Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-08 / 6. szám
2011. JANUÁR 8., SZOMBAT ) Biztos csak álmodom. Életem legjobb teniszét játszom. Arn Gréta szavai, miután a német Julia Gorges 7:6,6:3-as legyőzésével bejutott a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna döntőjébe. Bogdán Ádám nagy lehetősége Az Arsenalt irányító Arséne Wenger lett az évtized legjobb edzője a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint. A második helyen Wenger a Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson végzett, míg a harmadik a Real Madrid portugál trénere, Jósé Mourinho lett. LABDARÚGÁS. Az angol élvonalbeli Bolton labdarúgócsapatának magyar kapusa, Bogdán Ádám szombaton minden bizonnyal kezdőként kap szerepet az FA-kupa 3. fordulójában a York City elleni hazai meccsen. A 23 éves Bogdán a finn Jussi Jääskeläinen mögött második számú kapusnak számít a Wanderersnél, de ebben a szezonban (ve- télytársa eltiltásakor) három meccs már jutott neki a bajnokságban, kettő pedig a Liga-kupában. Kezdődik Fucsovics Marci „pontgyűjtő” akciója tenisz. A 15 ezer dollár összdíjazású kínai ITF-Future- versenyen kezdi meg első felnőtt idényét Fucsovics Márton. Mint már beszámoltunk róla, az NYVTC teniszezője Joó György menedzser és a szatmárnémeti illetőségű, amúgy a nyíregyházi versenyzőhöz hasonlóan szintén a Stuttgart melletti murri akadémián pallérozódó Indre Nádin társaságában már Mengziben tartózkodik, és ott hangolódik a szombaton kezdődő selejtezőre. Joó György beszámolója szerint az első fellépést megelőző pénteki napon futó-, majd labdás edzés szerepelt a programban, délután pedig az adogatás volt a terítéken. Marci a legalább négy, de meglehet öt versenyből álló ázsiai turnéján szeretne minél több világranglista-pontot szerezni, hogy a jelenlegi 1423. helyéről előrerukkolva esélye legyen a magasabb kategóriájú viadalokon való indulásra is. A mengzi keménypályás viadalon két mérkőzést kell a selejtezőben abszolválni ahhoz, hogy Marci a főtábla hétfőn kezdődő küzdelmei során is érintett legyen. km-bt Fucsovics Márton (jobbra) és Indre Nadln: szusszanás edzés közben FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Szpari Izgalmasnak ígérkező meccsek, látványos bemutatók, focilegendák köszöntése. LABDARÚGÁS. Vadonatúj műgyepen rúgják majd a bőrt a focisták a Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság vasárnapi nyitányán a Bujtosi csarnokban. A csehektől érkezett borítást pénteken kezdték el lerakni a szakemberek, szombaton I jön rá a megfelelő granulátum, I és a tervek szerint délután már tesztelhetik is a játékteret a nyíregyházi labdarúgók. Két csoportban fociznak Pár éves szünet után újraéledt a korábban nagysikerű teremfoci-sorozat, amelynek az idén három selejtezője I van, az első vasárnap lesz a Bujtosi csarnokban. Mindhárom helyszínen két csoportban három-három együttes j mérkőzik, a csoportgyőztesek döntőjének nyertes biztos résztvevője a debreceni finálénak, ahová még a két legjobb második is bekerül. A nyíregyházi fellépés egyik résztvevője a szomszédvári, diósgyőri alakulat, akiket a hírek szerint sok drukker kísér majd el. Erre felkészültek a szervezők.- Beszéltünk a diósgyőri j klub illetékeseivel, illetve a ; szurkolókért felelős biztonságiakkal és ígéretet kaptunk, hogy nem lesz rendbontás. DVTK finálé is lehet Pénteken már elkezdték a szakemberek a vadonatúj műfüves borítás lerakását fotó: mán László Nagyon bízom benne, hogy a vasárnap telt ház előtt a fociról, a játéktéren történtekről fog szólni - tudtuk meg Erdős László főszervezőtől. A diósgyőri szimpatizánsok külön lekerített szektort kapnak, amelyre a műjégpálya felől lehet majd feljutniuk. A számukra fenntartott lelátórészen külön büfé és illemhely is lesz. A többi résztvevőt aligha kíséri népes szurkolótábor és remélhetőleg a közönség nagy része majd a Szparinak fog szurkolni. A látványosnak ígérkező, estig tartó programban a föd mellett más is szerepel. Bemutatót tartanak a Nyíregyháza Tigers amerikai focistái, versengenek majd az amerikai focicsapatok táncosai a cheerleader-csoportok. Köszöntik a legfiatalabb és legidősebb nézőt, a hangulatról a két műsorvezető, Harsányi Levente és Nacsa Olivér fog gondoskodni. A Brekk János dirigálta Spartacus játékosai pénteken délután is a Filo műfüves csarnokában tréningeztek. Pákolicz is csatlakozott társaihoz, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy a kameruni Boukhar is pályára lépjen. Brekk mester elégedett volt a „maroknyi” játékos hozzáállásával és szombaton még szeretné a torna helyszínén csiszolni a teremtaktikát. Vasárnap már reggel nyolctól lehet jegyet vásárolni (1500 Ft) a torna helyszínén, déltől pedig a Bujtosi csarnok mindkét pénztárja nyitva lesz. km-ml MJ.NIHHL'I.Ml Minden bizonnyal óriási taps fogja majd köszönteni a két nyíregyházi focilegendát! A szervezők megajándékozzák Temesvári Miklóst, aki a Szpari első NB l-es csapatának mestere volt, és Moldván Miklóst, a nyíregyházi klub eddigi egyetlen felnőtt válogatott labdarúgóját. G LABDARÚGÁS: A Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság, a vasárnapi bujtosi selejtező programja Szombat Asztalitenisz. Szabados-ok Kupa nemzetközi férfi egyéni és párosverseny, Apagy.10.______________________ Vasárnap Labdarúgás. Borsodi-terembajnokság, selejtező, 1. forduló, bujtosi csarnok, 14.40. A résztvevők A-csoport: Nyíregyháza Spartacus, MTK, Gyírmót. B-csoport: DVTK, Vác, Tatabánya ____________ A részletes menetrend 14.30: A B-csoport bemutatása ____________ 14.40: DVTK-Tatabánya 15.10: Az A-csoport bemutatása 15.18: Nyíregyháza Spartacus- MTK 15.46: Nyíregyházi Futball Legendák köszöntése 15.50:DVTK-Vác ______________________ 16.20: Cheerleader I. csapat bemutatója ________ 16.25: Amerikai foci bemutató (Nyíregyháza Tigers) 16.40: Cheerleader II. csapat bemutatója ________ 16.45: MTK-Gyirmót_____________________ 17.15: Cheerleader Ili. csapat bemutatója 17.20: Tatabánya-Vác 17.50: Tombolahúzás, a legöregebb, és legfiatalabb szurkolók köszöntése ___________________ • 17.55: urdu nbátiSortacus-Gyirmót ___________ 18.25: Cheerleader közönség szavazás (tapserő, biztatás) 18.30: Döntő (A-csoport l.-B- csoport 1.) 19.28: Eredményhirdetés Körmenden is borulhatna a papírforma... rí //.nr»=m v Sitku Ernő a körmendi kézerdőben is megtalálhatja a gyűrűhöz vezető utat FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Sztárparádé az apagyi teremben asztalitenisz. Húsz versenyző részvétele mellett rendezik meg a hagyományos évnyitó asztalitenisz-gálát, a Szabados-ok Kupát Apagyon. Az indulók és a meghívottak összetétele vegyesnek mondható: ott lesz a mezőnyben a magyar ranglista élmezőnyéből Lindner Ádám (Celldö- mölk), Muskó Péter (Morez Saint Laurent, francia) és Fazekas Péter (Celldömölk), no meg természetesen az eddig felsoroltakhoz hasonlóan válogatott múlttal rendelkező Marsi Márton (CER Lescala, spanyol), aki a verseny első kiírásától kezdődően állandó résztvevője a gálának. A másik csoportba a magyarlakta, de határontúli településekről, Szatmárnémetiből és Székelyudvarhelyről érkeznek és ugyancsak valamennyien jó ismerősök Apagyon. És természetesen nem hiányozhatnak majd a mezőnyből a megyebeli NB I-es csapatok játékosai sem, az apagyiak teljes létszámban képviseltetik magukat, Nyírbátorból két vagy három játékos érkezése várható. Szombaton 10 órától a csoportmérkőzésekkel indul a program, az egyéni versenyeket követően a páros viadal zárja majd az egész napos megmérettetést. KM Az Albacomp elleni védekezés megismétlésével kerülhet bravúrközeibe az NYKK. kosárlabda, a Marso-Vagép NYKK legutóbbi három bajnokiján nem úgy alakultak az eredmények, ahogy azt előzetesen, a papírforma alapján várni lehetett. A nyíregyházi élvonalbeli férficsapat bravúrgyőzelmet aratott a Kecskemét otthonában és az Albacomp ellen, majd amikor ezek következtében esélyessé vált, otthonában hasalt el a Pécs elleni szerdai fellépésen. A helyzet az, hogy az erőviszonyok és a tabella alapján szombaton ismét nem a nyíregyháziak az esélyesek, hiszen a felsőházba jutásért birkózó csapatként a tabella negyedik helyén álló Körmendhez látogatnak. Úgyhogy, nagyon nem bánnánk, ha ismét borulna a papírforma...- Való igaz, amíg szerdán nekünk volt és végül lett több veszítenivalónk, addig szombaton, Körmenden megint nem a mi vállunkat nyomja a tét - mondta a csapatára váró újabb feladat kapcsán Ferenczi Tamás vezetőedző. - Jó lenne, ha vissza tudnánk hozni mindazt, amit a Pécs ellen elvesztettünk, de látni kell, hogy a Körmend jó szerkezetű, atletikus külföldi légiósokkal rendelkező csapat. Hasonló a stílusuk, mint az Albacompé, így ha meg tudnánk ismételni a fehérváriak elleni védekezést, akkor akár idegenben is lehet keresnivalónk. Legutóbb szoros volt Mint ahogy volt keresnivalója az NYKK-nak a legutóbbi körmendi kirándulás alkalmával is, hiszen 2009 decemberében az utolsó támadás során dőlt el, hogy a vasiak két pontos különbséggel megnyerték a meccset.- Az erőviszonyok akkor is hasonlóak voltak, és bár mindkét helyen nagy volt azóta a játékosmozgás, erőt meríthetünk a legutóbb történtekből - így Ferenczi Tamás. - Azt szeretnénk elérni, hogy a negyedik negyedben is nyílt legyen a parti, mert ez esetben a hazai pályán játszó körmendiek keze is megremeghet. A szerdai mérkőzést a csapattal együtt kielemeztük, rávilágítottunk az előforduló hibákra, azt pedig nem kell külön hangsúlyozni, hogy a hárompontosok dobási százalékának javulnia kell. Alakuljon bárhogy is a szombati bajnoki, számunkra létfontosságú, hogy a jövő heti Debrecen elleni és salgótarjáni meccseket meg tudjuk nyerni. A csapatkapitány, vasárnap születésnapját ünneplő Sitku Ernő immár teljes értékű harcos, Curtis Marshallnak viszont fáj a háta azok után, hogy a Pécs ellen egy kemény belépő után hatalmasat esett. A nyíregyházi csapat - teljes létszámban - szombat reggel indul útnak, hogy a zalaegerszegi pihenő után folytassa útját a mérkőzés helyszíne felé. KM-BT A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésről internetes portálunkon, a www.szon.hu oldalon on-line közvetítésben számolunk be. X