Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-21 / 195. szám

2012. AUGUSZTUS 21„ KEDD KELET Multimédia 5 ■mmi Kétséges a Windows 8 sikere Hamarosan megérkezik az új operációs rendszer (illusztráció) FOTÓ:NET Mobilkütyük fotó: net PlayStation Mobile érkezőben Budapest. A Sony az ősz fo­lyamán, kilenc országban ter­vezi elindítani a jól ismert, el­sősorban játékosoknak szóló online platform mobil verzió­ját, méghozzá az első körben két külső partner eszközei­nek bevonásával. A cég 30 új játékot ígér, ezzel bővül majd a kínálat. A jól ismert Xperia vonal okostelefonjai, valamint a Sony Tablet S (és nyilván idő­vel az új Xperia Tablet) mellett az Asus, valamint a Wikipad egyes kütyüi is megkapják a PlayStation Certified minő­sítést, ezzel tehát újabb két külső cég csatlakozik a prog­ramhoz. iratkozás már meg­kezdődött. Mivel a PlayStation Store március eleje óta immár hazánkban is elérhető, remél­hetőleg nem kell sokat várni, hogy a Mobile is hivatalosan megjelenjen nálunk. SG.HU A Google hangalapú keresés mától újabb 13 nyelven - köztük ma­gyarul is-elérhető. Budapest. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy újabb 100 mil­lió ember használhatja anya­nyelvén a Google hangalapú keresést Android rendszerű mobiltelefonon. Kényelem A most bejelentett újításnak köszönhetően magyarul is ké­nyelmesebbé, még gyorsabbá és egyszerűbbé válik a Google A felhasználók nem rajonganak néhány megoldásért. Budapest. Bár a Microsoft soron következő, immár az asztali PC-k mellett táblákra is szánt operációs rendszere elkészült, egyre több kritikus vélemény hangzik el az újonc funkcióival és újításaival kap­csolatban. Sokan kifogásolják a felhasználókra erőltetett változtatásokat, amelyek a megjelenés közeledtével még szaporodtak is. Ennél talán érdekesebb, hogy január 31-ig akciós áron válthatunk majd a Windows 8 Pro verzióra, már ameny- nyiben kipróbáltuk a Release Preview változatot, illetve rendelkezünk egy Windows XP avagy Windows 7 licenc­ed. Ebben az esetben mind­össze 40 dollárba kerül az upgrade, a dobozos példány pedig 70 dollárt kóstál majd - elméletileg ez számunkra is elérhető lesz, további 130 or­szág mellett. Milyen lesz a fogadtatás? A gondok a felhasználói fo­gadtatással lesznek, ahogy azt jól mutatják a világhálón egyre szaporodó negatív, il­letve óvatos bejegyzések. Egy kitűnő összefoglalót is fellel­hetünk, amelyben kiemelik a legfőbb akadályokat, úgymint kereső használata. A cég köz­leménye szerint elég csupán kimondani a keresett szót, kifejezést, és a Google kereső máris listázza a találatokat. A funkció androidos okostelefonokon érhető el, használata pedig különösen hasznos lehet útközben vagy zsúfolt tömegközlekedési eszközökön. A Google hangalapú kere­sése Android 2.2 vagy újabb androidos okostelefonon közvetlenül a Google kereső­ben látható mikrofon jelzésre kattintva érhető el, régebbi az appok erőltetése (ame­lyek közül sok a felesleges és hasznavehetetlen vacak), az új felület esetén tapasztalha­tó konok magatartás, a válla­latok várható tartózkodása, valamint a további nagy vál­tozások, mint például a Start menü kinyírása. A Metro felület sem vál­tott ki osztatlan elismerést. A jövőben tehát várható­an egyszerűen Windows 8 apps néven tűnnek majd fel az új felületre szánt alkal­mazások, mégpedig a jelek telefonokon pedig a Google Play-ből a Voice Search alkal­mazást letöltve működik. A hangalapú keresés egyszer­re csak egy nyelven keres, a keresés nyelvét a beállítások menüben lehet kiválasztani, átállítani. írásban Is Szintén könnyíti a magyar nyelvűkeresést,hogyaGoogle keresője kísérleti funkcióként 26 másik nyelvvel együtt már a magyar nyelvű kézírást is felismeri okostelefonon és tableten. sg.hu szerint alapértelmezettként, hiszen a kiszivárgott RTM- változatokban egyszerűen le­tiltották azt az opciót, amely a hagyományos asztalra tör­ténő bootolást tette lehetővé. A Start menü mellett tehát az asztalról is kénytelenek le­szünk lemondani. Kiegészítők Különösen zavaró lehet a megszokott gombok és opci­ók hiánya, illetve új pozíciója, több (így például a sportese­ményeket és híreket felsoroló) BUDAPEST. A Samsung bemu­tatta a világ első kétmagos, 32 nanométeres csíkszélességgel készült ARM Cortex A15 pro­cesszorét, melynek legfőbb érdekessége, hogy 30 száza­lékkal kevesebb fogyasztás mellett kétszer akkora se­bességet produkál, mint 41 nanométeres gyártástechno­lógiával készült Cortex A9-es társai. A forradalmian új pro­cesszor a Samsung Exynos 5 Dual chipsetben kap helyet, melyben egy Mali T 604-es app esetében is vízszintesen kell görgetnünk a képernyőt, ami táblák esetében telje­sen logikus, asztali gépeken, egérrel manőverezve viszont inkább nehézkes. A jelek szerint a Media Center kimarad az operációs rendszerből, ezt egyes forrá­sok szerint 10 eurós áron sze­rezhetjük majd be, kiegészítő formájában. A kiegészítő a DVD- lejátszáshoz is szükséges lesz, alapesetben ugyanis ez nem támogatott. sg.hu grafikus gyorsítót is találunk, ami maximum négy maggal operál és elboldogul a 2560 x 1600 pixeleles felbontással is, továbbá támogatja az OpenGL ES 3.0, OpenVG 1.1, OpenCL l.l és DirectX 11 szabványo­kat. Még említést érdemel, hogy az Exynos 5 Dual 12,8GB/ s-os memória sávszélesség­gel, kétcsatornás, 800Mhz-es LPDDR3 RAM-mal, HDMI 1.4 interfésszel, valamint USB 3.0 és SATA III támogatással büsz­kélkedhet. KUTYU.HU Gyermektablet: már kapacitív kijelzővel BUDAPEST. Az új, kapacitív érintőképernyővel szerelt Archos ChildPad táblagépet elődjénél jóval könnyebben használhatják a csöppségek. A jól összerakott masina ren­geteg izgalmas tartalommal kedveskedik a gyerekeknek, az „ősök” számára pedig az online szülői felügyelet funkció és a kedvező ár le­het vonzó. Az Archos nevű francia gyártó Arnova márkája alá az alacsony árszegmens­be pozícionált masinák tar­toznak, s ezek sorát bővíti a gyerekeknek szánt ChildPad, melynek legújabb verziója már kapacitív érintőképernyő­vel rendelkezik - így sokkal kényelmesebb használni és lágyabb simításokkal is vezé­relhető. Mellette szól, hogy ki­fejezetten gyermekek számára készült, így online szülői fel­ügyelet funkció, előtelepített Alvin és a Mókusok tartalmak, illetve tanulást segítő alkalma­zások is helyet kapott a reper­toárjában. KUTYU.HU A mókusok ajánlásával fotó: net Ötmillió LTE LG okostelefon talált gazdára BUDAPEST. Arról számolt be az LG, hogy az amerikai Verzión szolgáltató által értékesített, úttörő Revolution nevű mo­bil megjelenése óta összesen ötmillió Android rendszerű, LTE hálózati támogatással bíró okostelefont értékesített a világon. Az Optimus LTE-ből kétmillió példány talált gazdá­ra. KUTYU.HU Magyarul is értő rendszer Szintlépés történt a mobil chipsetek frontján Az idővonalon érhető el az új funkció fotó: net Nagyobb fotók lehetnek a Facebook profilokon Budapest. A Facebook változ­tatott a fotók idővonalon tör­ténő bemutatásán, nagyobb helyett biztosítanak számuk­ra a profilokon és egyszerűbb kiemelni azokat. A cég közleménye szerint mostantól ha egy az idővona­lunk tetején lévő fotóra kat­tintunk akkor nagyobb válto­zatban, a képernyőt betöltve nézhetjük azt meg. A menü­ben megkereshetjük melyik fotón jelöltek meg minket, és az általunk megosztott, illetve létrehozott albumokat is lát­hatjuk. A mozaik formára tör­ténő frissítés négyzet alakúra vágja a képeket, azaz nagyon hasonló lesz a helyzet mint a Google+ galériáknál vagy a Flickr kezelőfelületén. Ezentúl egy csillag gombra kattintva lehetőségünk lesz kiemelni képeket, ami azt jelenti, hogy azok négyszer nagyobbak lesz­nek a többinél. Szintén újdonság, hogy nem csak saját képeink, hanem azok is megjelenhetnek a mon­tázson, melyeken megjelöltek minket. SG.HU EISA-díjeső jutott a Sonynak Budapest. Európa tizen­kilenc országának ötven audio-, video-, mobilelekt­ronikai és fotográfiai szak­lapjából álló szövetsége, a European Imaging and Sound Association (EISA) idén is kiosztotta az általuk legjobb­nak ítélt termékeknek járó szakmai díjakat, amely közül ötöt a Sony termékeinek ítél­tek a digitális képalkotás és otthoni szórakoztatás terén felmutatott innovációinak elismeréseként. A 2012-2013- ban az év SLR, kompakt és utazó fényképezőgépe, vala­mint 3D-s tévéje és felső ka­tegóriás házimozija is Sony termék lett. Az év európai SLR fényképezője díjat az SLT-A57 érdemelte ki, amely megfizet­hető áron biztosít magas mi­nőséget a kezdőtől a haladó szintig. KUTYU.HU AzSLT-A57 FOTÓ: NET Jelentkezzen be és vizsgáltassa meg magát, hogy ne a betegség határozza meg életét. JÓ HÍR! A nyári akció folytatódik. Mindazoknak, akik elkezdik a kezelést az e havi kezelen­dő csoporttal 30ezer forint kedvezményt biztosítunk a kúra árából. Az akció kere­tén belül a vizsgálat 3000 forint. További felvilágosítás és bejelentkezés: www.medhungary.com, 06-72/551-714, 06-20/541-1466, 06-30/265-9360, 06-70/267-3432 HIRDETÉS Hogy a keringéssel ne legyen panasz Életünk során számos tényező be­folyásolja egészségi állapotunkat. A mozgásra fordított egyre kevesebb idő, a helytelen táplálkozás és az ebből adódó túlsúly, a sok stressz, a dohányzás egy igen súlyos betegség kialakulásához vezethet. Ma már Magyarországon félmillió embert ke­zelnek érszűkülettel. És rajtuk kívül számosán veszélyeztetettek geneti­kai okokból, cukorbetegség, magas vérnyomás vagy a magas koleszte­rinszint káros következményei miatt. A lerakódó káros anyagok rugalmat­lanná, vastaggá teszik az ér falát. Ez igen hosszú folyamat, mely az egész szervezetre kiterjedhet. Leggyakrab­ban a szív koszorúereiben, az agyi és láb erekben alakul ki a betegség. Az érelmeszesedés bizonyos fokáig nem okoz panaszt. Előrehaladott szűkület esetén vádligörcsök, alsóvégtagi fáj­dalom, végtagi hidegérzet, zsibbadás csökkenés jelentkezhet. Az érszűkület oKoznat meg fülzúgást, fejfájást, szédülést. Fontos a rendszeres vér­nyomás mérés, labor vizsgálat, rizikófaktorok megléte esetén az úgynevezett doppleres vizsgálat, mely során megállapítható az erek állapota. A Nashwan-Parasound készülék nagy segítséget jelent, ha az állapotfelmérés érszűkületet mutat ki. Az infra, ultra és hallható hang kibocsájtásával rugalmasabbá teszi az ér falát, vala­mint a beszűkült, elzáródott ér környékén mellékerek képzésére serkenti a szervezetet. Az eljárást az egész ország területén alkalmazzák már, így Nyíregyházán is. . A kezelés akkor a leghatékonyabb, ha a betegség korai szakaszában kezdik el. A 20 alkalmas kúra mel­lett igen fontos a megfelelő mennyiségű folyadék be­vitelére, a rendszeres mozgás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom