Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-21 / 195. szám

KELET 2012. AUGUSZTUS 21., KEDD nyíregyháza. Hétfőn este rendezte meg a nyíregyházi önkormányzat az államala­pítási ünnepségét a Kossuth téren, ahol dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntője után kitüntetéseket is átadott. Az érdeklődőket a Princess együttes koncertje szóra­koztatta, majd következett a fény- és tűzijáték az újjáépí­tett szökőkút körül. KM Koncert közben a Princess együttes Az ünnepségen dr. Dohanics Sándor kapta a Nyíregyháza díszpolgára elmet, az Inczédy György Életmű Dijat pedig dr. Bánszki István, dr. Gubicz Pál és dr. Noviczki Miklós vehette át fotók: racskó Tibor Térzenét adott a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar Hangok és fények a belvárosban Versenyzés közben Szántóverseny Homoktanyán Látványos és változa­tos programok várták az érdeklődőket. NAGYHALÁSZ, HOMOKTA­NYA. Immár hatodik al­kalommal dőlt el az a kérdés hétfőn Homoktanyán, hogy ki szántja a legszebb baráz­dát lófogatolású ekéjével. A látványos szántóverseny mellett más programok is várták az érdeklődőket, volt töb­bek között fogathajtás és esi kós-, huszárbemutató is. FOTÓK: RACSKÓ TIBOR A kis csikós minden szavára enge­delmeskedett a lova A Toyotába visszatért a szenvedély! XSi/ ................................... ......................TOYOTA Passion is back! Tesztnapok csak a Toyota Titánnál augusztus 22-24 között! HIRDETÉS A Toyota Titán büszkén mutatja be az új GT86-ot! Az új GT86 azért született, hogy az autózás rajongóinak számára a vezetés vegytiszta élvezetét nyújtsa. A Toyota kompakt építésű sportkupéja ugyanolyan erőteljes, mint amilyen letisztult. A kis tömegű karosszéria egy 200 lóerős, 2,0 literes boxer orrmotort rejt, ami a D-4S (közvetlen befecskendezésű) technológiája révén alacsony fogyasztás mellett is bőséges teljesítményt és forgatónyomatékot biztosít. Az utastérben karbonhatású burkolatok és a repülőgépekből ismert billenőkapcsolók teremtenek sportos hangulatot. Today Tomorrow Toyota TOYOTA TITÁN Nyíregyháza, Debreceni út 222. Telefon: 42/501-371 A minőség ötvözete www.toyotatitan.hu A minősítő versenyen aranyat szerző török kórus vidám hangulatot teremtett a gálán A hongkongi kórus magyar dallal kedveskedett a közönségnek Több száz ajakról szállt az ének NYÍREGYHÁZA. Hétfő este látványos gálaműsorral fe­jeződött be a Cantemus IX. Nemzetközi Kórusfesztivál a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A rendezvényen minden kórus újra bemutat­ta tudását, majd zárásként összkari műveket szólaltattak meg a hazai és külföldi együt­tesek. A nagyméretű dobogón egyszerre több száz ajakról csendültek fel a jól ismert dal­lamok, s a szép számú közön­ség vastapssal jutalmazta a nem mindennapi produkciót. A kínai fiatalok rock and roll hangulatot varázsol­tak a csarnokba A Fülöp-szlgetekl énekkar a szombati folklórest közönségdíjasa lett fotók: racskó tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom