Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-30 / 25. szám

2010. január 30., szombat /11 Szendrei József (balra) és Barczi Róbert egymás kezé­be csaptak (Fotó: Mán László) A látványra is ügyelni fognak majd a Joma Kupán Nyíregyháza (KM) - Negyvenöt csapat száll harcba a hagyományos Joma Kupa megyei teremlabdarúgó tornán: a február 6-án kezdő­dő esemény döntője 24-én lesz - Nyíregyházán. A selejtező, a középdöntő, majd a finálé három hét végén nyújt programot a szurkolóknak, no meg lehetőséget a parkettre lépő együttesek­nek a bajnoki felkészülésre. A végső csatározásnak otthont adó bujtosi csarnokban nyolc gárda küzdhet a míves serle­gért, nem mellékesen a névadó szponzor jóvol­tából 700 000 forint értékű szerelést osztanak szét az első négy helyezett között. A döntőre a belépés díjtalan, a szervezők pedig látványos betétprogramot ígérnek, amelynek fő attrakci­ójaként a Szpari öregfiúk és a színészváloga­tott - minden bizonnyal - látványos mérkőzés­sel szórakoztatja a közönséget. A pénteki sajtó- tájékoztató záróakkordjaként Szendrei József a Joma cég képviseletében kétéves együttműkö­dési megállapodást írt alá a megyei labdarúgó szövetség főtitkárával, Barczi Róberttel. Balhéztak az algériaiak Párizs (MTI) - Algériai szurkolók csaptak össze pénteken hajnalban a francia rendőrök­kel Marseille-ben, miután csapatuk csütörtö­kön este 4-0-ra kikapott Egyiptomtól a labda­rúgó Afrika Kupa elődöntőjében. A randalíro­zó drukkerek kövekkel és palackokkal dobál­ták meg a rendfenntartókat, akik könnygázt vetettek be a tömeg megfékezése érdekében. Lali, azaz a drukkerek által már megkedvelt Nácim ismét edzésbe állt (Fotó: Mán László) Szombaton a Tátrán Presov lesz a Szpari ellenfele Nyíregyháza (KM) - Jött, játszott és ment! - így summázhatnánk Nicolae Curtean nyíregy­házi pár napját. A romániai Brassó focistája szerdán edzőmeccsen pályára lépett a nyíregy­háza Spartacus színeiben, majd mivel rövid­ke teljesítménye nem tett nagy hatást a nyír­egyházi szakmai stábra, már tovább is állt. A két ukrán játékos egyelőre marad Nyíregyhá­zán, sorsukról még nincs döntés. Tervben van viszont a sérült Stanisics pótlására egy szerb belső védő, aki a hírek szerint hétfőn érkezik a csapathoz. A Szpari szombaton délután egy órától játsza soros felkészülési meccsét, mégpedig erős ellenféllel. A szlovák bajnokságban hetedik helyen álló 1 FC Tátrán Presov lesz a vendég az ebéd utáni találkozón. Labdarúgás Stadion Diner Kupa, 3. forduló Nyíregyháza Spartacus ll-lbrány 0-0 j SPUJJT MAGYARORSZÁG Érvényesíteni a papírformát! A négy évig Nyíregy­házán légióskodó Brane Savic először lesz ven­dég a bujtosiban. Nyíregyháza (KM - B. T.) - A nagy január eleji menetelés után lélegzetvételnyi szünethez jutott a Marso-Vagép NYKK, hiszen az élvonalbeli nyíregyházi fér­fi kosárlabdacsapat a pécsi győ­zelmet követő újabb mérkőzésé­re kilenc napot kell(ett) várni. A szokatlanul hosszú pauza után következik egy újabb erőltetett menet, amelynek első állomá­sát a szombati (kezdés: 18 óra­kor), Debrecen elleni hazai baj­noki jelenti. Felszabadult vendégek- A Pécs elleni bravúrt követő­en kaptak egy szabad hét végét a játékosok, hiszen teremgondja­ink is voltak, meg aztán hosszú idő után most először volt egy teljes hetünk arra, hogy felké­ri................................................ Nem szeretném, ha úgy járnánk, mint a Pécs, amely két sikert követően szaladt bele egy nagy pofonba. Ferenczi Tamás szüljünk a soros rivális elleni mérkőzésre - beszélt a mögöt­tük hagyott napokról Ferenczi Tamás edző. Sitkuéknak (15) mindenképpen nyerniük kell a szombat esti, szomszéd­vári derbin (Fotó: KM-sport)- Az utóbbi két győzelem jót tett a csapat hangulatának, de azt tudatosítottam a játékosok­ban: nem szeretném, ha úgy jár­nánk, mint a Pécs, amely két sikert követően szaladt bele egy nagy pofonba - éppen a Debre­cen ellen. A hajdúságiak ugyan mögöttünk vannak a tabellán, de legutóbbi hazai győzelmük, illetve az, hogy idegenben több csapatot is megszorongattak már, figyelmeztető jel a szá­munkra. A vendégek felszaba­dultan kosarazhatnak, hiszen nincs veszítenivalójuk, nekünk viszont illene érvényesíteni a papírformát. Már csak azért is, mert a DEKÉ-t idegenben is meggyőző játékkal és különbséggel (79-63) győzték le a nyíregyháziak. Igaz, azóta meglehetősen kicserélő­dött a két gárda légióssora, a hazaiaknál csak az amerikai Aldonte Gennie, a vendégek­nél a szlovén Salih Nuhanovic maradt meg hírmondónak. Az elmúlt napokban a Deb­recen magyar magja is gyen­gült, hiszen Gaál Róbert Salgó­tarjánba igazolt, a szlovén kar­mester Brane Savic viszont négy évnyi nyíregyházi légiós­kodást követően szombaton elő­ször lép pályára vendégként a bujtosi csarnokban. Felcsillanó remények- Brane nyilván bizonyíta­ni szeretne ellenünk, erre kel­lően felkészültünk - mondta Ferenczi Tamás.- Ugyanakkor nem enged­hetjük kiénekelni a sajtot a szánkból, és ha megnyernénk a meccset, akkor elmondhat­nánk magunkról: az alapsza­kasz második körében három forduló után annyi győzelmet arattunk, mint az első körben összesen. Arról nem beszélve, hogy egy siker esetén reálissá válhatnak a felsőházi reménye­ink is. Élőben a SZON-on A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzés­ről internetes portálunkon, a www.szon. hu oldalon online közvetítésben számo­lunk be. Sokba került a rövidzárlat ■ Az első szettet nyert helyzetből vesztet­te el, és végül kikapott Fucsovics. Nyíregyháza (KM - B. T.) ­Ausztrália új teniszhősre lelt. Az Australian Open hivatalos hon­lapja a nyitóoldalán közöl írást Sean Bermanről, aki a nyíregy­házi Fucsovics Márton pénte­ki ellenfele volt a Grand Slam- verseny junior fiú egyes ver­senyszámának elődöntőjében. A 17 éves versenyzőről meg­tudhattuk, hogy Dél-Afriká- ban született, gyerekkora nagy részét Los Angelesben töltötte, és a verseny előtt néhány nap­pal még nem tudták róla: ameri- kai-e vagy ausztrál. Az édesany­ja úgy döntött, hogy hazai szí­nekben fog versenyezni - meg is kapta a szabadkártyát, és élve a lehetőséggel az elődön­tőig menetelt. Hiábavaló előnyök... Pontosabban immár a döntő­ig. Pedig a nyitószettben sem­mi nem utalt arra, hogy a ver­seny hatodik kiemelt magyar indulóját le tudná győzni, csak­hogy hiába jutott Marci két­szer is brékelőnyhöz (3:1, 5:3), Berman egyből visszanyerte ellenfele adogatását, így a felek eljutottak a tiebreakig. Ott már 5-1-re is vezetett Fucsovics, ám ekkor leblokkolt, ami az első szett elvesztésébe került (6:7). Úgy bukta el ezt a szakaszt Marci, hogy ellenfele egyet­len egyszer állt jobban nála. A szettlabdánál. A gödör tovább mélyült, mire észrevettük magunkat, a hazai fiú már 3:0-s előnyre tett szert a második etapban. Kapaszkodott Marci, és szoros gémekre késztette ellenfelét, de a bréklabdáig egyszer sem jutott el, így Berman megőriz­te előnyét, és 5:3-nál a negyedik meccslabdáját már értékesítet­te (7:6, 6:3). Fájó ez a vereség, hiszen az első szett már-már zsebben volt, a meccs hajrájában pedig újra felülkerekedni látszott Marci, de az elődöntő jelentette szá­mára a végállomást. Túl sok­ba került a tíz perces rövidzár­lat a közel egy és háromnegyed qrán át tartó összecsapáson. Fucsovics közel állt az újabb nagy bravúrhoz (Fotó: internet) Meccsmutatók Első adoqatás: 59% 44% Ászok: 2 6 Kettős hibák: 3 6 Nyerő ütések: 4 12 Bréklabdák: 3/6 2/8 Összes pont: 78 71 Miskolci tornára készült az NYKSK ■ Kovács Mihály nem túl optimista, ami a második ligás csapat helyzetét illeti. Nyíregyháza (KM) - Közeleg a rajt, hiszen jövő hét végén foly­tatódik a pontvadászat a férfi kézilabda NB I. B-ben. A Nyír­egyházi KSK együttese Kovács Mihály irányításával készül és a tervek szerint a hét végén részt vesz egy miskolci tornán. A miskolci tornán a nyíregyhá­ziak csoportjában Szatmárné­meti és a második vonal Nyu­gati-csoportjában szereplő Pécs szerepel, a másik triót a bajno­ki rivális házigazda Diósgyőr, a szlovák Kassa és a szintén első ligás cseh Lovisivce alkotja. Nem rózsás a helyzet A nyíregyháziak nincsenek rózsás helyzetbe, a felkészülést, a játékosok motiválását nagy­ban befolyásolja a klub anyagi gondja, ennek tükrében nem túl optimista Kovács Mihály.- A miskolci torna remek lehe­tőséget nyújt a bajnoki felkészü­lésre, hiszen ideális viszonyok között kemény ellenfelekkel szemben lehetne felmérni azt, hogy hol áll a csapat, mit kell még csiszolni taktikában. Nem túl rózsás a helyzet, nem szá­míthatok minden játékosra, de még bizakodom, hogy sikerült a tornára motiválni a srácokat - summázta Kovács Mihály. Vargáékat már nem könnyű moti­válni (Fotó: Mán László) HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Szombat Asztaliten NB l., férfi: Apagy SE-Szolnoki Tisza SE, 14. NB III., férfi: Nyírmadai ISE-Hortobágy LSE, 11. Megyei I. osztály: AC Nagykálló-Ajak SE, 10. _________________ Kosárlabda NB I. A csoport, férfi: Marso-Vagép NYKK- Debreceni EKE, bujtosi csarnok, 18(U20, 15.30). Országos kadettbajnoksáq, lány selejtező. Főiskola, 10. __________ Labdarúgó Előkészületi mérkőzés: Nyíregyháza Spar- tacus-Tatran Presov (szlovák), Városi Stadion, 13. Stadion Diner Kupa műfüves felkészülési torna, nyíregyházi stadi­on: Tiszabecs-Nyírmada, 8. Volán-Sényő-Nyírsuli U19,9.30. Jéke-Tiszakanyár, 11. Nyírtelek-Nagyecsed, 14.30. Nyírgyu- laj—Nyírsuli U17, 16. Kemecse-Kótaj, 17.30. Játékvezetői torna, gyulaházi sportcsarnok, 8. Edzömeccs: Záhony­Mándok, 13.30. __________________________________ Vasárnap NB Ili., férfi: Vásárosnaményi SZSE-Várda ASE, 11. Megyei I. osztály (kezdés: 10): Levelek SE-Nyírlugos SE, Fehérgyarmati VSE l-Vásárosnaményi SZSE II. _______ Kosarlabd. NB I. B csoport, férfi: Nagykállói KE- Jászberény, 16 (U20, 18). NB I. B csoport, női: Nyíregy­házi FSE-NYKS-Debreceni EAC-SI, Főiskola, 17. Országos kadettbajnoksáq. lány selejtező, Főiskola, 9.30 ______ Labdarúgó - Stadion Diner Kupa műfüves felkészülé­si torna, nyíregyházi stadion: Pátroha-Baktalórántháza, 8.30. Szakoly-Kálmánháza, 10. Tuzsér-Nagyhalász 11.30. Újfehértó-Cigánd, 13. Tiszalök-Balkány, 14.30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom