Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)

2010-09-24 / 224. szám

45942 2010. SZEPTEMBER24„ PÉNTEK 10 Sport KELET A FORDULÓ MÉRKŐZÉSÉ Ajaki kalapemelés és befelé pattanó labda labdarúgás. Újoncok ütköze­te a labdarúgó Szi-Zo Sport- dr. Zilahi megyei első osztály soros fordulójában. A vendég Nagyszekeres bombaformát mutat: nyolc fellépéséből hetet megnyert, veretlenül, éllovasként érkezik Ajakra. Noha a hazaiak mérlege nem ennyire fényes, döntetlen­specialistaként (négyszer ikszeltek már, ebben a tekin­tetben bizony ők a listaveze­tők...) megkeseríthetik soros ellenfelük életét. KM-KT Szanyl János (aiak| edző): - Szeretnénk felzárkózni a középme­zőnyhöz, ezért mindent meg fogunk tenni a siker érdekében. Természetesen kalapot emelünk a Nagyszekeres eddigi Della Sándor (nagyszekeres! edző:) - Természetesen szeretnénk továbbfolytatni jó sorozatunkat. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, a helyezéstől függetlenül mindenkire oda tellesltménye előtt, de nagy szükségünk van a három pontra. Reméllek, végre befelé pattan nekünk Is a labda. Sérült: Paráda R. Eltiltott: ­kell figyelni, így az ajaki csapatra Is, amely elért már figyelemre méltó eredményeket. Mindenesetre a három pontra hajtunk. Sérült és eltiltott:­Nyírbátor (3.)—Nyírgyulaj (15.) Szanyi János 4-0 Delia Sándor 3-0 Tlszabecs (9.)-Mándok (18.) 1-1 2-0 Gávavencsetlő (17.)-Fehérgyarmat (5.) 1-2 0-2 Szakoly (14. (-Mátészalka (4.) 2-2 2-1 Nyírkárász (B.)-Volán-Sényő (12.) 3-1 2-1 Nagyhalász (10. )-Tlszavasvári (11.) 1-0 3-1 Várda SE (2.)-Rakamaz (6.) 5-1 3-0 Nyírtelek (16.)-Gyulaháza (7.) 1-1 2-1 Ajak (13.)-Nagyszekeres (1.) 1-0 0-2 Halász: nyugodtabb vizeken A halászi Balogh Norbert (elöl) is áll|a a sarat fotó: racskó tibor Igyekvő fiatalok: Jó néhány játékoson lát­szik, később magasabb osztályban szeretne futballozni. LABDARÚGÁS. Alig két hét alatt nagyot fordult a világ - Nagy­halászban. A Szi-Zo Sport me­gyei első osztályban jegyzett futballcsapat a hatodik fordu­lóban elbukott Tiszabecsen, a tabellán pedig a tizennegye­dik helyre süllyedt. A hajó azonban nem kapott telje­sen léket, olyannyira nem, hogy a kormányos (jelen eset­ben Németh Károly...) nyu­godtabb vizekre lavírozta a legénységet. Sziszifuszi a munka Mindez zsinórban két győze­lem következménye: előbb a Gyulaháza (4-1), majd va­sárnap, egy bombagóllal a Mándok ellen húzta be a há­rom pontot a tizedik pozíció­ba felkapaszkodó gárda. Azt is újfent konstatálhatták a bennfentesek, a - magasabb nívón is bizonyító - tréner ért a dolgához. Elvégre az elmúlt évadban még a bajnoki címre hajtó együttesből csupán né- hányan maradtak hírmondó­nak, és bár ijesztően indult az idény, gyaníthatóan nem kell drámai izgalmaktól tartani.- Borzasztó sziszifuszi mun­ka zajlik nálunk - fejtegette Németh Károly, a Nagyhalász edzője. - Azonnal eredményt elérni egy összeszokott, érett társasággal lehet, erről itt most nincs szó. Új csapat építésébe kezdtünk, az első lépcsőfokoknál tartunk. A nyáron olyan képességű fut­ballisták távoztak, akik az NB Ill-ban folyamatosan pályá­ra lépnek, nem mellékesen meghatározó szerepet töl­tenek be jelenlegi egyesü­leteikben. Nyilvánvalóan nem egyszerű pótolni őket. Túlnyomórészt fiatalokat igazoltunk, akik nagyon igye­keznek, ugyanakkor sérülé­sek, az ilyen korban gyakran előforduló formahanyatlások nehezítik felkészülésünket. A keret kialakítása egyálta­lán nem fejeződött be, pró­bálunk minél összetettebb edzésmunkát végezni, annál is inkább, mivel az alsóbb osztályból érkező játékosokat még csiszolni kell. Rendkívül pozitív tényezőként értéke­lem a csapat hozzáállását, jó néhány srácon látszik az igény, hogy később még ma­gasabb osztályban szeretne játszani. km-kt Q LABDARUGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY, 7. FORDULÓ (KEZDES. 16.00, IFI: 14.00) Dfjözön-csoport Tippek Szűcs György, a Napkor edzője. ______________________ Vasárnap. Ófehértó (12.)-Márlapócs (13.): - Az ófehértóiak pontjaik legnagyobb részét otthon szerzik, a fiatal márlapócsi csapat meg tud|a szorongatni ugyan őket, de ez kevés lesz az üdvösséghez. ______________ Kállósemjén (A.)-Levelek (8.): - A Semjén hazai pályán minden­kire veszélyes. Annyit még hozzátennék, kár, hogy a Levelek éppen ellenünk támadt feL..____________________________________ Geszteréd(7,)-Apagy (10.): - Geszteréden pontot, pontokat szerezni nem egyszerű, az Apagy szereplésén viszont csodálkozom, ettőUöbbre lenne képes. ____________________________ Nyfrpazony (5.(-Vasmegyei (15.): —A papírforma hazai sikert (gérti ________________________________________________ Nagykállól VSÉ( 1. j-Káímánháza (9.): - Ha a «álló bajnok akar lenni, a kötelező hazai győzelmeket szállítani kell. ______________ Nyíribrony (5. )-Nyfrvasvárl (3.): - ügy érzem, az Ibrony a szer­zett pontokat tekintve befogja a Nyírvasvárit. Nyírbogdány (11.)—Kölyök SC (16.): - Jó csapat a Bogdány, ezt saját bőrünkön Is éreztük, ha az első perctől kezdve koncentráltan futballozlk, nem kell Izgulni az eredmény miatt. ________________ Napkor (14.)-Nylrtugos (2.): - Nekünk pontot, pontokat kell szereznünk, különösen a hazai meccsekre nagyon figyelni kell. Nem lesz könnyű dolgunk, mert egy ló csapatot fogadunk. ____________ Selyember-csoport Tippel: Feigel Attila, az Anarcs játékosa._____________________ Vasárnap. Szabolcsveresmart (1 G.)-Dombrád (3.): - Ha a Dombrád meg akarja nyerni a bajnokságot, akkor az Ilyen meccseket nyerni kell. _____________________________________ Újdombrád (1Ö. j-Pátroha (4.): - Ha a Pátroha el tudja felelten! a múlt heti hazai vereséget, pontokkal távozhat - ha nem, nehéz dolga lesz.____________________________________________ Demecser (B.)-Petneháza (12.):- Mivel a Demecser három balnokjelölt közül kettőt legyőzött, ezért most is hazai győzelmet tippelek. ____________________________________■ Záhony (1. (-Pusztadobos (13.): — Mivel a Záhony nem megyei I másodosztály-szintű csapat, ezért nem lesznek a felek egyenlő súlycsoportban ezen a meccsen. ___________________________ Rohod (6.)—Nyírtass (1 A.): - A rohodl csapat hazai pályán akárkit legyőzhet, így lesz most Is. ________________________ Tlszamentl SE (9.)-Fényeslltke (9.): - Egyenlő erők küzdelme-döntetlennel. ________________________________________ Kék (2.)-Pap (5.): - Ezen a mérkőzésen a „Béres-csepp" csodákra lehet képes, a Papnak szurkolok. ___________________________ Anarcs (15.)-Vá|a (11.): - Uj edzővel. Szilágyi Dániellel folytatjuk a bajnokságot, és ha el tudjuk felejteni a múlt heti csúnya ered­ményt, akkorakár három ponttal Is gazdagodhatunk. __________ Carmo-csoport TIPP«!: Kiss Ervin, a Nyírcsaholy edzőle. ______________________ Szombat. KŐIcse (6.)-Csenger (3.): - Szurkolok Katona Palléknak, bár nélküle a Csenger lesz az Igazi, döntetlenre tippelek. Vámosoroszl (7.)-Mérk-Válla| (10.): - Az Oroszl meglepetésre eddig gyengén szerepel otthon, akár a Mérk-Vállal Is meglepheti... __ Beregdaróc (1 2.)-Tunyogmatolcs (B.): - Nem igazán ismerem a daróci csapatot, azt viszont tudom, van egy remek kapusuk, de lehet, hogy a Matolcs ellen ez Is kevés lesz a győzelemhez. ________ Nábrád (9.)-Szatmárcseke (11.):- Ellenünk mindkét csapat jól látszott, ám a Nábrád otthon esélyesebb, ha csak Mándl Pál ki nem védi a szemüket._________________________________■ Vasárnap. Nagydobos (13. J-Tyukod (15.): - A múlt heti dobosi ki nem állást nem értem, ha most a hazai meccsre elmennek a játékosok, akár nyerhetnek Is. _____________________________ Porcsalma (14.)-TIsztaberek (4.): - Nálam ez a meccs három­esélyes___________________________________________ Tlszakóród (5.)-Gelénes (16.): - Nincs mit szépíteni, a Kóród sokkal jobb csapat, simán nyer. ________________ Nyírcsaholy (1 ,)-Nyírmeggyes (2.): - Valaha ez a meccs az év meccsének számított és most Is megvan a mérkőzés pikantériája. A mi csapatunk céllá, hogy az élmezőnyben végezzen, ennek érde­kében szeretnénk minél többször nyerni. Mivel a kezdőcsapatban rendre öt-hat húsz éven aluli fiatal szerepel, én Is kíváncsi vagyok, mit tudnak nyújtani a rangadón. Győzzön a jobb! Rendel: Dr. Kukucska György sebész szakorvos Mindenfajta ödéma [vizemről ,ÖDemA narancsbőr L^sks&1 kezelése! Nyháza, Bethlen Gábor u. 6. (Turul Ház fsz.) SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS hétfőn 8-10-ig. Bejelentkezés: 30/8390-971 A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL kelet. (m MAGANBÖRGYOGYÁSZAT Rendel: Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, magánorvos Rendelés: hétfőtől szombatig előjegyzés alapján. * Általános és gyermekbőrgyógyászat § Számítógépes anyajegy- és bőrrákszi 4 Bőrsebészet > Seprűvénák kezelése műtét nélkül;; §■ Amerikai bőrhámlasztó program Ránc- és ajakfeltöltés ürés* $■ Botox » Mezoterápia t Lézeres szőrtelenítós, bőrfiatalítás,: » Hajhullás kivizsgálása, kezelése f • Fogyasztó kezelések • Teljes körű kozmetikai ellátás Reje'entkezés: 42/506-091, 30/554-0848 www.dermaart.hu Nyíregyháza. Dózsa György u. 60. Tárnái Nagy Csilla Okleveles kineziológus 06-30/9356-073 Transzperszonális pszichológus Bach-virágterápia Nyíregyháza, Pazonyi u. 5 www.kineziologia.bibi. Hu KÉPESSÉG TERÁPIA j stressz i önértékelési zi | tanulási nehézségek ; dyslexia i magatartászavarok | depresszió, allergia i pánikbetegség i félelmek, fóbiák oldása ^Zöldhliniha EBaaia ORTOPÉDIAI MAGÁNRENDELÉS és ULTRAHANGOS CSÍPŐSZÜRÉS gyermekek, felnőttek, idősek szakvizsgálata DR. BUJDOSÓ MIHÁLY főorvos | Előjegyzés délután 16 órától: 30/6466-584 www.zoldklinika.hu látványos. ~Z__ Injekciós íezeS zsírhontás! - fogyasztás! . Már az első kezeles után garantáltan 3-6 cm mínusz. . Szinte fájdalommentes. . Célzott alakformálás (íefogyhatatlan, helyi, alkati zsírpárnák eltüntetése.) ___ ;1,< ”**** " . ... I A MEGYÉBEN CSAK NÁLUNK a gyógyhatású, Nobutries tőzegpakolás. I Bőrgyógyászati magánrendelés. IMWWF06VAS2TAS ALAKFOflMAlAS HU Forrna-Bontó-Med Studio Nyiregyha/a. Debreceni ul 80 T.: 70/9789-984 Belgyógyászat Gyomortükrözés, vastagbélrák szűrése, ultrahangos érszűkület kivizsgálása, szédülés, memóriazavarok infúziós kezelése, dohányzásról leszoktatás. Dr. Kozma Ottó Orosi háziorvos www.gyomortukrozes.extra.hu Telefon: 20/917-3533 „Ajánlásra megcsináltattam a puha protézist, mert sok jót hallottam róla!” Özv. Tóth Benjáminnénak már nincsenek fájdalmai rágáskor Ezt a nyíregyházi asszony mondja az új eljárással, most elkészült alsó-fölső protézisével kapcsolatban: „Több hagyományos fogsort csináltak már nekem, de nagyon nehéz volt a megszokás. A fölső­vel nem volt különösebb problé­ma, de az alsót sehogyan se állta az ínyem. Törte, nyomta, sokat kínlódtam vele, visszavittem többször igazításra. Különösen rágáskor fájt nagyon. A szomszéd néni mondta, hogy ő most csinál­tatott egy új technikával készülő puha protézist alulra és meg tudta szokni, nem tör, jó. Nyíregyhá­zán, a Sipkay-Korányi u. sarkán a Denfo Fogsorcentrumban alkal­mazzák ezt az új, puha protéziské­szítő eljárást. Ki tudtam választani a műfogak méretét, alakját, színét katalógusból. Én a porcelánfo­gast kértem, puha alappal. Hát elmondhatom az elkészült proté­zis sokkal esztétikusabb és jobb a réginél. Nem nyomja az ínyemet, tudok vele enni, jobban fekszik, kiválóan tapad. A száj melege ha­tására még tovább puhul. Hamar megszokható, kényelmes viselet, mindenkinek tudom ajánlani.” Az elkészült puha fogsorok vi­selőinek 84%-a meg van elégedve új fogsorával. Elmondták, hogy jobban bevált mint a hagyomá­nyos kemény fogsor és legkö­zelebb is a puhát választanák. Megéri a kissé magasabb ár, mint eltűrni az állandó fájdalmat. Egy felmérés szerint, a most fogsort csináltatni akaró páciensek 92%-a inkább választaná a puha fogsort a kemény helyett. A több nemzetközi innováci­ós díjat elnyert puha technológia újonnan készített protéziseknél és használt fogsorok alábélelésével is alkalmazható. Válassza ön is a puha protézist, a Denfo cég elké­szíti önnek! Fogsorcentrumunkban az ösz- szes fogpótlásféleség bemutató­munkákon megtekinthető. Fogor­vos kollégánk közreműködésével elkészítjük önnek fogpótlását és segítünk a választásban. Rövid kivitelezési idővel, két év garan­ciával állunk rendelkezésükre. Címünk: Nyíregyháza, Sipkay u. 3. Tel.: (42) 443 610. Nyitva: 8-16. Dr; Harsány! Andrea fog- és szájbetegségek szakorvosa, fogszabályozó szakorvos, konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa FOG KLINIKA Nyháza, Jég u. 6. * 70-362-3072 www.hhdant.hu Ifj. Dr. Noviczki Miklós ortopéd-traumatológus szakorvos Ortopédiai magánrendelés Felnőtt- és gyermek ortopédiai szakellátás. Csecsemők ultrahangos csípőszűrése 4 hetes kortól. Szerdai napokon 17-19 óráig. Nyíregyháza, Lázár Károly u. 1. (Orvosi Rendelő a Tesco mögött) Bejelentkezes: 30/ 214-82-79 í<g»OPTIKA) RiBnE Szerda: Dr. Czeglédi Mikló« 16.00-19.00 Hétfő: Dr. Nagy Gabriella 17.00-18.00 Hétfő, Kedd, Péntek: Dr. Cselovszkl Katalin 15.30-16.30 Új helyen! X* 8 30/278-1345, 42/509-021 | V www.optl-markt.hu J \ Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. PROCTOLÓGIAI MAGÁNRENDELÉS • ARANYÉRBETEGSÉG műtét nélkül fájdalommentesen. • A végbél egyéb betegségeinek vizsgálata, kezelése. • ANYAJEGYEK SEBÉSZI ELTÁ- VOLÍTÁSA, szövettani vizsgála­ta, bőrgyógyászati javaslatra. «endo. DR. TOMCSIK ZOLTÁN sebész, gastroenterológus Szerdai napokon 17-19 óráig. Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. Tel.: 06-70/414-5756 www.aranyer-klinika.hu Dr. Varga Csilla PSZICHIÁTER FOORVOS Magánrendelés, pszichiátria* diagnosztika, terápia tanácsadás! • 4400 Nyíregyháza, Ferenc krt. 4/A Hétfő 17-19 óra • 4400 Nyíregyháza, Lázár Károly u. 1. Péntek 17-19 Óra Előjegyzés: 30/9655-866 HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom