Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-27 / 300. szám
2010. DECEMBER 27.. HÉTFŐ 10 Sport KELJEI Nagydoboson nincs szükség futballcsapatra A megyei másodosztályú csapat nem fizeti be a játékvezetői díjat, ami a megszűnést jelenti. labdarúgás. Nincs pénz, nincs foci. Alighanem ez a sors vár a Nagydobosra. A megyei másodosztály Carmo- Csoportjában jegyzett egyesület ugyanis még mindig adós a játékvezetői díjakkal, a szövetség pedig a sokadik felszólítást követően kénytelen meghozni a fájdalmas, mindazonáltal a szabályoknak megfelelő döntést. A szankció pedig nem lehet más, mint a jelenleg a tizenegyedik helyen állomásozó gárda kizárása a bajnokságból! Ami azt illeti, a dobosi legénység már így is bűnhődött a mulasztás miatt, három pontot levontak őszi összteljesítményéből: ugyanezen okok következtében a Nábrád három, a Szatmárcseke négy egységnyivel rövidült meg. Nem elhanyagolható különbség, hogy utóbbi három egylet időközben letudta adósságát.- Nem szeretnék sárdobálásba kezdeni, maradjunk annyiban: a jelek szerint a csapat feloszlása enyhítheti a település anyagi problémáit - vélekedett Sánta Árpád, a Nagydobos edzője. - Hozzáteszem, nem újkeletű problémáról van szó, már a teljes őszi idényt támogatás nélkül játszottuk le. Leírhatja, minden elismerésem azoknak a labdarúgóknak, akik ilyen körülmények között becsületesen befejezték a szezont. Gyakorlatilag kimondható, az egyesület nem folytathatja szereplését, mert a szükséges összeget nem tudja befizetni a szövetségnek, ami a megszűnéssel egyenértékű. Nagyon sajnálom, annál is inkább, mivel ügyes kis társasággal dolgozhattam, kiesési gondjaink a történtek ellenére sem lettek volna, sőt, az első tízben lenne a helyünk. A latin mondás szerint „Amíg élek, remélek”, szeretnék hinni ebben. Ha viszont őszinte akarok lenni, pesszimista vagyok, attól tartok, a közeljövőben nem lesz foci Nagydoboson. így persze kárba vész az a munka, amit elnökünk, Vastag István és jómagam belefektettünk a csapatba. KM-KT Nem csak a dobosi Játékos, a csapat is megrogyott fotó: km-sport Sipos az év legjobb síposa Sorra kapta a fajsúlyos meccseket az NB III.- ban a fehérgyarmati játékvezető. labdarúgás. A megyei labdarúgó-játékvezetői bálban idén is köszöntötték a jubilánsokat, a kiemelten teljesítőket, hárman pedig ettől is különb elismerésben részesültek. Sipos Ádám lett a Lengváry József-díjas, amelyet anno a feltörekvő tehetségeknek írtak ki. Karakó Ferenc kapta a megye utánpótlás-játékvezetőjének járó Tamás Lajos-dí- jat. Az Év Játékvezetője-titu- lus ezúttal Sipos Lászlót illeti. Kiválóan megoldotta Mivel nem érzett elég motivációt játékosként a tarpai csapatban, 2004 márciusában letette a játékvezetői vizsgát, majd a Nyírcsaholy-Nábrád mérkőzésen debütált a megyei másodosztályban, egy osztállyal feljebb a Záhony- Csenger bajnokin mutatkozott be. Szép lassan ugrotta az előtte tornyosuló akadályokat, egyre magasabb célokat tűzhetett ki maga elé. Immár évek óta az NB III.-as keret masszív tagja (legelőször a Mátészalka-Balkány meccset friraT.R.IIi Az Év Játékvezetői az elmúlt években Szabolcs-Szatmár-Beregben: 2005: Kristán Zoltán 2006: Kiss László 2007: dr. Kulcsár Judit 2008: Takács János 2009: Sándor Csaba vezette 2007-ben), és bár ő sem hibátlan, a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtva rászolgált a díszes serlegre. Idén rá bízták az Űjfehértó-Nagyhalász derbit, ami jelentősen befolyásolta a megyei első osztályi bajnoki címet, és ezzel együtt a feljutás kimenetelét. Kiválóan megoldotta a feladatot, ősszel pedig sorra kapta a fajsúlyosabb mérkőzéseket a Tisza- csoportban. Óriási megtiszteltetés- Hét évet töltöttem el eddig a játékvezetői pályán, számtalan élmény ért eközben. Sokat jelent a biztos családi háttér, köszönetét mondok ezúton is azért, hogy hétről hétre lehetővé teszik a mécsesekre való nyugodt felkészülést a hozzátartozóim. Óriási megtiszteltetésnek tartom, Nyíregyháza adott otthont az Országos Sípmesterek Fesztiváljának. A kétnapos programban minden megye futballjátékvezetőinek csapatai kispályán mérték össze erejüket. Szabolcs-Szatmár- Bereg továbbjutása két percen múlt a csoportból, a helyosztókon a 9-12. helyért hogy átvehettem a díjat. A jövőben ez egy kellemes terhet jelent számomra, hiszen ezzel beteljesült az álmom - tette hozzá végezetül a fehérgyarmati játékvezető. km folytathatták a Bem-iskolá- ban. Végül két győzelemmel, négy döntetlennel és egyetlen vereséggel a tizedik helyen kötöttek ki. Jó házigazdáknak bizonyultak, a hosszúra nyúlt évet kellemes környezetben búcsúztatta el a közel háromszáz fős vendégsereg a Bencs- iskolában. Sípmesterek fesztiválja Nem voltak nvulak, otthon oroszlánok A gyulaház! együttes játéka meggyőzőbb, főként eredményesebb a múlthoz képest. LABDARÚGÁS. A Gyulaháza nem alkuszik. A Szi-Zo Sport megyei első osztályú futballcsapatok közül egyedüliként döntetlen nélkül „élte túl” az őszi idényt. A Bárdi-legénység egyéb érdekességgel is szolgált: hazai pályán míves produkciót nyújtott, ami a legjobbaknak is becsületükre válna. Otthon oroszlánok, az idegenbeli mérleg viszont meglehetősen vékony. Persze, amíg Éles István továbbra is precíz rendszerességgel szállítja a gólokat, az aktuális idényben eleddig tizenháromszor „csöngetett”, nagy baj nem történhet. Nőm őrizték a döntetlent- Szerencsére sok rossz dologról nem tudok beszámolni, az elért tizedik hellyel elégedettek lehetünk, főként az előző idény hasonló időszakához képest - hangoztatta Bárdi Attila, a Gyulaháza edzője. - Egy éve eleve kevesebb ponttal álltunk, ennél is lényegesebb, hogy az ősszel mutatott játékunk nem csupán eredményesebb, meggyőzőbb is volt. Hiányérzetünk az idegenbeli szereplés miatt lehet. Késő A rakamazl futballcsapat mutatói Őszi végeredmény: ____________________________________________________ 10.Gyulaháza________________________18 8 - 10 32-42 ______24 Hazai pályán: 9 7 - 2 23-17 21 Idegenben: 9 .......1__-_____8 9-25________3 A házi góllövőlista 13 gól: Éles 1.5 gól: Takács B. 3 gól: Deák B. 2 gól: Gáti S., Bombera, Molnár G. 1 gól: Petró F„ Tóth G„ Haga S„ Bárdi B, Kapin M. bánat, de visszatekintve a történtekre, akkor is nyerni próbáltunk, amikor kifizetődőbb lett volna a döntetlent őrizni. Érdekes egyébként, hogy sehol nem voltunk nyu- lak, egyszerűen így sikerült. Ez egyfajta megközelítése az eseményeknek, viszont nézhetjük úgy is: nem szaladtunk bele nagy pofonokba, a korábban tapasztaltakkal szemben jobb teljesítményt nyújtottunk. Persze, előfordult, hogy gyengébb játékkal rukkoltunk elő, de egy ilyen hosszú szezon közben ez benne van a pakliban. Tény, otthon bátrabban futballoztunk, mindegy ki érkezett, elhittük, hogy nyerhetünk, a küzdő- szellem is még inkább kidomborodott. Az éllovas Várda SE elleni vereség azért bánt, mert jól ment a játék, külső tényezők is befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét: mert bár 4-1-re kikaptunk, ami simának látszik, nem volt ekkora különbség a két csapat között. A Nyírkárász ellen pedig nekünk nem szabad pontot tervezni... Hiába tűntünk az „El Classico” esélyesebbnek, nekünk egyszerűen fóbiánk van velük szemben, azt a meccset már az öltözőben elbuktuk. Nagy szó lenne... Bárdi Attila szavaiból az is kiderül: mint annyi más egyesületnél, Gyulaházán sincs kolbászból a kerítés.- Lehetőségeink korlátozottak, jelen pillanatban azt mondhatom, ha együtt tudjuk tartani a keretet, netán egy-két fiatalt sikerül beépíteni a télen, az már nagy szó lenne. Természetesen beszélgettünk a folytatásról, abban mindenki egyetért, ameny- nyiben a hazai formánk nem romlik látványosan, no meg egy-két meccset elcsípnénk idegenben, akkor aligha lehetnek gondjaink tavasszal. A gyulaházi Deák Béla (Jobbról) nem csupán az ellenféllel, olykor a körülményekkel Is megküzdött - mint például a Nagyhalász elleni meccsen FOTÓ: KM-SPORT A „kis Semjén” hátát nézik a nagycsapatok Frank Petra (6) ősszel is a kállósemjénlek kulcsjátékosa volt FOTÓ: SIPEKI PÉTER Németh Tibor együttese ismét dobogós helyen áll. KÉZILABDA. A Kállósemjén NB II.-es női kézilabdacsapata harmadik helyen fejezte be az őszi idényt az Észak-keleti csoportban, jó néhány „jobban eleresztett” riválist megelőzve. Tévedés lenne kicsúszott eredményről beszélni, Németh Tibor együttese ugyanis a legutóbbi évadban is felférkőzött a dobogóra.- A kitűzött célt igazán szépen teljesítettük, hiszen az első ötben szerettünk volna zárni - fogalmazott Herczku Sándorné, a kállósemjéni egyesület elnöke. - A lányok kemény munkát végeztek, kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottak, még ha néhány bosszantó vereség be is csúszott. Iskola mellett teszik a dolgukat, ami tiszteletet érdemel. A vezetőségnek nagyon nehéz a feladata, hiszen mint az élet más területein, a pénz előteremtése a legproblémásabb, annak érdekében, hogy felszínen tartsuk csapatunkat. Kállósemjén sokkal rosszabb helyzetben van,mint a csoportunkban szereplő több városi egyesület: fenntartónk az önkormányzat, élén a polgármester úrral, Belicza Lászlóval, jegyzőnőnkkel Pisákné Páll Ilonával, a képviselő-testületi tagokkal, átérzik a gondjainkat és megkaptuk az ígéretet, hogy a csapat működése fontos a községnek, ezért támogatnak bennünket. Még rázósabb lasz- A 20ll-es év még rázósabb lesz, mivel nem tudják előre, hogy milyen forrásokból lehet majd előteremteni a szükséges pénzt. Ehhez még támogatókra lenne szükségünk, a mi kis falunkban azonban szerény lehetőség kínálkozik a szponzorok felkutatására. A semjéniek megfelelő aréna híján albérletben játsszák hazai összecsapásaikat, sőt „idegenben” is tréningeznek, így még inkább díjazandó az elért eredmény.- Dolgunkat nehezíti, hogy nem rendelkezünk sportcsarnokkal: Nagykállóban tartjuk az edzéseket és a mérkőzéseket -jelezte Herczku Sándomé.- Mivel sok helyi csapattal kell osztozni a termen, előfordult az is, hogy egész héten nem tudtunk a megszokott környezetben gyakorolni, ilyenkor Demecserben készültünk, Kosa István segítségével. Kisebb-nagyobb gondjaink az utánpótlás-nevelésben is akadnak. Sajnos, sokszor a szülők sem érzik át annak a súlyát, jelentőségét, hogy egy 12 éves gyerek már játszhat ilyen szinten, ami nagy megtiszteltetés. Még akkor is, ha néhány meccsen nem léphet pályára. A vezetőség szeretné megköszönni Németh Tibor edzőnknek a lelkiismeretes, fáradhatatlan munkáját, amivel a csapatot eljuttatta erre a nívóra. A magam nevében pedig szeretném a vezető társaimnak megköszönni a munkát, valamint a lelkes szurkolótábornak a biztatását, km-kt Sipos László kritikus szituációkban is rendre Jól döntött fotó: km-sport