Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-26 / 251. szám
2000. október 26., csütörtök 3. oldal HÁTTÉR % i Ä _ Magyar szórakozás Nagy István Attila Kezdetben vala a lehallgatási bizottság. Az első hetek után felötlött bennem egy régi emlék. Lakószomszédunk, egy kíváncsi természetű asszony, bemutatta, hogyan tájékozódik a szomszédok ügyes-bajos dolgairól. A falhoz illesztett egy poharat, s megtörtént a csoda: kivehetően lehetett fogni az adást. A parlamenti bizottság azonban komoly dolog. A szájtépés után következett a lufi- borotválás. Közben paródiák, humoreszkek született a bizottság vezetőjéről. Végül csendesen kimúlt az ügy. Haszna annyi volt, hogy a magyar irodalom gazdagodott néhány új alkotással. A következő pontos csatlakozással érkezett. Súlya miatt ez már olaj volt a tűzre! Először sistergett, aztán lángolt, majd lassanként elkezdett füstölögni. Mindenki gyanús volt, aki valaha palacsintát sütött vagy megtankolta az autóját. Bűnrészes lett az egész ország, hiszen vásárolt azokból a termékekből, amelyeket a szőkítők szállítottak a benzinkutakhoz. Végül ez az ügy is elhamvad, mint a pusztaszőlősi gázkitörés. Mi marad utána? Fojtogató füst és penetráns bűz. Szerencsére nem unatkozunk, mert a csatlakozást be sem várva megérkezett az újabb ügy. Lehet gondolkozni a bizottság felállításán, amelyik megvizsgálja, hogy ki kit és mennyivel volt képes megvesztegetni. Ezzel is eltelik egy kis idő, de tartok tőle, hogy különösebb eredmény nélkül. Persze az is valami, ha a kicsik (vidéken) tanulnak a nagyoktól, s helyben is megkreálják a maguk ügyeit. Addig sem kell bajlódni olyan semmiségekkel, mint az állampolgárok szociális vagy morális helyzete, a munkahely- teremtés nyűgei vagy a kulturális értékek megmentése. A hetvenes évek végén, amikor Etiópiában már egy évtizede nem esett eső, s a sáskahadak egymást ették, költő barátom faragott egy kínrlmet: „Nem érdekel Etiópia / legyen meg a heti jó pia." Ebben az is benne volt, hogy lassanként elveszítettük a hitünket a tájékoztatásban, a nagy eszmékben. Pedig a fürdővízzel kár lenne kiönteni a gyereket is. Káröröm Látom Te is ŐSZülsz már drágám... Ferter János rajza HÍREK □ Szüreti mulatság Október 28-án Ján- don rendeznek szüreti mulatságot. A helybeli nőszövetség és sportegyesúlet délután egytől szervezi a felvonulást a település utcáin a polgármesteri hivatal udvaráról, a bál pedig este hétkor kezdődik az iskola tornatermében. □ Hallgatói érdekképviselet Október 27-28-án „Hallgatói lét és érdekképviselet" címmel szakmai fórumot szervez a Nyíregyházi Főiskolán a hallgatói Önkormányzati Testület. □ Lakossági fórum Dr. Vojnik Mária országgyűlési képviselő tart lakossági fórumot október 27-én 17.30-tól a Szabó Lőrinc Általános Iskolában (Sóstóhegy, Igrice u. 6.) Tisztességes privatizációt A kamara megyei szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett Dr. Nagyhajú Katalin nyíregyházi formában gyógyítja betegeit ges privatizációját. Szomorúan vettük tudomásul, hogy ezzel szemben az egészségügyi kormányzat részéről ismét egy működtetési jogról szóló törvénytervezetet láthattunk, majd rövid idő múlva egy másik tervezetet az orvosi tevékenység ellátásának formáiról. A törvénybenyújtás szoros időhatáraira hivatkozva néhány napunk volt csupán az elképzelések megismerésére. Az azonban igy is kiderült, hogy ezek a résztörvények önmagukban nem alkalmasak egy új struktúrájú egészségügyi rendszer leírására. □ Mi a legfőbb kifogás?- A működtetési jogról szóló törvény a rendszerbe belépőkről és a rendszerből kikerülőkről szól, de a rendszer működését nem változtatja meg. A másik törvénytervezet kodifikálja a lehetséges orvosi működési formákat, de semmit nem mond az egyes formák helyéről, kapcsolatairól, viszonyáról az egészségűgyermekorvos már vállalkozási Balázs Attila felvételei pektusát, másrészről azt az ellátórendszert is, amelyben az orvos tevékenységét végzi. A megismert két résztörvényben nem látjuk az összefüggéseket sem a tulajdonos önkormányzatokkal, sem a finanszírozó OEP-pel, nem látjuk a privatizált működés garanciáit, sem az amortizáció, sem a reális működési költségek rendszerbe kerülésének oldaláról. Mindezen megfontolások alapjául döntött úgy megyei elnökségünk, hogy javasolni fogja: a MOK vesse el e résztörvényeket, mert ezek még javítgatások után is csak részleteiben írnak le egy rendszert, amely a hiányzó részek nélkül nem működőképes. □ A MOK országos képviselőtestülete mégis a jelenlegi törvénytervezetek javításában való közreműködésre szavazott.- Világossá kell tenni a közvélemény előtt, hogy az orvoskar nem nemzeti ajándékot kíván, hanem egységes jogi szabályoKovÁcs Éva Nyíregyháza (KM) - Orvosok mondják: a rendszerváltás óta eltelt tíz év alatt eddig mindhiába várták az egészségügy érdemi átalakítását, az nem történt meg. A jelenlegi kormányzat ugyancsak a reformok folytatását hirdeti. Programjában a magántulajdon szerepének megerősödése, a valódi és funkcionális magánosítás szerepel. Az orvosi közvélemény ezért is fordult felfokozott érdeklődéssel a múlt évben napirendre tűzött törvényalkotás felé.- A megszülető jogszabályoktól a háziorvosi privatizáció ki- teljesedését vártuk. A MOK által létrehozott bizottság javaslataival szemben azonban nem privatizációs, csupán működtetési jogról szóló törvény született. Ez a törvény csalódás volt a háziorvosok számára. Nemzeti ajándékot kaptak, holott nem erre van szükségük. A működtetési jogról szóló törvény jelenleg semmiben nem javítja a gyakorló háziorvosok helyzetét. Nem csökkentette kiszolgáltatottságukat az önkormányzattal szemben, nem segíti elő a tulajdoni privatizáció megW............ A törvény csalódást okozott az orvosoknak. valósulását, hiszen nem biztosít többletforrásokat és jogi garanciákat a hosszú távú biztonságos működéshez - mondja dr. Balogh Gábor kardiológus, a MOK megyei elnöke. O Jelenleg a járó-fekvő szakellátás privatizációját szolgáló törvények előkészítése van napirenden. Elégedettek a tervekkel?- Az elmúlt hónapokban Fodor Miklós miniszteri biztos, a MOK járóbeteg-ellátó szekciója és a járóbeteg-ellátók egyesületei kialakítottak egy konszenzusos tervezetet, amely minden szempontból próbálta körüljárni a járó- és fekvőbeteg-ellátás lehetségyi rendszer egyéb szereplőivel, így ezek a kategóriák lógnak a levegőben, és nem tudnak keretet adni egy új szerkezetű egészségügynek. □ Mi a megoldás Önök szerint?- Úgy gondoljuk, hogy a szakorvos tevékenységéből kiinduló és az önálló egzisztenciájú orvoslásra épülő rendszer kitörés lehetne az egészségügy jelenlegi csődjéből, de ez csak akkor reális, ha a létrejövő törvényi keretek mind jogi, mind szerkezeti, szervezeti és finanszírozási szempontból is jól átlátható rendszert alkotnak. Amely egységes törvény egyrészről leírja az orvos jogállásának minden aszást, amely az egzisztenciális biztonság garanciái mellett nyújtja a tisztes megélhetés lehetőségét a közpénzből közfeladatot ellátó orvosok számára. Követeljük a jelenlegi spontán ön- kormányzati privatizációk leállítását, azt, hogy a minisztérium a jövő év első feléig dolgozzon ki egy törvényt, amely az orvos jogállását és az ellátórendszer intézményi struktúráját egységében kezeli. Követeljük, hogy pótköltségvetés alapján kezdjék el legalább az amortizáció beépítését a rendszerbe. Ezekért a célokért kezdeményezi elnökségünk egy rendkívüli országos küldött- gyűlés összehívását. A reformáció emléknapja Mátészalka (KM) - A mátészalkai önkormányzat október 30-án 15 órakor Kálvin János szobránál tart ünnepséget a reformáció emléknapja alkalmából. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter mond ünnepi beszédet. Közreműködik Császár Angéla a Nemzeti Színház tagja, Rak- sányi Gellért, a nemzet színésze és a helyi református egyházközösség énekkara. Ezután 16 órától a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület mátészalkai szervezete a városi művelődési központban tartja az ünnepi megemlékezést, melyen a szónok Erdélyi Géza, a Felvidéki Református Egyházkerület püspöke. A műsorban közreműködik még Budai Ilona népdalénekes, a Collegium Régizene Együttes Nagykárolyból, az Ádám Jenő pedagóguskórus, és a Ze- nebatárok kamarakórusa. Jólelkű nők ösztöndíja Nyíregyháza (KM - Sz. J.) - Önzetlen, jólelkű nőket képvisel a Soroptimist International Club nyíregyházi szervezete. Számtalan jótétemény fűződik már a nevükhöz. Például középkorú munkanélkülivé vált nőknek számítástechnikai tanfolyamot szerveztek (pályázati úton szerzett pénzből), első alkalommal szervezett jótékonysági báljuk bevételét pedig ösztöndíjra fordították. Juhász Aida, Kaszai Krisztina, Marcsek Marianna, Tomasovszky Ibolya, Ve- licskó Hajnalka, Villás Viktória lettek a kedvezményezettek - valamennyien me- gyénkbéliek és elsőévesek valamely főiskolán, illetve egyetemen. Októbertől egy tanéven át havonta ötezer forintot utalnak át a számlájukra a sárga-kék színt előnyben részesítő hölgyek, akik között van orvos, pedagógus, mérnök, könyvelő, fényképész. K ét gyermekünk van, a fiú 19, a lány 8 éves. A férjemmel erre már kevesebbet költünk, az őszi-téli cuccokból többnyire a tavalyit vesz- szük elő. Mindezt a gyerekekkel nem lehet megtenni, merthogy ki is növik, nekik új cipő, új kabát kell. A fiamnak, gondolom, úgy 15-20 ezer forintba kerül majd a téli cipő, a kislánynak most vettünk egy bokacipőt, az hétezer forint volt. Alaposan szét kell néznünk, hol érdemesebb vásárolni. Mányikné Mező Mária JELENLEG MUNKANÉLKÜLI B akancs és egy kabát mindenképpen szükséges télére. No és legalább egy, de inkább két pulcsi is elkel majd, egy szürke és egy sötétkék. Nekem sokat számít a márka, éppen ezért a kabát csakis Devergo, a pulcsi márkája Agressor (mint a mostani kabátomé), a bakancsé pedig, mondjuk Bunker lehet. Nem adtam még össze, hogy ez mennyibe lesz, de a kabát olyan 25 ezer, a bakancs 30 ezer, egy pulcsi pedig 10 ezer forint körül mozog. Petromán Viktor FELSZOLGÁLÓ A lányom 14 éves múlt, a fiú 10 éves. Zsuzsi szeret öltözködni, Máténak pedig, hiába, a szükségest meg kell vásárolni. Mindkettőre kabátot, cipőt terveztünk venni. Zsuzsira sikerült is egy szép kabátot találni a KGST-piacon. Nadrágot mentünk nézni, de ahogy meglátta a kabátot, rögtön megtetszett neki. Ott megkaptuk hétezer forintért, a boltban ettől többe került volna. Manapság nagyon be kell tudni osztani a pénzt! Filep Jánosné ELADÓ Kérdezett és fényképezett: Lefler György eleségemnek és nekem is kell télére kabát és cipő. Mivel nem én járom a boltokat, nem tudom, hogy mennyibe kerül majd a bevásárlás, csak sejtem: nem lesz kevés! Egyébként tegnap szereztük be a karácsonykor születendő gyermekünk, Karacs Ádám Patrik életének első ruhadarabjait, a szükséges kelengye úgy 85 százalékát, és elképesztő összeget fizettünk. A lakás hőfok- szabályzója most debütál majd, kíváncsian várjuk az eredményt. Karacs Gusztáv INGATLANKÖZVETÍTŐ E gyedül nevelem a nyolc és fél éves kislányomat. Jelenleg az albérlők házában lakunk, itt 15 500 forintot fizetek az egyébként kedves és patyolattiszta kis lakásért havonta. Tavasszal már ismét lesz saját lakásunk, csak a telet kell kibekkelnünk! Azt korábbról tudom, hogy a tél az átlagcsaládok pénztárcájába rendszerint mélyen belenyúl. Emiatt kívánom, hogy ez a szép hosszú ősz még tartson, és rövid legyen a tél! Maroda Katalin KIADVÁNYSZERKESZTŐ