Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-27 / 174. szám

2002. július 27., szombat HÉTVÉGE /8 TÁRLAT Vajai művésztelep * Evekkel ezelőtt született az ötlet, hogy a vajai vár ódon falai között, a park nyu­galmat árasztó fái alatt találkozzanak a képzőművészek. Határainkon innenről és túlról. Az elhatározást tett követte, s Ma- darassy György festőművész irányításával megkezdődött a munka. Minden évben je­lentékeny alkotások születtek, s ezek időről időre bemutatkoznak. Legutóbb Nyírbátor­ban, a Báthory István Múzeumban. Madarassy György: Cím nélkül Flstlcaun V.: Fárá denumlne Kuzma Boris: Uzsgorod Fotók: Elek Emil MÚZSA Garay János Fakadó szerelem Szeretnék nem szeretni, S ah mégis lángolok, Karom kitárul önként, Szivem föl-földobog. Ki az, kiért igy égek? . Mi az, mi így epeszt? Jöhet, jöhet-e, kérdem, Istentől ily kereszt? Talány vagyok magamnak, Nincs kit szeretni még; S ah, mégis érzem, érzem, Szivem csak érte ég! Ölben vitte a templomig a kisboijút Még mindig kísért az özönvíz emléke, bár az új házat most már semmiért el nem cserélnék Mikor visszajöttünk, még állt a ház Fotó: amatőr Györke László Gulács, 2002 júliusa. A Jánd felőli bejáratnál homok- és téglahegyek jelzik: van még tennivaló ebben az árvíztől sokat szenvedett tele­pülésen. Vadász Péter és a balmazújvá­rosi brigád például egy műemlék értékű, patics falú parasztház új­jáépítésén dolgozik. Mint mondja: egy hónap múlva már érdemes fo­tózni. Az utcákon sorakozó szebbnél szebb beregi házak portái igen változatos képet mutatnak. Van, ahol még nincs kerítés, másutt vi­szont már szinte nyomát sem lát­ni a tavaly márciusi özönvíz pusz­tításának. Kinek-kinek tehetsége és igényessége szerint... Sokáig idegen volt A József Attila utca keskeny aszfaltsávja két szélén sárgállik a homok. Virág egyelőre csak a kerítéseken belül nyílik. Kerekes Bálinték portája nincs híján a vi­rágoknak. Az új ház mögött még áll a régi nyári konyha.- Sokáig úgy voltunk vele - meséli Kerekes Bálintné hogy a nyári konyhában szerettünk lenni, mert az volt a miénk. Egy ideig kicsit idegennek éreztük ezt a szép, új házat. Mindenszentek­kor költöztünk be, de ebédhez először csak karácsonykor terítet­tünk idebent. Most már más a helyzet, most már semmiért el nem cserélnénk. A régi házban még együtt la­kott három nemzedék: rajtuk kí­vül Ferenc fia feleségével és a most négy és fél éves Gergő, va­lamint a hétéves Ferike. A gye­rekek nem voltak túl beszédesek, annyit azért elárultak: a meseka­zettákat sajnálták legjobban. Elpusztultak a juhok- Kedden fél kettő és fél három között volt két gátszakadás Tarpánál és Tivadarnál - idézi fel az eseményeket Ferenc. - Este hat, fél hét körül már itt volt a víz a kert alatt.- Nem akartunk elmenni - vág közbe édesanyja -, mert ’98-ban is elmentünk egy hétre, pedig nem kellett volna. Akkor is libogott a gát, mégsem szakadt át. Úgy gon­doltuk, most is megvédik. Mond­tam a papának, hogy én nem me­gyek. Akkor én sem, válaszolta. De a férjem szívbeteg, őt nem le­hetett itthagyni, ezért aztán még­is úgy döntöttem, elmegyünk. Ne­gyed nyolc körül már itt csörgött a víz a kapuban. Sebtiben össze­szedtem néhány dolgot, de hát úgy maradt itt minden, ahogy volt. Fiam elvitt bennünket Nyír­egyházára a lányomékhoz, aztán visszaindult menteni a jószágot.- Másnap reggel Jánd felől már nem engedtek be Gulácsra - mondja Ferenc. - Kisar felől nagy nehezen a saját felelősségemre egy traktorral bejöttem a temp­lomig. Ott Kovács Alfonz pedagó­gussal - ő végig itt maradt - egy csónakon eljöttünk a házig. Ez olyan nyolcszáz méter. Minden­képpen be kellett jönni, mert a hodály, ahol kétszáz juhot tartot­tunk, jóval mélyebben fekszik, mint a ház, ott legalább másfél méteres volt a víz. Borzalmas lát­vány fogadott: ötven anyajuh és hatvan pecsenyebárány pusztult el. A bajt tetőzte, hogy száj- és kö­römfájás miatt nem vitték el a bá­rányokat, különben kisebb lett volna a kár. A hasas anyajuhok közül később sok elvetélt. A köz­vetlen kárt, igaz, az állam később megtérítette. Volt két fejőstehén, meg kisborjú is. Az egy hónapos borjút ölben vittem a templomig. A kimentett juhokat Nagydobos­ra meg Kisarba vittük, aztán két napig szedtük össze a dögöt, amit szervezetten szállítottak el.- Én vasárnap jöttem először vissza a házhoz Kisar felől - em­lékszik vissza Judit, Ferenc fele­sége. - A ház még állt, a víz olyan magas volt, hogy a kerítés beton­alapján lépdeltem végig. Az ajtó­kat már nem lehetett kinyitni, az ablakok kipúposodtak. Mindenütt iszap, pocsolya. A gyerekek játé­kai egy ládában álltak, a víz azt is felborította, akárcsak a szeny- nyesládát. A szekrényben a nyol­cadik tányérban is áll a sáros víz. Azóta sem tudták a szekrényről teljesen eltüntetni a nyomot. Az egyik utcai szobát teljes egészé­ben a megmentett bútorokkal ren­deztük be.- Amikor hétfőn hazajöttem - veszi át a szót a mama -, meglát­tam, mi van itt, csak sírtam. Ha Juci sógornőm Kisarból nem jön segíteni, aki két hétig csak mo­sott, meg mosott, nem is tudom, mi lett volna velünk, annyira le­bénított ez az egész. Hisz ha ak­kor tudtuk volna, hogy ilyen szé­pen rendbejövünk! Férfikönnyek Kerekes Bálint és Ferenc fia a harmadik ház előtt a kerítés be­tonalapját önti éppen. Most már itt laknak a fiatalok. A tetőtér- beépítéses családi ház nem árvi­zes, építését még 2000-ben kezd­ték. Már tető alatt volt, csak va­kolás, burkolás és a belső mun­kák hiányoztak, mikor jött az víz­özön. Akkor, jobb híján, idehaj­tották a disznókat. Mivel még nem laktak benne, kártérítést sem kaptak. Pedig hát az betárolt építőanyagot elmosta az ár. Jó magas alapot készítettek a ház alá.- Még meg is jegyezte a szom­széd - mondja a papa -, hogy tán árvíz ellen építitek. Hát nem rá­szólt! - Aztán elkomorodik. - Én még életemben sose sírtam, de amikor megláttam, hogy odave­szett ötven év munkája, bizony nem tudtam visszatartani. Álmában még látja A régi ház 120 négyzetméteres volt négy szobával. Az új csak 92. A 24-es típusterv szerint épült ki­sebb változtatásokkal. A nappali­ból az eredeti három ajtó helyett csak kettő nyílik, a zuhanyozófül­ke bekerült a tágas fürdőszobába, helyére pedig másik bejárati ajtó került piciny előtérrel. Az utcá­ra nem három kicsi, hanem két nagyobb szoba néz.- Elég az nekünk - mondja a mama. - Most már csak ketten vagyunk, mert fiamék beköltöz­tek az új házukba. Igaz, így nyá­ron benépesül a ház, mert itt van­nak a lányom gyermekei is Nyír­egyházáról. Tavaly június és ok­tóber között a garázsban meg a nyári konyhában lakott a család, a bútort meg Bagiékhoz vittük. Álmomban még ma is sokszor előjönnek azok a borzalmas képek. Kicsit eltűnik, majd folytatja:- Nem is tudom, mi lett volna itt velünk, ha az állam nem épí­ti fel a házakat, az emberek nem segítenek rajtunk. Konyhabútort, hűtőszekrényt kaptunk, az utal­ványból előszobabútort vettünk. Szerencsénk volt Parragh Lajos brigádjával is, akinek tagjai Nagyecsedről jöttek. Nagyon ren­des munkát végeztek, nincs a minőség ellen kifogásunk. Igaz, a falakat átfestettük, mert nekünk a színes jobban tetszik, mint a fe­hér. Lassan csak kiheverjük... A két fejős tehenet aztán elad­ták. Ferenc most is tart 180 anya­juhot szaporulatával. Felesége a gyes után nem kapott munkát. A hallgatag Ferike szeptemberben már iskolás lesz. STATISZTIKA Gulácson 382 lakóház volt az árvíz előtt. Ezek közül 152-t építettek újjá, 230-at állítottak helyre. Két újjáépí­tést másutt kértek, 40 csa­lád más településen vásá­rolt használt lakást, 30-an pedig a kártérítés mellett döntöttek. A Dacsó házas­pár azonban még mindig a közösségi szálláson lakik... Az új ház udvarán a mama, Judit és két unoka Fotó: szerző Nevezetességeink A „finánclaktanyát” neves építész, Dümmerling Ödön tervezte, s ma is egyik jelen­tős középülete Kisvárdának. A kivitelezést helyi épí­tőmesterek, Tutkovics József és Ferenc vezetésével végez­ték. Az építkezésen a helyi iparosok, munkások, meste­rek, szállítók találtak munka- alkalmat. Az építkezést 1929. június 10-én kezdték meg, s öt hónap múlva, október 30-án már át is adták rendel­tetésének a pénzügyőri laktanyát Fotó: Elek Emil

Next

/
Oldalképek
Tartalom