Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-30 / 25. szám
2010 január 30., szombat Bunyó a Fradi-meccsen Hamrun (MTI) - Félbeszakadt a Máltán edzőtáborozó Ferencváros labdarúgócsapatának csütörtöki felkészülési mérkőzése, mivel kisebb összetűzésbe kerültek egymással a futballisták. A klub pénteki közleménye szerint az együttes egy háromcsapatos tornán vett részt Hamrunban, ahol a csapatok 45 perces mérkőzéseket vívtak egymással. Az első találkozón Craig Short tanítványai 2-0-ra verték a Mosta csapatát, majd a második meccs, a Hamrun ellen a 26. percben félbeszakadt. Az FTC tájékoztatása szerint az egyik Hamrun játékos lekönyökölte, majd leköpte Balog Zoltánt, a zöld-fehérek védőjét. Az incidensbe bekapcsolódtak a kispados és a pályán lévő játékosok is. A bíró ketté választotta a két csapatot, amelyek a pálya két oldalán, majd a játékvezető kérésére az öltözőben várakoztak. A Ferencváros folytatni kívánta a játékot, ám a játékvezető véget vetett a találkozónak. A horvátok kőkemény védekezéssel őrölték fel a dán válogatottat (Fotó: epa) A dobogóért domborítanak Bécs (MTI) - Végjátékához érkezett a kontinenstorna - a legjobbak már az éremért lépnek pályára. Horvátország-Lengyelország és Franciaország-Izland mérkőzéseket rendeznek szombaton az ausztriai férfi kézilabda Európa- bajnokság elődöntőjében. Kézilabda Európa-bajnokság Középdöntő, 3. forduló I. csoport: Horvátország-Dánia 27-23 (14-11), Ausz- tria-Oroszország 31-30 (17-15), Izland-Norvégia 35-34 (18-16).____________________________________________ A csoport végeredménye: Horvátország 9 pont, 2. Izland 8, 3. Dánia 6, 4. Norvégia 4, 5. Ausztria 3, 6. Oroszország 0. II. csoport: Fránciaország-Lengyelország 29-24 (15-10), Spanyolország-Szlovénia 40-32 (20-14), Németország-Csehorszáq 26-26(16-14). ________________________________ A csoport végeredménye: 1. Franciaország 9 pont, 2. Lengyelország 7, 3. Spanyolország 7, 4. Csehország 3, 5. Németorszáq 2, 6. Szlovénia 2.______________________________ A további program. Szombat, az 5. helyért: Dánia-Spa- nyolország 11:30. Elődöntő: Horvátország-Lengyelország 14, Franciaország-Izland 16:30. _______________________ Vasárnap. Mérkőzés a 3. helyért 15, döntő 17:30. Olasz foci a Digi Sporton Budapest (MTI) - A következő kétidényben a Digi Sport közvetíti Magyarországon az olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit. A Digi Sportcsatorna tulajdonosa pénteken tájékoztatott, hogy megvásárolta a Serie A exkluzív közvetítési jogait Magyarország, Románia és Szlovákia területére a 2010-2011-es és a 2011- 2012-es szezonokra. Az olasz bajnokik 2000-től a Sport TV műsorán szerepeltek. Drága nő. A női alpesi síelők Világkupa-sorozatának összetett versenyében vezető amerikai Vonn - a legeredményesebb férfiakat is megelőzve - az idény kétharmadáig 221 300 eurót (mintegy 60 millió forintot) keresett. (Fotó: epa) KELET SPOBT /12 Elküldve melegebb éghajlatra ■ Hárman képviselték a megyét a futballbírók törökországi edzőtáborában. Antalya (KM) - Egy hetet töltöttek el a törökországi edzőtáborban az elit labdarúgó-játékvezetők és asszisztensek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét Hajdó Attila, Takács János és L. Tóth Lajos képviselte az antalyai felkészítésen. .......................................... Azon leszünk, hogy minél kisebb hibaszázalékkal oldjuk meg a ránk bízott feladatokat. Takács János L. Tóth Lajos, Hajdó Attila és Takács János a Földközi-tenger partjának homokján (Fotó: Sziiasi Szabolcs)- Érdemes volt elutazni, az összetartás maximálisan elérte a célját. Ideális környezetben, jó klímában, szellemileg és fizikálisán is megfelelőképpen ráhangolódott a társaság a tavaszi szezonra. Száznál több videofelvételt elemeztünk ki, jobbító szándékkal közösen igyekeztünk feltárni a hibákat - összegzett Hajdó Attila, az MLSZ JB elnökségi tagja, a megyei JB elnöke. A játékvezetők és asszisztensek azonos edzésmunkát végeztek el: reggel kilenctől és délután fél négytől minden nap tréningeztek, naponta két és fél órát töltöttek el lépcsőzéssel, tengerparti és füvespályás futással. Tizenegytől és délután öttől két-két órás vitaindító referátumok, szakmai elődások hangzottak el. Akár kezdődhetne is- Részünkről akár már most folytatódhatna a bajnokság - közölte Takács János, a megye egyetlen élvonalbeli játékvezetője. - Tavaly is hasonlóan hasznos volt a törökországi táborozás. A kommunkációs szett optimális használatától a játékosok testi épségének védelméig sok témát részleteztünk.- Nehéz tavasz elé nézünk, hiszen szinte bő három hónap alatt véget ér a Ligakupa, a Magyar Kupa-sorozat és a bajnokság. Azon leszünk, hogy minél kisebb hibaszázalékkal oldjuk meg a ránk bízott feladatokat. Nagyjátékvezetői focivarázs Gyulaházán Szombaton ápolják a hagyó- nak össze, az egymás közöt- mányt a megyei futball-já- ti meccseknek évek óta nagy tékvezetők. Ezúttal a gyula- a varázsa. No, és a hangulat házi sportcsarnokban csap- sem utolsó. Elérhető közelségben az elsőség ■ Két meccsen kell még összekapnia magát Kolozsi jános együttesének. Nyíregyháza (KM - M. L.) - Izgalmas hajrára van kilátás az NB I-es női röplabdabajnokság középszakaszában. A hét végén bajnoki szünet van, utána pedig jön az utolsó két kör. A legutóbbi kettősfordulóban a Nyíregyházi Főiskola SE hazai pályán meccselhetett, és előbb kika-, pott a nagy rivális Kaposvártól, majd nyert az Eger ellen. A somogyiak a nyíregyházi győzelemmel már nyeregben érezhették magukat, ám Veszp- * rémben jött számukra a feketeleves, vereségükkel továbbra is a nyíregyháziak állnak a csoport élén, igaz csak jobb szettaránnyal. Jövő hét végén a Veszprém vizitál Kolozsi János együttesénél, majd az azt követő hét végén Kaposváron zárul a kör a nagy rangadóval. Ebből a csoportból az élen végző egyenes ágon jut fel az extraligába, míg a második helyen záró osztályo- zót játszik az Újpesttel. Az edző sem tudja- Megmondom őszintén, nem tudom, hogyan kaphattunk ki a Kaposvártól, igaz, azt sem, miként sikerült legyőzni az egrieket. Szerencsére versenyben maradtunk az első helyért, amit a bajnokság kezdetekor célként kitűztünk. Jól jön számunkra a hét végi szünet, hiszen ismét tele vagyunk sérültekkel. Az egriek ellen becsípő- dött Akimova dereka, nem is tudott edzeni, Kovács Zsuzsa pedig nászúton van Kubában, ő vasárnap jön haza. Itt van még a főiskolások vizsgaidőszaka, úgyhogy most sem könnyű. Persze nem akarok panaszkodni, hétfőtől meghajtjuk még ezt a két hetet és mindkét meccsen nyerni szeretnénk, akkor pedig meg lehet a csoportelsőség- vélekedett Kolozsi János vezetőedző. ^^^ípörTszörHur^™"1^" CS) Ö" Helyi és nagyvilági sport. A hátralévő meccsak, az állás A hátralévő meccsek ___________________________________________________ Február 07, szombat: Nyíregyházi Főiskola SE-Veszprém, Eqer-Kaposvár ________ Február 13., szombat: Veszprém-Eger. Február 14., vasárnap: Kaposvár-Nyíregyházi Főiskola SE ______________________________________________________ A középszakasz állása, 9-12. helyért 1. Nyíreqvházi Főiskola SE 10 6 4 21:15 16 2. Kaposvár 10 6 4 21:17 16 3. Eqer 10 4 6 19:21 14 4. Veszprém 10 4 6 15:23 14 Kovács Zsuzsa nászút után újra edzésbe áll (Fotó: Mán László) Az azeriek elhasaltak az elődöntőben (Fotó: epa) Ötösre hajtó spanyolok Debrecen (MTI) - Az abszo- lyel azonos csoportban szere- lút rekorder spanyol váloga- peltek, és múlt vasárnap 6-1- tott ötödik elsőségére készül re győztek le. a Magyarországon zajló futsal A szombati program (DebEurópa-bajnokságon. récén): a 3. helyért: AzerbajA szombati ellenfelük a deb- dzsán-Csehország 18, dön- receni Főnix carnokban az a tő: Portugália-Spanyolország portugál együttes lesz, amely- 20:30. Magasabban jegyzett ellenfeleket fogadnak ■ Nagykállóba a bajnokesélyes Jászberény, a főiskolára a szomszédos Debrecen látogat. Nagykálló, Nyíregyháza (KM - B. T.) - Hazai pályán szerepelnek, így aztán elvileg esélyesek a győzelemre NB I. B csoportban szereplő kosárlabdagárdáink. Elvileg, csakhogy mind a Nagykállói KE férfi, mind pedig a Nyíregyházi FSE-NYKS női csapat a tabellán magasabban jegyzett riválist fogad vasárnap. A káliói férfiak (kezdés: 16 órakor) az éllovas Szegeddel fejfej mellett haladó, a Tisza-parti- akhoz hasonlóan 11-2-es győzelem-vereség mutatóval rendelkező Jászberényt látják vendégül. A két csapat őszi mérkőzésén a jól játszó NKE-t is kiütötte 139- 98-ra a jászsági gárda, amely ellen hazai pályán is bravúrra lenne szüksége a- győzelemhez. Berényi színekben olyan az élvonalban is kipróbált harcosok is bevethetők, mint Drahos Gábor, Godena Ferenc, Mészáros Richárd (49 pontot szórt az ominózus mérkőzésen) vagy a Nyíregyházán is megfordult Puskás Artúr és Wehner Zoltán. Persze, a Nagykálló otthonában mindenkire veszélyes, és Kovács Tibor legénysége az Eger elleni bravúrtól felvértezve hangolódhatott az összecsapásra. Továbbra sincs döntés a két hete félbeszakadt Nyíregyházi FSE-NYKS-Ferencváros női mérkőzés ügyében, bár minden valószínűség szerint a két pontot 20-0-s gólkülönbséggel a fővárosiak kapják majd. A jelenleg ötödik helyen álló főiskolások a vasárnap délután ötkor induló partin szerezhetik meg bajnokságbeli hatodik győzelmüket, ehhez a Debreceni EAC-SI-t kellene felülmúlniuk. A két csapat nemcsak földrajzilag, hanem a tabellán is szomszédos egymással, ezért is lenne fontos, ha a főiskolások tíz pontnál is nagyobb különbséggel nyernének, hiszen a cívisvárosban 75-65 volt az eredmény a Keleti-csoport negyedikje, a DEAC javára.