Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-23 / 300. szám
2000. december 23., szombat My'm KARÁCSONY 14. oldal Karácsony a kápolnában Kovács Éva Néhány éve annak, hogy a nyíregyházi megyei Jósa András Kórház területén felavatták a Szent Lázár Kápolnát. Azóta a kápolna nemcsak a rendszeres istentiszteletek, misék, az imádság színhelye, de az adventi készülődés, a karácsonyi ünnepek helyszíne is. Nem lesz ez másképp ezen a karácsonyon sem, hiszen a kórház szociális munkásai, illetve lelkészek és különféle segítők ezúttal is sokat dolgoztak, lázasan készülődtek azért, hogy emlékezetessé, de legalábbis elviselhetővé tegyék az ünnepet azoknak, akik a szent karácsonyt is kórházban kénytelenek eltölteni. Ünnepi díszben Ünnepi díszbe öltöztették az oltárt, elkészítették a betlehemet, a karácsony hangulatát varázsolták a kápolna falai közé. Gondoltak az ajándékokra is, melyeknek megszerzésében a szociális iroda munkatársai vállaltak főszerepet. Az 1998 óta létező iroda feladata a betegek és a kórházi dolgozók lelki problémáinak kezelése, a krízis- helyzetben lévők megsegítése. Szociális' munkás, mentálhigiénés szakember, lelkész, szociális gondozó igyekszik mindent megtenni azért, hogy pótolja azokat a hiányokat, amelyeknek megteremtése valójában eredetileg - mondhatni normális esetben- nem is az ő feladatuk lenne. A karácsonyi készülődésben, - akár a kórházi kápolna fenntartásában és működtetésében - jelentős szerepe van a Kamilliánus rendnek, melynek köszönhetően már eddig is több kamionnyi ruhát, élelmiszert, gyógyszert oszthattak szét a rászorulók között. Márpedig rászoruló az idei karácsonyon A kápolnában Amatőr felvétel is bőven akad. A számítások szerint több mint ezer emberről kell gondoskodni, megajándékozni. Az ehhez szükséges anyagiak előteremtéséért számos pályázatot fogalmaztak a kórház illetékesei. Az így kapott pénzből jut a gyermekosztály közel háromszáz kis betegének karácsonyozására, akiknek nemcsak ajándékkal, de kedves műsorral is igyekeznek elviselhetővé tenni az otthontól távol töltendő ünnepeket. Sajnos, közöttük akadnak olyanok is, akikről lemondtak szüleik, így számukra az otthont ideiglenesen a kórház, a családot pedig az ápolószemélyzet jelenti. A krónikus és idős betegek egyre nagyobb számban, egyre hátrányosabb helyzetben vannak megyénkben. Ők azok, akik többnyire család, hozzátartozók nélkül, magányosan élnek, s ez a sorsuk akkor is, amikor beteggé esnek. Bizony olykor nehéz könnyek nélkül nézni, ahogyan esetenként életük első ajándékcsomagját épp a kórházi ágyon vehetik kézbe. A személyzet soraiban is Rászoruló, elesett ember természetesen nemcsak a betegek, de az őket ápoló, róluk gondoskodó személyzet körében is jócskán akad. A rászorulók megsegítése, a dolgozók ajándékozása ezért is fontos feladat. Számítások szerint idén legalább száz olyan kórházi dolgozó akad, aki igencsak nehéz körülmények között éli mindennapjait, az ajándékozás számukra is öröm. Szép gesztus, hogy egy idő óta nemcsak az aktív dolgozókra, de a már nyugdíjban lévőkre is gondolnak a kórház illetékesei. Az idei karácsonyon ötven nyugdíjas otthonába kopogtatnak azért, hogy átadják azt az ajándékcsomagot, melyeknek darabja ezúttal kétezer forintot ér. A kórház kápolnájában december 22-én lesz az ünnepi, ökomenikus istentisztelet. A szertartás után állófogadás következik, melyen meleg tea és beigli kerül az asztalokra. % De jó volna megnyugodni... Margócsy József Jó száz évvel ezelőtt írta egy még nemigen ismert, érmindszenti születésű költő azt a Karácsony című verset, amelynek első versszaka így szól: Harang csendül, Ének zendül, Messze zeng a hálaének. Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek... Majd a három fejezetre osztott vers második szakasza így folytatódik: .... Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Oda haza. De jó volna tiszta szívből - Úgy mint régen - Fohászkodni, De jó volna megnyugodni... Nemigen kell sokáig töprengeni. Ady Endre verse került idézésre - költői működésének legelejéről. Kötetben 101 ével ezelőtt, 1899-ben még Debrecenben jelent meg (Versek). Felismerhető a későbbi istenes versekre is jellemző fraternizáló stílus, amely azt fejezi ki az istenes versekben is, hogy az istenhit, az ünnepi emlékezés lényegében hangulat kérdése. Azzal az uralkodó véleménnyel is, hogy az ünneplés, a karácsonyi emlékezés inkább csak a falu népére jellemző, a városiak körében szinte nem is lehet igazán karácsonyi áhítatra, hangulatra találni, ha igen, akkor ott is inkább csak a gyermekek világában. A karácsony templomi megünneplése természetesen meghatározott rituáléval folyik évszázadok óta minden keresztény/ke- resztyén templomban. Az ünnepléssel kapcsolatos családi szokások erősen megváltoztak, elszürkültek, feledésbe merültek. PélGerard David: Jézus születése (1485) Balázs Attila reprodukciója dául a betlehemezés Nyíregyházán már a mólóban lévő századunk eleje óta szinte ismeretlen. Feljegyzések szerint a húszas években az önkéntes tűzoltók igyekeztek felújítani, de a folytatás sikere nélkül.- Régen szinte minden családban úgy gyújtották meg a karácsonyfa gyertyáit, hogy közben egyházi énekeket énekeltek, valamelyik gyerek elmondta Jézus születésének történetét, az evangélium szerint. A tűzveszélyes gyertyákat már felváltották értelmeszerűen kis villanygyertyácskák, de az már inkább szomorú, hogy a család most nemigen énekel egy szívvel, egy lélekkel, hanem gépzenével szolgáltatják ki magukat, s ezzel le is mondanak arról a lélekemelő érzésről, amelyet a közösségben együtt felhangzó emberi hang biztosít mindenkinek. Ahol ünneplés folyik, ott helye van egymás megajándékozásának is. Szerencsés, boldog ember az, aki szeret és tud ajándékozni. Ahol nem a pénzérték számít, hanem az örömfakasztás, így az ajándékozó saját szlvét-lelkét is vidámmá teszi, ha találó ajándékával valóságos örömet okoz. Meghitt családi körökben hamar kialakul a gyermekek ajándékozó kedve is, nem a szülőktől kért pénz visszaforgatásával, hanem valamilyen sajátmaguk által készítette aprósággal: rajzzal, kézimunkával, papírhajtogatással stb. Aki csak beugrik egy áruházba, hogy minél előbb vegyen „valamit”, s nem mérlegeli, hogy a célszemély minek is örülne, az aligha találja el az ajándékozás igazi célját s így természetesen maga sem lehet részese az ajándékozás örömének. Rohanó, eldologiasodó világunkban egyre ritkábban uralkodik a személyes örömszerzés, inkább a határidős naplóban előjegyzett kényszerű feladat teljesítése, kipipálhatósá- ga a főszempont. Napjainkban újra általános társadalmi szokás lett a karácsonyi, új esztendei jókívánságoknak képeslapon vagy borítékban küldött nyomtatott, csicsás kiállítású (dupla) karton, amelynek szétküldőjének már szinte semmi köze a szöveghez: hiszen a borítékot a titkárnő címzi szét a kapott lajstrom szerint, az aláírás olvashatatlan krix-krax, esetleg az is sokszorosítvány, a postabélyegző olvashatatlan, dátum nincs, mintha ez is jelezné, hogy nem is számítanak arra, hogy a „szívből” fakadó jókívánságokat a címzett komolyan veszi, netán megköszönni, viszonozni is kívánná. Karácsony a szeretet ünnepe, a betlehemi történet egyházi, magánéleti és társadalmi örömének az ünnepe. Az ilyenkor szokásos jókívánság gyanánt illik hát ide az elkezdett Ady versnek utolsó négy sora is: ... Karácsonyi rege, Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra. A szegénység kékes, a szeretet teltvörös Soha nem látott az adományozási kedv, a szolidaritási hajlam, s ez nagyon jó Szőke Judit Szétfeszült a társadalom két pólusa. Sok a jómódú - az átlag fölötti jólét látható jeleket hordoz. Még többen sodródnak a nincstelenség lejtőjére. Annak is a legmélye, amikor valaki fedél nélkül marad, hajléktalan. Ez is látványos. Hidegben például kékes. A kettő között milliók, akik köszönik, megvannak. Bezárják a lakásajtót maguk mögött. Ha szerényen öltöznek, sebaj, ha a nők otthon gondoskodnak frizurájukról, az is rendben van. Kikapcsolják az áramot, takarékoskodnak, ha tudnak, a meleggel, a főzést sem viszik túlzásba. A gyerek azt eszik, ami van, s nem azt, amit épp szeretne. De eszik. Kultúra, intelligencia A látszatok mögött húzódnak meg a legnehezebb sorsok. Ezeken könnyítettek karácsony kö- zeledtén azok a jólelkű emberek, akik eddig soha nem látott adakozókedvvel, szolidaritási hajlammal szereztek örömteli órákat a legnehezebb helyzetben lévőknek. Nyíregyházán a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat közvetítette ki az adományokat. A család, ahol egy szombat délelőtt jártam, középosztálybéli, egymás iránti nagy-nagy szeretettel, figyelemmel. És mások iránt sem közömbösen. Az asztal közepén, melyet a fuvarozóra várakozva körülültünk, épp csak a szék szélére csusszanva (szabadkozunk, a világért sem szeretnénk zavarni), teltvörös szirmú mikulásvirág. Tisztaság, nyugalom, kultúra, intelligencia sugárzik szemekből, szavakból egyaránt. A fiatalok év végi lomtalanításba fogtak, a szülők, a barátok segítenek rámolni. Egy szoba teljes berendezését ajánlották fel a családsegítőnek.- Tehettük volna a kuka mellé is, miért ne, de sajnáljuk, annál értékesebbek, hogy szétázzanak. Meg az személytelen lenne, ezért gondoltuk, akiknek ez a dolguk, a legjobb helyre fogják eljuttatni. S jó érzés, hogy valakin tudunk segíteni, annyi a szegény ember. Az a pár ezer forint, amit kapnánk érte, nekünk annyira nem hiányzik, a családi kupaktanács úgy döntött hát, odaadjuk, s el is szállítjuk a gyűjtőhelyre - magyarázza a cselekedet hátterét a papa. Szoktak kinőtt ruhát a Vörös- kereszthez is vinni, ismerőseik egyházi szervezeteknek rendszeresen adományoznak. Elégedetten nyugtázzuk, rápillantva a csomagokra, nagy örömet fognak okozni az ünnepekre valakiknek. Kérdem, szeretnék-e tudni, hová kerül? Élénken tiltakoznak: szó se lehet róla. Biztosak abban, hogy rászorulóké lesz, de nem szeretnék, hogy a megajándékozott azt érezze, hálásnak kell lennie. Számukra a segítség tudata is nagyon megnyugtató. A Vöröskeresztnek is Jó lelkű, meleg szívű emberek a vendéglátóink, ez a történeteikből is kiderül. Mesélnek egy csavargó nőről, aki valamikor jobb időket láthatott, behúzódott egy téli vasárnap a lépcsőházba, nem nézett senkire, csak kivörösödött kezét melengette a radiátoron, arra a kis időre letette a minden vagyonát őrző csörgő nylonszatyrát. A mama vitte le a szemetet, elment mellette, összeszorult a szíve, szótlanul összecsomagolt kenyeret, fasírtot, májkrémet, kesztyűt, sapkát, sálat, lesietett a lépcsőházba és az asszonynak nyújtotta. Az sírva fakadt, a falhoz fordulva szemérmesen suttogta: Csak melegszem...- Már kaptam enni, köszönöm. Én nem, nem, én csak melegszek egy kicsit... Hogy mit nem, annak értelmezését mindenkire magára bízom. A mama biztatta: csak tegye el! Erre a másik, a kevésbé szerencsés megragadta és hideg ajkaival, csak a könnyei melegítették fel egy pillanatra, megcsókolta az idegen kezet. Aztán eltűnt. Soha többé nem látták. De most közösen emlékeztek rá. Jóra való asszonynak látszott, ki tudja, honnan és hová vetette a sors? Az anyának párás lesz a szeme: istenem, miért nem adtam neki még egy takarót is? Ahogy beszélnek, kimondják: jön velem szemben az utcán egy láthatóan szegény ember, egy hajléktalan: van-e jogom elítélni? honnan tudjam, miért került az utcára? A papának erről jut eszébe, ő látta már egykori kollegáját, egy osztályvezetőt kukázni. Összeakadt tekintetük, s még ma sem tudja, melyikük szégyellte el magát jobban... És ő vajon miért került ki a társadalomból? Tamás Tibor, a családsegítő gépkocsivezetője örül, ha mások öröméhez hozzájárulhat Balázs Attila felvétele
