Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-31 / 178. szám

2004. július 31., szombat SPORT /I0 KELET LABDARÚGÁS Négy bajnok Pusztadoboson Nyíregyháza (KM) - A megyei labda­rúgó szövetség a hét végén ezúttal Pusz­tadoboson, a megyei L osztály egyik újon­cánál rendezi meg a hagyományos Bajno­kok Tornája viadalát. Ezen a megyei I. osztályú (Nyírkárász) és a három megye kettes (Balkány, Pusztadobos és Tiszabecs) bajnokcsapat vesz részt. Szombaton az elődöntőkre kerül sor, ezen mérkőzések vesztesei a bronzére­mért, a győztesek az első helyért szállnak harcba vasárnap. A menetrend Szombat 15.00: Nyírkarász-Tiszabecs 17.00: Balkány-Pusztadobos Vasárnap 15.00: a 3. helyért 17.00: döntő Lelátó épült Lövőpetriben Lövőpetri (KM)- Nagy esemény lesz au­gusztus elsején Lövőpetriben, hiszen ek­kor adják át a felújított sportlétesítményt. A focipályát megszépítették a hazaiak, hiszen új, háromszáz férőhelyes lelátót épí­tettek, a kapuk mögé labdafogó háló ke­rült és zárt kispadokon ülhetnek majd a csapatok vezetői és a tartalékok. Az átadást követően megyénk és borsod női válogatottjai lépnek pályára, majd Lövő- petri-Sényő férfi meccs zárja a napot. Tarolt. Sarapova (képünkön) átgázolt ellenfelén a San Diegóban zajló tenisz­tornán: az orosz szépség az argentin Dulkót verte (6-0, 6-1). (Fotó: EPA) TENISZ Csonka Lászlóemlékverseny Nyíregyháza (KM) - Szombaton és va­sárnap rendezik nyolcadik alkalommal a Csonka László amatőr teniszversenyt. Bár a viadalt korábbra hirdették, technikai okok miatt a hét végén tartják. Az 1997-ben tragikusan elhunyt Csonka László emléké­re minden évben megrendezik az emlékvia­dalt, amelyet ezúttal is a városi stadion­ban tartanak. Szombat reggel 9 óráig lehet nevezni a versenyre Bohus Pál versenyigaz­gatónál. A férfiaknál a megszokott módon senior, nyüt és páros versenyeket rendez­nek, a hölgyeknél nincs külön kategorizá­lás. A viadal vasárnap délután zárul. MEGYEI FOCI Küzdelem Kalmanhazan Nyíregyháza (KM) - Túlóráznak a fe­lek. A labdarúgó megyei másodosztályban maradásért, illetve a feljutásért küzdenek Kálmánházán: szombaton (17 óra) a Nagy- cserkesz lép fel a helyi katlanban. Mindennek, persze története van. Az osztályozóra kényszerült együttesek annak rendje és módja szerint megütköztek - a párharc első felvonásán, Cserkeszen a há­zigazda 3-2-re legyűrte ellenfelét. A vissza­vágón ugyanilyen eredmény született for­dított leosztásban - a kiírás által megsza­bott hosszabítást azonban - bírói hiba miatt - „elfelejtették” letudni... A csapa­tok a kilencven perc letelte után azonmód tizenegyespárbajt vívtak, ebben a Nagy- cserkesz kerekedett felül. A baki követ­kezményeként a fegyelmi bizottság újra­játszást rendelt el, emígyen Kálmánházán ismét randevúznak a riválisok. A rakamaziak hihetetlen kupakalandja Encsen Az országos főtáblára jutást egyszer már kiharcoló Brekk-gárdát újabb fellépésre ítélték Rakamaz (KM - K. T.) - A rakamaziak nem csaptak az asztalra, csendben tudomá­sul vették, hogy a kiválasz­tottak Perpatvar helyett „ezerrel” készülnek a borso­di tájolásra. Hogyhogy nem, ma már sen­ki nem firtatja az okot, az NB III-as futballtársulat is ama kü­lönítmény tagja, melyben tizen­hat, a Magyar Kupában ráadás­n .............. Nem foglalkozunk azzal, miért éppen minket küldenek pályára, tesszük a dolgunkat. Brekk János .................................................W ra ítélt együttes neve szerepel. Noha korábban a megyei selejte­ző „túlélése” bőségesen elegendő volt az országos főtáblára kerü­lésre - az „okosok” változtattak Fekete (labdával), immár a Rakamaz fromtembereként bűvölheti a labdát (Fotók: KM-archívum) a bevált módin, emígyen a to­vábbjutást egyszer már kiharco­ló csapatokat újabb megpróbál­tatás elé állították. Szinte hihe­tetlen! Persze, a magyar labda­rúgást jellemző totális káoszban volt idő hozzáedződni a hason­lóan meredek húzásokhoz... Summa summarum: a Raka- maznak játszani kell! A Brekk Az ukrán támadó ugrásra kész Továbbra is jánkmajtisi színekben futballozik Sándor Csaba Jánkmajtis (KM - K. T.) - Katonadolog. Mármint az, hogy Katona Pál az őszi had­járat során már nem a Jánk­majtis szerelésében akciózik. A csatár újfent Csengerben áll csatasorba. Egy teljes szezon lehúzása után vált el a megyei első osztá­lyú futballegylet és a támadó út­ja, ráadásul Mezei Béla sem jánkmajtisi színekben feszít a jö­vőben, ő a Nyírbéltek sikeres szerepléséért töri magát a továb­biakban. Mindeközben a Czeglédi Ist­ván gardírozta gárda is belehú­zott. A legutóbbi bajnoki évad­ban a második helyre rakétázott társulat elöljárói visszacsábítot­ták az ukrán Vologya Szlavkot - másfél év múltával sem felej­tették el a légióst, ami nem cso­da, elvégre a gólerős játékosokat mindenhol, így Jánkmajtison is nagy becsben tartják. A Penyi- géről igazolt középpályás, Lőrincz Szabolcs, valamint a Kislétából kinézett védő, Kacsur János is csatlakozott a csapat­hoz. Ahhoz a Czeglédi-legénységhez, amely a debreceni különítménnyel is megegyezett a folytatásról. En­nek köszönhetően a harcedzett frontember, Sándor Csaba sem mozdult, ez pedig rózsás esélyek­kel kecsegtet. Nincs ilyen szeren­cséje az előkészületi mérkőzések­kel a stábnak, az egymást követő lemondások miatt meghiúsultak az e hétre tervezett fellépések. Mind­azonáltal jelzésértékű, hogy a legutóbb, Nagyecseden 5-2-re nyer­ni tudott a Jánkmajtis, ennek az összecsapásnak vasárnap tudják le a visszavágóját. János irányította gárdának a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályban jegyzett, a legutóbbi bajnoki évadban a har­madik pozíciót megcsípő Encs jutott. Mégpedig idegenben.- Nem foglalkozunk azzal, miért éppen minket küldenek pályára, tesszük a dolgunkat - zárta rövidre a témát Brekk Já­nos edző, aki öt friss szerze­ményt, Asztalost, Feketét, Fiu­meit, Leskót és a Debrecenből igazolt kapust, Buth Pált vetheti be a vasárnapi mérkőzésen. - Természetesen győzni megyünk Encsre, egyébként is szeretnénk minél messzebb jutni ebben a so­rozatban. Ehhez csak annyit: a megyé­ből az Anarcs, a Baktalóránthá- za, az Ibrány, a Nyíregyháza Spartacus, valamint a Várda SE már biztosan a főtáblán folytat­hatja a kupamenetelést. www.szon.hu SDort.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. ,0 Edzésben. A lábközép- j csonttörést szenvedett, majd megoperált Cseh László ese­tében nincs akadálya az olimpiai felkészülés folyta­tásának. (Fotó: EPA) L_ __________________^ Nincs csapat Kislétán Kisléta (KM - K. T.) - Hol vár állott, most kőhalom. Ez, persze túlzás, tény viszont, hogy befel­legzett a kislétai futballcsapat­nak. Noha az elmúlt bajnoki évad­ban még a megyei első osztály­ban próbált szerencsét a gárda - igaz, vajmi kevés sikerrel, hisz a szezon végén kiesett. Itt be is fejeződött a történet, mivel a nyáron a szélrózsa minden irá­nyába szétszéledtek a játékosok.- Gyakorlatilag megszűnt a futball a településen, egyetlen bajnoki osztályba sem nevezett a csapat - adta tudtul Pénzes Sándor polgármester, aki tudja mit beszél, hisz mindeddig jelen­tős segítséget nyújtott a létai egyletnek. - Be kell látni, Kislé­tán tíz-tizenöt fanatikus szurko­ló kivételével senkit nem érde­kel a labdarúgás. Az elmúlt évek tapasztalata alapján mondhatom, aligha fogja megrázni az itt élő­ket, hogy nem lesznek meccsek vasárnaponként... Nem lesz foci Létán Budai >SJ<öz o> Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási k Egyetem Egyetemi szintű közgazdász- képzés indul a főiskolán A Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Tár­sadalomtudományi kara nyáron sem pihen: a felvételik, illetve a vizsgák befejezése és az új tanév megkezdése között új oktatási lehe­tőségek kidolgozásán munkálkodnak.- A kar szakjain végzett hallgatókban nagy az igény az egyetemi szintű továbbképzésekre és mi magunk is tudjuk, hogy kötelességünk lehetősé­get biztosítani azok számára, akik szeretnék to­vábbfejleszteni tudásukat - mondja dr. Láczay Magdolna, kari főigazgató - A második diplo­ma megszerzését az állam nem finanszírozza, s a hallgatóknak a tandíj mellett a szállást, az uta­zást is fizetni kell, úgy döntöttünk, hogy itt szer­vezzük meg a képzést, idehozzuk az oktatókat - ezzel is könnyítjük a tanulni vágyók helyzetét. Augusztus 6-ig jelentkezhetnek Szeptembertől egyetemi szintű közgazdász- képzést szervezünk, a Budapesti Közgazdaság- tudományi és Államigazgatási Egyetem Gazdál­kodástudományi Karával együttműködésben, ahol okleveles közgazdász végzettséget szerez­hetnek a jelentkezők. Alapozó képzéseinkben eddig is egyetemi tankönyveket írtunk elő, ezt követően azonban az oktatók is idejönnek. Ked­vezménnyel várjuk a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében élőket, akik nálunk vagy más gaz­dasági főiskolán végeztek, azokat, akik a Nyír­egyházi Főiskolán szereztek diplomát, de nem a megyénkben élnek, és a határon túl élő dip­lomásainkat. A képzést öt félévre hirdetjük meg, de a kredit-rendszer lehetőséget biztosít arra, hogy ennél rövidebb idő alatt szerezzen valaki diplomát. Két irányba szakosodhatnak a hall­gatók, egyrészt a közszolgálat és területfejlesz­tés, másrészt a logisztika irányába. Előzőt az intézményrendszer uniós átalakítása, vagy a kistérségi társulások működtetése kapcsán lehet hasznosítani, utóbbit a logisztika gazdálkodási, számítástechnikai területein. Jelentkezési lapo­kat a főiskolán kaphatnak az érdeklődők, a je­lentkezéseknek augusztus 6-ig kell beérkezniük, augusztus 25-ig pedig értesítjük leendő hallga­tóinkat. Elégedett hallgatók A szakjainkon végzett hallgatókkal minden évben kitöltetünk egy kérdőívet, mely az okta­tás minőségéről, az oktatók felkészültségéről, diákjaink tapasztalatairól ad képet. A napokban elkészült eredmények azt mutatják, hogy az itt végzettek elégedettek az intézményben választ­ható szakok kínálatával, a főiskolán folyó mun­kával, illetve a főiskola hírnevével, s kiemel­kedően jó véleménnyel vannak az itt oktató ta­nárok felkészültségéről. A gyakorlati képzés mi­nőségével elégedettek, vagy közepesnek ítélték meg, az elméleti képzés megítélésekor a legtöb­ben a nagyon elégedett vagy az elégedett jelzőt használták. A megkérdezettek 57 százaléka azt mondta, a főiskola után szeretné tovább folytat­ni tanulmányait, kétharmaduk a szakmájához kapcsolódó egyetemi kiegészítő képzést válasz­tana, mások a szakmához kötődő szakirányú képzést preferálják, és közel ugyanennyien tel­jesen új területen szeretnének másoddiplomát szerezni. Összességében a Nyíregyházi Főisko­la Gazdasági és Társadalomtudományi Karán végzettek úgy ítélik meg, bár vannak hiányos­ságok, használhatónak tartják az intézményben szerzett ismereteket, elégedettek az oktatás inf­rastrukturális hátterével, továbbképzések, trénin­gek kapcsán szívesen működnének együtt a jö­vőben is a főiskolával. HIRCFTÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom