Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-02 / 128. szám
2000. június 2., péntek IfjMm HAZAI TÁJON 4. oldal □ Indián festők A Holló, a Bálna és a Mennydörgésmadár című kanadai indián festők alkotásaiból rendeznek kiállítást a Jósa András Múzeumban. A megnyitóra délelőtt 11 -kor kerül sor. □ Cantemus A 25 éves jubileumát ünneplő Cantemus pénteken este 19 órakor az evangélikus templomban rendezi évadzáró hangversenyét. □ Névfelvétel A Dália utcai óvoda 60 éves, az Árpád utcai húszéves. Csütörtökön bensőséges ünnepség keretében az Árpád utcai óvoda felvette a Kincskereső nevet. Műsorral köszöntik a megjelenteket a nagycsoportosok A szerző felvétele Százéves az óvoda Kisvárda (V. P.) — Az idei esztendő az ünnepek éve. Kisvárdán a millennium tiszteletére már eddig is, ezután is számos rendezvényt tartottak és tartanak 2000-ben. Ilyen esemény volt a városban az 1-es számú óvoda fennállásának 100. évfordulója. A Várday István úti óvoda kicsinosítva várta a hét elején a jubileumra érkezőket. Kisvárdán az 1880-as években már három magánóvoda volt. A jelenlegi óvoda telkét 1895-ben adományozta a községnek Sánta István, magyar királyi közjegyző. Horváthné Kalas Júlia 1900. januártól várta óvodájába a beiratkozni szándékozó gyermekeket. A kisdedóvó megadta a szegény gyermeknek azt, amit otthon nélkülözött, a gondosságot, a felügyeletet, a meleg szobát, a veszélytelen játszóteret, oktatást, nevelést. Védte, óvta az egészséget, ugyanakkor játszva adta meg azt az alapot, amelyre ezután az iskola építhet — emlékezett a múltra az óvoda mai vezetője Deák Lászlóné Gyöngyike. Ez alkalomból vette fel a Napsugár nevet a ma 170 gyermek — tagóvodáival együtt — foglalkoztatását biztosító óvoda. A gyermekek rövid műsorral köszöntötték a vendégeket, és egy rögtönzött kiállítással emlékeztek meg az elmúlt száz évről. TUSKÉS SAROK Útban... ...és a lábunk útjában van ez a Nyíregyházán, a Sóstói úton heverő bitumentörmelék Martyn Péter felvétele Szeméttelep, szemét nélkül A generálkivitelező a meghibásodásokat tudomásul vette, kijavításáról gondoskodik Vannak még kijavításra váró hibák, mutatja a város jegyzője a szerző felvétele Horányi Zsuzsa Nagyhalász (KM) — Két éve elkészült Nagyhalászban az új, modern szemétlerakó, azonban a mai napig a régi, korunk követelményeinek nem megfelelő telepre szállítják a város hulladékát. A városban nagy gondot fordítanak a környezetvédelemre és a település tisztaságára, higiéniai szempontból is jobb lenne, ha az új szeméttelepet használnák. Csökkenő terület A pályamunkában 12 ezer négyzetméteresre tervezték a hulladéklerakót, azonban csak 9700 négyzetméteren készült el. Azért mert kisebb lett, még működhetne, azonban a kivitelezés során működésgátló okot tárt fel az önkormányzat, amelyet 1999- ben már jeleztek a generálkivitelezőnek, amit a mai napig csak részben javítottak ki — tájékoztatott Albók József polgármester. Hiányoznak a vízzáró munkák a kerék- és abroncsmosónál, illetve törött a szerkezet. Május 31-én megtartották a közbenső szavatossági felülvizsgálatot. A kivitelező elismerte a hibákat és saját költségén vállalta, hogy kiküszöböli azt. Túlszámlázás A beruházást a pályázó 81,4 millió forintos áron nyerte el. Az előző polgármester indokolatlanul 5,7 millió forinttal megnövelte az összeget testületi döntés nélkül. A műszaki tartalom kisebbsége miatt a generálkivitelező elismerte, hogy több mint tízmillió forinttal túlszámláztak. Ezt jegyzőkönyvben is rögzítették, s megindult az ügyészi vizsgálat. A bonyolító, a Nyír-Béres Bt. igazgatója, Béres József is állítja, a szilárdhulladék-telep abroncsmosóján hét helyen repedések keletkeztek és a műgyantás szigetelőréteg a járófelületen megkopott. A generálkivitelező a meghibásodásokat tudomásul vette és annak kijavításáról június 16-áig saját költségén gondoskodik. Ezt követően már működhet a korszerű szeméttelep. — A rendőrség hatáskörébe tartozó bűncselekmény alapos gyanúját nem tudtuk megállapítani a szemétlerakó vonatkozásában. Azonban nem olyan minőségben készült el a mű, amilyennek tervezték. Az áfavisszaigénylésnél felmerült gyanúnkat továbbítottuk az APEH- hoz — mondta Koncz Sándor a Záhonyi Rendőrkapitányság megbízott bűnügyi osztályvezetője. A szakértő véleménye: a megvalósítás nem a versenykiírásnak megfelelően történt, 2300 négyzetméterrel kevesebb épült meg, így csökkentek a költségek. A hideg-meleg gépimosó berendezés sem készült el. A város önkormányzatát 17 millió forint kár érte. Működhetne — Mi korrektül elvégeztük a vállalt munkát, a műszaki átadásátvétel 1999. február 9-én megtörtént. A szükséges hatósági nyilatkozatok megszülettek, az üzembe helyezés már nem a mi feladatunk — tudtuk meg Dankó Andrástól, a Kelet-Speeck Kft. termelési igazgatójától. Nekünk, mint generálkivitelezőnek az a véleményünk, már az elmúlt évben megindulhatott volna a szemétszállítás. Öregdiák a Sóstón Nyíregyháza (KM) — A Debreceni Egyetem Öregdiák Egyesületei egész napos öregdiák-találkozót rendeznek június 10-én szombaton Sóstógyógyfürdőn a Debrecenben végzett orvosok, jogászok, pedagógusok és mezőgazdászok részére. A Hajdú és Szolnok megyei öregdiákok autóbusszal érkeznek az egyetemről. A program: 9 órakor az állat- park megtekintése, ebéd, majd utána megtekintik a múzeumfalut idegenvezetéssel, 14 órától pedig szabad program. A találkozó 18 óráig tart. Várják a Debrecenben végzett szabolcsi orvosokat, jogászokat, pedagógusokat és mezőgazdászokat. Az itteni öregdiákok június 10-én Sóstógyógyfürdőn az állatpark bejáratánál találkoznak 8 óra 45 perckor. ARCKÉP Magyari Eszter főiskolai hallgató Nyíregyháza (KM) — Eszter Nyíregyházán született, a Kodály Zoltán Általános Iskolában a Cantemusban is énekelt. Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főiskolai karán kezdte meg tanulmányait, ahol most harmadéves szolfézs-zeneelmélet-karve- zetés szakon. Ehhez képest a közelmúltban a múzeumfaluban rendezett hangversenyen — énekelt. Magyari Eszter Balázs Attila felvétele — Ennek az a magyarázata, hogy mindig nagyon szerettem énekelni. Mióta Budapesten tanulok egy zeneiskolában énektanulmányokat is folytatok. így párhuzamosan zajlik az életemben az elmélet és a gyakorlat. Gyakran szerepelek koncerteken szólóénekesként és kórustagként is. Eszter őszintén bevallja, nagyon sokat köszönhet Nyíregyházának, mert itt kapta a zene szeretetét. Enélkül üres, tartalmatlan lenne az élete. A tanulmányok nagyon sok elfoglaltságot jelentenek. Ezért a bezártságért kárpótolja a közösség. A komolyzenén kívül persze éli korosztálya tagjainak az életét, esténként sokat sétál a barátjával, akivel gyakran elmennek Szentendrére is. A Múzeumfaluban barokk és romanikus dalokat énekelt, többek között Glück, Bellini, Flotow híres dallamait. Lemaradásban a szellemiek Nyíregyháza (KSH - Malakuczi- né Póka Mária) — A keresetek reálértékének 1997 óta tartó, de egyre lassuló ütemű növekedését 1999- ben a megyében stagnálás, országosan pedig igen mérsékelt további emelkedés követte. A megfigyelt körben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete a megyében az első negyedévben átlagosan 9,5 százalékkal haladta meg 1999 azonos időszakáét, miközben a fogyasztói árak 9,8 százalékkal emelkedtek. (A reálkereseti index 99,7 százalék, országosan 101,2 százalék). A nettó keresetek növekedése legtöbb nemzetgazdasági ágban az átlag környezetében alakult, vagy azt néhány százalékponttal meghaladó volt. Kivételként említhető az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágra jellemző nagymértékű, 18 százalékos növekedés. A fizikai foglalkozásúak havi nettó keresetének emelkedése (11 százalék) meghaladta a szellemi foglalkozásúakét (8 százalék). Az eltérő ütemű fejlődés a két állománycsoport keresete közötti különbséget alig mérsékelte, annak 1,7 -szeres mértéke az országoshoz hasonló, egy lényegesen alacsonyabb színvonal mellett. A szellemi foglalkozásúak havi nettó keresete az első negyedévben átlagosan 53 ezer, a fizikaiaké pedig 32 ezer forint volt. A két állománycsoportra együttesne jellemző 41 ezer forint nettó átlagkereset az országos közel nyolctizede. A lemaradás a szellemi foglalkozásúaknál volt nagyobb mértékű. A szellemi foglalkozásúak nettó keresete a megyében a feldolgozóiparban volt a legmagasabb (66 ezer forint), amit a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ágban foglalkoztatottaké követ 64 ezer forinttal és kedvezően alakult a költségvetési intézmények közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás ágba sorolt szervezeteinél is. Az egészségügy, szociális ellátásban és az oktatásban viszont alig több (46-47 ezer forint) a kerestük, mint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, a kereskedelem, javítás ágakban, vagy az építőiparban (42-44 ezer forint). A fizikai foglalkozásúaknál legmagasabb kereset (44 ezer forint) az energiaszektorban, legalacsonyabb (25-26 ezer forint) pedig a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint a kereskedelme, javítás ágakban alakult ki. Vezetnek a finnek Nyíregyháza, Kouvola (KM) — Nyolcadik alkalommal találkoztak, ezúttal Finnországban finn-magyar testvérvárosok. A május végi rendezvényen Nyíregyházát — melynek finn testvére 19 éve Kajaani — Giba Tamás alpolgármester képviselte. Útibeszámolóján elmondta: 38 várospár adott egymásnak randevút Kouvo- lában. A globalizációban a városok helyéről, szerepéről, a testvérvárosi együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyaltak a résztvevők. Ott derült ki az is, hogy Finnország igen előkelő, tizedik helyen áll a magyarországi külföldi befektetők sorában.