Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-13 / 189. szám

2012. AUGUSZTUS 13., HÉTFŐ KELET ■ Virágok közt Bödönyi Józsefné nyírkércsi lakóházuk udvarán nyílt csodálatos virágai között érzi jól magát. A Kelet-Magyarország hűséges előfizetőjéről, Katikáról lánya, Barbara készített és küldött képet szerkesztőségünkbe. fotó: hegedűsné bödönyi Barbara Tennivalók a kertben nyár végéhez közeledve Gyűjtsünk erőt, mert a következő hónapokban rengeteg dolgunk lesz a ház körül és a kisker­tekben! NYÍREGYHÁZA. Azokat a ró­zsákat, amelyek szép csipke­bogyót érlelnek, ne vágjuk le elnyílás után sem. Az esedé­kes kapálás, gyomlálás után frissítsük fel a talajtakarást. A hónap közepén ültethetünk fehér liliomot: még idén leve­leket hajt, jövőre pedig majd a virágszárat. Most vethetünk petrezselymet nagyobb cse­répbe, téli konyhai felhaszná­lásra. A levendulát felére vág­juk vissza, így még egyszer kihajt. Az egresről, ribizliről, málnáról a beteg hajtásokat és leveleket vágjuk le és égessük el. Az egynyári virágok elnyí­lott hajtásait erősen vágjuk vissza, ezzel újabb virágzási | hullámot váltunk ki. Rendelje meg az őszi ültetésű, tavaszi virágzású virághagymákat, gumókat (krókusz, tulipán, nárcisz, hóvirág és társaik). Most ültessünk szamócát, jövőre biztos termésre szá­míthatunk. Ha elutazunk, a szobanövényeket állítsuk a fürdőkádba, 2-3 ujjnyi vízbe és hagyjuk nyitva a fürdőszo­ba ajtaját, hogy némi fényt is kapjanak. A muskátlikról most vág­junk dugványokat, de csak annyit, amennyit át is tudunk teleltetni. A száraz virágokat, magházakat napsütéses idő­ben szedjük. Felakasztva szá­rításuk tovább ezeket a deko­rációs anyagokat. ■ Kolbásztök A tarpai Kósa László portáján egy bokron három kolbásztök is termett. Ha ezek a növényi kolbászok beérnek, a termés egy ré­szét elajándékozza a gazda, a többit pedig saját részre megsüti. FOTÓ: BERKI KÁROLY „Virág-szivárvány” KECSKEMÉT. Négynapos, szí­nes programsorozatot ren­deznek augusztus 22-26-a között a Hírős városban, Kecs­keméten „Virág-szivárvány” elnevezéssel. A rendezvény szervezői: Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja, Magyar Rózsabará­tok Társasága, Hírős Kertész Egyesület, Kecskeméti Gaz­dakör. A rendezvény dísz­vendége: Petrás Mária csángó népdalénekes-kerámiamű- vész. A látványos és gazdag, több napos programsorozat rózsa- és virágkiállítással ve­szi kezdetét augusztus 22-én. A korai gyümölcsök után a klasszikus befő­zési szezon augusztus­ban kezdődik. nyíregyháza. Most a nyárvégi barack- és szilvaféléken van a sor, továbbá a savanyítások is ilyenkor kezdődnek. A sze­zont az őszi alma, körte és birs tartósítása zárja. A házi befőzés, savanyítás egyre népszerűbb és olcsóbb is, mint bármely termelői vagy ipari produktum. Ma már több cukrászati, éttermi, gasztronómiai vállalkozás sa­ját receptjei alapján, mennyi­ségi, minőségi igényei szerint önállóan készíti az egész évre szóló tartósított dzsemet, lek­várt, befőttet, savanyúságot. Mások a nyári gyümölcsfé­A gondozott kert eredménye a dombrádi védőnő, Pásztorné Bodor Kata­lin kertjében FOTÓ: OLVASÓNKTÓL léket mélyhűtéssel tárolják, ami a következő szüretig elegendő a fagylalt, torta, mártás, koktél, leves készíté­séhez, díszítéséhez. A tartó­sítást, befőzést - a vásárlástól az elkészítés folyamatán át- vezetően, a tárolásig - már jó előre meg kell tervezni. A be­szerzéshez - ha nem magunk termeljük meg az alapanya­got - mindenképpen érdemes a nagybani piacot felkeresni, ahol a zöldség- és gyümölcs- félét nemcsak nagytételű igényekhez, de a háztartási célú felhasználáshoz is meg lehet vásárolni. Hogy miért érdemes? Mert éppen az ilyen piacon legteljesebb az áruvá­laszték és a legszélesebb az árak skálája is. A tartósítás már otthon folytatandó szakasza maga az elkészítés a mamától, nagy­mamától, rokon- vagy éppen a szomszéd asszonytól elsajá­tított gazdaasszonyi feladat, amely bár ahány ház, annyi szokás, alapvetően mégis csak szakmai kérdés. Itt a befőzés, savanyítás ideje Érvényes: 2012. augusztus 13. hétfő és augusztus 15. szerda között minden Penny Market üzletben, az Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük Magyarország. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeres értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! szág 190 pontján. * Az árak a 2012. augusztus 9-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. arduljon az üzletvezetőhöz. A Magyar termék emblémával jelölt termékeink származási helye nenüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt www.penny.hu ^ Friss. Olcsó. Jó. HIRDETÉS 542944

Next

/
Oldalképek
Tartalom