Kelet-Magyarország, 2002. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-03 / 2. szám

Mán László felvétele 2002. január 3., csütörtök SPORT /10 Királyi arany Ifjabb Rabócsi Tibor ál­ma valóra vált: a ralikrossz Király kate­góriában szerzett bajnoki címet Edzőváltás, fiókcsapat-mizéria Viharos heteket hozott a Nyírség- Spartacusnál az esztendő utolsó ne­gyede. Kezdődött a monori vereség után életbe lépett tízpontos ultimá­tummal, amelynek csak a negyven százalékát tudta teljesíteni a csapat, így sor került a drasztikus lépésekre. Az első áldozat Sándor István edző lett, akit már a REAC elleni hazai vereséget követően felállítottak a kispadról. A koráb­bi nyíregyházi sikeredzővel végül közös megegyezései vált el a vezetés. A békéscsa­bai derbire Buüs György, az addigi kapus­edző vállalta el a csapat felkészítését, majd új jelöltek neve került be a kalapba. Az el­ső számú kiszemelttel, Pásztor Józseffel már meg is egyezett Dajka László ügyve­zető igazgató, amikor az országban végig­sepert példátlan edzőváltás hullám követ­keztében a szakembernek lakhelyén, Bé­késcsabán kínáltak állást, amit el is foga­dott. így a balassagyarmati Kis Károly lé­pett eggyel előre, és ő el is vállalta a feladatot. A játékoskeretből Szerhij Hle- ba, Kondora József és Balogh Zoltán távo­zott, míg már a Szpari labdarúgójának te­kinthető Nagy Szabolcs, Farkas Krisztián, Rubint Richárd és Forgó Péter. Sokáig úgy nézett ki, hogy a nyíregy­házi csapat lesz a DVSC fiókcsapata, ám az elképzelés nagy szurkolói ellenállásba ütközött, és végül szakmailag sem látszott indokoltnak, ezért a Szpari-stáb visszalé­pett. Később úgy tűnt, a Demecser lesz a piros-kékek „fiókája”, mígnem mára újra a Nyírbátor került képbe. Játékosmozgások utáni vereség Mátrai Beát, a nyíregyházi női röp­labda csapat játékosát szerette a kö­zönség. Ezt akkor is kifejezte az „ezerfejű”, amikor a játékos a Kecs­kemét színeiben ellenfélként tért vissza a bujtosi csarnokba. Beát a be­cserélésekor vastaps fogadta, ő maga pedig elsírta magát. Aztán nem egészen két hét múlva Mát­rai még egyszer, immár véglegesen vissza­tért Nyíregyházára. A bajnokcsapat veze­tése visszaigazolta őt a liberó posztjára, egyúttal véglegessé vált az addig a bujtosi csarnok és a brazil tengerpart között in­gázó Schlégl Katalin leigazolása is. Szabó Judittal ugyanakkor kezdeményezte a ve­zetés a közös megegyezéses szerződésbon­tást, őt Mátraiért cserébe Kecskemétre akarták adni. Csakhogy a szintén közön­ségkedvenc játékos ezt a lépést nem vál­lalta fel, és végül a Vasasnál kötött. Mi­lyen érdekes, az angyalföldi csapat színei­ben éppen Nyíregyházán játszotta első mérkőzését a center. Hogy bejött-e a csapat keretének átala­kítása, azt mindenki eldöntheti maga, egy dolog azonban tény: éppen a cserebere után vesztette el veretlenségét az NRK... Visszapillantó megyénk 2001-es sportéletére (4.) Negyedik negyedév: Rabócsi bajnok, Feri ismét bizonyított, ökölvívó-aranyérmek Pécsről Feri Attila az EB után a világbajnokságon Is szerzett érmet EPA-feivétei Október Súlyemelő olimpiai reménysé­gek versenyt rendeztek Nyíregy­házán. A viadalon Ádám Mónika, Marosi Attila és Gyerák Szabolcs személyében nyíregyházi verseny­zők is a dobogóra léptek, a velük megerősített magyar válogatott a lengyelek mögött, a csehek és a szlovákok előtt a második helyen végzett. Ugyanitt életműdíjat ve­hetett át Szondi György, a megyei súlyemelés atyja. Predrag Pavlovics helyére visszatért a Marso-Isobau NYKK férfi kosárlabdázóihoz Marvin Ricks. Elveszítette hazai veretlenségét a Nyírség-Spartacus, a Sándor- csapatot a Diósgyőr fektette két vállra a Városi Stadionban (0-2). Érdekesség, hogy a „kettős rang­adó” előmérkőzését a Kertváros sem tudta megnyerni a Mezőkö­vesddel szemben (2-2). A Szpari e havi további eredményei: -Szol­nok (otthon) 3-2, Fót (idegenben) 1-2, BKV Előre (o) 3-0. Nyírádon révbe ért Rabócsi Ti­bor: a király kategóriában szer­zett futammásodik helyével vég­legesen bebiztosította bajnoki cí­mét a ralikrossz-bajnokságban. Az Euro 2000-es kategóriában Ré­vész Tamás negyedik lett, így ő a következő futamon biztosította be bajnoki címét. A labdarúgó Magyar Kupa har­madik fordulójában a Demecser 1-0-ra verte a Bőcsöt, míg a Nagy- varsány nagy csatában 2-0-ra ka­pott ki a REAC ellen, így kiesett. Balszerencsés vereségekkel kezdte az új idényt a Szabolcs Gabona-NYVRC férfi röplabda­csapata. Pampuchék előbb a baj­nok Kaposvár otthonában, majd hazai pályán a Kazincbarcika el­len kaptak ki egyaránt 3:2-re. Az NRK-Nyíregyháza startjára ellenben nem lehetett panasz, hi­szen a bajnoki címvédő az első körben az újonc Haladást, majd a nagy rangadón a rivális BSE-t is „elintézte” 3:0-ra. A tájfutók normál távú országos bajnokságán Makrai Éva, az NYVSC-Nyírerdő versenyzője a második helyen végzett. A csapat- bajnokságon az NYVSC-Nyírerdő férfigárdája bajnoki címet szerzett. Négy kalkulálható vereség után első nyerhető meccsét is el­vesztette a Marso-Isobau NYKK. A Dombóvár elleni hazai össze­csapáson a gárda tizenkilenc pon­tos vereséget szenvedett a nyír­egyházi gárda, ráadásul a tolnai újonc volt az első, amely élvonal­beli meccsen száz pontot tudott dobni a bujtosi csarnokban. A ve­reség következtében a vezetés megbüntette a játékosokat, amely a MAFC elleni újabb vereséggel lépett életbe. A megpróbáltatások ezzel még nem értek véget, hiszen a Körmend elleni mérkőzést megelőzően elhunyt Balogh Lász­ló, a Nyíregyházi Kosárlabda Klub Kft. nyáron megválasztott ügyvezető igazgatója. Megszakadt a Szabolcs Gabona- NYVRC rossz sorozata, az Oláh­csapat a Kecskemétet verte hazai pályán 3:0-ra. Sikeresen szerepeltek a vilniu- si junior kyokushin karate Euró­pa-bajnokságon a magyar csapat kemecsei versenyzői. Ifjabb Ne­mes József és Mezősi Marina az első helyen végzett, míg Vaskó Angéla a második helyezést sze­rezte meg. November A sereghajtótól is vereséget szenvedett idegenben a Nyírség- Spartacus, a monori fiaskó (1-3) következtében Dajka László ügy­vezető igazgató az évből hátralé­vő négy mérkőzésre tíz pont meg­szerzését irányozza elő. Amennyi­ben ez nem sikerül (nem sike­rült...), úgy személy- és edzőcse­re lehetőségét vetíti előre. A csa­pat további eredményei a bajnok­ság hátralévő részében: -Kecske­mét (o) 1-1, ESMTK (i) 2-1, REAC (o) 0-2, Békéscsaba (i) 1-2. Megtört a jég, a Debrecen ellen megszerezte első győzelmét a Marso-Isobau NYKK. A sikert kis­vártatva újabb követi, hiszen az ® újonc Szeged is behódol. Fájda- § lom, azóta is éppen két győzelem - áll a gárda neve mellett, az esz- 1 tendőből hátralévő mérkőzéseket, ^ köztük a kulcsfontosságú Zalae- f gerszeg ellenit ugyanis elveszti a Rezák-csapat. Balog Vilmos Pécsen megvédte bajnoki címét Bodnár Tibor felvétele Farkas Zoltán sérülés miatt visszalép az antalyai súlyemelő-vi­lágbajnokság küzdelmeitől. Annál nagyobb örömet okoz másik két NYVSC-s versenyző szereplése, hi­szen a 77 küósok mezőnyében Fe­ri Attila lökésben bronzérmet szer­zett, szakításban hetedik, összetett­ben pedig hatodik. Popa Adrián összetettben és szakításban a nyol­cadik helyen zárt, lökésben hete­dik lett. A negyedik nyíregyházi résztvevő, Ehrlich György szakí­tásban a hetedik helyen végzett, lökésben viszont kiesett, így össze­tett eredmény nélkül végzett. Dop­pingolás miatt később módosulnak ezek az eredmények, Popa össze­tettben és fogásnemenként is elő­re lép egyet, javul Feri és Ehrlich szakító helyezése is. Makrai Lászlót választották meg a Nyíregyházi Kosárlabda Klub Kft. ügyvezető igazgatójának. Miló Viktória is ott lett volna az Egyesült Államokban, a scan- toni női ökölvívó-világbajnoksá­gon, ám kiderült, a nemzetközi szövetség letiltotta az indulását, mondván, hogy egy korábbi pro­fi gálán való részvételét hivatalos­nak tekinti. Dr. Lenti István lett a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Atlétikai Szövetség új elnöke. A BVSC versenyzője, Németh Károly nyerte a Devlon Kupa or­szágos I. osztályú férfi asztalite­nisz ranglistaversenyt Nyírbátor­ban. A Fazekassal vívott döntő nemcsak az asztalnál hozott csa­tát, hiszen a felek egészen külön­leges szópárbajba is keveredtek. Megvált légiósától a Szabolcs Gabona-NYVRC vezetése, amely szerződést bontott a horvát Ivan Ranciccsal. Őszi bajnoki címet szerzett a labdarúgó NB II-ben a Demecser csapata. A Mátészalka a kilence­dik helyen zárt, a Nyírbátor tizen­egyedik, a Baktalórántháza a ti­zenharmadik helyen fejezte be a szezont. Az NB Ill-ban az Ibrány az utolsó fordulóban csúszott le az élről, így második lett, a Kert­város harmadik, a Tuzsér negye­dik, a Rakamaz ötödik, a Záhony hatodik, a Vásárosnamény tizen­negyedik helyen búcsúztatta az esztendőt. A WAKO kick-box világbajnok­ságon a Farm-Traktor Kick-Box SE versenyzői közül Jakab Szi­lárd és Takács Rita is a harma­dik helyen végzett. Közönségsikert és Grillmayer Gábor elsőségét hozta a bujtosi csarnokbeli nemzetközi teremkrosszviadal. Kilenc-nullra veszített a labda­rúgó Magyar Kupa negyedik for­dulójában a bajnoki szezont három hete befejező Demecser, így a há­zigazda Tatabánya jutott tovább. December Elvesztette veretlenségét az NRK-Nyíregyháza, amelyet a trón- követelő BSE gyűrt le 3:l-re. Ké­sőbb, a gödöllői szettvesztés követ­keztében a csapat kénytelen átad­ni első helyét a bajnoki táblázaton. Két aranyéremmel térhettek haza az NYVSC-Szabolcs Volán ökölvívói a pécsi országos bajnok­ságról. Balog Vilmos és Miló Vik­tória megvédte bajnoki címét, nem sikerült viszont megismétel­nie elsőségét a súlycsoportváltá­son átesett Siroki Norbertnek, aki Medve Péterhez hasonlóan a har­madik lett. Ugyancsak bronz­éremmel térhetett haza Labant Erika és Labant Éva. Az elbocsátott Sándor István helyett az őszi utolsó fordulóban előbb Buús György ült le a Nyírség-Spartacus labdarúgóinak kispadjára, majd kinevezik az új trénert, Kis Károlyt. Leváltották Vida Lászlót, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Lab­darúgó Szövetség Játékvezetői Bi­zottságának elnökét, az utód Tassy Tamás lett. Újabb öt esztendőre bizalmat ka­pott a megyei közgyűléstől Petri- ka Ibolya, aki továbbra is a megyei testnevelési és sporthivatal igaz­gatójaként dolgozhat tovább. Máthé Dezső vehette át a Nyír­egyháza város sportjáért odaítélt kitüntetést. Szergej Csukin és Ilia Staradonov személyében két új idegenlégióst szerződtetett a Sza­bolcs Gabona-NYVRC vezetősége, egyúttal kilátásba helyezték, hogy a keret létszáma két játékossal csökkenni fog. A teremkrosszon győztes Grillmayer (2) és a közönségkedvenc svéd Wherner Révész Tamás Is rallkrossz-bajnokl címet szerzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom