Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-25 / 199. szám
2012. AUGUSZTUS 25-, SZOMBAT 8 Gazdaság KELET Gyakorlati tanácsok Dósa Valéria projektvezetőtől fotó: sipeki Péter Önellátó gazdaságokhoz is támpontot nyújtanak bököny. A mélyszegénységben élők felzárkóztatására fordítják azt a 153,5 millió forintot, melyet a bökönyi önkormányzat európai uniós pályázaton nyert. A község konzorciumi partnerei a nyíracsádi Lendület Egyesület és a Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás. Vetőmagot és műtrágyát A programnak köszönhetően 11 településen (Bököny, Balkány, Biri, Érpatak, Fü- löp, Nyíracsád, Nyírlugos, Nyírgelse, Nyírmártonfalva, Újléta, Vámospércs) összesen 75 családjában nyújtanak segítséget.- A program június elsején indult, melynek keretében hat mentor adósságkezeléssel kapcsolatos tanácsokkal látja el a családokat, illetve álláskeresési technikákat és internethasználatot tanítunk a szülőnek. A lelkeket is ápoljuk, pszichológusok segítenek a problémák kezelésében. Segítünk az önellátó gazdaság megalapozásában, így vetőmagot, műtrágyát és eszközök adunk, illetve elvisszük őket olyan gazdaságokba, ahol már működik ez a rendszer, így mások tapasztalataiból tudnak táplálkozni. Huszonnégy családnak külső renováláshoz szükséges alapanyagokat is biztosítunk - mondta Dósa Valéria projektmenedzser. A pályázati pénzből továbbá a különböző generációk összekapcsolásához közös foglalkozásokat rendeznek, ahol az idősek különböző spórolási praktikákat mutatnak, melyek szintén elősegítik az önellátóvá válást. Emellett közösségi programokat (10 nagyobb fesztivál és 45 falunap) és élettervezési klubot is szerveznek a programban résztvevő családoknak, ékn Nyomot hagyott a gyomos Ezüst érdemkereszttel ismerték el a növény- védelmi szakember munkásságát. nyíregyháza. „Négy évtizedes szakmai és vezetői munkája elismeréseként a termelőkkel való példaértékű kapcsolattartásért.” Ez a tömör indoklás áll azon az államfő által aláírt oklevélen, amelynek kíséretében vehette át dr. Szőke Lajos a Magyar Ezüst Érdemkeresztet az államalapítás ünnepe alkalmából a földművelési és vidékfejlesztési minisztertől Budapesten. Fölfelé a ranglétrán A mezőgazdák által megye szerte jól ismert szakember a valóságban 42 évet töltött a hazai növényvédelmi szervezetben. A Kertészeti Egyetem friss diplomása egy kis ideig Debrecenben gyakornokos- kodott, majd 1969 februárjától nevezték ki felügyelőnek az akkoriban Kállósemjénben működő Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Növényvédő Állomásra. Az évtizedek folyamán egyre följebb került a szervezet ranglétráján. Miután az állomás 1973 áprilisában beköltözött a megyeszékhelyre, a növénytermesztők, kertészek, növényvédősök Mekkájává avanzsált Kótaji úti új objektumba, Szőke Lajos a megye gyomspecialistájává képezte magát. Később növényvédelmi laborvezető, majd főmérnökké lép elő, s 2000. február l-jétől igazgatóként irányítja az állomás munkáját, míg nem tíz és fél év után, a 64. életévét betöltve nyugdíjba vonul. Óriási változások tanú|a- Arra vagyok igazán büszke, hogy a szakma, a kollégák javaslatára kaptam meg ezt a magas állami elismerést az agrár tárca vezetőjétől a régi Budai Vigadó helyén álló Hagyományok Házában, idén megyénkből egyedüliként - számol be a kitüntetett, aki hatalmas tapasztalattal a háta mögött tökéletesen t i s z - tában van a növényvédelmi szakma gyökeres szemléletváltozásával.- Óriási változáson mentünk át az általam megért évtizedek alatt. A ’60-as években a több termésért ment a technológia-fejlesztés, amit az a cél vezérelt, hogy minden problémát sikerüljön növényvédő szerrel megoldani. Most az élelmiszerbiztonsági elvárások mások, és ehhez idomulva a növényvédelmi szakma is óriásit változott. Olyan technológiákra van ugyanis szükség, amelyek az eredményesség mellett azt is biztosítják, hogy a fogyasz- t ó k egészséges és nöDr. Szőke Lajos FOTÓ: A SZERZŐ vényvédő szerrel nem szeny- nyezett élelmiszert kapjanak.- Komoly szakmai kihívás volt a 40 év alatt lépést tartani a változó követelményekkel, de úgy gondolom, sikerült. Bár a vegyszerrel nem nagyon spóroló hajdani érához képest ma már jóval nehezebb dolog úgy megvédeni a kultúrnövényt, hogy a fogyasztók számára biztonságos is maradjon a termés. A másik nagy feladat pedig az volt s maradt, hogy az új, a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen szakmai információkat egy jelentősen kiszélesedő termelői réteggel megismertessük oktatás, szaktanácsadás formájában. Elsőként találta meg Gyomspecialistaként, bő 30 esztendő tapasztalatára támaszkodva dr. Szőke Lajos nem hallgathatja el, hogy minden bizonnyal a klímaváltozás hatására is ország szerte változnak a gyomviszonyok. Ezzel párhuzamosan pedig változnak az ellenük alkalmazható hatékony módszerek is. „Az 1980-as fölállítása óta tagja voltam a megyei parlagfű bizottságnak, de a problémán azóta sem sikerült úrrá lenni itt a megyében. Viszont a sok növényfajt károsító, jövevény Lepkekabócát én találtam meg először parlag- füvön a Sóstói-erdőben. Egyszer talán még részt is vállalhat e veszélyes gyom féken tartásában....” KM-GB------E Lit u-.lfj M--!------1 I ■ Hungarikumunk Beregben bő szilvatermés ígérkezik. A fák roskadásig vannak a mézédes gyümölccsel, amelyből szilvalekvár és szilvapálinka készül, miként a gulácsl Balogh Józseféknél is. fotó: berki károly Már új kenyeret sütnek az idei termésű búzából NYÍRPAZONY. A múlt, a jelen és a jövő találkozott Nyírpazonyban, ahol az ön- kormányzat számos érdeklődő részvételével emlékezett meg az államalapításról. Az ünnepség kezdete előtt immár hagyományőrző jelleggel mintegy 50 motorosból álló csapat „ébresztette” a későn kelőket. Dubay László polgármester ünnepi beszédében méltatta Szent István királyunk munkásságát, és rávilágított arra, hogyan lehet a mai kor emberének erőt meríteni nagy történelmi személyiségünk cselekedeteiből. Az új kenyeret dr. Papp Tibor görög katolikus parókus, Szováti Tamás római katolikus plébános, Kozma Mihály református lelkész szentelte meg. Az ünnep alkalmából hagyományteremtő jelleggel díszokleveleket is átadtak. Díszoklevélben részesült Buri Mihály, aki 17 évig a helyi általános iskola igazgatója volt, továbbá Biri József, aki több mint 23 éve a nyírpazonyi sportegyesület elnöke. Mindkét kitüntetett komoly közéleti tevékenységével nagymértékben hozzájárult a település fejlődéséhez, közéletéhez. Egy évig őrizheti a serleget A népes ünneplő közönség egész nap talált magának szórakozási lehetőséget, a színpadon óránként váltották egymást a fellépők. A családok, baráti társaságok részére rendezett főzőversenynek komoly presztízse van a csapatok körében, tekintettel arra, hogy a győztes egy éven keresztül őrzi a vándorserleget. Az ünnepi programot látványos tűzijáték és utcabál zárta. km Egyedi jelölés a farmokon Rackanyáj - fontos a pontos nyilvántartás fotó: ékn-archIv Egyszerűbben váltható majd ki nyíregyháza. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egyszerűsítette az őstermelői igazolványok kiváltásának feltételeit, így a közel 340 ezer őstermelő könnyebben juthat hozzá az okmányokhoz - tudatta a VM Sajtóiroda. A VM intézkedéseinek köszönhetően csökken az ügyintézési idő és az adminisztráció, egyszerre három adóévre váltható ki az őstermelői igazolvány és a három különböző adóévre szóló értékesítési betétlap. Ügyintézésre ezentúl csak akkor van szükség az igazolvány teljes érvényességi ideje (3 év) alatt, ha a személyes adataikról, a gazdaságaikról vagy a termelési adataikról jelentenek be változást. A termelőknek erre minden évben június 15-éig van lehetőségük. oh Juh vagy kecske nyilvántartását segítő eszközök támogatása. NYÍREGYHÁZA. A 79/2011. (VIII. 3.) VM-rendelet értelmében 2012. augusztus l. és augusztus 31. között nyújthatnak be támogatási kérelmet állataik elektronikus egyedi jelölését biztosító eszközök beszerzéséhez, illetve a beszerzés költségeinek részbeni, utólagos megtérítéséhez kapcsolódóan. A támogatási időszakában egy adott juh vagy kecske ENAR-számon nyilvántartott elektronikus jelölőeszköz csak egyszer támogatható az öt év alatt. Ha az azonosító az állat füléből kiesett, elveszett, vagy olyan mértékben károsodott, hogy nem olvasható rajta a jel, pótlására a támogatási időszak során legfeljebb két alkalommal igényelhető támogatás. A támogatási kérelem a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal által rendszeresített, és a honlapján közzétett formanyomtatványon augusztus 31-éig postázható az MVH székhely/lakóhely szerint illetékes megyei kirendeltségéhez. KM Piaci árak a megyéből Nyíregyháza Mátészalka Fehérgyarmat Vásárosnamény ÚJfehértó Paradicsom 350-400 100-120 350 200-300 50-300 Paprika 400 250 80-120/db 200 80-300 Fokhagyma ^ 800-1000 1000 800 1200 1200 Retek J 100-12080-120 200 450 Uborka (Éé^ 150-200 100 150-250 250 150-450 Szárazbab 700-1000 600 600-800 700 850-1200 Gomba 700-800 650 650-750 750-850 700-900 Szilva 100-200 150 “ 200 150-550 Zöldbab 250-400 250 400 200 Alma 200 250 150-250 280 150-250 Sárgarépa 1 100-200 200 150-200 250 250 Petrezselyem 1 150-500 200 150 800 750 Burgonya 80-120 70 50-250 60-90 50-100 Őszibarack 150-400 120-300300-400 150-300 Hagyma 60-250 120-250 80-100 120-150 100-120 Mák 1000 600 600-700Dió v 1500 1500 15001500-1700 Karalábé ^ 50-120 100 100 120 80-100 Karfiol 300-400 250 250 399 400-450 Kelkáposzta 150 200 150-250 250 300 Káposzta 150-200 180 100-180 170-180 180-200 Méz 0» 1400-2000 1400-2000 1400-16001600-1800 T°iás 28-35 30 28-35 38 40 Cukkini <&*** 100-120 150 250-350300 Körte 120-350 350-450 350 300 200-550 Ügyeletes állatorvosok Augusztus 2 5-én és 2 6-án a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi ügyeleti körben dr. Pokol László (06- 30/438-6876), a baktalórántházi kistérségben dr. Gyene Bálint (06- 30/958-7919), az ibrányi körzetben dr. Pájer Béla (06-30/324-3520), a nyíregyházi körben dr. Gonda Gedeon (06-20/9440-111),atiszalöki körben dr. Erdélyi Béla (06-30/324- 2750), a mátészalkai körben dr. - Molnár Gábor (06-30/477-5116), a csengeri körben dr. Lázár István (06-20/984-0089), a nyírbátori körzetben dr. Molnár Csaba 06- 30/9762-661), a nagykállói körben dr. öschlager István (06-30/9655- 781), a fehérgyarmati körben dr. Kelemen Bálint (06-30/324-0271), a vásárosnaményi ügyeleti körben dr. Kiss János (06-30/303-7163).