Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-27 / 300. szám

2010. DECEMBER 27- HÉTFŐ Mindig örömmel térek haza Nyíregyházára, hiszen innen indult a pályafutásom- nyilatkozta Rudolf Gergely, aki nem érkezett haza üres kézzel Genovából: saját, klubjá­ban viselt, dedikált mezét vitte ajándékba első edzőjének, Hajdú Józsefnek. Tomiszlav Szivics, a Kecske­mét NB I.-es együttesének edzője felbontotta szerző­dését a Szerb Labdarúgó Szövetséggel, így immár egyetlen feladatára, magyar- országi munkájára koncent­rál - tájékoztatott a kesport. hu. Az elmúlt hónapokban párhuzamosan végezte két megbízatását a tréner, ennek az időszaknak viszont vége. Leonardo az Inter új edzője labdarúgAs. Az Intemazionale labdarúgó- csapata hivatalos honlapján tényként közölte, hogy a vá­rosi rivális AC Milant koráb­ban irányító brazil Leonardo Nascimento de Araújo ül az olasz bajnoki, BL- és Olasz Kupa-címvédő kispadjára. Az új edző Rafa Benitezt váltja, akit közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt menesztett a vezetőség. A spanyol szak­ember bűne az volt, hogy a bajnokságban gyengén telje­sített az Inter. ■ 9 A tatár sztárcsapat szolgálatában A Nyíregyházán elő egykori Szpari-játékos, Pacaj Szergej a Rubin Kazany kelet-közép-eu- rópai megfigyelője. ILoM'V'P labdarúgás. A Bajnokok Li­gája csoportkörébe immár másodszor eljutó, ott a Barce­lona ellen mindkét kiírásban játszó, de a spanyol sztárklub elleni négy meccsen mind­össze egyetlen vereséget szenvedő Rubin Kazanynak igen komolyak a nyíregyházi kapcsolatai. A szabolcsi me­gyeszékhelyen, magyar útle­véllel a zsebében él ugyanis Pacaj Szergej, aki a tatárföld csapatának kelet-közép-euró- pai megfigyelője. Magyarokat is ajánlott A Pacaj név nem ismeretlen a nyíregyházi futballszurkolók előtt, hiszen a kazah szárma­zású csatárként 1992/93-ban szerepelt a Szpari élvonal­beli csapatában. A ma már 44 éves szakember játszott Hajdúnánáson és Kazincbar­cikán is, majd pályafutása utolsó éveit Malajziában és Kazahsztánban töltötte. Ma­gyar feleségével 1998-ban tértek végleg haza Nyíregy­házára, Szvetlána és Xénia nevű lányuk érkezése után Dorina már Magyarországon született. A korábbi csatár a Nyírsulinál edzősködött, majd játékosmenedzserként is hasznosította az egykori Szovjetunió tagországaiban meglévő kapcsolatait, míg­nem mára egyetlen feladata maradt: a Rubin Kazanyt szol­gálni. De honnan a felkérés?- Onnan, hogy a csapatnál 2001 óta hivatalban lévő ve­zetőedző, Kurban Berdijev annak idején még játékos­társam, majd edzőm is volt a kazah Alma-Atában - vála­szolta Pacaj Szergej. - Amikor ő Kazanyba került, még csak a másodosztályban szerepelt a csapat, a következő évben kiharcolta a feljutást, majd az orosz élvonalban egyből bronzérmes lett. Azóta két­szeres bajnok a Kazany, ta­valyelőtt és tavaly is az élen végzett, eljutott a Bajnokok Ligájába, idén pedig harma­Pacaj Szergej (jobbról a második) jóvoltából a nyíregyházi különítmény találkozhatott Vitalij Katanowal (közé­pen), a Kazany egyik pályaedzőjével is fotó: tudósítónktól dik lett, ami által jövőre újra a BL-selejtezőben indulhat. Szóval Berdijeven keresz­tül kerültem kapcsolatba a klubbal, eleinte csak alkalmi felkéréseket kaptam ellenfél feltérképezésre vagy játékos megfigyelésre, de januártól már a klub alkalmazottjaként dolgozom, a kelet-közép-eu- rópai régióért felelek. Pedig Pacaj Szergej játékosügynöknek sem volt utolsó* Mást ne mondjunk, ő közvetítette Zalaegerszegre a lett Artomjs Rudnevset, aki azóta már a lengyel Lech Poz­nan játékosaként az Európa­iigában két meccsen négyszer vette be a Juventus kapuját, és most sztárklubok állnak érte sorba.- Rudnevsnek a következő átigazolási időszakig van szerződése azzal az irodával, amelynek eddig én is dolgoz­tam - mondta leghíresebb pártfogoltjáról Pacaj Szergej.- Jelenleg a Juventus mellett a Lazio és a Manchester City is érdeklődik iránta. Amúgy Rudnevset a kazanyiaknak is ajánlottam, mint ahogy a magyar játékosok közül még a PSV-vel kötött szerződése előtt Dzsudzsák Balázsra, to­vábbá Leandróra, Varga Jó­zsefre, Németh Krisztiánra és Komán Vladimirre is felhív­tam a kazanyiak figyelmét. Nem ritka, hogy Pacaj Szergej tatárjárásra adja a fejét, és meglátogatja a kaza- nyiakat. Neumann Gáborral, a Nyírsuli Akadémia futball- szekciója vezetőjével a Rubin főhadiszállásán járt, és a fe­lek eredménnyel kecsegtető tárgyalásokat folytattak az esetleges együttműködésről. Pacaj ott volt tavaly a Rubin parmai és bécsi Európa-liga mérkőzésén, pár hete pedig korábbi nyírsulis kollégáival, Feczkó Tamással, Fogarasi Zoltánnal és Nagy Sándor­ral utaztak a barcelonai BL- meccsre, amelynek keretében egy szállodában lakhattak és a meccs napján együtt ebé­delhettek a kazanyiakkal. Olajmágnás támogató- Ekkor pontosítottuk az együttműködés részletes fel­tételeit, lesz feladatom bőven- mondta a spanyolországi vi­zitről Pacaj Szergej. - A velem tartott kollégáknak volt lehe­tőségük értekezniük Vitalij Katanowal, aki a kapusedzők főnöke, egyben az egyik pá­lyaedző. Amúgy összesen tizenegy tréner dolgozik az első csapat mellett, nemré­giben szerződtettek egy spa­nyol szakembert, aki csak és kizárólag a bemelegítésért felel... A klubot egy olajmág­nás, illetve egy biztosítá­sokkal foglalkozó milliomos pénzeli, a lehetőségekről csak annyit: az első kerethez tarto­zó játékosok éves jövedelme hétszázezer és másfél millió euró között vem. KM-BT Az 51. hét helyes tipposzlopa 1. Fulham-West Ham 1-3 2 2. Blackburn-Stoke City 0-2 2 3. Lelcester-Leeds ________2-2 x 4. Bolton-West Bromwich 2-0 1 5. Everton-Birmingham törölve megállapított eredmény lapzárta után 6. Manchester United-Sunderland 2-0 1 7. Newcastle-Manchester City 1-3 2 8. Wolverhampton-Wigan 1-2 2 9. Queens Park Rangers-Swansea 4-0 1 10. Carditf-Coventry 2-0 1 11. Ipswich-Watford törölve megállapított eredmény lapzárta után 12. Middlesbrough-Nottingham 4-1 1 13. Sheffield United-Hull 2-3 2 14. Aston Vllla-Tottenham 1-2 2 Megkezdődött a hagyományos téli terem­labdarúgó-bajnokság Gyulaházán. _____ Az 1, forduló «loünjónfiL_______ Nyírkarász-Fényeslitke 8-3, Pátroha- Nyirtass 4-2, Gyulaháza-Anarcs 7-2, Ajak-Rohod 4-2, Vaja-Petneháza 4-3. 2. forduló: Gyulaháza B-Nyírmada 1-4, Anarcs—Pátroha 3-2, Nyírtass-Nyfrkarász 0-6, Rohod-Gyulaháza 2-2, Petneháza- Ajak 1 -1, Ajak, Vaja-Fényeslitke 2-1. Elindult a beszavazó show! Többfordulós játékunk­ban az önök jelöltjeire lehet mostantól vok­solni. NYÍREGYHÁZA. Már nem sok van hátra az esztendőből, amely nagy sikert hozott a megyénkbeli sportolóknak. A hazai bajnokságokban, nem­zetközi megmérettetésen és világversenyeken szereztek örömet egyéni sportolóink és csapataink. A hagyomá­nyoknak megfelelően a Ke- let-Magyarország olvasói és internetes portálunk, a Sza­bolcs Online ( www.szon.hu ) látogatói dönthetik majd el, hogy ki legyen az év spor­tolója, csapata és edzője. A szokásoknak megfelelően hét kategóriában hirdettük meg a versenyt (felnőtt férfi, női, csapat, utánpótláskorúaknál fiú-, leánycsapat, valamint edző). A szavazás menete egyszerű és több fordulós. Nyitányként szerkesztősé­günk valamennyi kategóri­ában kiemelt öt-öt jelöltet, aztán jöttek olvasóink és a Szabolcs Online látogatói. Ők bővíthették a listát, jelölhet­tek újabb neveket. Az első öt jut tovább Nem kevesen voltak, akik a szerkesztőségünk által meg­jelölteket ajánlották, fölösle­gesen, mert nekik helyük van a szavazókörbe kerülő tízes listán. Akadtak akik érvény­telenjelölést küldtek, például felnőtt korút ajánlottak után­pótlás kategóriában. A legtöbb jelölés az edzőkre érkezett, tucatnyi név kerül fel a második kör listájára. Ötnél több jelölt van még a felnőtt férfiaknál, az utánpót­láskorú fiúknál és lányoknál, valamint a csapatoknál. Nem kell szavazni a felnőtt csapa­toknál és női sportolóknál, hi­szen öt, vagy annál kevesebb jelölt érkezett. Jön tehát a beszavazó kör, a felnőtteknél a férfi kategóriá­ban, az utánpótláskorúaknál a fiú, leány és csapatkategó­riákban, illetve az edzőknél lehet voksolni a jelöltekre, akik közül az első öt legtöbb szavazatot kapott jut majd a zárókörbe. Szavazni lehet a lapunkban található szelvényen, vagy internetes portálunkon a Sza­bolcs Online-on. A szavaza­tokat december 31-én éjfélig fogadjuk el. km ® sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport © 2010 LEGJOBBJA: Az önök jelöltjeire lehet szavazni Akik mór biztos résztvevői a végső szavazásnak Felnőtt férfi Baranyai János (súlyemelés, Nyíregyházi VSC), Helebrandt Máté (gyalogló, Nyírsuli-NYVSC), ifj. Farkas Gá­bor (szektortabda, Tiszavasvári SE), Rózsa Gábor (kyokushin karate, Nyíregyházi Fight Team SE), Técsy Attila (díjugratás. Nyíregyházi Főiskola Lovas Klub). ________________ Felnőtt női. Ádám Mónika (súlyemelés, Nyíregyházi VSC), Ducza Anita (ökölvívás. Nyíregyházi VSC), Mura Renáta (asztalitenisz, NAC Benczúr), vakarcs Krisztina (kézilabda. Mátészalkai MTK), Cserpák Ferencné (tájfutás, Nyíregyházi Városi Rádiós Klub). Az önök jelőttjei. Erdősné balogh Erika (röplabda, NRK), Botos Fruzsina (röplabda, NYFSE), Katona Brigitta (röpladba, NRK), Páll Vivien (kosárlabda, NYFSE- NYKS), Szakmáry Gréta (röplabda, NRK). Felnőtt csapat. Nyíregyháza Spartacus (labdarúgás), Nyíregyházi Főis­kola SE (női röplabda), Nyíregyháza Tigers (amerikai foci), Nyíregyházi TK (férfi teke), Nagyecsed! RSE (labdarúgás). AzÖnők|etőlt|el: Nyíregyházi KSK (férfi kézilabda), NRK (női röplabda), Sollight-Nyíregyházi FRK (férfi röplabda), Fehérgyarmati VSE (tenisz). Edző. Bakosl Béla (atlétika, Nyírsuli-NYVSC), Brekk János (labdarúgás, Nyíregyháza Spartacus), Farkas Zoltán (súlyemelés, Nyíregyházi VSC) Kerekes László (atlétika, Nyírsuli-NYVSC), Levlczky Zoltán (sportlövészet. Nyíregyházi Polgári LE). ____________ Utánpótlás,fiú. Bakosi Péter (atlétika, NYVSC-Nyírsuli), Fucsovics Márton (tenisz, Nyíregyházi VTC). Káplár János (atlétika, NYVSC-Nyírsuli), Majoros Bence (asztalitenisz. Nyírbátori ASE), Szilvái László (ökölvívás, Nyíregyházi VSC). Utánpótlás, leány. Babicz Sára (sportlövészet, Nyíregyházi Polgári LE), Koroknay Eszter (súlyemelés, Nyíregyházi VSC), Buskó Csenge (úszás. Nyíregyházi VSC). Muszbek Petra (kungfu, Milo Team), Vajda Lilla (triatlon, Nyíregyházi Triaktív SE).Utánpótlás,csapat: Nyirsuli-GKS (junior fiú kosárlab­da), Nyíregyházi KSK (fiú, ifi kézilabda), Nyfrsuli- Móricz (leány röplabda, gyermek korcsoport), NYVSC-Nyírsuli (fiú junior magasugró csapat), Kodály Zoltán DSE (leány triatlon csapat). Akikre szavazni lehet, a szavazási listáról az első öt jut be azáfóMrinn _______________________________________ Felnőtt férfi. Bajzát Péter (labdarúgás, Nyíregyháza Spartacus), Bugyi József (röplabda, Sollight NYFRK), Hibján József (rali, E 85 Motorsport Kft.), Makó Róbert (lab­darúgás, Nagyecsedi RSE), Petrlkovics Gergő (kungfu, Milo Team), Siska János (kosárlabda, Marso-NYKK), Sltku Ernő (kosárlabda, Marso-NYKK), VlnnalZsolt (kerékpár, Viniblke) Edző. Badar Ágnes (kungfu, Spirit SE), Bugyi József (röplabda, Sollight-NYFRK), Boros József (labdarúgás, Mándok U19), Feczkó Tamás (labdarúgás, Nagyecsedi RSE), Jónás János (kyokushin karate, Mátészalkai MTK), Kőhalmi Richárd (röplabda, NRK). Miló András (kungfu, Mitó Team), Nagy Lajos (ökölvívás, Big-Boxing SE), Papp Szilárd (triatlon, csengeti Petőfi DSZSE), Szövetes Veronika (kyokushin karate, Fight Team SE), Ultin Tamás (úszás, NYVSC-Nyírsuli), Venczel Miklós (rádióstájfutás, Nyíregyházi Városi Rádiós Klub). ______________________ Utánpótlás, fiú. Csűrök Csaba (labdarúgás, Mándok j, Gera Sándor (atlétika, NYVSC-Nyírsuli). Juhász Balázs (triatlon, csengeri Petőfi DSZSE), Magyar Levente (kyokushin karate, Nyírbátor), Makai István (labdarúgás, Nyíregyháza Spar­tacus), Mohácsi Máté (kosárlabda, Marso-NYKK), Szabó Levente (kyokushin karate, Mátészalkai MTK). ________ Utánpótlás, leány. Barna Kinga (asztalitenisz, NAC Ben­czúr), Erdős Zsófia (röplabda, NRK). Juhász Leltla (triatlon, csengeri Petőfi SZDSE), Mudri Csenge (kungfu. Spirit SE), Nagy Kornélia (ökölvívás, Big-Boxing SE), Palásti Luca (atlétika, NYVSC-Nyírsuli), Sltku Tamara (röplabda, NRK), Tengyel Eszter (kézilabda MMTK Ifi). _____________ Utánpótlás, csapat: Csengeri Petőfi DSZSE (fiú duatlon), Krúdy DSE (fiú röplabda), Mátészalkai MTK (női kézilabda, ifi), Nyírsuli U 15 (labdarúgás), Nylrsuli (serdülőfiú kézilab­da), NYVSC-Nyfrsuli (úszás, delfin, fiú csapat). Szavazni lehet: Egyiészt a lapunkban található szelvény­nyel, amelyet személyesen vagy levélben kell eljuttatni a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe (Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6), valamint a Szabolcs Ontlne-on. A szavazásokat december 31-én éjfélig fogadjuk el. _____ Ön döntheti el, hogy kik legyenek a 2010-es esztendő legjobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sportolói, csapatai és edzőie. kik kapják hét kategóriában a közönség díjait. Az Önök által jelöltek közül kategóriánként az 5-5 legtöbb szavazatot begyújtó jut be a végső szavazókörbe. Szavazatát leadhatja személyesen, vagy levélben a Kelet-Magyarország címére (Nyíregyháza. Dózsa György utca 4-6.), vagyintemetes portálunkon, a Szabolcs Onlineon. Várjuk szavazatait december 31-án 24 óráig! Ezt követően a végö szavazás során fog eldőlni, hogy kik lesznek megyénkben a 2010-es év legjobb sportolói, csapatai, edzője. tommlm---------------------------------------------------------------. Lány: ................................................-.......................-...........................................................—.................... UP-csapat: ...........................................................................................................-........................................... Edző: ....................................................................................................................-........................................... fék--------------------------------——-------------------------------­Kelet-előfizető: [] igen Q nem Szavazzon az év sportolóira - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom