Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-08 / 6. szám

2011. JANUÁR 8„ SZOMBAT 10 Sport KELET Közel egy hónap múltán folytatódik a bajnokság NagykáUói jutalomjáték A palánk alatt bevethető Farkasinszki Gábor (labdával) életében is jelentős állomás a hétvége fotó: sipeki Péter kosárlabda. Majd’ egy hó­napja játszott legutóbb baj­noki mérkőzést a Nyíregyházi FSE-NYKS, a december ll-én, Baján 62-50-re elvesztett mér­kőzés után legközelebb most szombaton, Debrecenben vív amatőr NB I-es mérkőzést a főiskolás társulat. Persze, ez nem jelenti azt, hogy azóta meccshiányban szenvedne a csapat, amely igen fiatal ösz- szetételű, így játékosai a ju­nior és a kadett sorozatban is érintettek.- Az utóbbi időben sem maradtunk meccsek nélkül, és szerencsére a korosztályos küzdelmekben is szépen vesz- szük az akadályokat - mondta Farkasinszki Gyuláné, aki az egyesületen belül valameny- nyi korcsoportos csapat fel­készítéséért felel. - A junior és a kadett csapatunk is bent van a legjobb tizenhat között, ezután fog eldőlni, hogy sike­rül-e beverekedniük magukat az országos nyolcas döntőbe. Az igazat megvallva, erre in­kább a kisebbeknek, vagyis a kadettoknak van esélyük, a juniorok már inkább szemben találhatják magukat a tehető­sebb klubok összeválogatott utánpótlás csapataival. No, de vissza a felnőttek­hez, pontosabban az NB I-ben szereplőkhöz, hiszen mint a fentiekből is kitűnik, az NYFSE-NYKS-en belül nincs sok különbség a két szint kö­zött. A bajnokságot október l-jén éppen a szombati ellen­fél, a Debreceni SC-SI ellen kezdték meg a nyíregyháziak, akik akkor 69-55-ös győzel­met arattak. Megismételhető idegenben ez a fajta tett?- Nem emlékszem rá, hogy hazai pályán bármikor vesz­tettünk volna a Debrecennel szemben, olyanra viszont igen, amikor idegenben le­győztük őket - folytatta Farkasinszkiné. - A cívis vá­rosban játszott meccseink igazi ki-ki találkozók, most is ilyenre kell felkészülnünk. Bízom benne, hogy mi kerü­lünk ki győztesen, már csak azért is, mert a keretünkből mindenki egészséges, így a mostoha teremviszonyok ellenére is megfelelő edzés­munkát tudtunk végezni az utóbbi időben. KM-BT Az amatőr csapatok ku­pasorozatának négyes döntőjében a szabolcsi­ak elsőként a házigaz­dával mérkőznek. KOSÁRLABDA. Az amatőr ko­sárlabdázás ünnepe - ez is le­hetne a mottója a férfi Hepp- kupa négyes döntőjének, amelyet szombaton és vasár­nap Egerben rendeznek. A Hepp-kupa nem más, mint a Magyar-kupa azon szakasza, amelyben még nem vesznek részt az élvonalbeli gárdák. A négy közé jutott csapatok szá­mára egy helyszínen rendezik meg a sorozat végkifejletét, és a szombati elődöntőben győztes gárdák csatlakoznak a Magyar-kupa már kisorsolt nyolcaddöntőjének mező­nyéhez, vagyis a tizennégy élvonalbeli gárdához. Már azt is lehet tudni, hogy a Hepp- kupa győztese a Salgótarján­nal, a második helyezett a Szolnokkal játszhat a főtáb­lán. Ebben a bizonyos né­gyes mezőnyben ott van a Nagykállói KE, amely szerette volna megrendezni a tornát, de az ítészek választása vé­gül a hevesi megyeszékhely­re esett. A kállóiak a kezdeti gyengébb bajnoki szereplést feledtették azzal, hogy az NB Il-es DEAC-Medikus, valamint a hozzájuk hasonlóan NB I. B-csoportos Tiszaújváros, Elite Basket és Óbudai Kaszá­sok legyőzésével bejutottak a final fourba.- Jutalomjátékként tekin­tünk a mostani hétvége elé - fogalmazta meg a lényeget Kovács Tibor, a kállóiak edző­je. - A csapatokat is sújtó ne­héz anyagi helyzetben talán nem mindenki vette komo­lyan ezt a sorozatot, nekünk viszont evés közben megjött az étvágyunk, és úgy gondo­lom, ezen a szinten komoly játékerőt képviselő csapato­kat is legyőztünk, amíg elju­tottunk idáig. Az esélytelenek nyugalmával A szombati elődöntőben a kállóiak a házigazda Egerrel találkoznak 16 órakor, a másik ágon a Bonyhád játszik az NB Il-es Pécsi TE-EAC-cal.- Ismerve a résztvevő csapa­tok lehetőségeit, a maguk baj­nokságában betöltött szerepét és céljait, az Eger és a Bony­hád kiemelkedik a mezőny­ből - így a tréner. - Ezért aztán nem mi leszünk a házigazda elleni mérkőzés esélyesei, de a kupának éppen az a varázsa, hogy nem mindig az esélye­sebb csapat nyer. Vegyük a mi példánkat: az Elite Basket elleni idegenbeli meccsen, majd az Óbudai Kaszások el­leni hazai fellépésen sem mi számítottunk a favoritnak. Az Egertől a bajnokságban hazai pályán kikaptunk, az esély­telenek nyugalmával játszha­tunk, ezzel együtt szeretnénk megnehezíteni a házigazdák dolgát. Sajnos, a soraink nem teljesek, hiszen a T-licences nyíregyházi kosarasoknak, Mohácsi Máténak és Bus Iván­nak szombaton Körmenden lesz jelenésük, a magas embe­reink közül pedig Asztalos Ist­ván és Kollár Zoltán betegség miatt nem tarthat velünk. A szombati elődöntők után vasárnap a helyosztókra kerül sor, a bronzmérkőzés 10.45- kor, a döntő 13 órakor kezdő­dik majd. KM-BT Kovácsolódik a Balkány Kékessy Mihály elnököt maradásra bírták és ki­nevezték az új edzőt is. LABDARÚGÁS. Jóra fordult vagy legalábbis megnyugtatóan rendeződött a helyzet az NB III-as balkányi futballcsapat­nál. A korábban lemondott egyesületi elnököt, Kékessy Mihályt végül sikerült ma­radásra bírni azzal, hogy a futballcsapattal kapcsolatos ügyekre a jövőben a koráb­binál kevesebb időt képes ál­dozni. Szakosztályvezetőként a csapat játékosa, Dán Ferenc dolgozik a továbbiakban, rá a szervezés terén is több feladat hárul. Megoldódott az edzőkérdés is. Az ősz második felében a gárdát játékos-edzői minő­ségben irányító Tóth Zoltán tavasszal már csak a futballra koncentrál, az új szakvezető Kovács Attila lett. Ő valami­kor Debrecenben nevelkedett, mint játékos, de szerepelt a balkányi csapatban is, pálya­futásának egy sérülés vetett véget. A megye egy a hosszútávú cél Azóta megszerezte az NB III- as munkavállaláshoz szük­séges végzettséget, és mivel Balkányban minden fronton a helyi kötődést szeretnék erő­síteni, ezért a szakember előtt megnyílt az út. Az előbbi gon­dolatmenethez csatlakozva: a debreceni illetőségű játékosok többsége szabadon igazolha- tóvá válnak és visszatérnek a csapathoz azok a futballisták, akik balkányiak és az utóbbi időben alacsonyabb osztály­ban, például Geszteréden sze­repeltek. A vezetőség fel van arra készülve, hogy ennek kö­vetkeztében valószínűleg ki- pottyan az NB III-ból az amúgy is kieső helyen telelő társaság, de a tavaszt rendezett körül­mények között, becsületesen végigjátszhatja a csapat. Hosz- szabb távon pedig egy stabil megyei első osztályú gárda kialakítása a cél. km-bt Dán Ferencre a jövőben új szerep- körishárul fotó: sipeki Péter Gyulajon a katasztrofális kezdést nyögik Horváth Károly (5) gólérzékenysége bentmaradáshoz segítheti a Nyírgyulajt fotó: km-sport A csapat tizenkét pont­tal előrébb tartana, ha csak a második félidőt játszanék le. LABDARÚGÁS. A nyírgyulajiak a legutóbbi szezonban szinte a semmiből törtek előre, rob­bantak be a Szi-Zo Sport me­gyei első osztályba. Újoncként megkapaszkodtak, méghozzá olyan tavaszt produkálva (hu­szonhét pontot kaszálva...), hogy jó néhány riválist a sár­ga irigység kerülgette. Az ősz nem szolgált hasonló élmé­nyekkel: a Lukács-legénység beragadt a rajtnál, így annak is örülhetett, hogy nem szállt el az esély az ismételt megka­paszkodásra.- Nagyon bravúros tavaszi szerepléssel magabiztosan vívtuk ki a bentmaradást első évünkben a megye egyben - boncolgatta Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője. - A nyáron két meghatározó játékos, Bé­csi Krisztián és Kocsis Zoltán távozott, mint utólag kide­rült: pótlásukat nem tudtuk megoldani. Tovább növelte gondjainkat, hogy katasztro­fálisan indítottuk az idényt: öt mérkőzés után nulla pont­tal, 4-18-as gólkülönbséggel álltunk, innen kellett vala­milyen formában felkapasz­kodnunk, rendezni a soro­kat. A folytatásban bravúros pontszerzéseink akadtak: a Gávavencsellő ellen például 1-4-ről az utolsó húsz perc­ben harcoltuk ki a győzelmet, Nyírbátorban pontot szerez­tünk, ez rajtunk kívül senki másnak nem sikerült! Meg­jegyzem: ha csak a második félidőt játszanánk le, tizenkét ponttal előrébb tartanánk, a góljaink 85 százalékát az utolsó tizenöt percben értük el, ami azért jelzi, a társaság erőnlétével nincs probléma. Ebből egyenesen következik, hogy rendre rosszul kezdtük a meccseket, gyakran hamar hátrányba kerültünk, ilyen szituációban persze már nem leányálom futballozni. Nem könnyítette meg dolgunkat, hogy menetközben kulcsjá­tékosok dőltek ki különböző okok miatt, és ami számomra szomorú, korábban ugyanis soha nem tapasztaltam: volt, aki egész egyszerűen nem jött el a bajnoki mérkőzésre... Természetesen Lukács Ti­bor jobb, szebb produkciót remél, no meg a kiesés meg- úszása érdekében hadakozik „fiaival”.- Mint mindenhol, nálunk is nagyon nehéz a jövőről beszélni, de úgy gondolom, ha a sérültjeink felépülnek, emellett az alapemberek képességeiknek megfelelő­en teljesítenek, akkor oda érhetünk a tizedik hely kör­nyékére - ütött meg opti­mista hangot a tréner. - Most is tartom, amit a bajnokság elején mondtam, abszolút kiegyenlített a mezőny, a két élcsapat, a Várda és a Nyírbátor kivételével gya­korlatilag bárki, bárhol győz­het. KM-KT © GYULAJI GYÖNGYSZEMEK A nyírgyulaj! csapat őszi mutatói Őszi végeredmény: 16. Nvírgvulai 18 4 2 12 19-37 14 Hazai pályán: 9 3 1 5 14-19 10 Idegenben: 9 1 1 7 5—18 4 A házi góllövőlista 9 gólos: Horváth K. 6 gólos: Pelyák. 1 gólos: Baksa Cs„ Erdei L, Kerecseny, Sárosi T. Focitorna lesz nehézsúlyúaknak Csengerben LABDARÚGÁS. Különleges öregfiúk teremlabdarúgó tor­nát szerveznek Csengerben. A rendezők 35 éven felüli, vagy 100 kilogramnál ne­hezebb játékosokból álló csapatok jelentkezését vár­ják a 06-30/680-1172-es telefonszámon, netán a csengercsarnok@gmail.com e-mail címen. km <s> PÉLDAKÉP A sok „Messi" és „Ronaldo” között egy magyar példakép is feltűnt a Nyírsuli U7-es csapatának minapi edzésén. FOTÓ: NEUMANN GÁBOR Ön döntheti el, hogy kik legyenek a 2010-es esztendő legjobb Szabotcs-Szatmár-Bereg megyei sportolói, csapatai és edzője, kik kapják hét kategóriában a közönség díjait. Lezárult a jelölés, a szerkesztőségünk által javasoltak mellé az önök által legtöbb jelöléssel bírók csatlakoztak. Következik a zárókor, a kategóriánként legtöbb szavazatot begyűjtők lesznek az év sportolói, csapatai, edzője. Szavazatát leadhatja a lapunkból kivágott szelvényen személyesen, vagy levélben a Kelet-Magyarország címére (Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6.), vagy internetes portálunkon, a Szabolcs Online-on. Várjuk szavazatait január ló­én 24 óráig! Szavazataim: Felnőtt csapat: UP-csapat: Kelet-előfizető: Q igen Q nem Szavazzon az év sportolóira!

Next

/
Oldalképek
Tartalom