Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-23 / 300. szám

VASÁRNAPI VÄSARNflP Idegenül nyelvelő politikusok Kínos, ha egy miniszter a külföldi kollégájával beszélgetve még akkor is tolmácsra szorul, amikor a családjáról kérdezik. Márpedig a magyarokkal ez elég gyakran előfordul. Többek szerint egy közép­európai politikusnak illenék legalább angolul és németül beszélni. Örökbefogadás Gigi és Az elmélet Magyarországon a békés macsé gyakorlata Nem igaz, hogy Magyar- országon nehéz örökbe fogadni gyermeket. Míg Nyugat-Európában a 8-12 éves várakozási idő sem ritka, addig nálunk a leg­több esetben 2-3 eszten­dő alatt megtalálják az örökbefogadók a számuk­ra megfelelő kis embert. Elsőre nem vettek fel a fő­iskolára, a harmadik ros­tán potyogtam ki - meséli a népszerű színész, Réka- si Károly. - Elmentem édesapám mellé lovas ko­csival fuvarozni, de ráta­láltam egy amatőr színját­szó csoportra, az ELTE jo­gi karán működött. Mezey György kapcsán két dologra asszociálhat az ember: az UEFA-rend- szerű edzőképzésre és a Vasasra. A katedrán ok­tatja az elméletet, s a pálya szélén mutatja be, hogy az elmélet a legrit­kább esetben egyezik a gyakorlattal. Kapható az árushelyeken és a roller Az idei karácsonyi vásár slágerajándékai most is a szórakoztató elektronikai cikkek voltak. A különb­ség az eddigi trendhez képest csupán az, hogy ma már az értékesebb áruk a kelendőbbek. A sportosztályok sztárjának idén a roller bizonyult. Kopogtat és kopogés lesz Az egyik leghidegebb időszak éppen karácsony környékén várható - jósolta Dávid Mihály nyugíjas mérnök, időjárás-előrejelző. Ugyanakkora csapadék is előfordulhat, így az idei karácsony fehér is lehet, miként tavaly volt. rikkancsoknál!

Next

/
Oldalképek
Tartalom