Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-21 / 169. szám

2001. július 21., szombat Eli«!« HÉTVÉGE 8. oldal mm Kovácsolt remekek ilz elmúlt évszázadokban, évtizedekben a nagyobb települések fémszobrászai nagy megbecsülésnek örvendtek. A lópatkolás a legegyszerűbb feladat volt, az igazi meste­rek mindig többről álmodoztak, s a tehetsé­gesek meg is valósították az elképzeléseiket. A kovácsolt vas napjainkban ismét divatba jött, helyet kér a lakásokban is. A Jósa András Múzeumban látható kiállítás a leg­frissebb termésből mutat meg néhányat. Molnár József: Díszítő elem Ifj. Vajda László: Ima DohOS László: Fa Elek Emil felvételei MÚZSA Somlyó Zoltán Mivé lett a nyár... Ó, boldog, békés, édes pipaszó, s te esti csend, te végtelen, te nagy, mondd, merre vagy? Ti játszadozó bárányfellegek, s te nyári hold, te békén ragyogó, hol vagytok, ó?... S te játszi kedv a pesti flaszteren, mely lángoltál kis lábak ütemén: hol vagy, szegény? S te: holnapunk, te örök-újdió, hát elgurultál a föld hajlatán örökre tán? Se ma, se holnap... Soha, sohasem... A tegnap: hát csupán ennyi maradt a nyári ég alatt? De még ez is, ó, milyen idegen! Egy csontos kéz, mit belepett a sár - mivé lett a nyár?... Megszállott gyűrűzök a Tisza-parton Azt figyelik például, hogyan hatnak a globális klímaváltozások a vonuló madarak életére M. Magyar László Míg korosztályuknak oly sok tagja hátizsákkal járja nyá­ron hazánkat és a külföldi or­szágokat, hogy minél több mesélnivalójuk legyen a szeptemberi tanévkezdésen, ők a Tisza partján figyelik a partifecskéket immár évek óta. Ezek a fiatalok videofelvételeket és fényképeket készítenek, háló­val fogják, majd meggyűrűzik a kis madárkákat. S mindezt szíve­sen, önként csinálják. Szenvedé­lyesen. Megszállottan. Tizenöt éve már, hogy lelkes szakembe­rek és áldozatkész fiatalok a nyá­ri hónapokat a Felső-Tisza parti- fecske-telepeinek megfigyelésével töltik. Van, aki már a tavaszi ér­kezésükkor készenlétben áll, s végig követi fészkelésüket, költé­süket, s őszi költözésüket.- A legnagyobb egyedszámban a Felső-Tisza mentén él a parti­fecske, amelynek a latin neve Riparia riparia. A legkisebb fecs­kefajhoz tartozik, a súlya 13 gramm, s mint a többi fecske, ez is költöző madár, 5-6 ezer kilomé­tert is repül tavasszal, illetve ősszel - árulja el a kutatást irá­nyító dr. Szép Tibor főiskolai ta­nár, aki egyben a Magyar Madár­tani és Természetvédelmi Egye­sület 36. sz. Nyíregyházi Helyi Csoportjának a vezetője is. - Ku­tatócsoportunk azt figyeli pél­dául, hogyan hatnak a globális klímaváltozások a vonuló mada­rak életére. A klímaváltozások hazánkban is megfigyelhetők, hi­szen egyre gyakoribb jelenség az áradás, a szárazság. Az a célunk tehát, hogy a különböző hatáso­kat tanulmányozzuk. A világ ve­zető tudósai is számon tartják ku­tatásainkat, amelyeket támogat az Országos Tudományos Kutatá­si Alap is. Pályázati pénzekből is részesülünk, s meg kell említe­nem még az önkéntes fiatalok lel­kesedését is. Minél tovább- Minél hosszabb ideig tart az ökológiai vizsgálat, annál ponto­sabb válaszokat tudunk adni a felvetődő kérdésekre. Az élő szer­vezetek vizsgálatához egy-két év nem elég. A környezetben drámai változások játszódnak le, azok kö­vetésére, megfigyelésére és feltá­rására kevés pár esztendő. Nya­ranta megrendezzük az Akció riparia elnevezésű kutatótábort is, amelynek fő célja a madarak gyűrűzése. Hajnaltól késő estig gyűrűzik a fiatalok a fecskéket, a 10 napos tábor ideje alatt 5-6 ezer madár kap gyűrűt a lábára. A gyűrűzés révén arra igyekszünk választ keresni, mennyien pusz­tulnak el a vonulás során, ho­gyan mozognak, mennyien jön­nek vissza. Megkérdezték már többen is tőlem, nem unalmas-e egy madárfajjal ennyit foglalkoz­ni. Számomra egyáltalán nem unalmas ez a tevékenység. Egy­részt olyan kérdésekre keressük a választ, amelyek a világ vezető kutatóit is érdeklik, másrészt a csodálatos szépségű, érintetlen ti­szai táj vetekedhet a világ bár­mely vidékével. A tudományos világ sokat kö­szönhet azoknak a lelkes fiatalok­nak, akik rendszeresen részt vesznek a nyári tábor munkájá­ban. Hegedűs András Budapest­ről érkezett a Szabolcs községben ez év tavaszán kialakított kutató­bázisra. Gyűrűzés közben Szabó Zoltán- A madártani egyesület buda­pesti csoportjának tagjaként dol­goztam egy nyáron a fővárosban, ott találkoztam dr. Szép Tiborral. Ő hívott a partifecskék kutatását végző táborba még 1988-ban. Azóta 9-10 alkalommal vettem már részt a nyári tábor munkájá­ban. A társaságban vannak bioló­gus hallgatók, kutatók, én azon­ban kilógok a sorból, mert ker­tész vagyok. Én vezetem a doku­mentációt. Az idén el tudtam már jönni május elején, s szeretnék itt lenni addig, amíg a fecskék el nem repülnek. A porcsalmai származású Ha- barics Béla különleges helyzet­ben van, ugyanis 15 hónapos pol­gári szolgálatát tölti a partifecs­kék bűvöletében. A Nyíregyházi Főiskolán biológia-környezetvé­delmi szakon szerzett diplomát. Főiskolásként végzett egy olyan kutatási programot, amelyben a menyétek és a partifecskék szá­mának alakulását figyelte.- Én kértem, hogy itt tölthes- sem a polgári szolgálatomat. Be­kapcsolódtam a kutatási prog­ramba, részt veszek a gyűrűzés­ben és az adatfeldolgozásban. Az adatfeldolgozást télen végezzük, hiszen olyankor van idő a gyűj­tött anyagok és a videofelvételek értékelésére. Április óta, vagyis a fecskék megérkezése óta én is itt vagyok. Figyeljük a meredek par­tokat, számoljuk az üregeket a Felső-Tiszán. Nyíregyházáról já­rok ki mindennap a szabolcsi ku­tatóbázisra. Apropó kutatóbázis. Az idei esztendő azért különleges a kutatócsoport életében, mert április óta Szabolcs községben önálló „fészekkel” rendelkeznek. Régóta igény volt már, hogy le­gyen egy állandó kutatóbázis, amely egyrészt szállást jelent, másrészt pedig lehetőséget nyújt a gyűjtött anyag azonnali rögzíté­séhez. Tavasz óta a madárvártán dolgoztak már dél-afrikai, ameri­kai és holland kutatók is, akik el­vitték a hírét a szabolcsi embe­rek vendégszeretetének. A tábor lakói olykor búcsút in­tenek a szabolcsi madárvártának, s kiköltöznek néhány napra a te­lephelyekre a gyűrűzések köny- nyebbsége és gyorsasága érdeké­ben. Minden évben felkeresik Ti- szatelek, Tiszakarád, Tiszabercel, Gávavencsellő, Szabolcs, Zalkod, Tímár, Rakamaz partifecsketele- peit, valamint gyűrűznek a kör­nyék homokbányáiban is: Kótaj, Nagyhalász-Homoktanya, Nagy- kálló, Ibrány-Nagytanya. A gyű­rűzést csak szakember végezheti, miután vizsgázott abból, hogy minden énekesmadarat ismer ha­zánkban. Magyarországon egyéb­ként négyszáz fő körüli az enge­déllyel rendelkezők száma. Nagy figyelmet igényel ez a munka, hi­szen a madárkák meggyűrűzése mellett jegyzőkönybe kerül töb­bek között a fecske kora, neme, szárnyhosszúsága, farkhosszúsá­ga, a szegycsont szélessége. Az adatokat megküldik majd a ma­gyar gyűrűzőközpontba, ahonnan vissza lehet keresni, hogy egy madarat mikor és hol gyűrűztek. Doktori cím A tiszateleki telepnél dr. Szép Ti­bor és Szabó D. Zoltán végzi a gyűrűzést. Zoltán jött a legmesz- szebbről, s ő tölti a legtöbb időt a fecskék között. Gyermekkorában Marosvásárhelyen lett tagja az ottani madártani egyesületnek, napjainkban pedig a debreceni egyetem II. éves PhD hallgatója, s Szép tanár úr vezetésével készíti „A partifecskék diszperziós tulaj­donságai” című dolgozatát.- Dolgozatomban arra keresem a választ többek között, hogyan mozognak a telepek között a ma­darak, mi befolyásolja a döntésü­ket - magyarázza az erdélyi fia­talember. - Amikor tavasszal megérkeznek a madarak, én már figyelem őket, s addig a Tiszánál vagyok, amíg el nem hagyják a telepeket. Ez utóbbi általában au­gusztusban van. Ha elkészül a dolgozatom, s megszerzem a dok­tori címet, visszamegyek Maros- vásárhelyre, vagy Kolozsvárra tanítani az egyetemen. Szeretem ezt a munkát. Elviselem azt is, ha néha egyedül vagyok, de szeren­csére azért mindig akadnak tár­sak. A magam kutatása mellett besegítek a helyi csoport, illetve a tábor munkájába is. Részt ve­szek például az üregek felmérésé­ben, vagy besegítek a gyűrűzés­be. Romániában minden énekes­madarat gyűrűzhetek, de itt Ma­gyarországon csak a partifecskét, a jégmadarat és a gyurgyalagot. A barátnőm megérti ezt az elfog­laltságomat, hiszen ő is biológus, a szitakötőkből ír dolgozatot. A munkája nem annyira időigé­nyes, így ő gyakrabban látogat meg engem, s olyankor segít is. Máskor pedig én viszonzom segí­tőkészségét. Nevezetes­ségeink A Jósa András Múzeum egyik legláto­gatottabb terme a Benczúr terem, mely a Nyíregyházán született festő­óriás, Benczúr Gyula alkotásait őrzi. A művész a kassai reáliskola növen­déke volt, majd 1861-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult. Többször járt tanulmányúton Olaszor­szágban és Franciaországban, 1876-tól a müncheni akadémia tanára. 1883- ban a Budapesten megalakult Mester- iskola élén dolgozott, később a Ma­gyar Tudományos Akadémia a tagjai közé választotta. 1920-ban a Nógrád megyei Dolányban - ma Benczúrfalva - halt meg. A Benczúr-anyagot a Jósa András Múzeum őrzi, a ma már száz darabot számláló gyűjtemény az el­múlt tíz év alatt megháromszorozódott Elek Emil felvétele Hálóval fogják a madárkákat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom