Kelet-Magyarország, 2009. február (66. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-21 / 44. szám

2009. február 2L, szombat FÓRUM /6 KÖSZÖNET Megmentették az életem Végtelen köszönetemet fejezem ki a máté­szalkai mentők gyors beavatkozásáért, a men­tős csapat gyors, életmentő tevékenységéért. Mindössze három perc alatt érkeztek, és ezzel a gyorsasággal az életemet adták vissza. A lég­csövembe került fél narancsszeletet sikeresen eltávolították, majd azt követően mesterséges lélegeztetést alkalmaztak, és bevittek a máté­szalkai területi kórház sürgősségi osztályá­ra. Ott pedig Vigh Gyula főorvos úr irányítá­sával beindították az életműködést, ami hely­reállt. Köszönöm nekik, hálásan köszönöm az életet, amelyet újból megkaphattam. Nagyon nagy dolog ez! Azok pedig, akik gondos ápo­lásomban együttérzést, sőt, szeretetet is tanú­sítottak, azt kívánom mindannyiuknak, hogy kapják azt százszorosán vissza! Egy mátészal­kai nyugdíjas ápolónő: Pankotai Andrásné SEGÍTÜNK Segítsünk Timikének! Kedves táncoktatók, koreográfusok, jelenle­gi és régi táncot tanulók, segítőkész nyíregy­házi polgárok! Abban a reményben fordulok hozzátok, hogy sokan emlé­keztek még Vízhányó Kata­linra, aki éveken át tán­cot tanított városunkban, és sok örömet szerzett igé­nyes munkájával tanít­ványoknak, szülőknek és a táncművészet kedvelői­nek egyaránt. Katalin leá­nyát, Timikét - aki maga is balettmester lett - egy alig ismert kór támadta meg, Vízhányó Tímea amely annyira elpusztíthatja agysejtjeit, hogy teljesen lebénulhat, vagy elveszítheti a tudatát. Orvosai utolsó mentsvárként az őssejt-beül­tetést javasolták, amely sajnos 17 000 euróba kerül, külföldön. Plusz az utaztatás költségei. Katalin jelenlegi tanítványai egy alapítványt hoztak létre az igen nagy összeg összegyűjté­sére, amelynek neve: Add a kezed! Nonprofit Kft. Közlemény: Vízhányó Tímea. Számlaszá­ma: Erste Bank: 11600006-00000000-32883419. Kérek mindenkit, aki bármilyen összeggel hoz­zájárulhat a gyógyítás költségeihez, tegye meg a fent megjelölt alapítvány számlaszámára. Őszinte köszönettel és hálával gondolok rátok, akik segíteni fogtok. Egy régi tanítvány anyu­kája: Klénai LAszlóné, NY. KÖNYVTÁROS ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Kedves Előfizetőnk! Ha bármilyen észrevétele van lapunk terjesztésével kapcsolatban - legyen az késés, kézbesítési probléma vagy bármi, amit a terjesztés kapcsán fontosnak tart hívja a 06-40/424-424-es, helyi tarifával hívható számot! Kollégáink hétfőtől péntekig reggel 7 és este 8 óra között, szombaton délelőtt pedig 8 és 11 óra között fogadják hivás a szám hívható vezetékes és mobilszámról egyaránt. Horgász OLVASÓINK VÉLEMÉNYE Mosolyok A fiú magas volt. A lány nem. Kézen fogva mentek. A világ megverve kullogott mögöttük. Nevettek. Min­denen. Szemükben állan­dó mosoly ragyogott. Ujja­ik erősen összefonódtak. Lát­tak mindent. Az égen a mada­rakat. A szellő hajlította az ágakat, melyek úgy simultak össze, mint ők nemrég. Lát­ták a nap bujkáló sugarait a felhők között. Ez a fény vil­lant szemeik azonos zöldjében is. Beszélgettek. Hol a lány mesélt, s a fiú teljes odaadás­sal figyelte őt. A fiú történe­tét a lány leste remegő ajkak­kal. Minden tizedik lépésnél összeölelkeztek. Egy víztócsa állta útjukat. A fiú, mint toll­pihét kapta fel a lányt, és biz­tonságos helyre tette le. Erős karjai óvóan, puhán ölelték át a vékony kis testet. Lát­hatta bárki, megvédené min­den bántó szándéktól. Bármi áron. Mentek az úton, mely­nek ki tudja, hol a vége. Bár­hol is érjen véget, szívükben még mindig ott lesz a másik arca kitörölhetetlenül. Szépek voltak és boldogok. Minden szebb lett tőlük. S a világ már velük együtt mosolygott. Bori Mariann, Nyíregyháza Tanácstalanul! Régi előfizetője vagyok a lapnak, éppen emiatt gondol­tam azt, hogy ily módon for­dulok az olvasókhoz. A Kelet- Magyarországon keresztül szeretném az olvasók segítsé­gét kérni abban, hogy végre munkát találhassak! Jelenleg munkanélküli vagyok, a mun­kaügyi központ támogatásá­val legutóbb virágkötő tanfo­lyamon vettem részt, és sze­retnék is a szakmában dol­Gobelinkiállítás Nyíregyháza (KM) - A nyír­egyházi Kodály Zoltán Általános Iskola ad otthont a mai napon a II. Nyíregyházi Fintex Gobe­lin, Keresztszemes Varrópályá­zat és Kiállításnak. A 11 óra­kor kezdődő megnyitót tárlat­bemutató és díjátadó ünnepség követi, a kiállítást megnyitja dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsig- mond megyei könyvtár igazga­tóhelyettese. A kiállítás márci­us 6-ig tekinthető meg az intéz­mény nyitva tartási rendjében, naponta 8-18 óra között. Aktok az Aranyban Nyíregyháza (KM - P. I.) - Aktok és karikatúrák cím­mel merített papírra, vegyes technikával készített alkotása­it mutatja be Kiss András feb­ruár 23-án, hétfőn 12.30 órától az Arany János Gimnázium­ban. A 29 éves, pedagógusvég­zettségű művész tárlata az isko­la két helyiségében látható: 15 darab karikatúráját az aulában, 20 aktrajzát pedig egy különte­remben láthatják az érdeklődők (utóbbit csak a 16 éven felüliek!). Kiss András 1999-ben mutatko­zott be első önálló kiállításával Budapesten. A munkáinak ott­hont adó Arany János-iskoláról máig szép emlékeket őriz. Középen Sikli Tímea, klubvezető Gyöngyfűzés Csütörtök délutánonként nemcsak az olvasni szere­tő könyvbarátokat, hanem a gyöngyfűzés „szerelmese­it” is várja a megyei könyvtár Vécsey utcai fiókkönyvtára. Délután négytől hatig az egé­szen kezdők és a haladók egy­aránt megtanulhatják, gyako­rolhatják a gyöngyből fűzött (Fotó: amatőr) ékszerek készítését. Az életkor sem akadály, hiszen az eddig összeállt kis csapatnak gyer­mekkorú és idősebb tagjai egyaránt vannak. Szeretettel várják az újabb jelentkezőket! gozni. Elsősorban Kisvárdán vagy Nyíregyházán vállalnék munkát, mivel mifelénk sem­milyen munkalehetőség nincs. Bármilyen munkát elvállal­nék, virágboltban és nagyke­reskedésben egyaránt, vagy akár valamelyik kertészetben. De esetleg eladói, vagy árufel- töltői munkát is nagyon szíve­sen elvállalnék. Név és cím a szerkesztőségben Életet az éveknek Az évek múlásával egyes intézményeknél személyi vál­tozások is bekövetkeznek. A Geszterédi Nyugdíjas Egyesü­letnél Radócz Andrásné lemon­dott elnöki tisztségéről, helyet­te 2009. január 20-án Molnár Gábor vállalkozót választot­ták meg. Az új elnök a község valamennyi nyugdíjasát meg­hívta egy díjmentes, közös vacsorára, ahol kb. 120-an jelentek meg. Megígérte, hogy szoros kapcsolatot kíván tarta­ni a nyugdíjasokkal. Változás történt a Dél-nyírségi Szociá­lis és Gyermekjóléti Központ geszterédi intézményegységé­ben is, Szabóné Lovas Kata­lin telephelyvezető Flóra nevű lányának adott életet, helyette Molnárné Sipos Krisztina vég­zi lelkiismeretesen munkáját. Az intézményből 40-50 főnek házhoz szállítják az ebédet, több nyugdíjas pedig a klub­ban fogyasztja el azt. Az idős emberek jól érzik itt magu­kat, barátkozás, társalgás köz­ben megemlékeznek szüle­tés- és névnapokról, amikor is a hölgyeket egy csokor virág­gal, a férfiakat egy üveg bor­ral köszöntik. Meg kell emlí­tenem Pálocskáné Sunyavecz Annát, aki az egyes összejöve­telekre házias ételekkel, süte­ményekkel vendégeli meg a klub tagságát. Életet az évek­nek. Igazi barátságok alakul­tak az Idősek Klubjában, ezért tisztelet illeti meg az ott dolgo­zókat, akik egészségünk érde­kében hetenként vérnyomás- mérést és néha vércukorszint- mérést végeznek. Bujdosó MihAly, Geszteréd (Fotó: Palicz István) 1 Jelentős fejlődés 2008-ban... Sikeresnek mondható a 2008-as év a regionális uniós pályázatok tekintetében. Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közreműködő Szervezetének évzáró konferenciáján közel 300- an vettek részt, akik informá­lódhattak a 2008-as év tapasz­talatairól, a pályázati rendszer sajátságairól és az idén várható pályázati lehetőségekről. Az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) tekintetében 2008-ban összesen 25 db meghir­detett és lezárt pályázati kiírás volt. A kiírások 6 tématerületen (regionális gazdaságfejlesztés, turisztikai fejlesztések, közle­kedési feltételek javítása, humán infrastruktúrafejlesztés, város- fejlesztés, környezeti fejlesz­tések) jelentek meg, rájuk 1361 pályázat érkezett be. 243 milliárd forint értékben igényeltek támogatást a pályázók , akiknek a száma több mint kétszeres volt. A beérkezett pályázatokból mintegy 400 projekt kapott támogatást, amelynek össz­értéke 75 milliárd forint volt. A regionális gazdaságfej­lesztés eredményeként 402 hektárral növekszik a korszerű infrastruktúrával ellátott terü­letek nagysága, ezáltal a betelepült vállalkozások több mint 1500 munkahelyet hoznak létre. A turisztikai célú fejlesz­tések várhatóan további 500 embernek adnak majd munkát és így több mint 1 millió ember látogathat el a régióba. A közle­kedési feltételek is javulnak: 27,4.4 km önkormányzati utat újítanak fel, és összesen 63 kilométer új kerékpárúton köz­lekedhetnek a biciklisek. Szintén munkahelyeket, összesen 74-et hoztak létre a város- és telepü­lésfejlesztési akcióknak köszön­hetően. 5 ezernél is több lakost érint a szennyvízrendszer fej­lesztése, összesen 438.783 méter épített vagy felújított vízelveze­tő árokkal vagy csatornával bő­vültek a települések. A számok­ból és eredményekből is látszik, hogy hatalmas igény van az uniós forrásokra, és a régióban történő fejlődéshez nagymérték­ben hozzájárul az Európai Unió és a magyar költségvetés. Az első két év pályáztatási és végrehajtási tapasztalatai alap­ján, a folyamatok gyorsítása és egyszerűsítése érdekében új, kedvező intézkedések, kerültek bevezetésre. Ilyen intézkedés például, hogy a nyertes projektek a szerződéskötést követően 15 napon belül akár 35-40 %-os mér­tékű előleget is kaphatnak, ked­vezőbbek lettek a . biztosíték­ESZAK-ALFOLDI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. nyújtás feltételei, illetve egysze­rűsödni fognak a pályázatok benyújtásához szükséges doku­mentációs kötelezettségek. A következő két év ÉAOP-os pályázati kiírásainak alapja az ÉAOP 2009-2010-re vonatkozó Akcióterve, amelyet az Észak- Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, majd a Magyar Kormány is jóváhagyott. A dokumentum - amely a www.eszakal fold.hu weboldalon a 'Fejlesztési doku­mentumok' link alatt olvasható - részletesen tartalmazza az új kiírások főbb paramétereit (célok, támogatható tevékeny­ségek, rendelkezésre álló keret, stb.). A következő két évben mintegy 110 milliárd forintra lehet majd pályázni, ezért ezúton is ösztönözni szeretnénk min­den kedves érdeklődőt, hogy időben készüljön fel a megnyíló lehetőségekre. A ÉSZAK-ALFÖLDI ÚMFT infovottal: 06-40/638-638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu Az Észak-Alföldi Operatív Program aktuális pályázati kiírásairól további információk az alábbi elérhetőségeken szerezhetők be: Tel.: 52/501-000 e mail: ropinfo@eszakalfold.hu www.eszakalfold.hu Kiss András HIFIDETÉS KELET IssWos I(akció íegész evben! I Az akció 2009.011.234012009.12.31-íg, illetve a készlet srejéig tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom