Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-25 / 199. szám
2012. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT Kialakult a keret, már nem szorulunk erősítésre. Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere nyilatkozott, hogy nem lesz több érkező, de távozó sem az együttesnél. Talmácsi Gábor a 6., Tóth Imre a 24., Németh Balázs a 27. helyen zárta a szupersport- vb moszkvai futamának első, pénteki szabadedzését. Az új pályán megtartott tréninget 26 perccel a vége előtt Sam Lowes bukása miatt piros zászlóval félbeszakították, majd rövid szünet után folytatódott a küzdelem a minél jobb köridőkért. Belázasodtaka fiatal focisták labdarúgás. Elmarad az utánpótláskorúak bajnokságában a szombatra kiírt két Nyírsuli-Vasas mérkőzés. A Gáspár László irányította U15- ös csapatból csütörtökön már hatan voltak lázasak, péntekre viszont már kilencen betegedtek le, így a nyíregyháziak kérésére a mérkőzést majd más időpontban rendezik meg. Mivel a Vasas két csapata közösen utazott volna a mérkőzésre, ezért az Ul3-as csapatok bajnoki meccsét is elhalasztották. 9 Labdarúgás NB n., Kelet-csoport, 2. forduló Mezőkövesd-Nyíregyháza Spartacus. Mezőkövesd, vasárnap, 17.30, V.: Szabó Zs. (Gyarmati, Butkal) Rangadó lesz Mezőkövesden TAIJ 47 Balogh 4Ambru 88 Sipos 8 Minczér 7 Reznek 10 Germán A. 13 Mészáros 21 Szilágyi 9 Pákolicz 7 Montvai Élőben a SZON-on A vasárnap 17.30-kor kezdődő mérkőzésről Internetes portálunkon, aj*ww^zon.hu oldalon online közvetítésben számolunk be. A Keleti-csoport további mérkőzései Péntek: Ferencváros ll-Békéscsaba 1-0 (1-3) Szombat (17.30): Cegléd-Vasas, Putnok-Kazlncbardka, Vác-Szeged 2011, Újpest B-Szolnok. __________________________________________ Vasárnap: DVSC-DEAC-Orosháza (13.30), Honvéd-MFA-Balmazújváros (17.30). A Szpari felkészült az ellenfélből, vendégként Is nyerni akarnak Ambruszék. labdarúgás. Ez bizony rangadó lesz a javából. A labdarúgó NB II. Keleti-csoportjában vasárnap délután (17.30) Mezőkövesden lép majd pályára a Nyíregyháza Spartacus. A nyitófordulóban mindkét együttes megszerezte a három pontot. A Szpari hazai pályán nyert (1-0) a Fradi II. ellen, míg a mezőkövesdiek Szolnokon fektették kétvállra (1-2) a Tisza-partiakat. A DVSC nemzetközi kupameccsei miatt keddtől csütörtökig Abaújszántón készítette fel csapatát Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója. o Mészáros Márk (piros-kékben a labda mögött) vasárnap remélhetőleg sokszor fogja felfutásaival veszélyeztetni a kövesdlek kapuját fotó: racskó tibor Labdarúgás J Aí 5. forduló mérkőzései Péntek Paks-Eger O-l (04)) Paks 1,5 ezer néző, v.: Vad II. Gól: Pavlov (84.) MTK-Újpest 2-1 (0-0) Hidegkúti-stadion, 2 ezer néző, v.: Bicséri. Gól: londoli (öngól, 55.), Csíki (73.), illetve Kabát (47.) ________ Szombat Kaposvár-Pécs 16 FTC-Honvéd 16.15 Győr-Kecskemét 18.30 DVTK-Slófok 20.45 Vasárnap DVSC-Pápa 16.30 Videoton-haladás 18.30 Totó A 34. hét 2. fordulójának mérkőzései 1. M.gladbach-Hoffenhelm 1 2. Augsburg-Düsseldorf X 3. Hamburg-Nürnberg 1 4. Fürth-Bayern München 2 5. Frankfurt-Leverkusen 1 2 6. Stuttgart-Wolfsburg 1 7. Hannover-Schalke 1 2 8. Liverpool-Manchester City 1 2 9. Juventus-Parma 1 lO.Milan-Sampdoria 1 11. Roma-Catania 1 12.Atalanta-Lazio X 13. Pescara-Internazionale 2 14. Palermo-Napoli X 6> http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. Feltérképezett allenfél- Ideális körülmények között, jó pályán, csendben tudtunk gyakorolni három napon át Abaújszántón. Úgy vélem, megfelelően felkészültünk a mezőkövesdiek ellen, így nyerni megyünk vasárnap - kezdte lapunk tájékoztatását Brekk János. A Nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója előbb a nyírkarászi Magyar Kupameccsen, majd múlt szombaton a szolnoki bajnokin is feltérképezhette a mezőkövesdieket. Milyen benyomásokat szerzett?- A nyírkarászi mérkőzésen elsősorban a támadójátékukra figyeltem, azon a találkozón kijött az osztálykülönbség - válaszolta a felvetésre Brekk János. - Szolnokon már más volt a helyzet, azonos erősségű csapattal szemben más volt a játékuk. Az megállapítható, hogy jól összerakott együttes, látványos, rövidpasszos focival. A két mérkőzésen elsősorban nem a kövesdiek erősségeire voltam kíváncsi, hanem arra, hogy miként találhatunk majd rajtuk fogást. Ezeket Abaújszántón megbeszéltük a játékosokkal és begyakoroltuk azokat az elemeket, amelyek sikerhez vezetnek. Minden bizonnyal izgalmas csata lesz vasárnap, várhatóan nagy érdeklődés mellett. Győzelemre fogunk játszani, de nem mindent egy lapra feltéve, hanem szervezetten, fegyelmezetten - így Brekk János. Ami a játékosokat illeti, a Fradi II. ellen megsérült Ur László bokája még nem jött rendbe, ő kimarad a keretből. Bekerült viszont Milan Davidov, aki ugyan még nincs százszázalékos állapotban, de tagja az utazó csapatnak. Dajka Lászlónak is gond van a bokájával, ám remélhetőleg ezt vasárnapra sikerül majd orvosolni. Szombaton délután még edzés lesz, vasárnap pedig kora délután buszra szállnak Ambruszék. km-ml Bátran és taktikusan kell majd játszani. BREKKJÁNOS Szombat esti gumifüstölés megszentelt autókkal Ifjabb Juhász Gyula vette át a Szpari-bérletet fotó: mAn László Juhászék a Spartacus meccseire is kíváncsiak Az európai elitbe tartozó driftpilóták fognak versengeni a máriapócsi RabócsiRingen. AUTÓSPORT. A gumisok igencsak dörzsölgetnék tenyerüket, ha minden hétvégén lenne driftverseny. No, persze ilyen rangos és nagyszabású fesztivált, mint amilyen a mostani máriapócsi, aligha lehetne összehozni kéthavonta. Európa tizenhárom nemzetének félszáz pilótája tréningezte magát csütörtökön és pénteken a szombati megmérettetésre, ahol egyegy hiba már a máriapócsi búcsút is jelenti. Három pont- vadászat döntőit rendezik majd szombaton este, a két igen rangos európai sorozat, a Drift Allstars és az EEDC mellett a hazai bajnokság éjszakai zárófutamát tartják meg. Visszatérve a gumikhoz, a hírek szerint mintegy félezer abroncsot fognak elfüstölni majd a pilóták a három nap soránt. Szóval gumifüstölésből, padlógázból nem lesz hiány, ráadásul a hat-nyolcszáz lovas csodagépeknek hanga is van, az éjszakai érzéshez még hozzá lehet tenni a lángcsóvákat is. Párját ritkító versengésre van tehát kilátás. Mindez megspékelve szexis lányok autómosásával (a benzinkutaknál továbbra sem így csinálják), lesz drift-taxi, tűzés lángshow, azaz minden, ami egy látványos őrülethez szükséges. A pénteki edzés után a mezőny felvonult a város központjába, ahol Papp Bertalan polgármester üdvözölte a pilótákat és a technikai stáb tagjait, majd Kapin István atya megszentelte a különleges autós zarándokok versenygépeit. KM-ML labdarúgás. Egymás után találnak gazdára azok a Szpari- bérletek, amelyeket lapunk játékán nyerhettek kedves olvasóink. Pénteken Juhász Gyula vette át szerkesztőségünkben a Nyíregyháza Spartacus NB Il-es focicsapata hazai bajnoki mérkőzéseire érvényes bérletét. A név ismert Kemecsén, a már nyugdíjas idősbb Juhász Gyula nagy focibarát, az ifjabb pedig mentősként dolgozik a városban.- Ugyan én vettem át a nyereményt, de ez a Szpari-bérlet az édesapámé, aki miként mi, régi olvasója a Kelet-Magyar- országnak. A kemecsei csapat minden meccsén ott van, korábban, ha tehette, bejárt a Spartacus hazai találkozóira is. - Nagyon örült a nyereménynek, és bár neki továbbra is a most megyei I. osztályban játszó kemecsei együttes a kedvence, most már több Szpari meccsre fog járni. Időnként majd fogunk, hiszen ha tehetem és is elfogom kísérni - tudatta lapunkkal ifjabb Juhász Gyula. km-ml. Hétvégi sportműsor Szombat Drift Drift Allstars, EEDC és országos bajnoki futam, máriapócsi RabócsiRing, 8.30. ____________ Kézilabda. Férfi felkészülési torna, nyírbátori sportcsarnok. 10. Labdarúgás. Nosztalgiamérkőzés: Kállósemjén öregfiúk—Nagykálló öregfiúk, Kállósemjén, 14. Másodosztályú ifjúsági bajnokság (U17,10,U19,12): Szatmár Unió FC—Baktalórántháza—Nyírbátor- Hajdúböszörmény. Másodosztályú serdülőbafnokság (U13,10, U15, 12): Tarpa-Nyírbátor, Mátészalka- Debreceni Sl. Vasárnap Labdarúgás. Másodosztályú ifjúsági bajnokság: Várda SE-Cigánd, U17, 10, U19,12. Másodosztályú serdülőbajnokság: Nyírsuli II—Sajóvölgye Focisuli, Városi Stadion, U13,10.30, U15,12.30. Teniszverseny jótékony céllal I tenisz. Jótékonysági utánpótlásversenyt rendeznek augusztus 29-30-án a Nyíregyházi Tenisz Akadémia pályáin, a városi stadionban. A nevezési díjakból befolyt összeggel a nyíregyházi utánpótláskorú teniszezők iskoláját támogatják a szervezők sporteszközök vásárlásával. A viadalt 10, 12 és 14 éves kategóriákban írták ki fiúk és lányok részére egyaránt. További részletek a 42/440-820-as telefonszámon. KM A finn Juha Rintanen autója a hírek szerint mintegy hétszáz lóerős fotó: internet