Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 59. szám

2001. március 10., szombat Kdét# HÉTVÉGE 8. oldal KM-TÁRLAT Önmaga tanítója ^4. Nyírpazony melletti Kabaláson él Tanicsár György, a megyei kórház kar­bantartója. Több mint három évtizede je­gyezte el magát a képzőművészettel. Kez­detben agyagmunkákat, majd fafara­gást, később festményeket készített. Isko­lában nem tanulta a művészet csínját- bínját, neves művészek könyveit tanulmá­nyozta, és önszorgalomból képezte ma­gát. A közelmúltban a nyírpazonyi Öre­gek Otthonában alkotásaiból nagyszabá­sú tárlatot rendeztek. Téli táj Igrice Elek Emil felvételei MÚZSA Reményik Sándor Árvíz „Árvíz! árvíz!" sikoltják mindenütt Riasztó hír-harangok. Amerre nézek: tenger a világ. Kilépett medréből a Bánat, Elszakította gátját a Betegség, Hidakat sodort el a Balszerencse, A Nincstelenségnek már partja sincs, A viskók eltűntek, a paloták Talapzata alámosva inog, És mindenünnen kezek nyúlnak ki, Szegény, kapaszkodó kezek az árból, Keresnek valamit, hogy mit, maguk se tudják. Mivel dugjam be fülem, hogy ne halljam A vészharangot, - hogy vakítsam meg Nyomorúságra táguló szemem? Hogyan némítsam el a rettegést Világban elszórt szeretteimért? Hogyan markoljam meg a kezüket, Hogy mentés helyett akaratlanul Le ne rántsam magammal őket is? Mert víztől sodort szegény száraz ág, Tehetetlen gally az én kezem is. Visz a betegség, tép a balszerencse, Ragad és eltemet a szomorúság. Örökkévaló Árvízi Hajós, Kegyetlenül kegyelmes, Ki láthatatlan ladikoddal Lebegsz a nyomor vizei felett, - Ki némelyeket felveszel hajódra, Ki másokat a mélybe visszalöksz, Én nem tudom, csak Te tudod, miért - Ó, vedd fel az én kedveseimet! - Mindenkit, akinek szívétől Az én szívemig szálat feszítettél. Nem tudok én most népekért, Világokért fohászkodni Tehozzád, Egyesekért, személy szerint könyörgök: Ne hagyd, ne hagyd, ne hagyd alámerülni! Örökkévaló Árvízi Hajós, Kegyetlenül kegyelmes, Ki láthatatlan ladikoddal Lebegsz a nyomor vizei felett - Ha nem férünk fel ladikodra mind Tehetetlen, nyomorult emberek: Ó, vedd fel, akiket én szeretek! Meghalni vagy meggyógyulni? Ügyeletes orvosok és nővérek éjszakai küzdelme a kórházi belgyógyászatokon Az életért az utolsó pillanatig drámai küzdelem folyik Balázs Attila felvételei KovAcs Éva- Igaza volt Aigner Szilárd­nak. Front van, nem is akár­milyen - ismeri el az orvos a meteorológiai előrejelzés iga­zát, amikor már a hetedik be­teg érkezik osztályára az éj­szakai ügyelet alatt. Most még alig múlt éjfél, így nemigen tudja, inkább csak sejti, hogy mire reggel 8-kor átadja az osztályt, összesen 13 új pácienst rögzíthet majd az ügyeleti napló. Igaz, sokkal kevesebb egyetlen éj­szaka sem akad, de ez a mai ügye­let az átlagosnál is zaklatottabb. A középkorú asszony nem reagál a tréfásnak szánt megjegyzésre, csak riadtan pislog a hordágy ta­karója alatt. Arcán azonban lát­szik: örül, hogy végre elhagyhatta a mentőt, s biztos helyen tudhatja magát. Mintha tán a görcsök is szűnni kezdtek volna... Megállás nélkül Kint sötét van, koratavaszi éjsza­ka, a kórház belgyógyászati osztá­lyán azonban megállt az idő. Pon­tosabban nem is megállt, csak ép­pen nem halad, nem változik. Éj­szaka vagy nappal, a gyógyítás szempontjából itt és most teljesen mellékes. A bajban lévő nem tud­hatja, főleg pedig nem érezheti azt sem, hogy amikor vele foglal­kozik a doktor, amikor az ő hátá­hoz teszi a hideg fülhallgatót, há­nyadszor végzi ezt a mozdulatot azon a napon. Az elvárás az, min­den úgy történjen, mintha ő lenne az első. Pedig ki tudja hányadik?!- Tessék sóhajtani! Tartsa benn a levegőt! - mondja a dok­tor, s amíg ő vizsgál, a nővér már automatikusan gurítja a kis asz­talkán a műszereket. Gyakorlat­ból tudja,vérnyomásmérés, majd az EKG következik. Az éjszakai ügyelet az egészség­ügy, a gyógyítás egyik kiemelt, s igencsak speciális területe. Ez az a része a szakmának, benne ez az a műszak, amely semmi más szakterület éjszakai szolgálatához nem hasonlítható. A fekvőbeteg intézményekben általában délután 4 óráig tart a nappali műszak, az úgynevezett rendes munkaidő. Aki aznap ins- pekciós, 4 óra nulla perctől nem hazafelé veszi az irányt, hanem folytatja a gyógyítást. Végigdol­gozza az éjszakát, s reggel 8-től is­mét mint nappali műszakos kezdi ott, ahol előző nap 4-kor abba­hagyta. És ez már a jobbik válto­zat! Korábban, amikor még léte­zett az úgynevezett hosszú hétvé­ge, nem két, hanem három nap is egybefolyhatott. Az adott osztályokon az ott dol­gozó orvosok, nővérek végzik az ügyelet. Ez némileg egyszerűsíti a munkamenetet, amelynek hosszú évek óta kialakult rituálé­ja, szakmai szabályzata van. Műszakváltáskor a kollegák egyenként átadják a beteget, kon­zultálnak állapotáról, kicserélik információikat, s ha van az osztá­lyon kritikus helyzetben lévő pá­ciens - és ilyen szinte állandóan létezik - különös figyelemmel be­szélik meg az aktuális teendőket, az ügyeletben esetlegesen előfor­duló komplikácókat is. A fehérkö­penyes csapat kórteremről kórte­remre jár, a kívülálló számára is­meretlen idegen nyelven beszél, hosszasan tanulmányozza a lázla­pot, s abból, hogy egy-egy ágynál mennyi időt tölt, már a laikus is következtetni tud: súlyos, vagy éppen könnyű beteg fekszik az adott takaró alatt. Gyógyítani és írni- Az orvosnak csak egyik feladata a gyógyítás - mondja a szussza- násnyi szünetben a doktor. Másik- az elvárások sorában majd ennyire fontos - az adminisztá- ció. S mintha csak magának is bi­zonyítaná akarná, előbbretolja az asztalon a naplót. Első pillantásra látszik, számos rubrika, adat és kocka vár rajta kitöltésre. A dok­tor még soha nem mérte le az íróasztalnál emiatt eltöltött időt, mert bizonyára enélkül is igen jól tudja: a vizsgálat és a terápia megállapítása majd’ az írással azonos időbe kerül. Márpedig a pontos dokumentáció rendkívül lényeges, jelentősége a kritikus esetekben nő meg drámaian. Ha ugyanis baj van, nemcsak a be­teg, netán annak hozzátartozói, de a papírok is beszélnek. Tisztá­ban van ezzel minden érintett, s morog is ellene, nemcsak a szabá­lyok tisztelete, de önmaga védel­me érdekében is betartja a szigo­rú előírásokat. Már csak ez hiányzott! - mo­rognak az egészségügyben dolgo­zók arra a hírre, hogy javában tart az az ellenőrzés, amelyet a fő­városi Nyírő Gyula Kórházban kirobbant botrány miatt rendelt el az ország valamennyi fekvőbe­tegintézményében az egészségü­gyi tárca első embere. A sajtó, a tv és a rádió felkapta a hírt, nemigen van ember, aki ne ismerné a történetet: F. Tímea nő­vér az éjszakai ügyeletben állító­lag több beteget segített a halálba azzal, hogy vénás injekcióban kü­lönféle gyógyszereket, vegyülete- ket adott be nekik. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyo­mozást, gyűjtötte, s gyűjti még ma is az adatokat. A kórházi osz­tályt, amelyen a Halál angyala dolgozott, átmenetileg bezárták. Azóta több dolog is kiderült. Az, hogy az elhunytak jelentős része gyógyíthatatlan, súlyos beteg volt, s meginogni látszik a vád is, hogy egyáltalán a nővér okozta halálukat. Az Állami Népegész­ségügy és Tisztiorvosi Szolgálat szakemberei azt jelentették, a nyilvánosságnak azt állították, nem találtak olyan kirívó hibá­kat, amelyek a fővárosi halálese­tekkel összefüggésbe hozhatók lettek volna. Az országos ellenőrzés azonban elindult, megyénkben is megkez­dődött. Erre kijelölt szakemberek járják az intézményeket, vizsgál­ják a különféle előírásokat, a mű­ködést szabályozó leírásokat, do­kumentumokat. A tényfeltárónak és helyzetfelmérőnek titulált ak­cióban az ÁNTSZ szakemberei mellett szakfőorvosok, ápolónők vesznek részt. Feladatuk tisztáz­ni, hogy minden a szabályoknak megfelelően történik-e a gyógyí­tásban, ápolásban, az ügyeleti rendszerben és a halottakkal kap­csolatos ügyintézésben. A fenti kérésekre adott válaszokból vélik majd kideríteni, előfordulhatnak- e bárhol a Nyírő Gyula Kórház­ban történtekhez hasonló estek? Halálangyal? A kétkedők máris mondják: ha a papírok rendben lesznek, az egy­ben jelenti azt is, hogy az egész­ségügy munkadarabjai, a betegek is rendben vannak, elégedettek? Az ügyeletes orvosoknak és nővé­reknek nincs idejük efféle fiozó- fiai kérdéseken gondolkodni. A középkorú asszony már a ropo­gósra keményített ágyban fek­szik, igaz, mellette még üres az infúziós állvány. Nővér és doktor szinte egyszerre lép a kórterem­be. A fiatal lány gyakorlott moz­dulatokkal szereli feKa palackot, miközben a doktor a beteg karján a vénát keresi. Látszik, összehan­goltan dolgoznak, nem most is­merkednek egymás munkatempó­jával. Amikor a tű a vénába mé­lyed, az orvos mond pár nyugta­tó szót, s kisiet a kórteremből. A nővérke még marad. Eligazítja a párnát, feljebb húzza a takarót. Mintha egy láthatatlan monito­ron figyelnék, ebben a pillanat­ban megszólal a szomszéd szobá­ból a csengő. A délelőtt operált beteg jelez, fájdalomcsillapítót, s vizet kér. A folyosó üres, csak a horkolások hallatszanak. Halálangyal? - ismétli a szuszanásnyi szünetben a nővér a tőlem hallottakat. Tudja, én eh­hez már nem is tudok hozzászól­ni. Nem elég, hogy szinte éhbé­rért dolgozunk, hogy belénk bár­ki belénkrúghat, még kapunk egy új becenevet is. Remélem, F. Tímea ügye hamarosan tisztázó­dik, s amúgy sem nagy becsüle­tünket visszakapjuk. Az utolsó „utazás"... Nevezetes­ségeink Szép városrész fogadja a Ti- szavasváriba érkező idegent. A város elején található a Vasvári Pál Középiskola, Szakiskola és Kollégium, amely több mint ötven éve működik. Az idők során a fennállása alatt a pártanter­mes iskolából egy hatalmas épületkomplexum lett, amely csodálatos környezetben talál­ható. A növekvő igények miatt került sor az épületek bővítésére. 1993-ban 12 tanter­mes szárnyrésszel egészült ki az iskola. A lányok részére is épült kollégium. Az iskola im­pozáns sportcsarnokkal is di­csekedhet. Képünkön a kollé­gium épülete Elek Emil felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom