Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)
2010-09-24 / 224. szám
2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK 9 A célom az, hogy kijussunk a 2012-es Eurőpa- bajnokságra. Nem lesz egyszerű, de én derűlátó vagyok. Lothar Matthäus szavai a hivatalos bemutatóján, miután az egykori aranylabdás labdarúgó szövetségi kapitányként másfél évre szóló szerződést irt alá a bolgárokkal. 1 A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott be az elődöntőbe a dániai világkupán, miután csütörtökön 29-26-ra kikapott a francia csapattól. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány alakulata csak a 11. percben volt először eredményes. A magyar válogatott ezzel befejezte szereplését a tornán. Tízmilliárdból - durván húszezer labdarúaAs. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2012-ben már a felújított Nagyerdei Stadionban ünnepelheti alapításának 110. évfordulóját a DVSC labdarúgócsapata - jelentette be Kosa Lajos, Debrecen polgármestere csütörtökön a felújítandó stadion kapujánál tartott sajtótájékoztatóján. Mintegy 10 milliárd forintból „durván húszezres” stadion épülhet fel - fogalmazott a politikus. Az építkezés 2011 tavaszán- nyarán kezdődhet. Becsben tartott becsi sztár Baranyai túlteljesítette világbajnoki terveit k'-- ■ Ahogy Mlhajlo Repljuk Bodnár Jánoson, úgy a Tiszabecs a Nyíregyháza Spartacuson lépett át a Magyar Kupában fotó: racskó tibor SÚLVtMllis. Csütörtökön a 85 kilósok C-csoportjában lépett dobogóra Baranyai János a törökországi Antalyában, a súlyemelő világbajnokságon. Az NYVSC versenyzője az utolsó hazai válogatón 155 kilót szakított és 190 kilót lökött és kiindulás előtt ezzel az eredményei elégedett is lett volna. Nos, ez már múltidő, hiszen Baranyai hat jó kísérlettel bizonyította formáját. Szakításban megismételte az oroszlányi eredményét, lökésben viszont túl is szárnyalta öt kilóval, így öszKétnapos sportágbörze TÖMIMROBT. Pénteken és szombaton az NYVSC Tisza- vasvári úti stadionjában rendezik a Nagy Sportágválasztó sorozat nyíregyházi rendezvényét. Mindez remek alkalmat kínál a megyebeli sportegyesületek számára a nagy nyilvánosság előtti bemutatkozásra. A gyerekek számára lehetőség nyílik arra, hogy a számukra legszimpatikusabb sportággal személyesen is megismerkedjenek. Ismert sportolókkal, a kyokushinkai karate világbajnokaival, Szövetes Verával és Rózsa Gáborral, a már visszavonult olimpikon atlétával, Rakonczai Beával is találkozhatnak. Pénteken elsősorban a gyerekeket és persze a szülőket várják a közel harminc sportágat bemutatók, a szombati amolyan családi nap lesz. szesítésben 350 kilóval végzett a C-csoport élén.- Remek teljesítményt mutatott Jancsi, véleményem szerint még maradt is benn öt kiló. Mivel a B- és az A-csoport mezőnye később lépett dobogóra, a végső helyezése majd ezen eredményektől függ. Egy kis szerencsével talán sikerül az első tizenötben végezni, ami fontos lenne az olimpiai kvalifikációs pontok szempontjából - értékelte Baranyai szereplését klubedzője, Farkas Zoltán. km Újvidéken hangol az NYKK csapata KOSArlaBOA. Tegnap kora reggel buszra pattantak a Marso- Vagép Nyíregyháza KK élvonalbeli férfi kosárlabdázói, és meg sem álltak a vajdasági Újvidékig, ahol az egymást követő harmadik csütörtöktől szombatig tartó fellépés várt rájuk. A nyíregyházi és a székesfehérvári megmozdulástól eltérően a mostani nem felkészülési torna, hanem három különálló mérkőzés, melynek első „darabját” tegnap késő este, lapzárta után tudta le a csapat. Az ellenfél ekkor a Bujtosi csarnokban is látott szerb élvonalbeli KK Növi Sad volt. Pénteken a szintén első ligás Nagybecskerek (Zrenjanin) vendége lesz a csapat, szombaton pedig a másodosztályú Verbász otthonában lép fel. km Mihajlo Repljuk számára nem vonzó a magasabb magyar osztály, a Győrt és a Videotont is kikosarazta már. LABOAPÚeAs. Nincs már több megyei bajnokságban szereplő csapat a Magyar Kupa legjobb harminckét csapata között csak a Tiszabecs. Ez egyrészt hatalmas büszkességgel töltheti el a határmentieket, másfelől pedig azt is jelenti, hogy Szécsi Zoltán legénységének biztosan jelenése lesz a Magyar Kupa döntőjének napján. Nem arról van szó, hogy a Hajdúböszörmény (4-3) és a szerdai Nyíregyháza Spartacus (4-1) elleni kupabravúr után máris megelőlegeztük volna a finálét Bornemisza Istvánéknak (bár Szécsi Zoltán szerint nagyon érik a Tiszabecs-Nagyecsed döntő...), de az eddigi meneteléssel az amatőrök számára kiírt Sport M-kupa finálé már garantált. Nehezebbre számított Mint ahogy az is fix, hogy a becsiek és a szerdán pályára lépők között toronymagasan a mezőny legjobbja, Mihajlo Repljuk többre hivatott játékos annál, hogy hazánkban a negyedik vonalban szerepeljen. Misától csak sr legritkább esetben tudták elvenni a labdát az élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező Szpari-játékosok, két gólt előkészített, egyet pedig maga szerzett.- Négy esztendővel ezelőtt Sándor István Karcagra csábított, így lehúztam már egy évet a magyar másodosztályban, ez alapján azt hittem, nehezebb dolgunk lesz szerdán- mondta a 4-1-es győzelmet követően a becsi szurkolók által a leginkább ünnepelt 23 éves ukrán légiós. - Egymás után a másodszor győzünk le olyan csapatot, amely tőlünk kettővel erősebben jegyzett osztályban szerepel, kíváncsi lennék, hogy mit tudnánk felmutatni egy élvonalbeli gárda ellen. Hogy magasabb osztályban lenne a helyem? Örülök, ha így látják, de Magyarországon számomra nem éri meg feljebb lépni. Amit elértem, mindent az édesapámnak köszönhetek, aki tavalyelőtt meghalt, ezek után haza kellett költöznöm, hogy én vezessem a családi vállalkozásunkat. Tiszabecs számomra ideális helyszín, a határ túloldalán található Tiszaújlakról járok át a mérkőzésekre. Télen még teszek egy próbát az egyik ukrán másodosztályú csapatnál, ha ott megfelelek, akkor ismét profinak állok, ha nem, akkor marad a mostani felállás. Bárkire veszélyesek Hogy Repljuk komolyan is gondolja mindezt, arról csak annyit: Sándor István előbb fehérvári, majd most győri másodedzőként is csábította a középpályást, ám ő nem adta be a derekát. Bár szerdán nem láthattuk játszani, de a becsiek Repljuknál is nagyobb becsben tartják csatárukat, Ivan Szkunzjakot. Mennyi lett volna az eredmény, ha ő is ott van a pályán?- Ezt nem tudhatom, de tény, nagyon szeretek Ivánnal együtt játszani. Remélem, a következő körben egy élvonalbeli csapat ellen mutathatjuk be a tudásunkat. Ezen a kisméretű pályán bárkire veszélyesek lehetünk - vélekedett Mihajlo Repljuk. KM-BT Csorba esett a klub presztízsén! Hétfőn kapják meg büntetésüket a Szpari kupán vágott játékosai. labdarúsAb. Szégyen! Röviden így lehet summázni a Szpari szerdai, Magyar Kupabeli szereplését. Tavaly Nyírmadán véreztek el a piros-kékek, a mostani kiírásban pedig a megyei elsőosztályban szereplő Tiszabecs otthonában. Vigasznak is elfogadhatatlan az, hogy az előző körben a szintén NB Il-es Hajdúböszörmény, azaz Bogdanovicsék is elhasaltak.- Mégegyszer gratulálok a tiszabecsieknek, kellemes meglepetést okoztak a kicsi, de jól előkészített pályával, a kultúrált körülményekkel - kezdte visszapillantását Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. - Ami a meccset illeti, mi a második számú csapattal mentünk és támadni, nyerni akartunk. A vereséget nem lehet megmagyarázni, a szerdait főleg, jónéhány játékos hozzállása kérdőjeleket vont maga után. Azok, akik a bajnokságban nem, vagy csak társaik sérülése, eltiltása esetén kaphatnak lehetőséget, most bizonyíthattak volna. Nem tették és emellett nem mehetünk el szó nélkül. Most még nem foglalkozunk ezzel, készülünk a szombati, diósgyőri bajnokira, ám hétfőn terítékre kerül a tiszabecsi kudarc, és minden érintette magkapja a büntetését. Nem a vereség volt igazán fájó, hanem az a hoz- zállás, amellyel a klub presztízs-én is csorba esett, mindA szombati, diósgyőri bajnoki meccsel kapcsolatosan a Szpari szurkolók a következő közleményt jutatták el szerkesztőségünkbe: „Szombaton csapatunk a szezon leginkább várt meccsét játssza Diósezt nem hagyhatjuk büntetlenül. A csütörtöki program zömében gyúrásból állt, ám Brekk János néhány játékosnak külön edzést tartott. Délután Andorkával foglalkozott, akinek combsérülését a fővárosban gyógyították. km-ml győrben. Ha szeretnéd élőben végignézni a rangadót, szurkolni kedvenc csapatunkért, a Szpariért, akkor tarts velünk a 12:43-kor induló vonattal. Sálad, mezed, hangod ne hagyd otthon!” Vonatozó drukkerek A tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium futballpálya-avatóján a helyi NB lll-as csapat ellenfele a Ferencvárossal a Bajnokok Ligáját is megjárt játékosokra épülő Simon Tibor Baráti Kör legénysége volt. A kétszer harminc perces meccset 2-1-re a hazaiak nyerték, a gólokat Aszalós Tamás, Nagy Sándor, illetve Hrutka János szerezte - utóbbi „természetesen" szabadrúgásból. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Az oldal támogatója Mobile • ■ 9? • -Systems ■ Együtt. Veled M CSAK 2 NAPI Szív Világnapja 2010. s Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. szervezésében „Élj és mozogj a szivedért »> Helyszín: Nyíregyháza, Erdei tornapálya »> Időpont: 2010. szeptember 26. (vasárnap) 9-15 óra ÉLJ * « OZOGJ cjj ' Részletek holnaptól az újságunkban. HIRDETÉSEK