Kelet-Magyarország, 2002. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-03 / 2. szám

Ferter János rajza 2002. január 3., csütörtök Keleti» Magvország HÁTTÉR /3 HÍREK 0 Véradás Január 3-án Nyfrkércsen, az általános iskolába délelőtt 10-14 óra között, Tunyogmatolcson a művelődési házba 8-12 óra között várják azokat, akik véradással is szeretnének segíteni embertársaiknak. 0 Ügyfélfogadás Az Országos Egészség- biztosítási Pénztár kihelyezett ügyfélszol­gálatot tart Fehérgyarmaton csütörtökön 9 órától 14 óra 30 percig a Kossuth tér 9. szám alatt. 0 Ki mit tud? A Kertvárosi Általános Iskola Ki mit tud?-ot rendez a nyíregyhá­zi óvodásoknak. Jelentkezni február 1- jéig lehet az óvó néniknél. Az államfő megyénkről ' Marik Sándor Ritka alkalom, hogy az államfő újévi köszöntőjének első mondataiban me­gyénkről szól. Mádl Ferenc most ezt tette, amikor szükségesnek tartotta kiemelni együttérzését a Szatmár-Bereget ért tava­szi árvízzel kapcsolatban. Olyan esemény volt ez a tragédia, majd az újjáépítés, amely nemcsak a nehéz pillanatokban vonzotta megyénkre az ország figyelmét, hanem később is. Jó érzés, hogy nem ma­radt magára az országnak e távoli, amúgy is sok tekintetben hátrányos helyzetű vi­déke. „Mindez új megvilágításba helyezte személyes és másokkal közös felelőssé­günket és nem vizsgáztunk rosszul" - mondta az államfő óévzáró, új esztendő köszöntő beszédében és megköszönte mindazok türelmét, akik elszenvedői vol­tak a tragédiának és mindazok segítőkész­ségét, akik részesei voltak az újjáépítés­nek. Jólesett ez a figyelmesség, és - gon­dolom - erőt ad mindazoknak, akiknek valamilyen okból szükségük van a társa­dalom támogatására. Bevallom, nem egy­szer gondoltam arra, van-e értelme éjfél­kor pezsgőbontás idején sugározni az ál­lamfői beszédet. Legtöbbször én is más­nap olvastam el. Ám más megvilágításba kerül az ilyen, egyébként protokollárisnak tűnő beszéd, ha a ismerősöket, a közvet­len környezetet érinti, mint most. Természetesen nemcsak megyénkről szólt ez a köszöntő. A Magyar Millen­niumról, amely létesítményekben és gon­dolatokban erősített bennünket; helyünk­ről, amit a nagyvilágban foglalunk el; s lehetséges jövőnkről is, amelyet az Euró­pai Unióban képzelünk el. Utóbbiról na­gyon sok szó esett az év végi napokban, és már nemcsak hallottunk az euróról, hanem kézbe is foghattuk azt a bankó­sort, amely talán már ebben az évtized­ben hazánk pénze is lehet. Bereggel kezdte, Kölcsey Ferenc sorai­val zárta beszédét Mádl Ferenc, hiszen ki ne akarná az újév hajnalán „Hogy jó kedvvel végzett munkánk nyomán tisztes megélhetés és a bőség legyen osztályrésze mindenkinek?" A szabály uniós, a megoldás helyi Miközben a vízzel naponta hadakozunk, a hosszabb távlatokra is figyelni szükséges Nyíregyháza (KM - M. S.)- Sokszor halljuk mostaná­ban, hogy miközben a vízzel naponta hadakozunk, vigyá­zó szemünket a hosszabb távlatok felé is kellene vetni. A napi feladatok megoldása ugyanis kevés. Ilyen hosszabb távú elemzés készül a Területfejlesztési Ta­nács döntése alapján: egy szak­értői csoport megyénk vízgazdál­kodási fejlesztési keretprogram­ján dolgozik. Az egyeztetési munkaanyag második változata is elkészült már. A szakértők munkáját dr. Madarassy László egyetemi adjunktus (BME vízépí­tési és vízgazdálkodási tanszék) fogja össze. Nem mellékes, hogy a szakember megyénk szülöttje- számára nem csupán térkép e táj, érzelmileg is kötődik ide. A lakosság véleménye A vaskos tanulmány sok érde­kes tényre hívja fel a figyelmet. Többek között arra, hogy a fej­lesztési tervek készítésénél alap­vető: kérjék ki az érintettek, a lakosság véleményét. Madarassy László szerint csak az árvízvé­delmi beruházásokat támogatja feltétel nélkül a lakosság. Más te­kintetben már nagyon ellent­mondásos a kép. Amennyiben választani lehetne, hogy mit fej­lesszünk, a legnagyobb támoga­tást a munkanélküliség csökken­tése kapná. Némileg ellentmond ennek, hogy új lakóhelyválasz­tásnál kitüntetett szerepe van a közművesítésnek; a komfortos telkek forgalomképesebbek és ér­tékesebbek. A kérdőíves felmérésből le­vonható általános vélemény az, hogy az érintetteknek a belvíz­veszélyeztetettségről és a megelő­zés konkrét lehetőségeiről szóló tájékoztatása nem megfelelő. Ér­dekes és figyelmeztető, hogy az iskolai végzettség növekedésével jelentősen csökken azoknak az aránya, akik úgy érzik: ismere­teik elegendőek ahhoz, hogy egy tényleges vészhelyzetnek megfe­lelően cselekedjenek. A telepü­lési önkormányzatok, az agrár­kamara, a gazdakörök, a vízgaz­dálkodási társulatok, stb. bevo­násával a tájékoztatáson lénye­gesen javítani lehetne. Áldás és átok egyaránt lehet a víz Az érintettek úgy látják, a rendkívüli helyzeteket (ár- és belvizeket) elsősorban rendkívü­li csapadékok és egyéb kedvezőt­len hidrometeorológiai ténye­zők egybeesése váltotta ki. Az ebből következő katasztrófahely­zet megelőzésére semmilyen rendszer nem lett volna képes, mert nem is erre van kiépítve a belvízvédelem. Ugyanakkor egyértelmű, hogy kisebb lett volna a kár, ha a belvízvédelmi létesítmények jó állapotban let­tek volna. A csatornákról reálisan Az emberek - és sokszor még a szakemberek is - a csatornák­tól a káros vizek elvezetését vár­ják, máskor a csatornákat okol­ják a környezet kiszárításáért vagy a terület elsivatagosodá- sáért. így aztán nem is csoda, ha helyenként a csatornákat keresztültöltik, hogy átjárhas­sanak rajtuk, vagy beszántják azokat. Az elemzést készítő szak­emberek figyelmét az sem ke­rülte el, hogy a megyében az összes meliorációs drénvíz- átemelő gépészeti berendezését tönkretették, nagy károkat okoz­va ezzel. A törvények alapján mód van a szankcionálásra, de kérdés: ki fog eljárni és kivel szemben? Legalább ilyen fontos egy má­sik kérdés: elönti-e a szennyvíz­belvíz a településeket? Megyénk­ben ugyanis sok helyen nincs szennyvízcsatorna, vagy ha van, akkor kevesen kötnek rá, a szennyvizet inkább a talajba szikkasztják, ami megemelte a talajvízszintet. Az elmúlt időszak rekordmennyiségű csapadékai még tovább telítették a talajt víz­zel, ami növelte a keletkező bel­víz mennyiségét. A belvíz el­szennyeződött: kimosta az emész­tőgödröket, trágyadombokat, hulladéklerakókat, szennyvizet Balázs Attila archív felvétele mosott be az ásott kutakba, ezért sok településen be kellett tiltani az ásott kutak használatát. Uniós szabályozások Minderről azért is fontos őszintén beszélni, mert aránylag rövid időn belül jelentős változá­soknak kell bekövetkezni a víz­gazdálkodási szabályozórend­szerben. A jogszabályok, szabvá­nyok, előírások, politikák, stra­tégiák 30-40 százaléka nem orszá­gos szinten, hanem az Európai Unió szintjén fog kialakulni; en­nek ellenére mégis egyre több feladatot ott kell majd megolda­ni, ahol ahhoz a legtöbb infor­máció áll rendelkezésre. Információk sok forrásból- Kockázatértékelés és ál­dozatvállalási hajlandóság há­rom tiszai öblözetben. A Ti­szai árvíz. Vélemények, koc­kázatok, stratégiák MTA Szo­ciológiai Kutatóintézet, 2000.- A Tisza-völgy belvízvédel­mi koncepciója. Irányelvek Tanulmány az FVM megbízá­sából, 1999. december.- Társadalmi felmérés a Túrmellék-Erdőhát kistérség fejlesztésének megvalósítható­sági tanulmányához, 1996. Ne sorvadjon el a gyermeki képzelet Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - A Móricz Zsigmond Színház társulata kedves ka­rácsonyi ajándékkal kedves­kedett a gyerekeknek. Bemu­tatta A dzsungel könyve című Dés-Geszti-Békés musicalt. Az ajándék annál kedvesebb volt, mivel az epizódszerepekben feladatot vállalhattak a gyerekek is. így aztán kölcsönös lehetett az öröm. Endresz Ágnes díszletei között, valamint meseszerű jel­mezeiben megelevenedett Kip­ling klasszikussá vált története. Erkölcsi intelmek Szerencsére a rendező-koreog­ráfus Krämer György nem akart valami eredendően szokatlant és mai történetet fabrikálni a me­séből, engedte, hogy az eredeti történet tanulságait, erkölcsi in­telmeit levonják a mai nézők. A gyerekek és a felnőttek. A szín­ház vezetése családi színházláto­gatásban reménykedik, amely szokatlannak tűnhet, de érde­kes kísérlet lehet. Bárhogyan is történik, az egészen bizonyos, hogy a gyerekek nagy-nagy örö­müket lelik majd A dzsungel könyvében. A kettős szereposztás más-más színeket eredményezhet, de a lé­nyeget nem nagyon érinti. A me­sében, az állattörténetek hagyo­Jelenet az előadásból mányait követve, emberi problé­mák fogalmazódnak meg: a tisz­tesség és a helytállás, az igazság és a hamisság, a hűség és a hűt­lenség. A Móricz Zsigmond Színház előadása emlékezetes élmény. Szabó Zoltán Mauglija igazság­kereső és önmaga értékeire is­merő farkas gyereke egyértel­műen hordozza a darab üzenetét. A többiek: Varjú Olga Bagirája, Tóth Károly Baluja, Petneházy Attila Akelája, Horváth Margit Kája s a most nem említettek is egyaránt nagy szerepet vál­laltak abban, hogy a felnőt­tek gyermekkori élményei megelevenedjenek, illetve a mai kicsik is meghatározó hatásban részesüljenek. Az erőszak ellen Fontos ez napjainkban, ami­kor a kereskedelmi televíziók ontják az erőszakot, s a videóköl­csönzők és a mozik is az infan­tilis alkotások tömegét közvetí­tik. Közben pedig sorvad a gyer­meki képzelet. Ezért is érdemes a dicséretre a színház, mert gazdag és látvá­nyos kiállításban, jó énekhang­gal és mozgással színpadra ál­lította ezt a musicalt, amely Nyíregyházán is biztos sikerre számíthat. Épületre várnak Mátészalka (KM) - A mátészalkai családsegítő központ épületének cse­réjéről is tanácskoztak a közelmúltban a város il­letékesei. A képviselő-testület elé terjesztett írásos dokumen­tumában ez állt:- A nevelési tanácsadó központ, a családsegítő köz­pont, valamint a gyermek- jóléti szolgálat elhelyezésé­re szolgáló Kazinczy utcai ingatlan jelenlegi funkciójá­nak betöltésére alkalmat­lanná vált. A családsegítő központ és a gyermekjólé­ti szolgálat tizenhárom munkatársa számára az épület egy szobája biztosít ügyintézésre alkalmas he­lyiséget, így a személyes problémák előadására nincs megfelelő hely. A dolgozók olykor a fűtés híján lévő előszobában kénytelenek az ügyfelekkel konzultálni. A Tompa Mi­hály utcai épületcseré­vel megfelelő helyre kerül­hetnének az említett intéz­mények. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom