Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-23 / 224. szám
2000. szeptember 23., szombat Kelet« hétvégi 8. oldal KM-TÁRLAT Templomok - grafikákon .A. Felső-Tisza vidék templomai láthatók azokon a grafikai lapokon, amelyek a kis- várdai Szent László Szakközépiskola kápolnájának galériájában kaptak helyet. Szabados István művésztanár Kisvárdán született, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett tanári diplomát, huszonöt éve tanít szülővárosában. Évente több tárlaton mutatkozik be a város és a megye közönsége előtt. A záhonyi görögkatolikus templom A mándoki görögkatolikus templom Elek Emil felvételei A kisvárdai evengélikus templom Antal Attila Szeptember végi fényben Hány nevet sorjáztat megint ez a reggel mennyi szeptembert Költőt múló múltat hány eltűnődő Sándort hű Juliskát hűtlen Júliát elém vonultat hány szó hány panasz hullt szirmát mennyi t árgytalan vágy füstjét sodorja-fújja t űbe cérnát: hányféle borzongást fűz testembe egykedvű mozdulattal újra hány verset hív elő hány tört ügy vérszagát hány sejtés magvait hinti bennem széjjel hány halált pillant rám futtatott-arany szemöldökű égi óceán-szemével Felhőben a Grossglockneren Elérhető közelségbe kerül az érintetlennek hitt természet, a zergék és a mormotákA csúcson HorAnyi Zsuzsa Heiligenblutból lenyűgöző látványt nyújt a hósapkás Grossglockner, keresztbe kasul gleccserekkel átszelve. A Magas-Tauern gleccserrendszere ritkaságnak számít különleges szépségével, ahogy a jégfolyamok különböző irányból és magasságból komótosan csúsznak le a Pas- tersee-gleccser felé. Az osztrákok nagyon büszkék legmagasabb hegyükre (3799 méter), különösen az idén, hiszen éppen kétszáz évvel ezelőtt, 1800 augusztusában jutott fel az első ember a csúcsra. Miért választja az ember az augusztus végi rekkenő hőségben a hó és a jég birodalmát? Erre a kérdésre bizonyára sokféle magyarázat lehet. Négyesi Miklós, a Nyíregyházi Főiskola másodéves hallgatója elmondta: semmivel sem pótolható az az élmény, amit a hegyek között bolyongva átél a hegymászó. Nemcsak a táj szépsége magával ragadó, hanem a városi diák számára elérhető közelségbe kerül az érintetlennek hitt természet, mikor zergecso- portok szökellnek el mellette a meredek szirteken, vagy amikor megfigyelhette, hogyan iszik a mormota a hegyi patak vizéből. Mindez kiegészülve a kaland élményével, a hegy leküzdése közben megtapasztalt nehézségekkel és a csúcs elérésének sikerével egy olyan le nem írható élményt ad, amellyel egyetlen tengerparti nyaralás sem vetekedhet. Hegycsipkék között Már az út eleje sem volt hétköznapi, hiszen a hegyek között eltöltött tíz napból csupán az utolsó kettő szólt a Grossglockner megmászásáról. Akklimatizálódásként a Dolomitok meseszép hegycsipkéinek birodalmában múlatták az időt, négy nap alatt négy háromezres csúcsra kapaszkodtak fel, naponta háromezer méter szintkülönbséget legyőzve. Aki még sohasem járt a Dolomitokban, annak talán elég any- nyit mondani erről a hegyről, hogy a Föld egyik leggazdagabb formavilágú képződménye. Olyan híres hegymászók, mint Reynold Messner - aki valamennyi nyolcezres csúcsot meghódított - a világ legszebb tájának, különleges ékszerdobozának tekintette. Persze a magyarországi bérviszonyok nem e tájra vannak kitalálva, ezért azok az apróságok szinte természetesnek vehetőek, hogy olykor fáskamrában vagy a szabad ég alatt, máskor autóban vagy sátorban töltötték az éjszakákat. Ahogy Miklós mondja, ezek nélkül talán szegényebb is lenne ez a kiruccanás. Azonban ilyen utazások alkalmával eltűnődnek azon is, hogy kis hazánk milyen messzeségben van még az Európai Uniótól. A Cortina D’Ampezzo környékén töltött hét után kicsit fájó szívvel indult a csapat Ausztria felé, hisz a táj úgy vonzza az embert, mint mágnes a vasat. Az időjárás ekkorra megelégelte a csúcsok meghódítását, és esővel, jéggel, köddel próbálta megnehezíteni a további tervek véghezvitelét. Megérkezve a Magas-Tauern Nemzeti Parkba, újra egyik ámulatból a másikba estek, a sziklákról lezúduló vízesések és a glecs- cserek szépségétől. Szakadó esőben érkeztek Heiligenblutba, és nem sok esély látszott, hogy feljutnak a csúcsra. A meteorológusok felhős, esős időt jósoltak. Másnap hajnalban - a jószerencsében bízva - nekivágtak az útnak. A Glöckner mászásakor 300 méteres szintet tettek meg lefelé a gleccserhez, majd a jégfolyam másik oldalán kezdődött az igazi felfelé menet. A jégenjárás nem mindennapi élmény, a bakancsokra hágóvasak kerültek, a fémtüskéknek köszönhetően csúszkálás nélkül, könnyedén átugrották á kisebb-nagyobb ha- sadékokat is. Kőemberek, azaz egymásra rakott kőkupacok igazítják útba a hegymászókat merre vezet az út a sziklák között. Ketten már tavaly jártak ezen a hegyen, így a tájékozódással nem volt probléma még akkor sem, mikor a köd miatt a látótávolság a minimálisra csökkent. Az osztrák hegyi vezetők itt is kimutatták „vendégszeretetüket” és azt, hogy ingyen semmiféle útbaigazítást nem adnak, még azt sem árulták el, hogy a csúcs közelében esett-e friss hó vagy sem. A csúcs felé még egy gleccser szeli keresztül az utat, ami jóval meredekebb és a hasadékok is félelmetesebbnek tűnnek. A magasabb részeken szó szerint a felhők között jártak. A hőmérséklet 0 fok alatt volt, jégeső és friss hó nehezítette a mászást. Mikor kibukkant egyegy csúcs a felhők közül, pazar látványt nyújtott. Víz, hatszázért 3500 méteren menedékház várta a hegymászókat, ahol meg lehetett szárítani a nedves ruhákat, zoknikat, bakancsokat. A vendégkönyvben át lehetett böngészni, kik jártak itt az elmúlt évben, milyen élményekkel gazdagodtak. Bizony kevés magyar név bukkant fel. Amúgy baráti áron, potom 30 schillingért (hatszáz forintért) kínáltak 1 liter vizet. Nem csoda, ha a volt szocialista országokból érkezők - jelen esetben a csehek és a magyarok - gázfőzőn melegített havat használtak a leves és a teakészítéshez, s szemlesütve nézték a nyugatiaknak feltálalt háromfogásos vacsorát és a habzó sört. Hiszen egy korsót itt 1200 forintért mértek. Mielőtt valaki luxushotelként képzeli el a házat, ki kell ábrándítani, hiszen a hálóhelyiségben 14 matrac sorakozott egymás mellett. Mivel a vizet igencsak messziről hozták, a WC-ben sem volt, de ennek ellenére európaian oldották meg ezt a kérdést is, a hegy mélyébe vezettek a csövek... A csúcs felé Másnap „csak” a csúcsra vezető háromszáz méteres szintkülönbség várt rájuk, amit több, mint három óra alatt tettek meg minden különösebb nehézség nélkül. Inkább azzal volt gond, túlságosan nagy volt a forgalom, a felfelé és a lefelé jövők akadályozták a haladást a gerincen. A csúcson kevés időt töltöttek a rossz idő miatt, s az örömbe is némi üröm vegyült, hiszen a csodálatos panoráma helyett ködbe burkolózott a hegy. Miklós szerint a csúcsérzés semmihez nem hasonlítható, hiszen a hegymászás két dologról szól: az ember jól érzi magát, másrészt a teljesítmény során önmagát is próbára teszi a mászó. Nem lehet összehasonlítani különböző hegyvidékeket, de minden hegynek megvan a maga szépsége és nehézsége, s ez 3500 méter felett jobban hatványozódik. Barátai, ismerősei közül sokan lekicsinyelték, hogy csak 3799 méteres csúcsra jutottak fel. Azonban a hegyet sosem szabad lebecsülni, mert mindig erősebb, mint az ember. Ez a mondat lehet, hogy közhelynek tűnik, de azokban a szituációkban és nehézségekben, amelyeket egy-egy csúcs meghódításakor átél a mászó, életre-halálra menően komollyá válik. Egy-egy túra után száradnak a felszerelések a szerző felvételei Nevezetességeink Eredeti pompájában fogadja a hívőket és látogatókat a szépen helyreállított református templom Piricsén, amely a 13. században épült. Alaprajzának jellegzetessége, hogy hajójának falai nem párhuzamosak, hanem a szentély felé szűkülnek. A szentélytől néhány méterre emelkedő fa harangtorony műemlék jellegű építmény Elek Emil felvétele
