Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-03 / 232. szám

2009. október 3., szombat KELET IM'fr ?'**•*•***•** MINDENFELŐL /2 • „Vonják vissza!" A jövő évi költségvetés tervezetének visszavonását követelik a megyei önkormányzatok (nyilatkozatukat csak a kor­mánypárti többségű Heves Megyei Közgyű­lés vezetői nem írták alá). Ódor Ferenc (Fidesz), a Megyei Önkormányzatok Országos Szövet­sége és a Borsod megyei közgyűlés elnöke azt mondta: a 2010-es költségvetés tervezete az önkormányzati rendszer finanszírozását olyan mértékben korlátozza, hogy az veszélyezteti a feladatellátást. • Rabolt fegyverek. Egy besenyszögi rab­lásból származnak a romák elleni támadá­soknál használt fegyverek - jelentette be Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója pénteken Budapesten, mielőtt jutalmakat adtak át a bűncselekmény-soro­zat felderítésében kiemelkedő munkát vég­ző rendőröknek. D. Lajos nagykorú magyar közgaszdász és politikus szerint, ha a róla elnevezett és mél­tán híressé vált csomag hozadékát nem cin- cálják szét a jobb- és baloldali kormányok, hanem annak alapelvei mentén irányítják tovább a gazdaságot, akkor mára elértük vol­na az átlagos osztrák életszínvonalat. Hihetó'en érvelt, bár, mint tapasztaljuk, minden közgazdának maga felé hajlik a koncepciója. Nem véletlenül, hisz egymás­nak homlokegyenest ellentmondó elméle­tek válthatnak ki széleskörű szakmai elisme­rést, egészen a Nobel-díjig terjedően. Tehát akár igaza is lehet abban, nogy minimum tíz évet elvesztegetett az ország, ezért is érkeztünk el ismét a megszorítás beláthatat- lanul hosszúra nyúló időszakához. Hozzá­teszem, az egész rendszerváltást végigköve­tő ügyek, botrányok, korrumpálások, a mos­tanság kiderülő szemérmetlenül magas fize­tések, végkielégítések ebből a szempontból (sajnos?) csak a jéghegy csúcsát jelentik. A jelenlegi helyzethez alapvetően az ezermilli- árdokat rossz helyre fordító döntések vezet­tek. Vagy éppen a szakszerű beavatkozás elmismásolása, halogatása. A végeredmény: immár nem a jó ötven éve fejlett és viszonylag gazdag Ausztriát üldözzük, hanem azután a Szlovákia után kullogunk, amely a „startnál" még nem is létezett önálló államként. 1+1 helyett vatikáni szerződés ■ Változik az egyhá­zak finanszírozása, ez 2 és fél milliárd mínuszt jelent az egyházaknak. Debrecen, Miskolc, Nyír­egyháza (ÉKN - KHE) - Jövő­re, ideiglenesen felfüggesztik az M.................... Nem lehet tudni, hogy pontosan mennyivel keve­sebb pénzből kell jövőre gazdál­kodnunk. Bosák Nándor ...............................ff 1+1 forint alapú egyházműködési finanszírozási rendszert. Ez azt jelenti, hogy visszaáll a vatiká­ni szerződésben meghatározott mérték a 2010-es rendkívüli költ­ségvetési évben: az egyszázalé­kos felajánlások mellett a szemé­lyi jövedelemadó 0,5 százaléká­ig egészíti ki a kormány az egy­házak működésére szánt keretet. (Idén az 1+1 százalékos rendszer működött, azaz amennyit az adó­zó az egyházaknak adható egy százalékból felajánl, ugyanannyit kapnak az egyházak a költségve­tésből.) A finanszírozás változá­sa két és félmilliárd forint elvo­nást jelent. A történelmi egyhá­zak vezetői az ország, valamint a nemzet iránti szolidaritásból elfogadták az eddigi finanszíro­zási rendszer egy évre szóló fel­függesztését. Az általunk megkérdezett egyházi vezetők aggódnak a „Ahány, annyiféle támogatás" A sérült és fogyatékkal élő emberek számára is keve­sebb támogatás jut jövő­re. A tervek szerint a vakok és gyengénlátók az idei 207 helyett jövőre csupán 50, a siketek és nagyothallók szö­vetsége 177 helyett ugyan­csak 50 millió forintot, a mozgáskorlátozottak szövet­sége pedig a felét kapná a költségvetésének a központi büdzséből. Az érdekképvisele­tek szerint a központi elvoná­sokkal megszűnnek a jogse­gélyszolgálatok, működéskép­telenné válnak a tagegyesü­letek, elmaradnak a preven­ciót szolgáló rendszeres szű­rővizsgálatok, és fokozódik a rászorulók kiszolgáltatott­sága, kirekesztettsége. Szi­li Katalin, az országgyűlés volt elnöke ugyanakkor egy rendezvényen azt mondta: a költségvetésnek még ilyen nehéz gazdasági körülmé­nyek között is nominálisan ugyanazt biztosítania kell a fogyatékos emberekkel fog­lalkozó szervezetek számá­ra, mint amit az elmúlt évben biztosított. Szerettük volna megtud­ni, hogy változik-e jövőre a civil szervezetek támogatása. A szaktárcánál azt a választ kaptuk, hogy ahány civil szervezet, annyiféle pályázati pénzből tevékenykedik, ezért erre a kérdésre nem tudnak válaszolni. kevesebb támogatás miatt, de az elvonás módját is sérelme­zik. „Nehezebb lesz” Bosák Nándor, a Magyar Katolikus Egyház Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegyéjé­nek megyés püspöke lapunknak elmondta: nehezebb lesz fenn­tartani intézményeiket jövőre, hiszen csökkennek a normatí­vák. A nagyobb problémát azon­ban abban látja, hogy az egy­házak különböző manipulációk folytán eddig sem kapták meg azt a támogatást, ami járt vol­na nekik. És most a kevéshez képest is kevesebb jut.- Három szociális intézményt és három iskolát tartunk fenn, de most még nem lehet tudni, hogy pontosan mennyivel keve­sebb pénzből kell jövőre gaz­dálkodnunk. Konkrét számok ugyanis nem hangzottak el a kormány részéről, csak irány­számok. Azt nem hiszem, hogy lehetőség lenne a kormánnyal valamilyen egyezséget kötni. A legutóbbi tárgyalás is inkább a tények közlésének nevezhe­tő, mint megbeszélésnek, min­denféle előzetes egyeztetés nél­kül. Korábban is probléma volt, hogy minden tárgyaláson más és más számok hangzottak el - emlékeztetett a püspök. Elgondolkodtató- Az igazi probléma nem az, hogy kevesebb összeget kapnak az egyházak, hanem az, hogy ff--v ......... Az igazi prob­léma nem az, hogy kevesebb összeget kapnak az egyházak, hanem az, hogy hogyan. Csomós József ..........................................ff hogyan - fogalmazott lapunk­nak nyilatkozva Csomós József, a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni Egyház- kerületének püspöke. - Az egy­házak elfogadják, hogy ha vál­ság van, akkor nekik is keve­sebb jut jövőre. De az azért elgondolkodtató, ami az APEH honlapján olvasható: az 1+1 szá­zalékos felajánlások közül 223 ezer érvénytelen. Pedig az egy­házak eddig a felajánlások ará­nyában kapták az állami támo­gatást. Jövőre a kevesebb pénz gondot fog okozni intézménye­ink fenntartásában - hangsú­lyozta a püspök. - A közgyűjte­mények támogatása már nyolc éve szinte csak jelképes. Nem tudom, mi lesz a sárospataki nagykönyvtárral, a tudomá­nyos gyűjteménnyel. Az egy­házkerület oktatási intézmé­nyeiben 2 ezer diák tanul, és fenntartásunkban van egy fogyatékosokat gondozó intéz­mény is -tette hozzá. Orbán Viktor a családi adózás pártján áll Hosszú idő után először volt az MTV reggeli műsorának - a Nap-kelte helyé­re lépett Ma reggelnek - a vendége Orbán Viktor (Fotó: mti, Beliczay László) ■ „Nem az a fontos, ki lesz a következő kor­mányfő, hanem hogy bekövetkezzen a változás." Budapest (MTI) - Orbán Vik­tor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül az utóbbi pártján áll. A Fidesz elnö­ke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mond­ta pénteken, ahol azt is közöl­te: ha most bezárják a sydneyi főkonzulátust, akkor a Fidesz­nek - kormányra kerülése ese­tén - azt meg kell nyitnia. „A munka dandárja” Arra a kérdésre, hogy mikor jelentik be hivatalosan: Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnök­jelöltje, a pártelnök úgy vála­szolt: azzal, hogy vállalta a párt­elnökséget, vállalta azt is, hogy „ha úgy adódik, akkor irányítom a következő kormányt”. Mint fogalmazott, nem az a fontos, hogy ki lesz a következő kor­mány élére a miniszterelnök­jelölt, hanem az, hogy bekövet­kezzen egy változás. Hozzáfűz­te: úgy készül, hogy a követke­ző években a politikusokra váró nehéz munka dandárját neki kell elvégeznie. Szerinte az emberek azt várják, mondják meg, kit ter­hel a felelősség azért, hogy az ország odajutott, ahol most van. „Az emberek jó helyen kapizs- gálnak, (...) amikor azt mondják, hogy az ország vezetői tehetnek r erről” - fogalmazott, hangsúlyoz­va: ahol ez törvénysértő cseleke­detekkel párosul, ott a felelős­séget érvényesíteni kell. A jövő évi költségvetési javaslattal kap­csolatban megismételte: megpró­bálják megakadályozni a büdzsé elfogadását. Ha azonban ez még­is megtörténik, akkor a Fidesz - ha vezetésével kormányra kerül -, visszavonja a költségvetést és újat alkot. Egészségügy, magántőkével Eger (MTI) - A jövő évi költségvetés tervezete sze­rint jövőre az ideinél több pénz jut az egészségügynek - jelentette ki az Ország- gyűlés egészségügyi bizott­ságának szocialista elnö­ke pénteken Egerben. Ez is mutatja a kormányzat­nak azt a törekvését, hogy prioritásként kezeli a szek­tort - értelmezte - a szak­politikus. Ugyanakkor szükséges­nek tartják a tőkebevonást az ágazatba, ezért olyan jogszabály készül, amely szabályozza a magán- szektor szerepvállalását az egészségügyben - tette hozzá. A politikus elmond­ta, hogy miközben az idén 714 milliárd forintot hasz­nálhatott fel az egészség­ügy, a jövő évi költségve­tés tervezetében 719 milli­árd szerepel. Horváth Csaba (Fotó: MTI, Mohai Balázs) Nyilvános lesz Október végéig nyilvános­ságra hozzák a főváros vala­mennyi cégének szerződéseit 2003. január 1-jéig visszame­nőleg- jelentette be Horváth Csaba (MSZP) főpolgármes­ter-helyettes pénteken újság­írók előtt. 70% Az elmúlt hét évben 56 százalékról 70 százalék­ra nőtt a szennyvízcsator­na-ellátottság az országban, s ez azt jelenti, hogy 700 ezerrel, több mint 3 milli­óra emelkedett a lakossá­gi rákötések száma. Erről a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisz­ter, Molnár Csaba beszi pénteken. 2 óta csaknei 10 ezer kilométer új főgyűj­tőcsator­na épült. Balsai István (Fotó: fidesz.hu) Jogi igazgató Orbán Viktor pártelnök Balsai István volt igazság­ügyi minisztert kinevezte az elnöki stáb jogi igazgatósá­gának vezetőjévé - tájékozta­tott a párt. Az ő feladata lesz egyebek között a kormány- váltás után szükségessé váló törvényes elszámoltatás jogi előkészítése - olvasható a közleményben. A legjobb 3G A Rethink Wireless című portálon megjelent hír sze­rint az ARCchart felméré­se alapján a T-Mobile Hun­gary 3G hálózata a legjobb a világon. A vizsgálat szerint az átlagos letöltési és feltöl­tési sebesség 1605 kbps illet­ve 194 kbps, a késleltetés 212 ezredmásodperc. Ezzel a szol­gáltató 60 százalékkal job­ban teljesít a világátlagnál. A tanulmányban 103 ország 268 szolgáltatóját vizsgálták, egy okostelefonokon futó szoftver segítségével. Az ARCchart több tízezer felhasználó bevo­násával több mint kétmillió mérést tudott elvégezni. Sólyom László egy koalával (Fotó: mti, Koszticsák szilárd) Ma hazatér a köztársasági elnök Befejezte ausztráliai látogatását pénteken Sólyom László köz- társasági elnök, aki új-zélandi vizitjével együtt több mint 40 000 kilométeres útról tér vissza ma Magyarországra. Az elnök és kísérete pénteken egy vadasparkot tekintett meg, ahol a veszélyeztetett ausztráliai állatfajokról kapott tájékoztatást. Sz, mint Szlovákia T. Szűcs József tszucs@inform.hu A TÉNYEK | Az egyházak költségvetési támo­gatása 2004-ben ...26,6 milliárd Ft_ 2008-ban ______26.8 milliárd Ft_ 2010-ben 23,5 milliárd Ft (terv) Az adatok nem tartalmazzák az egyházi közfeladatok ellátására és az egyházi ingatlanok rendezésére fordított költségvetési forrásokat. Forrás: NSZ Devizaárfolyam (2009. io. 2.) PÉNZNEM árfolyam változás 01 Euró 270,55 |J ^ +0,63~ BH USA dollár 185,91 || ^ +0,73 K J Svájci frank 178,86 / +1,08 •HH Angol font 295,67 ± +0,14 | | Román lej 63,32 -0,34 Ukrán hrivnya 21,91 Y -0,50 Horvát kuna 37,15 . +0,00 Lengyel zloty 63,63 ▼ -0,28 További információk a valutapiacról: gardasag.sron.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom