Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-17 / 165. szám
Megkérdeztük A hét végén felújították a lakást. / 3. Szépek szépe Július végén kiderül, ki a legszebb. / 6. Mindenki nyert Szombaton kapós volt a csőröge. 78. Erőt merítenek Új edzővel készül a halászi csapat. 711. Mae: Ismét Csvpu 5-ös oktal jól tandíjé <§y-ói ekekkel. NAPLÓ MAGYARORSZÁG Független NAPILAP LXIII. évf., 165. sz. Ára: 79 Ft, előfizetőknek: 54 Ft 2006. július 17. Hétfő A nyíregyházi kiadás tartalmából Arezzóra váltották Goriziát Kilenc díjjal érkezett haza a nemzetközi kórusversenyről a Cantemus Vegyeskar. Első lett a többkórusos kategóriában, s ugyancsak első díjat kapott az énekkar három kötelező mű elénekléséért is./7. Megújuló intézmények Idén több mint 300 millió forintot fordít a nyíregyházi önkormányzat oktatási intézményeinek felújítására. A legnagyobb volumenű munkák a Szőlőskerti Általános Iskolában, valamint a Hóvirág Bölcsődében folynak./7. A VIDOR dicsérete A VIDOR jelenleg már a hazai 10 legjobban ismert és jegyzett fesztivál között szerepel, amely a nagyszínpadi és kamaradarabok, ministúdiósok mellett minden este ingyenes főtéri kulináris zenei programokat nyújt a nagyérdeműnek!/7. HIRDETÉSEK KEIET-MAGYAROBSZÁG 13 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25 © (42) 501-510 Kiskereskedelmi forgalom megoszlása régiók szerint 2004-ben Jármű- és üzemanyag-kereskedelem nélkül, millió forint Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: KSH Sokba került az egyezség ■ A Gazdasági Versenyhivatal a kiszabható maximumhoz közeli bírságot rendelt el. Nyíregyháza (KM - S. M.) - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a közelmúltban tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította: a Nyíregyházán taxitársaságokat üzemeltető vállalkozások egymással tárgyalásokat folytattak az általuk 2005- ben végrehajtandó tarifaemelésről. A vállalkozások által létrehozott árkartell alkalmas volt a verseny korlátozására, ezért Zatureczki Pál egyéni vállalkozó 200 ezer, a Nyír-1 Taxi Szakmai Egyesülés 150 ezer, a Gábriel-Lux Taxi Kft. 100 ezer forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles. Ferku Zsolt egyéni vállalkozóval szemben a GVH nem szabott ki bírságot. A GVH határozatában megállapította, a versenytörvény alapján a verseny korlátozását célzó megállapodásnak minősül, hogy a fenti vállalkozások 2005. március 22-én nagyságrendileg azonosan 180 forintos tarifacsomag alkalmazásában állapodtak meg. A Gazdasági Verseny- hivatal a kiszabható maximumhoz közeli mértékű bírság megfizetését rendelte el./3. Kelet-nap. Szombaton Porcsalma vendége volt a Kelet-Magyarország./8. (Fotó: Sipeki Péter) Felzárkózhat a kistérség ■ Nem csak az út, de a vízelvezetők és a szalagkorlát is megújult. Nyíregyháza (KM - S. M.) - A Hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítása elnevezésű Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) pályázat keretében valósult meg az az útfelújítás, amelynek eredményét már élvezhetik öt település lakói, hiszen szombaton ünnepélyes keretek között vehették át az itt élők Balsán az elkészült aszfaltcsíkot. A felújítás érintette a 3821. számú út Rakamaz és Gávavencsellő közötti szakaszát, melyet 19,5 kilométer hosszon erősítettek meg, felújították a Gávavencsellő, Balsa, valamint Rakamaz belterületén meglévő vízelvezetési rendszert, valamint a betonkorlátot acél szalagkorlátra cserélték. Az ünnepségen Veres János pénzügyminiszter hangsúlyozta: a fejlesztés jelentőségét, miszerint az ibrány-nagyhalászi kistérség Borsod megyével a Tisza természetes akadálya miatt csak a tokaji hídon át tarthat kapcsolatot. Ezért ennek az útnak a minősége, biztonsága fontos a térség számára, hiszen az érintett településeken 25 és fél ezer ember él. Bezárt a fesztivál. A hetedik alkalommal megrendezett Hegyalja Fesztivál feledhetetlen élményt nyújtott minden bulizónak. (Fotó: Oltyos Tamás) BiaSBHHldi Kovácsoltvas kapuk, kerítések, i korlátok gyártása. Nyír-Top Tech KFT Kapu- és Biztonságtechnika szúnyogháló, szalagfüggöny, roletta, ,játer"1 pPWlt, haimonikaajtó, kitekerhetos napallenzö, ;/ hevederzárak, réz- és krómküszöbök Ingyenes felméréssel közvetlenül a gyártótól! L I D iu '«’■»» Hőszigetelt alumínium redőnyök Műanyag és fa ÍMMMHHrMBMV- nyílászárók, beltéri ajtók