Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-13 / 189. szám

2012. AUGUSZTUS 13.. HÉTFŐ Most játszottam utoljára a válogatottban, . s a vtzilabdás pályafutásomnak is vége. Az ötödik helyen végzett vízilabda-válogatott korábbi háromszoros olimpiai ba|nok játékosa, Kásás Tamás a spanyolok elleni meccs után bejelentette visszavonulását. flM Szorongatták, de nem győzték le kosárlabda. Az olimpián a számára legnehezebb mérkő­zést a döntőben, Spanyolor­szág ellen vívta az Egyesült Államok férfi válogatottja, va­gyis a Dream Team. Az NBA- sztároktól hemzsegő gárda ellen a spanyolok még a har­madik negyed elején vezettek egy-két ponttal, de a végjá­tékban már nem volt kérdé­ses az amerikaiak sikere. A vége 107-100 lett, így az ame­rikaiak 14. olimpiai bajnoki címűket szerezték férfi kosár­labdában. KM Kobe Bryant egyik látványos meg­mozdulása FOTÓ: MTI Az öttusázó bronzba öntött alma Marosi Ádám szerezte a londoni magyar küldöttség utolsó, tizenhetedik érmét. öttusa. A szombati férfi verseny során a 2009-ben, ugyancsak Londonban vi­lágbajnok Marosi a vívás után hatodik, az úszást kö­vetően hetedik volt, majd hibátlanul lovagolt, így ötö­dikként vágott neki a lövé­szetekkel kombinált futás­nak, melyben két helyet előrelépett. A magyar öttu­sasport 14. egyéni olimpiai érmét gyűjtötte be, a harma­dik bronzot. Marosi egyben a magyar londoni küldöttség 17. érmét - ötödik bronzát - szerezte. A záró számra, a lövészettel nehezített futásra - akárcsak a lovaglásra - a Greenwich Parkban található lovaspályán került sor mintegy 20 ezer néző, köztük sok magyar előtt. Olimpián most mutat­kozott be a kombinált szám, s a sportág világversenyein már kipróbált lézerpisztolyos lövészet. Az összetettben élen álló, cseh David Svoboda egy má­sodperccel hamarabb kezd­hette az utolsó tusát, mint a második kínai Cao Csung- zsung, az idei világbajnok orosz Alekszandr Leszun és Kasza Róbert kilenc másod­perccel az éllovas után rajtol­hatott. Marosi Ádám ll má­sodperccel követte Svobodát. Az első sorozat után Kasza harmadikként, Marosi negye­dikként kezdte meg az ezer métert, a második kör végén Svoboda visszaelőzte a kínait, Marosi futott a harmadik he­lyen, a többiek lemaradtak. Összeölelkezett dobogósok Az utolsó körben már lát­szott, hogy a vezető hármas közé más nem tud befér­kőzni. Svoboda megint le­hagyta Caót, biztosan vezet­ve ért vissza a stadionba, s szerezte meg az aranyérmet. A kínai mögött jött be Maro­si, majd a három érmes ösz- szeölelkezett a célban. Marosi boldogan vezényelt a magyar szurkolóknak, aztán a piros- fehér-zöld zászlóval a hátán futott tiszteletkört a többiek­kel együtt. Kaszának a harmadik so­rozatban 11 lövés kellett az öt találathoz, ezzel alaposan visszacsúszott, végül a 12. he­lyen ért célba.- Egy másodpercre sem adtam fel - válaszolt Marosi Ádám arra a felvetésre, hogy hat asszó után öt vereség­gel állt az első számban a vívásban. - Úgy jöttem ide, hogy megbeszéltem az edzőmmel és a pszichológu­sommal, hogy ez csak egy öttusaverseny. De amikor beléptem a vívóterembe, rá kellett jönnöm, hogy ez egy más kávéház, nemcsak egy egyszerű öttusaverseny. Hát, kellett tíz asszó, míg a kez­deti feszültség átcsapott abba a pörgős, felfokozott állapotba, amely aztán a ví­vásomat jellemezte. Nagy ál­mom vált valóra azzal, hogy felállhattam az olimpiai do­bogóra. MTI Férfi verseny David Svoboda (Cseh­ország) 5928 pont, 2. Cao Csung-zsung (Kína) 5904,3. Marosi Ádám (Ma­gyarország) 5836, ...12. Kasza Róbert (Magyarország) 5676. Marosi Ádám a remek lovaglásával nagy lépést tett az érem felé fotó: mti Az éremtáblázat élmezőnye # LJ [] 1. Egyesült Államok 46 29 29 2. Kína 38 27 22 3. Nagv-Britannia 29 17 19 4. Oroszország 24 25 33 5. Koreai Köztársaság 13 8 7 6. Németország 11 19 14 7. Franciaország 11 11 12 8. Olaszország 8 9 11 9. Magyarország 8 4 5 10. Ausztrália 7 16 12 11. Japán 7 14 17 12. Kazahsztán 7 1 5 13. Hollandia 6 6 8 14. Ukraina 6 5 9 15. Kuba 5 3 6 16. Ui-Zéland 5 3 5 17. Irán 4 5 3 18. Jamaica 4 4 4 19. Csehország 4 3 . 3 _______ 20. Koreai NDK 4­2 Két szám után még vezetett Vívásban egészen kimagaslót nyújtott Tóth Adrienn fotó: mti A biztató rajt után Tóth Adrienn vissza­esett és huszadik lett, Kovács Sarolta leesett a lóról. ÖTTUSA. Az olimpia utolsó­ként véget érő versenyszá­mában, az öttusázók női via­dalán is dupla volt a magyar érintettség: Tóth Adrienn és Kovács Sarolta próbálta meg ápolni hagyományainkat. Két versenyszám után úgy tűnt, ez Tóth Adrienn révén sikerül, hiszen a remek ví­vásának és a jó úszásának köszönhetően ő vezette a mezőnyt. Sajnos a még juni­orkorú Kovács elrontotta az első versenyszámot, így az uszodában hiába repesztett olimpiai csúcsot, a jobb he­lyezésekbe már nem lehetett beleszólása. Gyengén futott és lőtt Öt verőhibája miatt a lovaglás után Tóth is elvesztette első helyét és az ötödik helyről vághatott neki a kombinált versenyszámnak, míg Kovács leesett a lóról, így a sereghaj­tók közé esett vissza, amelyre vonatkozóan nem növelte az esélyeit, hogy nem tartozik a jó futók közé. Ez be is igazoló­dott, ráadásul a lövészet sem ment jól, így összességében huszadikként ért célba. Ko­vács Sarolta a 36 indulóból a 33 . helyen zárt. A győzelmet a litván Laura Asadauskaite szerezte meg, megelőzve a brit Samantha Murray-t és a brazil Yane Marques-t. MTI Dicsőségtabló OLIMPIAI B, Szilágyi Áron, vívás (kard, egyéni) Berki Krisztián, torna (lólengés) Gyúrta Dániel, úszás (200 m mell) Pars Krisztián, atlétika (kalapács- vetés) Dombi Rudolf (jobbra), Kökény Roland, kajak-kenu (K-21000 m) Kozák Danuta, kajak-kenu (K-l 500 m) Szabó Gabriella (jobbról), Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina, kajak-kenu (K-4 500 m) Risztov Éva, hosszútávúszás (10 km) ‘n,* Ungvári Miklós, Lőrincz Tamás, cselgáncs (66 kg) birkózó (66 kg) Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, kajak-kenu (K-2 500 m) t-ff ír I' y i U' í í Kämmerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel, kajak-kenu (K-41000 m) Módos Péter, birkózás (55 kg) Douchev-Janics Cseh László, úszás (200 m vegyes) Natasa, kajak-kenu Marosi Ádám, (K-l 200 m) öttusa NEGYEDIK HELYEZETTEK Hosszú Katinka, úszás (400 m vegyes), Gyúrta Dániel, úszás (100 m mell). Női vízilab­da-válogatott, Férfi kézilabda-válogatott Karakas Hedvig, cselgáncs (57kg), Joó Abigél, cselgáncs (78 kg), 4x100 méteres férfi vegyesváltó, úszás (Cseh László, Gyúrta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik), Harcsa Zoltán, ökölvívás (75 kg), Hatos Gábor, birkózás (74 kg), Férfi vízilabda-válogatott Kis Gergő, úszás (400 m gyors), Csonka Zsófia, sportlövészet (sportpisztoly 25 m), Bognár Richárd, lövészet (dupla trap), Kapás Boglárka, úszás (800 m gyors), Sidi Péter, sportlövészet (kisöbű sportpuska összetett), Vajda Attila, kajak-kenu (C-l 1000 m), Dudás Miklós, kajak-kenu (K-l 200 m)

Next

/
Oldalképek
Tartalom