Kelet Magyarország, 2008. február (65. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-07 / 32. szám
Az Év Autója: az új Fiat 500-as Az új Fiat 500-ast választották az év autójának az európai szakújságírók. A hivatalos bejelentésről a European Car of the Year elnevezésű díj egyik alapítója, a német Stern magazin számolt be. A 22 ország 58 újságírójából álló zsűri hét jelölt közül választotta a legjobbnak a Fiat kisautót. /2. Az új Fiat 500-as Misebor - mintha mi se történt volna? Nem kivételeznek a misebort fogyasztó papokkal a közúti ellenőrzésnél. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleményben tudatta: „A rendelet és az egyéb jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy amennyiben az intézkedő rendőr az ellenőrzés során megállapítja, hogy az egyházi személy szervezetében szeszesital-fogyasztásból származó alkohol van, az általános szabályok alól kivételt tegyen" - áll Takács Albert miniszternek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárához írott válaszlevelében. /4. Napelemes autóval a világ körül Hatalmas távolságot tesz meg az a napelemes autó, amely tavaly nyáron világkörüli útjának egyik állomásaként Magyarországon is járt. Annyiba kerül, mint két Ferrari, óránként kilencven kilométeres sebességgel haladt, vezetője és ötletgazdája a budapesti születésű svájci világjáró, Louis Palmer. Az 1971-ben a pesti XX. kerületben született férfi ma is folyékonyan beszél magyarul. Tizenhat hónapos korában szüleivel került Svájcba, és 14 éves kora óta álmodozott erről a vállalkozásról, amelyet most számos szponzor támogatásával megvalósított. Ez az első napenergiával hajtott jármű, amely megkerüli a Földet. /5. Egyetlen csepp benzint sem használ Hibridek térnyerése Az autóipar 2007-ben mintegy 500-600 ezer alternatív üzemanyaggal, illetve hibrid technológiával működő járművet értékesített világszerte, az autógyártó cégek vezetői az alternatív üzemanyagok, valamint az olcsó és hibrid autók térnyerését tekintik az iparág legfőbb trendjének. A világban megkérdezett 113 autóipari vezető úgy vélte, hogy az elkövetkező öt évben az autóvásárlók számára a minőség (86 százalék) és az üzemanyag-hatékonyság (84 százalék) lesz a két kulcstényező. /5. Új autók eladása - mérlegvonással Csökkent 5,8 százalékkal az új személygépkocsik értékesítése Magyarországon tavaly, összesen 176 978 darab személyautót és terepjárót adtak el a márkakereskedések. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének mérlegvonásából kiderül, hogy az újszemélygépkocsi-piacon a legnagyobb részesedéssel (18,2 százalék) továbbra is a Suzuki rendelkezik. Részesedése 0,8 százalékponttal emelkedett, mert tavaly 32 274 darab gépkocsit értékesítettek, ami az átlag alatti, 1,1 százalékos csökkenés. /7. A Suzukinak a legnagyobb a részesedése KEHI Autó I |_0 OJ OO <=> o Alonso visszatért A Renault színeiben áll rajthoz a 2008-as évadban a volt világbajnok pilóta. /6.