Kelet-Magyarország, 2000. április (60. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-11 / 85. szám
2000. április 11., kedd Itiel«» MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Haider döntése végleges Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt lemondott elnöke visszavonhatatlannak nevezte döntését, hogy távozik a párt éléről. □ Hadifoglyok szabadon Irán vasárnap szabadon engedett újabb csaknem ötszáz iraki hadifoglyot. Az iráni hatóságok a tervek szerint hétfőn és kedden szabadon bocsátanak további ötszáz iraki hadifoglyot. □ Jön Schüssel Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, elfogadva Orbán Viktor kormányfő meghívását, április 27-én egynapos munkalátogatást tesz Magyarországon. A kétoldalú megbeszélésekre számos téma kínálkozik, ezekről azonban még korai lenne szót ejteni, az egyeztetések folynak. Katasztrófavédelemre 37 milliárd (Folytatás az 1. oldalról.) Borókai Gábor tájékoztatása szerint a kormány megállapította, hogy a védekezéshez szükséges pénzeszközök rendelkezésre állnak, a gátemelési munkák mindenhol befejeződhetnek az árhullám megérkezéséig, és gátszakadás veszélye sehol sem várható, bár ennek lehetősége nem zárható ki teljes biztonsággal. Borókai Gábor kérdésre válaszolva közölte: Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter kérte a kormánytól 2,9 milliárd forint azonnali kifizetésének engedélyezését, 11,5 milliárd forint rendelkezésre bocsátását hozzáférhető tartalékként, valamint 5,4 milliárd forint számításba vételét helyreállítási célokra. Borókai Gábor tájékoztatása szerint a külügyminiszter felkérést kapott arra, hogy készítsen előterjesztést a Romániával, Ukrajnával és Szlovákiával a közös folyószabályozások kapcsán megkezdendő tárgyalásokra. — Minden miniszter úgy gondolja, hogy az ő tárcája nehezen tudja átvészelni ezt a fajta csökkentést, különösen azok, amelyeknek a költségvetése az elmúlt évben nem inflációs mértékben növekedett, hanem kisebb százalékban — válaszolta Borókai Gábor arra a kérdésre, hogy akadtak-e kormánytagok, akik szerették volna elérni, hogy az ő tárcájukat ne érintse az elvonás. A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a kormány a múlt évben 6 milliárd forintot fordított gátépítésre, ebben az évben pedig 5,1 milliárd forint szolgálja ezt a célt a költségvetésből. Borókai Gábor utalt arra, hogy 1997 előtt minden évben egymilliárd forint alatt maradt a gátépítésre fordítható összeg, és 1998-ban is csak 1,8 milliárd forintot használtak fel e célra. Kdet^Hagpiorszíg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)310-651. E-mail -szerk kelet@iscomp.hu -hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. S^XTESZ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Szocialista győzelem Kosztasz Szmitisz, Görögország szocialista párti miniszterelnöke hétfőn hajnalban Sejelentette pártja, a Pánhellén Szocialista Mozgalom választási győzelmét APA/EPA-felvétel Halasztás Budapest (MTI) — A szervezők, a MOSZ, a MEDOSZ és a Parasztszövetség elhalasztja a keddre és szerdára tervezett agrárdemonstrációt mindaddig, amíg az országot katasztrófa- helyzet fenyegeti — jelentette be Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Arról is határoztak, hogy segítséget kívánnak nyújtani az ország árvíz által fenyegetett területein a védekezési munkálatokban. Ezért operatív bizottságot állítottak fel a segítségnyújtás módjainak összehangolására. Létrehoztak egy, a katasztrófa- helyzet utáni segítségnyújtásra koncentráló testületet is, amely az árvíz által fenyegetett térségekben bajba került gazdáknak kíván hathatós segítséget adni, például vetőmagot, takarmányt, esetleg különféle gépi munkákat. Huszonötmilliárd három év alatt Megkezdődött az önkormányzatok címzett támogatásáról szóló törvény vitája Budapest (MTI) — Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdte meg munkáját az Országgyűlés hétfőn. A miniszterelnök az árvízhelyzet kapcsán kért szót. — A kormány hétfői ülésén 37,3 milliárd forintot teremtett elő és utalt át azonnal egy árvízvédelmi katasztrófa alapba — jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésnapján. A kormányfő elmondta: az árvíz elleni védekezéshez és a későbbi kárenyhítéshez szükséges forrásokat úgy teremtik elő, hogy a költségvetés minden fejezetének célelőirányzatát — néPolgárháborút jósolnak Belgrád (KM) — Ivan Stambolic volt szerb elnök és kommunista pártvezető csaknem biztosra veszi, hogy polgárháború lesz Montenegróban. Stambolic Uzicéban a helyi televíziónak adott interjújában utalt a montenegrói nép megosztottságára, és arra, hogy két fegyveres erő létezik a köztársaságban: a jugoszláv hadsereg és a montenegrói rendőrség. Stambolic a nagyobbik jugoszláv tagköztársaságban (Szerbiában) uralkodó szegénységre utalva kizártnak tartotta, hogy ott törne ki polgárháború. Stambolic a korábbi Jugoszláviában éveken át vezető szerb politikus és Slobodan Milosevic jelenlegi jugoszláv elnök hűséges támogatója volt. hány kivételtől eltekintve — 2,1 százalékkal csökkentik. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában beszámolt arról, hogy a kormány milyen intézkedéseket hozott az elmúlt napokban az észak-magyarországi folyók áradása miatt kialakult helyzet enyhítésére. A napirend előtti felszólalásokat követően a képviselők megkezdték az önkormányzatok 2000. évi címzett támogatásáról szóló indítvány általános vitáját. A kormány 2000-ben 38 önkormányzati beruházás címzett támogatását javasolja, amelynek révén 2003-ig mintegy 25 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg — derült ki Kontrát Károly belügyi államtitkárnak a helyi önkormányzatok idei évi új címzett támogatásáról szóló törvényjavaslatról hétfőn elmondott expozéjából a parlamentben. Az államtitkár elmondta: tavaly december 15-ig összesen 49 új címzett támogatási igény érkezett be az önkormányzatoktól. Ezek összes támogatási igénye mintegy 41 milliárd forint, amelyből a 2000-re eső több mint 4 milliárdot tesz ki. Az idei évre vonatkozó költségvetési törvény címzett és cél- támogatásokra 52,3 milliárd forint előirányzatot hagyott jóvá, amelynek 80 százaléka már folyamatban lévő beruházások finanszírozását biztosítja. Ezen belül a 2000. évi új címzett támogatásokra mintegy 2 milliárd, új céltámogatásokra pedig 8,1 milliárd forintot javasol a kormány. A vitában a fideszes Bernáth Ildikó visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint politikai szempontok játszottak közre a források elosztásánál. Pozsgai Balázs (MSZP) prptekcionalistá- nak nevezte ugyan a pénzek odaítélését, de jelezte, hogy frakciója támogatja az előterjesztést. A Ház lefolytatta az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségi szabályait tartalmazó, a polgármesterek és a képviselők tiszteletdíjáról szóló, továbbá a lakástörvény módosítását célzó törvényjavaslat részletes vitáját. Hazatérés Harmincnégy felnőtt és tizenhat gyerek menekült érkezett haza hétfőn Koszovóba abból az ötszáz albánból, akik korábban menekültek Ausztráliába APA/EPA-felvétel Koszovókonferencia Budapest (MTI) — Magyarország immár rendszeresen otthont ad azoknak a rendezvényeknek, amelyek a jugoszláviai demokratikus átalakítást, és a délszláv térség politikai-gazdasági stabilitását hivatottak elő- mozdtani — áll a Külügyminisztérium közleményében. A Külügyminisztérium e tanácskozást a jugoszláv válság rendezésére irányuló törekvések jelentős eseményének tartja, hiszen a konferencián vezető koszovói, szerbiai, montenegrói, albán, bolgár, görög, macedón, olasz, román politikusok mellett a Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény főkoordinátora, az Európa Tanács, valamint az EBESZ képviselője vett részt. Pártok a második választási forduló előtt Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Az első három helyezett jelölt mérkőzhet meg az időközi képviselö-válaszás második fordulójában, vasárnap. Hogyan készülnek, mit ígérnek a fehérgyarmati, 10-es számú választókerületben megtartott első szavazás versenyben maradt jelöltjei? Lengyel János, Független Kis- gazdapárt- Fidesz-MPP: — Folytatjuk a kampányt, a napokban ismét Torgyán Józsefet várjuk. A következő megmérettetésig igyekszünk minél több emberhez eljutni, hogy a személyes találkozásokon halljuk gondjaikat, segíthessünk bajaikon. Programom változatlan: legfontosabb a szatmári térség megközelíthetőségének javítása, az M3-as és a csengeri rávezető út megépítése. Nekünk az út azt jelenti, amit a sivatagban élőknek a víz jelent. Ez hozza meg a foglalkoztatást, a jobb jövedelmet, a megélhetést. Nagy tisztelettel várom és előre köszönöm a Vállalkozók Pártja, a KDNP, valamint a MI- ÉP és az MDF szimpatizánsainak támogatását is. Szatmári kell helyzetbe hoznunk, s ehhez a 24. óra utolsó perceiben vagyunk. Nemes István, MSZP: — Nem tervezünk lármás kampányt az újabb forduló előtt, helyette inkább dolgozunk, járjuk a falvakat. Felkeressük a családokat, ismertetjük terveinket, hogy közvetlen, személyes beszélgetésen biztassuk őket, minél többen menjenek el szavazni. Felhívjuk a figyelmüket arra, ne üljenek fel teljesíthetetlen kampányígéreteknek, ötleteknek, inkább a Magyar Szocialista Párt programjára voksoljanak, amely valódi, változást akar itt a Tiszaháton, Szatmárban, ennek érdekében reális ígéreteket tartalmaz. Munkahelyteremtést, a foglalkoztatási gondok csökkentését, versenyképes mezőgazdaságot, ipartelepítést, jelentős tőkebefektetést, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését szeretnénk. Azt például, hogy az Orbán-kormány ne szüntesse meg a Mátészalka-Csenger-Zá- hony vasútvonalat, mint ahogyan a közeljövőben tervezi. Minden szavazatra számítok, amely a szatmári nép sorsának jobbra fordítását segítheti. Sértő-Radics István, SZDSZ: — Szeretném az első forduló eredményét javítani. Ez kötelességem is, hiszen sokan bíztak bennem, amit ezúton is köszönök. Az elért eredmények számomra azt igazolják, hogy 2002-ben a szabaddemokraták megerősödve, önálló, meghatározó erőként fognak részt venni a választásban. Bizonyítva ezzel azt is, hogy a választók nyitottak a középerő felé, nem tekintik igaznak a kormánypártok által hangoztatott kétpólusú rendszert. Profi kampányt folytattunk, programom nem változott. A lakáshoz jutás segítése, az autópálya építése, a közlekedés, infrastruktúra színvonalának javítása, a családok, köztük a csonka családok, a gyermeküket egyedül nevelők segítése a legfontosabb feladat. ............m