Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-02 / 128. szám
2000. június 2., péntek 3. oldal Határrégió Marik Sándor Nem mindegy, mi történik határainknál a túloldalon, hiszen az többé-kevésbé a mi megyénket is érinti, legyen szó a megélhetési turizmusról — piacolásról —, alkalmi munkákról, nem is beszélve a másik oldalon várt gazdasági fellendülés jeleiről. Most például még nem tudhatjuk, milyen lesz a hatás, de e hónap végén szembe kell nézni egy újabb rohammal: június utolsó hetétől már csak vízummal utazhatnak Szlovákiába az ukrán állampolgárok. Az átlépők többsége — évente egy-másfél millióan — a szomszéd országba bevásárolni járt. Kézenfekvő, hogy most Magyarországra jönnek majd — ami napi háromezer utast és öt-hatszáz gépkocsit jelent. A kereskedők jól is járhatnak, viszont a határállomásokon, a környékbeli utakon nyilván jócskán megnőhet a forgalom. Aki pedig a Záhony-Csap közötti átkelő felé veszi az irányt, helyesen cselekszik, ha számít a torlódásokra. Miközben a bevásárlóturizmus fokozódik, a hivatalos tárgyalások is gyakoribbá válnak. Az utakon is látszik: nemcsak rozoga Zaporozsecek, Ladák jönnek már kárpátaljai rendszámmal, hanem Audik, Mitsubitshik, a vagyonosabb, vállalkozói réteg is nyugat felé tekint. Ők nehéz helyzetben vannak, mert a külföldi befektetők egyelőre félnek Ukrajnától, a különleges gazdasági övezet ügye pedig nehezen mozdul előre. Megyénk vállalkozói eséllyel pályázhatnak a híd szerepére, közvetítésekre. Az ungvári lapok gazdasági áttörésnek tartják, hogy Kárpátalján várhatóan már az idén elkészül az első Skoda személygépkocsi. Ezekre is alapoz a megyei közgyűlés, amikor a hárommegyés határrégiót szorgalmazza — mint újólag mai ülésén is. Nemcsak Kárpátalja, hanem a romániai Szatmár felé is nyitni szeretne, hogy annyi terv és néhány kisebb siker után végre az első komolyabb eredmények is megszülethessenek. Telihold: A holdon sincs élet, de a férjem mellett sem... Ferter János rajza □ Véradás Pénteken délelőtt 8-12 között a rakamazi művelődési házba várják azokat a véradókat, akik segíteni szeretnének. □ Mediterrán gitárest A nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola hangversenytermében június 6-án mediterrán gitárestet ad Draskóczy Zoltán. A programban népszerű és közismert dallamok is elhangzanak. ÜS Kis kézművesek Nyíregyházán a Kertvárosi Közösségi Ház Kézműves tábort szervez az általános iskolások részére július 3-8. között. Megismerkedhetnek a gyöngyfűzés, origami, makramé, batik, sókerámia készítésével, meglátogatják a Nyíregyházi Állatparkot és a múzeumfalut. □ Környezetvédő tábor Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 2000 nyarán ismét szervez 8-18 éves gyerekeknek és fiataloknak természet- és környezetvédelmi tábort a beregi tájvédelmi körzet szívében, Márokpapin. Egy-egy turnusban különféle előadások hangzanak el, lesznek terepi megfigyelések, madárgyűrűzés és soksok érdekes foglalkozás. Egy szakmával — több munkakörbe A multik és a kisvállalkozások is jelezték: nehezen találnak jól képzett szakembert Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Az élelmiszer forgalmazására szakosodé multinacionális nagy- vállalatok és a kisebb cégek abban megegyeznek: profi munkatársakra tartanak igényt. Éppen ezért tűnik élelmes vállalkozásnak, hogy a nyíregyházi Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola bővíti képzési profilját. A hentes és mészáros szakképesítést adó szak olyan szakmunkásokat enged majd ki az iskolapadból, akik képesek a termelési és az értékesítési szakmunkák elvégzésére együttesen és külön-külön is. A két szakma elsajátítása lehetővé teszi a termelő és feldolgozó egységek, valamint a kereskedelem összekapcsolását, közös működtetését. A cégek partnerek — Évekkel ezelőtt a nagy vágóhidak monopolhelyzetben voltak, ahol az élő állat felvásárlásától a vágáson át a bolti értékesítésig minden szakterület feladatával meg kellett birkózni. A képzés főleg a feldolgozói teendőkre koncentrált, míg napjainkban fokozott az igény a sokoldalúan felkészített szakemberekre. Ez a vállalkozói kör méretétől független tény — utal az új szak indításának hátterére Halász Zoltán, a Westsik Vilmos középiskola igazgatója. Az általa vezetett intézmény alapos felmérést végzett, s együttműködési szándéknyilatkozatot gyűjtött a bevásárló központok, valamint a magánvállalkozások világából. Mindkét kör üdvözölte a kezdeményezést, s partnerként jelentkezett a képzésben. Ez számunkra is fontos A húsipari szakemberek felkészültségét végső soron a vásárlók tesztelik Martyn Péter felvétele — jelezte a több húsboltot is üzemeltető, így komoly tapasztalatokkal rendelkező vállalkozó, Jávor János. Meglátása, hogy az elmúlt években mintha megfeledkeztek volna az ilyen végzettségű szakemberek képzéséről. Indul a képzés Hozzáteszi: a rendszerváltás után az egykori nagy foglalkoztatók, az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok, az áfészek megszűntek, a privatizációval felaprózódott a feldolgozás és a kereskedelem is. A később megjelenő miütik pedig nem sokat teketóriáztak: magasabb fizetést ígérve egyszerűen elcsábították a kisvállalkozásoktól a jó munkaerőt. Ami önmagában még nem lenne baj, de a hiányt pótolni kellett volna. Ez a cél vezérli most a Westsik Vilmos középiskolát, ahol ez év szeptemberében indítják a képzést az új szakon. Erre várják 16 éves kortól a húsipari szakma iránt érdeklődő fiúkat. Az ide jelentkezők. és a három évet eredményesen elvégzők több munkakört is betölthetnek, többek között: húsfeldolgozó (hentes és mészáros), egyéb vendéglátóipari foglalkozások (konyhamészáros), eladó, egyéb kereskedelmi foglalkozások — utal a kínálatra Halász Zoltán igazgató. Csak a megyeszékhelyen található húsforgalmazók igényei alapján már egy fél osztály indítható lenne, de egy üyen képzés vonzáskörzete természetesen az egész megyére kiterjed. A helyi munkalehetőségek mellett egyre nagyobb érdeklődés kíséri a külföldi munkavállalási lehetőségeket. Különösen Németországban talál alkalmi munkát sok hentes és húsipari szakember, akik pár hónap, de olykor több év alatt teremthetik meg itthoni életük egzisztenciális alapjait. Tanárokkal együtt Az iskola profilbővítése az eddig végzett munka elismerését is jelzi, s az sem véletlen, hogy ebben az évben az intézmény rendezhette meg az országos Szakma Kiváló Tanulója versenyt a pék- és cukrászszakmákban. Budapesttől Tatán át Szombathelyig az egész országból a legjobb diákjait küldték el a pék- és cukrászképzéssel foglalkozó szakiskolák. S az is természetes, hogy a szervezők kísérőprogramból is gondoskodtak: a versengő diákok az őket kísérő tanárokkal együtt megismerkedhettek szű- kebb hazánk kulturális értékeivel, történelmi emlékeivel, nevezetességeivel. Hacsaturján-koncert Nyíregyháza (KM) — A mától kezdődő Kárpátok Eurorégió Kisebbségi Kongresszus és Fesztivál egyik legrangosabb eseménye a nyíregyházi örmény kisebbségi önkormányzat szervezte zongorakoncert lesz. Június 2- án 19 órától a Kürt utcai Zeneiskolában a Németország szerte rendszeresen koncertező Avanesian Szona Hacsaturján-darabo- kat játszik. Élni és virágozni Szilvási Csaba Itt van a szamócaízű, illatos koranyár. A legelőn gyermekkoromban szedett vad földieper aromája ömlik egyszerre szét a számban. A gyarmati határban vagyok, a Szihágy patak partján. A szomszédos Háromhód dombját, a környék egyetlen, öt-hat méterrel magasabb helyét azóta rég szétszántották, s a kis halmot elsimította az idő. Eltűnt a Kisgaz, a kis erdő is, amelyben tavasszal tömérdek varjú fészkelt, és amelynek fáira ügyesebb osztálytársaim úgy felkúsztak, mint a harkály, s egy fészekalja madártojással a gelebükben ereszkedtek le. A Tisza, régi szerelmem, ha csak meglátom, minden ifjúkorú emléket felkavar bennem. Elég, ha üzen, már megyek is hozzá. Vagy én magam keresek okot arra, hogy láthassam. Most éppen folyékony valuta, szatmári szilvapálinka beszerzésének ürügyén ruccantam ki Gyarmatról Kisarba. Belényesi Béla bácsihoz ugrottam be, aki a pálinkafőzés tudósának számít, voltaképpen azonban elsősorban „tiszanézni” jöttem. Az üyen alacsony vízállásnál, mint a mostani — csak az üdülők kerítésén fennakadt hordalék mutatja a korábbi jóval magasabb szintet — valamikor halványzöld, áttetsző vize, amelyben a hídról a fenék közelében úszó keszegrajokat is látni lehetett, most szomorúbarna, bánatosszürke. Egy régi kép vülan be. El- mosolyodok. 1964 nyarán vagyunk. Esik az eső, bugyboré- kos a folyó felszíne, és mi, Szécsi Andorral stílszerűen „ökörködésből” nagy, gumírozott, vízhatlan esőkabátokban úszunk át a tivadari oldalról a kisari parton ruhát sulykoló asszonyokhoz. Esetlenül sodródunk az árral, mint a medúzák. Hova tűntek a sulykoló a asszonyok? Ma már legfeljebb a tiszai ólommal verethetnének itt. Elszomorodom emiatt. Kedvem lenne leülni a töltésoldalban a fűbe és pityeregni, mert nem is az egykori mamlasz nagykamasznak, hanem csak egy árva, megbúbolt kisfiúnak érzem magam. Hiába, nem vész ki az emberből a gyermek vén korára sem. De már csintalankodik is a szemem sarkában egy kis hamisítatlan szatmári magamvigasztaló, a buta világgal szembeni hetykén kihívó, mibese- vevő, megbosszantó mosolygás. A Tisza élni és virágozni fog. Mert a virágzás, mert az élet örök. Hálózatban Csak a hasznos információkhoz férhetnek hozzá megfelelő kódolással az Eötvös Gyakorlóiskola és Gimnázium tanulói a világhálóról Martyn Péter felvétele Tájolás a toronyból Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Nem vüágító-, csak víztorony, mégis sokat segít a megyénkbe látogató turistáknak úticéljaik meghatározásában. Június 2-án nyit Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság és a Sóstó Fejlesztési Rt. közös turisztikai információs irodája, amelyet á Víztoronyban rendeztek be. Immár harmadik éve szolgálja a térségbe érkező vendégeket a nonprofit Tourinform Iroda, amely természetesen a környéken élőknek is naprakész információkat nyújt a kistérség és a megye turisztikai programjairól. Emellett országos rendezvényekre is felhívja a figyelmet, de a legfontosabb az, hogy a térségünkben működő turisztikai vállalkozások helyzetét versenysemleges módon igyekszik javítani. Az irodában elhelyezhető prospektusok, programajánlók ingyen állnak az érdeklődők rendelkezésére, megkönnyítve a válogatást a kínálatból.