Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-02 / 77. szám

2011. ÁPRILIS 2.. SZOMBAT 2 Mindenfelől KELET Lázár János fotó: fidesz.hu Az önvédelem joga: kiegészítés az alkotmányhoz Budapest. Veszélyesnek tartja a fegyvertartás liberalizáció­ját Lázár János, de mint sajtó- tájékoztatóján elmondta, újra kell gondolni, milyen lehető­ségeik vannak az állampol­gároknak az önvédelemre. A Fidesz frakcióvezetője ezt an­nak kapcsán mondta el, hogy beterjesztették a készülő alap­törvényhez az önvédelemhez és a tulajdonvédelméhez való jogot is. FH Már több mint hatmillió par­kolójegyet vásároltak meg mo­biltelefonnal, jelentette be az Eme Zrt, a Telenor, a T-Mobile és a Vodafone. A két évvel ez­előtti indulás óta az ügyfeleik Budapest mellett 24 városban, és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a budapesti MOM Park bevásár­lóközpontban is megválthatják parkolójegyüket mobilkészü­lékük segítségével. ékn Gyorssegélyt kapnak a mentők, betegszállítók Budapest. Csaknem félmilli- árd forint gyorssegéllyel tá­mogatja a betegszállítókat és mentőket a Nemzeti Erő­forrás Minisztérium. A tárca azért döntött így, mert ezek a szolgáltatók a működéskép­telenség szélére sodródtak. A minisztérium pénteki tájékoz­tatása szerint az üzemanyagár elmúlt hónapokban megfi­gyelhető folyamatos emelke­dése okozza a gondot. fh Támogatás a leszakadóknak A források elosztá­sakor továbbra is elsőbbséget kap a legszegényebb régiók felzárkóztatása. Brüsszel. Ez egyébként az uniós költségvetés egyik legnagyobb tétele, s ebből fakad, hogy többen is sze­retnének minél nagyobb ösz- szegeket lecsípni belőle. A kohéziós politika támogatása töretlen akkor is, ha az egyes tagállamok érdekei nem es­nek egybe. Marad a kiemelt prioritás, amit újra, meg újra hangoztatni kell és meg is kell védeni. Emellett állt ki Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő, aki hangsú­lyozta, érdemes védeni ezt a tételt, mert a felzárkóztatási politika jól működik, és még jelentősek a feladatok: a régi­ók fejlettsége között nagyok az eltérések. Mennyire sikerül megvédeni a regionális érdekeket a kohé­ziós politika lövőié mellett, úgy, hogy érvényesüljenek a szakmai érvek is? surján LÁSZLÓ: Évek óta hangsúlyozom, az uniós költ­ségvetés nem oka a tagállam­ok illetve az EU gazdasági, pénzügyi krízisének. Egy erős, jól átgondolt költség- vetés ugyanis sokkal inkább a probléma megoldásának a kulcsa. Éppen ezért, nem sza­bad a pillanatnyi pártpolitikai érdekek harcának átengedni a költségvetést, illetve nem szabad, hogy a gazdag tagál­lamok önzőn, a szolidaritás eszméjére fittyet hányva érje­nek el nyomást az uniós költ­ségvetés befolyásolására. A felzárkóztatási politika eddig mindig megkapta a szüksé­ges támogatást, s az előjelek is kedvezőek. A baj forrása az, hogy a befizető tagál­lamok saját költségvetési nehézségeik miatt szeretnék, ha az Unió egyre kevesebb pénzt vonna el tőlük. Persze azok a tagállamok, így ha­zánk is, amelyek nyernek az uniós költségvetésen, abban érdekeltek, hogy legalább a jelen keretek megmaradja­nak. Ezt feltehetőleg sikerül majd a 2013 utáni ciklusban is megtartani. A Kárpát-medencei népek bé­kés együttéléséről rendezett konferencián hangsúlyozta: cél, a pozitív üzenet megfogal­mazása, az ásatag nézeteket feledve fel kell ismemi az együtt éiők valós igényeit, s mögé kell állni a civil társa­dalom által kinyilvánított megbékélési igényeknek. surján László: Az Európai Unió abból a felismerésből született, hogy az itt élő né­pek egymásra vannak utalva. Az Unió lényegéhez tartozik az országok közötti kibékü­lés, ami persze semmit sem ér, ha csak kormányközi szerződésekben rögzítik. Az emberek között van a feszültség, az emberek­nek kell megbékélniük. Ez megtörtént még olyan nehéz viszonylatban is, mint a német-francia kapcsolat. Ez a feladat a Kárpát-medencében is. A szlovák-magyar vagy a román-magyar viszony sem rendezhetetlen, sőt, ha nem sikerülne, akkor nem tudjuk érdekeinket érvényesíteni az Unión belül. Amíg a nemzeti önzés kormánytényező lehet valahol, addig a kormányok­tól nem sokat várhatunk. Bár Gyurcsány Ferenc és Robert Fico bukásával jelentősen javult a hely­zet, a civil mozgalmak nem pótolha­tók. Emberi kapcsolatokat kell építeni, egymás kultúráját kell megismerni, mert akit nem ismerünk, nem is szerethetjük. Az említett konferencián erről vallott szlovák, román és magyar résztvevő egymással teljes összhangban. Trianon fájdalmát sérelmi politikával vagy határmódosítással nem lehetett csillapítani. Éljen mindenki, ahol született, be­széljen, ahogy édesanyjától tanult, ismerje és szeresse a más nyelvűeket, s ne zavarja, ha a tájat, ahol él mások is szeretik. NAGY JÓZSEF jozsef.nagy@inform.hu Viccelődve készültek a gyilkosságra Romagyilkosság: a negyedrendű vádlott vallomásával folytató­dott a tárgyalás. BUDAPEST. A mórihoz hason­ló rendőri fiaskóról beszélt a negyedrendű vádlott pénte­ken a Pest Megyei Bíróságon a romák elleni támadássoro­zat tárgyalásán. Az ügyben - úgymond - sofőrként sze­replő fiatal férfi elmondta a bíróságon, hogy amikor a tiszalöki gyilkosság helyszí­nének közelében várakozott későbbi vádlott-társaira, az őt igazoltató és az autót átvizs­gáló rendőr mindent rendben talált nála. Mint Mór esetében? A volt szerződéses katona a tárgyaláson úgy emlékezett, hogy a rendőr benézett az ülé­sek alá és a csomagtartóba is. Az autó ülése alatt egy cipzá- ras gitártokot látott, a csomag­tartóban pedig egy távcsövet, sőt, egy katonai rádió adó-ve­vő is előkerült, de ez utóbbi nem foglalkoztatta tovább, amikor látta, hogy a rádió adó-vevő nincs bekapcsolva. A rendőrnek - a negyedrendű vádlott szerint - az sem tűnt fel, hogy ellenőrzés közben a gépkocsit vezető fiatalembert társai mobüon hívták, akik­nek azt mondta, éppen igazol­tatják őt. Az esetet jogászok és szakújságírók ahhoz hasonlít­ják, amikor a 8 halálos áldoza­tot követelő móri mészárlás után a rendőrök megállították Nagy László és Weiszdom Ró­bert gépkocsiját, majd tovább­engedték őket. A negyedrendű vádlott sze­rint társai valóságos hidegvér­rel készültek a tiszalöki em­berölésre. Azt állította, hogy vádlott-társai ilyesformán vic­celődve beszéltek emberölési terveikről: „megyünk vadász- | ni, kilőni a disznókat”. fh Nem számoltak előre vele PÉNZNEM ______árfolyam változás Euró 266,26 +0,46 USA dollár 187,96 +0,98 Svájci frank 203,93 -0,29 Angol font 301,45 -0,17 Román lej 64,30 -0,38 Ukrán hrivnya 23,57 +0,10 Horvátkuna 36,11 +0,09 Lengyel zloty 66,06 -0,17 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A GDP 4,2 százaléka rúg a tavalyi hiány - derül ki a tegnap nyilvános­ságra hozott adatokból. Budapest. Ezt a nemzeti szám­lák előzetes adatai alapján kö­zölte a Központi Statisztikai Hivatal. A teljes 2010-es deficit 1132 milliárd forint lett. A kor­mányzati szektor adóssága az Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2010 végén 21749 milli­árd forint volt, ami a GDP 80,2 százaléka. Az alacsony decem­beri SZJA-bevételekkel és az önkormányzatok meghökken­tően magas utolsó negyedéves hiányával magyarázza a Nem­zetgazdasági Minisztériuma tervezettnél magasabb 2010- es költségvetési hiányt. A szaktárca elemez Az emberek jövedelmének csökkenésével és az ebből adó­dó fogyasztás visszaeséssel nem számolt a Nemzetgazda­sági Minisztérium. Ez derül ki a tárca elemzéséből. A kormány számára az önkormányzati be­vételek drasztikus elmaradása jelentett meglepetést. Míg az első 9 hónapban 97 milliárd volt az önkormányzatok defi­citje, az utolsó negyedévben 150 milliárddal növekedett. Így 247,7 milliárd forintra rúgott a települések hiánya és ez borí­totta fel a tavalyi költségvetést. Főleg az adóbevételek marad­tak el, jóval kevesebb folyt be iparűzési- és gépjárműadók­ból, illetékekből. A kormány kiáll a 2011-re tervezett 2,94 százalékos hi­ány tartása mellett - ez is ki­derül a tárca elemzéséből, fh Szoros kapcsolat, keleti partnerség z Európai Unió 2008 óta megújult együttműkö­désbe kezdett keleti szomszédjaival a „Keleti Partnerség” politikai kezdeményezés kereté­ben. 2009 májusában, Prágában az Európai Unió tagállamai és a hat keleti partner ország: Azerbajdzsán, Belorusszia, Grúzia, Moldova, Örmény- ország és Ukrajna vezetőinek csúcstalálkozójával indult útjára program. E politikai kereten belül Ukrajna igazi stratégiai jelentőséggel bír az Ukrajna stratégiai jelentőséggel bír az EU szomszédsági politikája számára. W EU és annak keleti szom­szédsági politikája számára. Ukrajna jelezte, hogy a keleti partnerség többi országá­hoz hasonlóan szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait az EU-val, és jelenleg politikai, társadalmi és gazdasági re­formokat hajt végre. Szilárd meggyőződésem, hogy a reformok terén elért haladás és a keleti partnerség országaival való együttműködés intenzitás nagymértékben függ majd a helyi és regionális önkormányzatok részvételétől. Úgy érzem továbbá, hogy a Régiók Bizottsága számára Ukrajna az országok e csoport­jával folytatott együttműködés központi eleme lehetne. 2009-ben, a Cseh elnökség kérésére, véleményt dolgoztam ki az RB számára „A helyi és regionális önkormányzatok szerepe a keleti partnerségben” címmel. E vélemény hang­súlyozta, hogy a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót csak akkor lehet megvalósítani a partnerországokban, ha a partnerséget nemcsak nemzeti, hanem regionális és helyi szinten hozott konkrét intézkedések révén hajtják végre. Munkám során számos esetben nyílt alkalmam az ukraj­nai helyi demokratikus intézményekkel, valamint a régiók és városok képviselőivel és az ukrán központi kormány tisztviselőivel folytatott eszmecserékre. 2010 végén RB- küldöttség látogatott Ukrajnába, hogy figyelemmel kísérje a helyi választásokat. Egyik következtetésünk az, hogy a decentralizáció Ukrajnában csak részben valósult meg, és véleményünk szerint alapvető fontosságú, hogy az ukrán jogszabályok szavatolják a helyi önkormányzatok politikai, adminisztratív és pénzügyi függetlenségét. E reformok ösz­tönzése érdekében az RB erősíteni kívánja az EU tagállami­ban és a Keleti Partnerség országaiban tevékenykedő helyi önkormányzatok közötti kapcsolatokat. Továbbá a térség országai előtt álló kihívások jó részének - például a több or­szágot érintő környezetvédelmi kérdések és migráció keze­lésének, valamint a nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelemnek - eleve határokon átnyúló jellege van, és eze­ket sokszor csak helyi együttműködéssel lehet megoldani. Ezért múlt decemberben az RB tagjai szorgalmazták, hogy az EU könnyítse meg a határokon átnyúló kereskedelmet, például azáltal, hogy a határokon átnyúló régiók lakói szá­mára vízummentességet biztosít. Annak érdekében, hogy sor kerülhessen a tapasztalatok és bevált gyakorlatok cseré­jére a helyi és regionális önkormányzatok között a partner- országokban, az RB úgy döntött, hogy létrehozza a keleti partnerség helyi és regionális önkormányzatainak állandó konferenciáját. Ez a konferencia eszközt biztosít a helyi és regionális önkormányzatok számára ahhoz, hogy hallassák hangjukat a keleti partnerség politikai kezdeményezés ke­retében. Az első ülésre néhány héttel az EU és a partneror­szágok államfőinek ez év második felében Lengyelország­ban tervezett, második csúcstalálkozója előtt kerül sor. Polgármesterként és egy olyan ország lakosaként, amely­nek közös határa van Ukrajnával, úgy érzem, hogy a kele­ti partnerség kezdeményezésnek lehetővé kellene tenni, hogy egy eredetileg kormányközi együttműködési rendszer a polgárok között párbeszéd projektjévé is váljon. Az EU és a Keleti Partnerség országai közötti együttműködés e plat­formjának azt a célt kellene szolgálnia, hogy a szóban forgó országok helyi és regionális önkormányzatait gyakorlati és egyeztetett kooperációba fogja össze, egy olyan átfogó stra­tégia részeként, amely a polgárok valódi szükségletein és a szolidaritáson alapul. Szerzőnk Uszka polgármestere, az EU Régiók Bizottságának tagja. „Nincs szükség rendkívüli takarékosságra...” Budapest. A 250 milliárdos rette volna, hogy Románia és zárolás úgy tűnik elegendő Bulgária schengeni csatlako- tartalék, tehát egyelőre nincs zása a magyar elnökség ideje szükség rendkívül takarékos- alá essen, ez nem sikerült, kodásra - mondta Navracsics mert Bulgária nem tudta tel- Tibor miniszterelnök-helyet- jesíteni a követelményeket, tes a köztévé műsorában. Az Ezen kívül a Keleti Partnerség uniós elnökség eddigi idősza- csúcstalálkozóját is a lengyel kát értékelve elmondta azt is, elnökség idején rendezik hogy a kormány nagyon sze- meg. FH VENDÉGKOMMENTÁR Dr. Sértö-Radics István

Next

/
Oldalképek
Tartalom