Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-16 / 243. szám
2009. október 16., péntek want HÁTTÉR /3 NÉZŐPONT Beregben, rekedten Ladányi Tóth Lajos lada@inform.hu Lemenni hídba - nem egy hétköznapi mozdulatsor. Hajlékonyságot, összpontosítást és erőfeszítést igényel, előtte azonban gondosan fel kell készülni. Bemelegítés, ráhangolódás nélkül kellemetlen véget érhet a pilíéres próba. Az 1949-ben épített, II. Rákóczi Ferenc nevét viselő Tisza-nídon három esztendeje 30 kilométeres sebesség- korlátozást vezettek be, rá egy évre pedig súlykorlátozást rendeltek el. Halaszthatatlanná vált a vásárosnaményi átkelő teljes körű felújítása. Minél mélyebben hozzányúltak a hídhoz, annál inkább érlelődött a gondolat: a jelenlegi formában nem érdemes folytatni a megkezdett munkát. „Ezt nem lehetett előre látni? Nem kidobott pénz a több mint egymilliárd forint?" - hangzanak a laikus kérdések. Az akkurátus feltárások és a tüzetes szakmai elemzések során még a pozsonyi egyetem munkatársai is tanulmányt készítettek. Bűnbakot aligha érdemes keresni az egyelőre eredménytelen zárás miatt. Minden érintettet a jószándék és a minél ésszerűbb megoldás vezérelt, mígnem megrekedt a folyamat. Hamarosan eldől: friss felszerkezetet kap a meglévő pillér, avagy égy teljesen új híd épül? A Nyírségi Magyar Nép 1949. október 6-ai számában arról cikkezik, hogy „14 hidat építettek fel Szabolcsban a 3 éves terv utolsó esztendejében. A költségelőirányzat 2 millió forint volt, melyből csak 1 800 000 forintot használtak fel, a 14 hídnál tehát 200 ezer forint megtakarítást értek el". Nem csoda, hogy aki ma ilyet olvas, szép lassan lemegy hídba... MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Ön mit szól a felújítási munkák felfüggesztéséhez? A Gergelyiugornyán élő, Vásárosnaményban dolgozó Koncz Endre naponta többször is átmegy a hídon, és azt cpondja, ha, két traktor is előtte van, közel fél órába telik, amíg átér. Bosszantja a helyzet, azt pedig egyáltalán nem érti, ha nem csinálnak semmit, miért van korlátozás. A mátészalkai Ember László azt mondja, szerinte minden autóst dühít a helyzet, de ha értelmes és hasznos a beruházás, arra érdemes várni. Ha viszont kiderül, hogy az eddigi munkák hiábavalók voltak, és új hidat kell épiteni, akkor feleslegesek voltak az eddigi korlátozások. Danku László Tiszaszalkán él, csak tegnap háromszor ment át a hídon, s bár bosszantja a helyzet, azt mondja, ő türelmes ember, s inkább az új híd építése mellett teszi le a voksát. Koncz Endre Ember László Danku László Szűcs Kornél Kovács Sándorné Lévainé Szilágyi Zsuzsa Szűcs Kornél Nagyvarsányban él, hetente többször is átkel a hídon, s lassúnak tartja a munkavégzés tempóját. Úgy véli, a szakértők pontosan tudják, hogy mit kell tenni, s ha ez egy új híd építését jelenti, ám legyen. A mátészalkai Kovács Sándorné azt mondja, régóta tart már a korlátozás, így elég bosszantó, de ha az új híd a biztonságosabb, építsék meg. Lévainé Szilágyi Zsuzsanna Gergelyiugornyán él, így gyakran használja a hidat, és mint mondja, május óta már hozzászokott a korlátozáshoz. - Ha csaktoldozzák-foldozzák, nem biztos, hogy jó megoldás - mondta lapunknak a hölgy és hozzátette, ha új híd kell, legyen, de akkor minél hamarabb! Csatát vesztett a Rákóczi híd ■ Felfüggesztették a felújítási munkálatokat a vásárosnaményi átkelőnél. Vásárosnamény (KM - L. T. L.) - A beregiek és az átutazók hozzászoktak ahhoz, hogy súlyos hónapok óta némi nehézség árán kelhetnek át a Tisza -hídon. A felújítás befejezésének dátuma lebegett a szemük előtt, ám még mielőtt elérkezett volna október 30-a, a gergelyiugornyai lakossági fórumon megerősítették: felfüggesztik a munkálatokat. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tavaly októberben szerződést kötött a KK-2008 Konzorciummal közel 1,2 milliárd forint értékben, melynek keretében a kivitelezőnek el kellett végeznie a főút meghatározott szelvényei közöt»................................................ Hozzátartozik az életünkhöz a forgalomkorlátozás, de a cél érdekében türelmesek vagyunk. Szabó Gusztáv A felújítás munkálatait felfüggesztették a hídon, ahol csak egy sávon halad a forgalom (Fotó: Racskó Tibor) )) ti szakaszának burkolaterősítését, a Tisza híd pályalemezének cseréjét, a Kraszna, a Száraz, és a Fok híd teljes felújítását. Le kellett zárni Idén márciusban olyan repedést fedeztek fel a Tisza híd fő tartóelemén, ami miatt le kellett zárni a forgalom elől. Miután súly- és sebességkorlátozás árán újra lehetett közlekedni, a vizsgálatok kiterjedtek többek között az alapanyag és a hegesztett kapcsolatok ridegtörési hajlandóságára és hegeszthetőségé- re, illetve a korrózióra.-Társaságunk kezdeményezte az átkelő tervezett felújítási munkálatainak felfüggesztését, erről tájékoztattuk a minisztériumot. A vizsgálati eredmények alapján az engedélyezett műszaki tartalommal nem valósítható meg a felújítás - közölte lapunkkal Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra FejleszHatvan esztendeje A vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc hidat 1949. november 6-án adták át, két hét múlva pedig a Lánchidat leplezték le. November 27-én a csengeri Szamos hidat is igénybe vehették. A Nyírségi Néplap ekképpen kommentált: „Népi demokráciánk egymás után építi újjá és adja át rendeltetésének a fasiszták által felrobbantott hidakat". Abban az évben tizennégy (!) hidat építettek fel Szabolcsban. tő Zrt. Észak-alföldi Régiójának irodavezetője.- Hatvan esztendeje a kornak megfelelő anyagok felhasználásával, technológiával épült fel a híd. Mára ezen túlhaladt az idő, a szakemberek egyöntetű véleménye az, hogy el kell vetni a felújítás lehetőségét, az egyik javaslat a meglévő pilléreken új felszerkezet építése. Készül a tanulmányterv, augusztusra érhet véget a komplett engedélyeztetési eljárás. Életük része lett- Nem tehetünk mást, elfogadjuk a jelenlegi állapotot. Tapasztaljuk, hogy elöregedett a híd és szükség van a változtatásra. Most már csak az a kérdés, hogy ugyanarra a pillérsorra épüljön a felszerkezet, vagy egy teljesen új híd létesüljön. Kíváncsian várom a tanulmányterí vet - említette Jüttner Csaba, Vásárosnamény polgármestere. A környékbeliek körében rendszeres beszédtémát szolgáltat a híd sorsa, mindenki szeretné, ha minél előbb megoldódna a probléma.- Rossz állapotban volt már, ráfért a felújítás. Teljesen hozzátartozik az életünkhöz a forgalomkorlátozás, de a cél érdekében türelmesek vagyunk - jegyezte meg Szabó Gusztáv gergelyiugornyai lakos, aki a gyermekkorát a híd közvetlen közelében töltötte, mivel ott volt a családi házuk, és számtalan feledhetetlen emlék köti oda. Hozzátette: inkább nyáron okozott bosszúságot a kígyózó sor. A rossz felújításánál jobb megoldásnak tartja egy új építését, ugyanakkor tökéletesen tisztában van azzal, hogy minden a pénz függvénye... Parkolópályára került javaslatok ■ A megyeszékhely oktatási intézményeinek környékén bérletet vezetnek be. Nyíregyháza (KM - P. I.) - Elfogadta a parkolóhelyek létesítéséről, s a fizető parkolók üzemeltetéséről szóló rendelet- tervezet módosítását csütörtökön a városi közgyűlés, ám két javaslatra nemet mondott a testület. Az immár hét éve életben lévő szabályozás újragondolása kapcsán a Városüzemeltető és Vagyonüzemeltető Kft. parkolási üzletágának vezetője, Szikszai Zoltán lapunknak elmondta: a városközpont és a belváros közlekedési helyzete mára átalakult, a forgalomszervezési szempontok azt indokolják, hogy a városközpontban és környékén csak korlátozott ideig lehessen parkolni.- A nevelési-oktatási intézmények környékén a kedvezőbb parkolási feltételek érdekében intézménykörnyéki bérlet beveA főiskola környékén ezentúl sem kell fizetni szombaton zetését javasoltuk, amit reggel és délután használhatnak a szülők. Napi probléma az üzletek áru- feltöltése, a rakodási munkálatokra az új konstrukció 20 percen át nyújt lehetőséget ingyenesen. Javaslatot tettünk az eddigi parkolási zónák változtatására is, a kiemelt zóna megszüntetésével, s a 2. és 3. zóna összevonásával egyszerűbbé és köny- nyebbé válna a gépkocsi-tulajdonosok helyzete. A rendelet-tervezet elfogadása esetén az előre vál(Fotó: Racskó Tibor) tott parkolókártya, a rendszám nélküli bérlet és a mozgáskorlátozott igazolvány utólagos bemutatására a visszaélések elkerülése miatt nem lenne lehetőség - mondta Szikszai Zoltán, s ezeket a javaslatokat be is fogadta a testület. Az előterjesztés azt is javasolta, hogy a Nyíregyházi Főiskola környékén a túlterheltség miatt szombatonként is fizetős legyen a parkolás, ám a testület erre a javaslatra nemet mondott. Életműdíj az építésznek Nyíregyháza (KM) - Az építészet hónapjában, október 9-én kiállítás nyílt a kortárs építészet alkotásaiból a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiállító termében. A kiállítás megnyitóján adták át a Szabolcs megyei építész kamara által alapított diploma díjat: Márton Dávid és Bíró Sándor ifjú építészek részére. A 2009. évi életmű díjat Veres István városi főépítész adta át Kulcsár Attila DLA Ybl-díjas építésznek, munkássága elismeréseként.^ Kulcsár Attila A vezérigazgató négy területen kezdi el a munkát 1 Gyöngyösi Szabolcs lett a Sóstó- Gyógyfürdők Zrt. új vezérigazgatója. Nyíregyháza (KM) - Mint ahogy arról beszámoltunk, az önkormányzat a legutóbbi közgyűlésen felmentette tisztségéből Belus Tamást, a Sóstó- Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatóját. A város vezetése gyors döntést akart hozni, így már tegnap a testület elé került az új vezér- igazgató személyéről döntő előterjesztés. Csabai Lászlóné, a város polgármestere a zárt ülést követően elmondta: a testület két jelölt, Puskás László és Gyöngyösi Szabolcs között döntött. A frakciók mindkettejükkel elbeszélgettek szakmai múltjukról, illetve a fürdőt illető elképzeléseikről, és mind a kettejüket alkalmasnak tartották a poszt betöltésére. Puskás László mellett szólt a nagy szakmai tapasztalat, a vezetői gyakorlat, míg Gyöngyösi Szabolcs az Amerikai Egyesült Államokból hozott marketing-szemléletével győzte meg a képviselőket. Utóbbira a polgármester tett javaslatot, vita csupán a vezető megbízása időtartamáról alakult ki, a képviselők többsége végül a három éves megbízás mellett tette le a voksát. M ........................................... Szeretném elérni, hogy a munkatársaim büszkék legyenek arra, hogy itt dolgoznak. Gyöngyösi Szabolcs ............................................ M Az új vezérigazgató azt mondta, négy olyan terület van, ahol a lehető legrövidebb idő alatt kell döntéseket hoznia. Az egyik a pénzügyi és számviteli fegyelem helyreállítása, a második a dolgozók bizalmának megerősítése. Azt mondta, szeretné elérni, hogy a munkatársak legyenek büszkék arra, hogy a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-nél dolgoznak. A következő kiemelt terület a marketingé. Gyöngyösi Szabolcs szerint a fürdő akkor lesz sikeres, ha több vendég érkezik, vagy ha a vendégek visszajárnak, mert az itt kapott szolgáltatásokkal elégedettek, s mert jól érzik itt magukat. Fontosnak nevezte a szállodaépítést, s annak sikeres üzemeltetését, és azt, hogy az idegenforgalmi szezon legyen hosszabb, mint jelenleg. VILLÁMVOKS ....................... _ ; jjl Ön hasznosnak tartja a térfigyelő kamerákat? Szavazók száma: 82, 2009. 10. 15. 19 óra Következő kérdésünk: Ön szerint az új vezér- igazgató nyereségessé tudja tenni a Sóstó- Gyógyfürdők Zrt.-t? TÜÜ5 _____ www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát.