Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-16 / 243. szám

2009. október 16., péntek MINDENFELŐL /2 KELET HÍRCSOKOR > • Kevesebb vizsgálat. A jövő évtől beve­zetendő vagyonadó - a nagy értékű ingat­lanok és más vagyontárgyak megadóztatá­sa - nem növeli, hanem csökkenti a vagyo- nosodási vizsgálatok számát, mivel a jöve­delménél megtakarított adót így automati­kusan befizeti az érintett személy - mond­ta Oszkó Péter pénzügyminiszter egy fővá­rosi konferencián. • Elvonás. Tragikus helyzetet teremt a jövő évi költségvetés az önkormányzatok számára a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsé­gének fideszes elnöke szerint. Odor Ferenc azt mondta: a tervezett 120 milliárd forintos elvo­nás hatásai leginkább a megyei és a kistelepü­lési önkormányzatoknál lesznek érezhetők, de máshol sem lesz olyan ellátási terület, ahol a pénzhiány ne okozna majd problémát. JEGYZET Problémák, megoldások Kiss József jozsef.kiss@inform.hu A sok borúlátó hír mellett néha azért akad biztató is: most például Szepessy Zsolt, Monok polgármestere - Összefo­gás néven - új pártot alapít. A vezető­ség összetételéről egyelőre annyit árult el, hogy ő lesz az elnök (ezt egyébként az is kitalálhatta, aki nem politológus). A párt céljairól többet elárult. A párt „prob­lémamegoldó" és „az emberek gondja­ival foglalkozó" szervezet lesz. Problé­ma van bőségesen, az embereknek pedig ugyancsak sok gondja van, így az új párt­ra serény munkás évek várnak, amennyi­ben bekerülnek a parlamentbe (ezt a párt­elnök szinte biztosra veszi). A pártelnök „megszüntetné a háborúskodást a politi­kában és a társadalomban", az „összefo­gást és az együttműködést" kívánja elő­térbe helyezni még akkor is, ha ez utób­biak szinte átfedésben vannak. A romákat például „türelemmel, szeretettel, szigorral" emelné fel. Ezek vállalható célok, a nagy kérdés a megvalósítás mikéntje. Könnyen lehet, hogy az Összefogás kampánya sikeres és vonzó lesz, akár­csak Szepessy Zsolt kocsmája, melyet a polgármesteri szék megcélzásakor nyi­tott Monokon. A kocsmában a vendégei ingyen ihattak. Óvatosságra intő viszont, hogy (a legendáriumra hivatkozó sajtóhí­rek szerint) amint megnyerte a polgármes­ter-választást, bezárta a kocsmát. Másfélszáz párt, plusz egy új ■ Új pártot alapít Szepessy Zsolt, Monok polgármestere, az Összefogás Pártot. Budapest (EKN - KHE) - Új pártot alapít Szepessy Zsolt, Monok polgármestere. A mun­káért segélyt programmal, majd Btk.-módosítási ötletével, végül a szociális kártya bevezetésé­vel ismertté vált Szepessy Zsolt úgy véli, a 2010-es országgyűlési választásokon bejutnak a parla­mentbe. A polgármester elmond­ta: nemrég tartották meg az ala­kuló ülésüket, amelyen őt válasz­tották meg elnöknek. Az új pár­tot problémamegoldó, az embe­rek gondjaival foglalkozó szer­vezetként jellemezte, és kerül­te, hogy jobb- vagy baloldali­nak nevezze. „Vissza kell adni az embereknek a létbiztonság­ba vetett hitüket; munkahelye­ket kell teremteni; vissza kell állítani a közbiztonságot, meg kell oldani a cigányság helyze­tét, azaz vissza kell őket vezet­ni a társadalomba” - fogalmaz­ta meg a bejegyzésre váró párt vezetője a szerinte legfontosabb, megoldásra váró feladatokat. Közösségi élmény Milyen okai lehetnek annak, ha valaki új pártot akar alapí­tani? - kérdeztük Fekete Sándor politológustól (Miskolci Egye­tem), aki úgy fogalmazott:- A pártalapításnak számos eltérő oka lehetséges, de az Szepessy Zsolt monoki polgármester a fővárosban jelentette be az új párt megalakulását (Fotó: mti, Bruzák n ) alapvető motivációja minden­képpen az, hogy valaki elége­detlen a fennálló pártstruktúrá­val, amelyben nem találja meg a neki tetsző politikai közös­séget. Természetesen szerepet játszhat egy bizonyos csoport vagy téma fokozottabb képvise­lete, egy politikai „oldal” tuda­tos megosztása, de a figyelem- felhívás szándéka is egy konk­rét problémára. Pártot alapí­tani leginkább akkor érdemes, ha jelentős a bizonytalanok, a politikától elfordulok aránya. Magyarországon jelenleg ez a helyzet - mutatott rá a polito­lógus, hozzátéve: a párttagság mindig közösségi élmény, a A TÉNYEK: PÁRTFINANSZÍROZÉS O A pártok két jogcímen kap­hatnak állami támogatást: közvetlenül, illetve alapítványaikon keresztül. A költségvetési törvényben erre a célra nagyságrendileg 4 milliárd forint áll rendelkezésre. O Közvetlen támogatásra azok a pártok jogosultak, amelyek a választások első fordulójában meg­szerezték a szavazatok legalább egy százalékát. A pártok működéséről és gaz­dálkodásáról szóló törvény szerint a közvetlen támogatásra rendelkezésre álló keret 25 százalé­kát egyenlő arányban kell felosztani azok között a pártok között, ame­lyek országos listán mandátumot .szereztek az országgyűlésben. © A keret fennmaradó 75 százalékát az országgyűlési választások ered­ménye alapján a pártra, illetve a párt jelöltjeire az első érvényes fordulóban leadott szavazatok arányában kell elosz­tani azok között a pártok között, ame­lyek a szavazatok legalább egy száza­lékát megszerezték. O A pártalapítványok támogatá­sa esetében megszorítás, hogy csak annak a pártnak az alapítványa kaphat pénzt, amelyiknek legalább két egymást követő országgyűlés­ben volt képviselőcsoportja. Q Az e fettételt teljesítő pártok alapít­ványainak alaptámogatása az évi képviselői alapdíj huszonötszöröse, illetve a kiegészítő támogatás képviselőnként az éves képviselői alapdíj 85 százaléka. (Forrás: Fekete Sándor) valakikhez tartozás biztonsá­gának érzését nyújtja. Egy sike­res párt tagjának lenni örömte­M li, lelkileg fontos tényező lehet, ám igazi, materiális előnyöket az jelenthet, ha valaki jóval töb­bet vállal az egyszerű párttag­ságnál, s ezt később honorálják. Hátrányt jelenthet viszont, ha valaki bevallottan szimpatizál egy kevésbé népszerű párttal, hiszen emiatt könnyen megbé­lyegezhetik, környezete kizár­TUDOTT RÓLA? A közvélemény-kutatások sze­rint három pártnak lenne esé­lye a parlamentbe kerülni, ha me lenne a választás.__________ A Szonda Ipsos októberi vizsgá­lata a biztos választók körében a Fidesz 65, az MSZP 17, a Job­bik 11 százalékos támogatottsá­qát mutatja. _______________ A Medián szeptemberben ugyan­ezeket a pártokat, ugyancsak a biztos választókra vetítve 67, 18 és 10 százalékon állónak mérte. hatja. S az sem elhanyagolha­tó, hogy a vereség kiábrándító, „íze” mindig nagyon keserű. Vannak pártok, amelyek a rendszerváltozás óta a parla­mentbe is bekerültek, de azóta mintha eltűntek volna. Megosztottság Fekete Sándor ez úgy indokolt: „a hanyatlás elsődleges oka véle­ményem szerint a belső megosz­tottságban keresendő. Ezen poli­tikai alakulatok vezetői nem vol­tak képesek félretenni személyes konfliktusaikat, nézeteltérései­ket, nem tudtak kellőképpen összezárni, s ez pártjaik buká­sához vezetett. Az sem elhanya­golható, hogy a Fidesz és a Jobbik átvette a helyüket, s a palettáról kiszoruló erők nem tudtak meg­újulni, felvenni a kesztyűt.” Papírforma Magyarországon 2006-os adat szerint 154 párt műkö­dik - legalábbis ennyi van bejegyezve -, ebből 66 a fővá­rosban. Érdekességként meg­említhető, hogy nagyon sok roma-, kisgazda- és nőpárt létezik (legalábbis papíron), az országos politikai élet­ben azonban egyik csoport sem tud önállóan megjelen­ni - emlékeztet Fekete Sán­dor elemző. cn jwnw**** M ikérdésW [3^21 ns gMMP A MÁV Zrt. vezetésében bekövet­kezett újabb változtatásokat az indo- ikolja, hogy a vasúttársaság kriti­kus helyzetében a korábbinál ope­ratívabb működésre van szükség. A kettős vezetés megszüntetése és az új igazgatósági tagok kinevezése ezt a célt szolgálják. % Miért távozik a MÁV vezér- igazgatója a posztjáról? © Távozása után mi történik a MÁV-nál? A távozó vezérigazgató feladata­it Andrási Miklós elnök-vezérigaz­gató veszi át. A tapasztalt szakem­berekkel megerősített igazgatóság kisebb létszámmal is eredményesen működhet. :%)A vezetőcserék nem hátrál­tatják-e a MÁV támogatásá­val kapcsolatos tárgyaláso­kat és a menetrendkészítést? mmmmmmtmtmmmmmmmmmmmm Nem, hiszen az igazgatóság tagjai elkötelezettek a csoport működésé­nek hatékonyabbá és költségtakaré- kosabbá tétele iránt. Várhatóan a jövő héten megszülethet a döntés arról, hogy a közlekedési minisztérium az egyes települések között müyen köz­lekedési közszolgáltatást rendel meg 2009-2010-ben. Szent-lványi István (Fotó: ékn) Kinevezik? Nagykövetté nevezik ki Szent-lványi Istvánt - érte­sült az MTI. Mátrai Zsuzsan­na, a Külügyminisztérium szóvivője annyit mondott, a szabad demokrata politikust október 12-én köztisztviselő­ként felvették a tárca állomá­nyába. 1,3-6,2 Szolgáltatónként eltérő­en 1,3 és 6,2 százalék közötti mértékben nő az áram vég- felhasználói ára november 1-jén a lakosságot, a kisfo­gyasztókat és a közintézmé­nyeket ellátó egyetemes szol­gáltatói körben - közölte a Magyar Energia Hivatal. Az E.ON szolgáltatónál 6,2 szá­zalék, a Démásznál 3,9 százalék, az Émásznál 1,3 százalék és az Elműnél 2,4 százalék lesz az áremelés átlagos mér­téke. Heinczinger István (Fotó: internet) Távozik Távozik a MÁV vezérigaz­gatói posztjáról Heinczinger István, munkaviszonya kö­zös megegyezéssel szűnik meg november 15-i hatállyal. A szaktárca közleménye sze­rint egy hónapos felmondási idejére járó munkabérén túl más juttatást, végkielégítést nem kap. „Példát mutat" Magyarország és Auszt­ria kapcsolata példát mutat Európának - ezt mond­ta Bajnai Gordon az auszt­riai Kismartonban tartott osztrák-magyar kormány­ülés után újságíróknak csü­törtökön. A miniszterelnök kiemelte: a heiligenkreuzi szemétégetővel kapcsolat­ban sem osztrák-magyar ellentétről van szó, hiszen a beruházás fontos, a helyszín miatt azonban joggal aggód­nak a környéken lakók. Kiemelte, hogy bár tartomá­nyi ügyről van szó, kérte az osztrák kancellárt, segítsen megoldást találni. Magyar-osztrák szándéknyilatkozat (Fotó: mti, Kovács Attila) Együttes kormányülés Bajnai Gordon magyar miniszterelnök és Werner Faymann osztrák kancellár szándéknyilatkozatot írt alá az osztrák és a magyar kormány együttes ülését követően Kismartonban. A közös kormányülés napirendjén a gazdasági válság hatása­inak enyhítését célzó intézkedések mellett a két ország EU-s együttműködésének lehetőségei szerepeltek. Pártot alapí­tani leginkább akkor érdemes, ha jelentős a bizonytalanok, a politikától elfor­dulok aránya. Fekete Sándor Devizaárfolyam (2009. io. 15.) PÉNZNEM ll árfolyam változás Euró 267,12 ( f -0,55 HH! USA dollár 178,75 || ^-0,87 CT Svájci frank 176,51 A +0,05 >§|§* Angol font 289,56 A +2-15 1 I Román lej 62,20 f -0,17 Ukrán hrivnya 21,95 T -0,04 H-JL Horvát kuna 36,81 A +0,06 Lengyel zloty 63,66 Y -0,01 ^595SJ További információk a valutapiacrólig^zdasag.szon.hu Grafika: EKN. Forrás. MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom