt? napkor. Én is szeretnék reagálni pár mondatban „A kor nem érdem, hanem állapot” című olvasói levélre. Ahogy írta, a régi kommunista érában érdemtelenül jutottak kedvezményekhez az emberek. De kik azok, akik kivételesek voltak? Nos, éppen azok, akik az érában dolgoztak, nem pedig azok a 75 vagy 85 éven felüliek, akiknek a két keze munkája után új városok születtek! Zentai úr azoktól az idős emberektől sajnálja a kedvezményes utazás lehetőségét, akik letettek valamit az ország asztalára?!? Az sem igaz, hogy a nagycsaládosoknak és a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek kevesebb jövedelemből kell megélniük, mint a nyugdíjasoknak. Amennyiben van minimálbér, úgy van minimál nyugdíj is! A mostani kormány igyekszik segíteni a nagycsaládosokat, akik nehéz helyzetben vannak. A szegény grófokat meg ne bántsuk, ez a cím A kor nem érdem, hanem állapot „Lassan gyorshitel kell az utazáshoz” címmel jelent meg a Kelet augusztus 24-ei számában Szabó Lajos olvasói levele, amelyben a magas jegy- és bérletárakra panaszkodott. Úgy vélem, a régi kommunista éra sokak számára érdemtelenül nyújtott kedvezményeket. Üdülés, korai nyugdíjazás, utazási kedvezmények és még és rang már nem érvényes Magyarországon. De ahogy Torgyán Józsi bácsi mondta: vannak helyettük „zöld bárók”. Én meg azt mondom, hogy császárok is vannak, akik úgy akarnak élni, mint ahogy a Szentírásban le van írva: „Add meg az Istennek, ami az Istené, a császárnak pedig, ami a császáré!”. Zentai úr ne vegye igénybe a kedvezményes utazást, ha ezt a „kiváltságot” olyan szégyenletesnek tartja. Ha megteheti, hát ne zötykölődjön tömegközlekedéssel, az autó, a taxi sokkal kényelmesebb! SZMOLKAI MIKLÓS, NAPKOR Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken, 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Lakóhelyem: Olvasson, tájékozódjon településéről! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu). A nyomtatott újság mellett az interneten, megyei hírportálként is fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem" aloldalak. A Szabolcs Online portálján belül létrejöttek azok a kis „alportálok", melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. Egy helyen van összegyűjtve mindazon információ, mely valamilyen formában kötődik a településhez, a kulturális eseményektől kezdve egészen a sportig. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település: Kisvárda, Nyírbátor, Záhony, Fehér- gyarmat, Nagyecsed, Vásárosnamény, Csenger, Dombrád, Ópályi, Nagyszekeres, Mátészalka, Tiszavasvári, Nagykálló, Újfehértó, Baktalórántháza, Demecser, Ibrány, Máriapócs, Nagyhalász, Rakamaz és Tiszalök aloldala szerepel. Terveink szerint ez a szám folyamatosan bővülni fog, további települések csatlakoznak majd hozzá. Ezek a felületek interaktívak, azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Új autók a fogyatékkal élőknek Egy kormányrendelet szerint azok a fogyatékkal élők (mozgássérültek, látássérültek, hallássérültek), akik fogyatékossági támogatással rendelkeznek, megfelelő iratok birtokában gépkocsivásárlási támogatást igényelhetnek. A szükséges dokumentumokat szeptember 30-áig az okmányirodán keresztül lehet beadni két gépkocsi típushoz. Az új autókat szeptember 22- én 9-12 óra között, nyűt nap keretében tekinthetik meg az érdeklődők a Suzuki Vagép, Lujza utcai telephelyén, Nyíregyházán. Az igényléssel kapcsolatosan, szívesen ad felvilágosítást a Nyírségi Látássérültek Egyesülete a nyílt napon vagy irodánkban, a Bercsényi út 4. szám alatt (munkanapokon 8-12 óra között), illetve az 504-053-as telefonszámon. JAKAB SÁNDORNÉ, ELNÖK Bár nem hibáztam, BAR-listás leszek? Idén májusban, 6 év után közös megegyezéssel - nevezetesen az egyre romló gazdasági helyzet és a munkahiány miatt - megszűnt a munkaviszonyom a NYÍRÉP Kft-nél. Ezt önmagában is nehéz volt megemészteni, az igazán idegtépő kálváriám azonban csak ezután kezdődött. Felkerestem az egyik biztosítómat, ők adtak egy listát arról, milyen dokumentumok, igazolások szükségesek a személyi köl- csönömhöz kapcsolódó törlesztési biztosítás teljes körű (budapesti) elbírálásához. A társaság kérésének megfelelően bemutattam a munkaviszony megszűnéséről szóló, géppel írt megállapodást A legfontosabb tanítást, a családi összetart(oz)ás fontosságát senki sem feledte el fotó: olvasónktól Az igazi értékekre figyelünk Négy gyermeke és házastársaik, 10 unokája és 11 dédunokája köszöntötte a közelmúltban Tiszavasváriban Szűcs Imrét és feleségét, Kiss Juliannát a 66. házassági évfordulóján. A mit sem sejtő, drága szüleim azt hitték, szimpla családlátogatóba viszem őket, nem gyanították, milyen sokan gyűltünk össze a köszöntésükre. Csodálatos emberek ők, akik a háború után ismerkedtek meg, s immár 66.esztendeje élnek együtt békében, szeretetben. Valamennyi gyermekük, unokájuk szívébe beleplántálták a legnemesebb emberi értékeket, úgymint a szeretet, a tisztesség, a segítőkészség, az egymással való törődés, odafigyelés. Ennek ékes bizonyítéka volt a nagy családi találkozónk, melyről a távol (Ausztria, Ausztrália, Budapest) élő, dolgozó unokák sem maradtak távol. Ők nem élnek velünk a mindennapokban, de egy pillanatig sem vblt számukra kérdéses, hogy velünk ünnepelnek-e, hiszen megtanulták, amit manapság egyre több ember „elfelejt”: nincs fontosabb, értékesebb és stabilabb támasz az életben, mint a szerető család. GADNAIGÁBORNÉ, TISZADOB is, rajta (igaz, utólag kézzel írottan, de cégbélyegzővel, vezetői aláírással hitelesítve) a kiváltó okot is feltüntette kérésemre a korábbi munkaadóm. „így jó lesz, minden rendben!” - Kaptam a megnyugtató választ a nyíregyházi ügyfélszolgálaton, de a budapesti irodából ennek ellenére elutasító válasz érkezett. A helyi iroda dolgozói ezután azt mondták, adjak be egy felülvizsgálati kérvényt, a pesti bíráló bizottság azonban újra elutasított. A nyíregyházi munkatársak értetlenül álltak az eset előtt. Faxon és telefonon is értekeztek a fővárosi vezetővel, végül azt javasolták, nyújtsak be méltányossági kérelmet. Szeptember ll-én egy világ omlott össze bennem, amikor újabb elutasítást kaptam, mondván: nincs feltüntetve a dokumentumon a munka- viszony megszűnésének oka. Ez nyilvánvalóan nem igaz, a kérdés az, miért játszanak velem, mint macska az egérrel. A levélben feltüntetett panaszkezelési csoportvezető és a compliance ügyvezető elérhetetlen, az idő pedig rohamosan múlik. Követtem az utasításokat, nem hibáztam, mégis BAR-listára kerülhetek a biztosító miatt, ahonnan nem könnyű lekerülni. TAKÁCS TIBOR LÁSZLÓ, NYÍREGYHÁZA “ Nem feledkeznek meg egymásról A három nyírbogáti barátnő, Emese, Erika és Réka, amikor csak teheti, együtt tölti a szabadidejét. Mint mondták: az iskola és munka mellett mindig szakítani kell egy kis időt egymásra, legyen szó bulizásról vagy egy kellemes beszélgetésről, fotó: olvasónktól Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Postaládánkból Ön képes lenne azonnal munkába állni? Támadjon bármilyen gondunk, ne a kocsmákban, a pohár mélyén keressünk vigasztalódást! NYÍREGYHÁZA. A súlyos munka- nélküliségnek számos hazai, nemzetközi, világgazdasági és egyéni, személyi összefüggése van. Ez utóbbiban pokoli nehéz pozitív változást elérni. Kimondom: az alkoholizmusra gondolok. Nem tudom megérteni, hogy, ha valaki bajba kerül, például elveszíti a munkahelyA legfontosabb feladat az önsorsrontás megállítása. CSELÉNYI GYÖRGY ét, milyen problémát szándékszik vagy tud megoldani a szokásos bor-, sör- és pálinkaadagjának növelésével? Ilyen esetben sokkal eredményesebb lenne teljes szesz- tilalmat elrendelnie az illetőnek önmagával szemben! A féktelen italozás ugyanis oda vezet, hogy egy-két év után a „szeszkazán” olyan fizikai, idegi, szellemi és mentális állapotba kerül, hogy ha adódna is számára testhez álló munka, azt már nem lesz képes elvégezni. A szeszes ital fogyasztása rövid ideig talán oldja a feszültséget és segít felejteni, de aztán a bajok legalább kétszer akkora súllyal nyomják majd a bajba jutott vállát, mint annak előtte! Jóllehet, hazánkban az ita- lozási kultúra meglehetősen nagy múltra tekint vissza. Nálunk a vendéglátás szinte elképzelhetetlen alkoholos italok kínálgatása nélkül. Tudjuk, hogy a mesterek nagy része akkor fogadja igazán kegyeibe a tanulót, miután jócskán leré- szegedtek együtt. A lejtőről nehéz a visszaút! Nagyon nem jó ez így! A kollégák, a barátok azzal nem segítenek a búslakodó havernak, hogy a korábbinál is több sört fizetnek neki, majd hazatámogatják. Jobban tennék, ha azt mondanák: „Komám, ma két sörrel igyunk kevesebbet, mint tegnap, sőt, ne igyunk egyet se! Menjünk hazafelé, nehogy növekedjenek a bajok! Ha valamikor, most arra van szükség, hogy szilárdan álljunk a lábunkon!” Úgy vélem, a munkáját elveszítő ember legfontosabb feladata az önsorsrontás megállítása. Mindent, ami csak lehetséges, el kellene követnie azért, hogy „piacképes” állapotba kerüljön, illetve maradjon (torna, jóga, hobbi, stb.), így bármikor képes lesz visszaállni a dolgozó emberek világába. Ha ez nem történik meg, akkor nemcsak a munkahelyi, hanem a családi és egészségi problémák is esőstől jönnek majd, megindulunk a lejtőn, s mindnyájan tudjuk, ott már nehéz megállni! Nyilvánvaló, hogy az alkoholizmusban a családok válságának is komoly szerepe van. De támadjon bármilyen jellegű gondunk, ne a kocsmákban, a boltok italos polcainál, meg a narkotikumoknál keressünk vigasztalódást! CSELÉNYI GYÖRGY, NYÍREGYHÁZA Olvasónk írja Kincset ér a hét települést érintő beruházás TUNYOGMATOLCS. Lerakták a Szamos-Kraszna-közi árvíz- szint-csökkentő tározó alapkövét Tunyogmatolcson. Az ünnepi programon Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Bodnár Gáspár, a FETIVIZIG igazgatója, valamint a térség országgyűlési képviselője, Tilki Attila vett részt. A létesítmény egyike a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Program keretében megvalósuló tározóknak, amelyek másfél millió Tisza mentén élő ember árvízi biztonságát növelik. Nem vett részt az alapkőletételen Fülöp István, a körzet országgyűlési képviselője, Apáti István országgyűlési képviselő és Szabó István, Mátészalka polgár- mestere, a kistérségi tanács elnöke sem, pedig a kiemelt kormányberuházás a kistérség hét települését érinti. A kulturális műsort az Ópályi Kraszna Népdalkor szolgáltatta. A projekt arculati elemei, a terepasztal és a transzparensek Ópályiban, a Falusi Galériában tekinthetők meg. ERDÉLYI MIKLÓS, POLGÁRMESTER, ÓPÁLYI Az alapkőletétel ünnepélyes pillanata FOTÓ: OLVASÓNKTÓL