Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-03 / 232. szám
2009. október 3., szombat HATTER /3 KIIIT Néhány évvel ezelőtt, addig sosem látott nagyszülő'- és dédszüló'vándorlás indult el Magyarországon. Szombathelyen élő nagypapa költözött Záhonyban élő unokájához, kisvárdai anyuka cserélte otthonát debrecenire, és egy család minden életben lévő dédszülője döntött úgy, hogy nyolcvan évnyi vidéki élet után inkább egy hazai nagyvárosban szeretné leélni élete hátralévő részét. A sokezernyi kilométert felölelő hurcolkodásnál persze egyetlenegy szekrénysor sem mozdult meg, mozgás csak az okmányirodákban volt. Serce- gett a toll a papíron, alig győzték a munkát a dolgozók, az új helyre „költözők" pedig sokat hoztak a konyhára. A frissen bevezetett gázártámogatás mértéke ugyanis attól függött, mennyi az egy lakásban élők egy főre jutó jövedelme, és jó magyar szokás szerint a legserényebben azok töltötték meg családtagokkal a lakást, akik a legkevésbé szorultak rá a támogatásra. Papíron beköltözők most is vannak, és a cél sem változott sokat: az adott településen élőknek járó kedvezményekre fáj a foguk. Az igazán bosszantó az, hogy a valódi tulajdonosnak kell bizonygatnia, hogy az odaköltözőkhöz semmi Köze, ráadásul fizetnie is neki kell, ha ismét csak azokkal szeretne együtt lakni, akiket ő választott. b hogy mit tennék, ha kiderülne, hogy az én lakásomban is laknak? Az sok mindentől függ, de David Beckham esetében lehet, hogy elgondolkodnék azon, maradhat-e. De szigorúan csak papíron. Ön mit tenne, ha kiderülne, hogy valakik bejelentkeztek a lakcímére?- Először az okmányirodát keresném fel, ők biztosan tudnak tanácsot adni. Ha sikerülne megtudnom az illegális lakcímbitorló nevét, eljárást indítanék ellene - válaszolta a nyíregyházi Szilágyi Sándor. Sebök Tímea a rend- fenntartó szervekhez és illetékes szakemberhez fordulna. - Megpróbálnám kideríteni a hívatlan „lakó" kilétét, és azonnal feljelenteném - mondta el a tiszateleki fiatal lány. - Nem igazán tudom, hogy mit csinálnék ilyen helyzetben. Tanácsot kérnék valakitől, aki eligazodik a bürokrácia és a jog útvesztőjében - felelte a tiszateleki Vigh Eszter. Mogyorósi Sándorné szintén az okmányirodában érdeklődne. - Úgy tudom, hogy a lakás tulajdonosának aláírással kell hitelesítenie a lakcímbejelentő papírt, így Szilágyi Sebők Vigh Sándor Tímea Eszter Mogyorósi Mándy Mikitovics Sándorné Eduárd András érthetetlen, hogyan történhet meg ilyen. Nem elég alaposak az ide vonatkozó törvények - jelentette ki a nyíregyházi asszony. - A jogász ismerősömhöz fordulnék, ő meg tudná mondani, mi a megfelelő eljárás ezügyben, majd intézkednék. Szerintem számtalanszor ki sem derül, hogy illegálisan használják a lakcímünket - vélte a nyíregyházi Mándy Eduárd. Mikitovics Andrásnak gyanús lenne, ha például idegeneknek érkezne levél az ő címére. - Egyszer úgyis megjelenne a levél tulajdonosa, hogy valamilyen mondva csinált ürüggyel kimagyarázza, miért ide küldik a dolgait. Ha bebizonyosodna az átverés... - válaszolta sokatmondó tekintettel a nyíregyházi férfi. Sosem látott lakótársak ■ Amilyen könnyen kaphatunk néhány fiktív lakót, olyan nehéz tőlük megszabadulni. Nyíregyháza (KM - M. I.) - Hogyan lehet az, hogy a tudtom nélkül jelentkeztek be a lakásomba? - érdeklődött olvasónk, akihez engedélye nélkül jelentkezett be néhány idegen. Ilyen valóban lehetséges? Sajnos, köny- nyebben, mint gondolnánk. Elsőre úgy tűnhet, hogy egy lakcímkártyával nem mehetünk sokra, de bizonyos segéM ......................................... Az ügyeskedők inkább nem létező vagy nem lakóingatlanként nyilvántartott címre próbálnak bejelentkezni. Falatovics Lászlóné ...............................ff lyek folyósításának feltétele az állandó lakcím. Banki hitelfelvételnél és bizonyos juttatásoknál szintén előnyös lehet, ha nem egy kistelepülésen, hanem egy nagyobb városban vagy megye- székhelyen lakunk. Új és ideiglenes lakcím létesítésekor, változásakor, megszűnésekor a területileg illetékes okmányirodához kell fordulnunk. Az okmányirodák eljárási rendje eltérhet egymástól. Míg Miskolcon a szállásadónak is személyesen kell megjelennie az okmányirodán, addig például Szegeden egy aláírás is elegendő.- Korábban kértük a szállásadótól a személyes megjelenést vagy a személyi igazolványt, de mióta működik a címlista, azóta ettől eltekintünk - tudtuk meg Nyíregyházán Zákány Lászlóné csoportvezetőtől. A megyeszékhelyen lakcímbejelentéskor minden esetben egy Idősek napja Nyíregyháza (KM) - Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-jén megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió 60. életévét betöltött lakójáról, köztük Magyarország több mint 2 millió szépkorú lakójáról. Az idősek világnapján mindazokat köszöntjük, akik hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Élettel teli bölcsességüket, szeretetüket, gondoskodásukat mindannyian érezzük, hiszen ők neveltek és tanítottak minket, fiatalokat. Ez a világnap akkor lehet igazi tisztelgés, ha azok, akiket ünnepiünk mindig érzik a támaszt, a segítséget, a törődést. lakcímbejelentő lapot kell kitöltenie az igénylőnek, amelyet alá kell íratnia az őt ingatlanába fogadó személlyel is. Könnyen kijátszható? Továbbá szükségeltetik vagy egy tulajdonilap-másolat az adott ingatlanról vagy egy szerződés, amelyben a szállásadó engedélyezi a bejelentkezni kívánó lakhatását.- Megesik, hogy az ügyfelek megpróbálnak ügyeskedni, de inkább a nem létező vagy nem lakóingatlanként nyilvántartott címre próbálnak bejelentkezni- mondja Falatovics Lászlóné okmányügyintéző. A lakcímbejelentő lapot megvizsgálva láthatjuk, hogy rengeteg személyes adatot kell megadnunk egy lakcímbejelentéskor, de a szállásadónak mindössze az aláírásával kell igazolnia engedélyét. Egy aláírás - finoman szólva- könnyen kijátszható. Egy tulajdonilap-másolat beszerzése sem nagy produkció, hatezer forintért bárki kikérheti. Ezek után pedig már csak kellően magabiztosnak kell lennünk az okmányirodában ahhoz, hogy befészkeljük magunkat valaki ingatlanába. Az okmányirodában dolgozók szerint viszont akinek vaj van a füle mögött, azon meg is látszik. Ekkor jönnek a keresztkérdések, és előfordul, hogy személyesen behívják a lakás tulajdonosát. Csak pénzért törlik ki Amilyen könnyen kaphatunk néhány fiktív lakótársat, olyan nehéz tőlük megszabadulni. Az eljárási díj jelenleg 2200 Ft, ráadásul a tulajdonosnak kell igazolnia, hogy az illető nem lakik nála.- Elvált pároknál gyakori az ilyesmi, de az elköltözött, vagy a nem fizető albérlők esetében is így járnak el - magyarázza Falatovics Lászlóné - Az adatbázisban ekkor az illetőhöz a „lakcímén nem lakik” bejegyzés kerül, lakcímkártyáját pedig érvénytelenítjük. - Tavasz- szal bukott le egy kör, akik kimondottan arra szakosodtak, hogy bejelentkeztek lakásokba és hitelt vettek fel, igaz, ők a személyi igazolványtól kezdve mindent meghamisítottak. Vigyáznak ránk vagy megfigyelnek? ■ „Ha Gipsz Jakab a titkárnőjét ölelgeti a hátsó ülésen, majd tisztázza otthon a feleségével." Nyíregyháza (KM) - „Múltkoriban olvastam, hogy kamerákat akarnak telepíteni Magyar- országon szinte minden városban és mindenhová! - háborodott fel internetes fórumunkon D. Fazekas Ágnes. - Tőlünk is kérdezték, hová kellene tenni még itt Nyíregyházán. Egy jogállamban miért van erre szükség? Nagyon nem értek egyet ezzel. Nem tetszenek a nagy áruházak állítólagos lopás elleni kamerái sem, hiszen minden pénztárnál ott vannak a mágneskapuk! Mit akarnak még rólunk tudni?” „Én viszont támogatom a kamerák telepítését - száll vitába Gacsályiné Takács Ágnes. - Nem egy tőlünk fejlettebb ország városaiban vannak kamerák precízen elhelyezve akár 50 méterenként is. Ez minket véd, nem ellenünk szól. Bizony, én a forgalmas csomópontokba még többet szerelnék fel! Ilyen a buszállomás, vasútállomás, Búza tér, „Piros ház”, Arany János utca, sőt, a KGST-piac! Engem nyűgödKelet-V@ rosvita L-na^—' |--------i/WNi--------1 Nyíregyháza tan őrizzenek csak, vigyázzanak rám! Ugyan, hol használnák fel ellenem és mit? Azt, hogy éppen gyalogolok a Kelet Áruháztól a „Piros ház” buszmegállójába?” Cservenyák Katalin a következőket írja: „Minél több kamerát szerelnek fel, én majd annál nyugodtabban alszom. És menynyivel nyugodtabbak lennének az anyukák, ha tudnák, hogy a gyerekeket, ha egyedül jönnek haza az iskolából, akkor is kamerák vigyázzák. Azt sem értem, miért sértett volna személyiségi jogokat, amikor Pesten szóba került, hogy a buszokra szereljenek fel kamerákat a rongálások miatt, illetve a sofőrök védelme érdekében. Mit érdekel engem, hogy Gipsz Jakab nem a feleségét, hanem a titkárnőjét ölelgeti a hátsó ülésen? Ezt majd szépen tisztázza Gipsz Jakab az ő feleségével, otthon. Miért sérülne a kameráktól a demokrácia? Kamera előtt kicsit visszafogottabban viselkednének a parkrongálók, az autófeltörők. Például milyen jó lenne, ha tudnánk, kik dobálták be Sóstón a tóba a sétány melletti szemétszelencéket, padokat betontus- kóstul...” Idősek napja Az Egészség- ügyi, Szociális és Bölcsődei Igazgatóság kötetlen házi ünnepséget tartott a Pacsirta utcai Idősek Otthonában, az idősek világnapja alkalmából. A rendezvény emlékére a 97 éves Valenta Sarolta segítségével fát ültettek az udvaron. (Fotók: Sipeki Péter) Költözködés bútorcipelés nélkül Száraz Ancsa szancsa@inform.hu-. .... l j 1. »un Édes otthon - lehet, hogy nem csak ők laknak benne...? (illusztráció: ÉKN-archív) ■ GEBERIT A szaniter szereléstechnika területén Európában piacvezető nemzetközi konszern magyar leányvállalata. Geberit Kft. keresi új munkatársát az alábbi pozícióba: Elvárások: Feladatkör: • Értékesítésben szerzett • A Geberit konszern képvisetapasztalat, kereskedői lete az adott régióban beállítottság * Napi, személyes kapcsolat• Műszaki végzettség tartás a már meglévő és új (épületgépészet / felsőfokú ügyfelekkel (kereskedők, viképesítés előnyt jelent) szonteladói pontok, tervezők, • Épületgépészet területén kivitelezők, szerelők) szerzett gyakorlat előny • Új ügyfelek felkutatása, • Angol ésAragy német nyelv meggyőzése és partnerré alapszintű (kommunikációs alakítása az eladás növelése szint előnyt jelent) ismerete érdekében • Számítógép felhasználói • Csapatmunka a cég tervezői szintű kezelése (Word, részlegével és más területek Excel) üzletkötőivel • Élő kereskedői, kivitelezői, • Rendszeres jelentések a tervezői kapcsolatrendszer a piacról, tevékenységről területen előnyt jelent • Helyszíni műszaki szaktanácsadás, oktatás kivitelezők j a, és tervezők részére HIRDETÉS Ön szerint romlott a közbiztonság az utóbbi időben a kisebb településeken ? Szavazók száma: 41, 2009. 10. 2. 19 óra Következő kérdésünk: Ön elképzelhetőnek tartja, hogy az ön címére is bejelentkezzen valaki az ön tudta nélkül? [^■pttpí//wwwlszonlht^^ Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát.