Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám
2000. március 23., csütörtök KéletW NYÍREGYHÁZI POLGÁR 7. oldal HÍREK □ Esküt tesznek Honosítási esküt tesznek ma délelőtt kilenckor az anyakönyvi hivatalban a nem magyar állampolgárok. □ Nyltnikék-napok Ezen a héten keddtől péntekig Nyitnikék-napok zajlanak a sóstóhegyi óvodában. Az odajáró kicsinyeknek sportprogramot, játékos vetélkedőket rendeznek, továbbá megismertetik őket a kézműves mesterségekkel is. □ Óvodanévadók A 3-as számú, Körte utcai óvoda ezentúl az Aranykörte nevet viseli, a Kert közi pedig a szülők javaslatára szívesen lenne Tündérkert. Ők a névadót május 26-ra tervezik. Itt a tavasz Visszavonhatatlanul itt a tavasz. Ez abból is látszik, hogy ki- és helyükre kerültek a pihenőpadok a belváros parkjaiban Szőke Judit felvétele Történelemóra a díszteremben Nyíregyháza (KM) — Rendhagyó tanítási órát tartottak tegnap a városháza dísztermében. Hetedik és nyolcadikos általános iskolások, illetve középiskolások ezentúl rendszeresen megfordulnak majd a hivatalban, ahol megismerkedhetnek az önkormányzat munkájával, megtudhatják, hogyan kell majd intézniük itt ügyeiket. A város vezetése szeretné, ha a gyermekeken keresztül szüleikhez is eljutnának az információk a hivatal működéséről. Mi is segítünk a jelöltállításban Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — A millenniumi évben az eddigi hagyományoktól eltérően nem március 15-én, hanem augusztus 20-án avat díszpolgárt Nyíregyháza. A közgyűlés legutóbbi ülésén módosította korábbi rendeletét, melynek értelmében ezentúl az államalapítás ünnepe ad alkalmat a város kiemelkedő személyiségeinek elismerésére. A Nyíregyháza Város Díszpolgára cím annak a magyar állampolgárságú vagy külföldi, belvagy külföldön élő, vagy már elhunyt személynek adományozható, aki a társadalmi, gazdasági, kulturális illetőleg egyéb területen a város lakossága érdekében hosszabb időn keresztül kimagaslóan eredményesen tevékenykedett; kiemelkedő és maradandó alkotásával jelentősen segítette Nyíregyháza fejlőAkik kaptak Nyíregyháza díszpolgárai: Baja Ferenc, Balczó András, Bárány Frigyes, Boron- kay Ferencné, Fazekas Árpáid, Fábián Lajos, Fodor Géza, Katona Béla (t), Kemény Lajos, Lengyel Miklós, Loós Tibor, Lukácskó András, Margócsy József, Nagy Sándor, Scholtz Béla, Szabó Dénes, Tárcái Zoltán, Varga Gyula, Zilahi József (t). dését, gazdagította értékeit, eredményeit, hozzájárult a város polgárai szellemi és anyagi jólétének gyarapításához. A cím évente egy személynek adományozható, s erre javaslatot bárki tehet. A javaslatnak tartalmaznia kell a címre méltó személy nevét, címét, az elismerni kívánt tevékenység ismertetését. Lapunk, a Kelet-Magyarország szeretne segítséget nyújtani a választásban. Az alábbi szelvény kitöltésével olvasóink is állíthatnak jelöltet. A kivágott szelvényeket kérjük, április 15-éig címünkre küldjék be (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.), mi pedig eljuttatjuk a polgár- mesteri hivatalba. Dönteni a közgyűlés fog májusban. VITÁNK A TÁVHÖRŐL Az igazságérzetem azonnal reagálásra késztetett, de csak most válaszolok egy bizonyos cikkre. A Nyírtávhőt vádoló olvasói levélről van szó. A Nyírtávhő válaszából kiderült, hogy a vádaskodók nagy része jelentős díjhátralékkal rendelkezik. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem léphetnek fel a szolgáltatóval szemben, ha úgy érzik, igazuk van. Nem is emiatt írok. Én is egy jelentős összeggel tartozom a Nyírtávhőnek, ami majdnem oda juttatott, hogy a szolgáltatásból kizárnak. De adtak egy utolsó lehetőséget, ami talán a hatodik volt. Két-három éve rendszeresen küldik a felszólítást, és tűrnek és várnak, hogy a fogyasztó hátha fizet. A szolgáltató mellett kell szólnom, mert a Nyírtávhő nem kér nyilvánosságot, tudatni minden olvasóval, hogy őt a fogyasztó levegőnek nézi, mármint az a része, aki nem fizet. Én is közéjük tartoztam, de a februárban adott szigorúan utolsó lehetőség után immár a hónap 13-án az új megállapodásomat kötötte meg velem a szolgáltató. És még így is én járok jól, nem a Nyírtávhő, ami éveket várt a pénzére és még éveket fog, mire letelik a hátralék részletekben történő visszafizetése. Miközben a pénz romlik. Én egy vagyok a sok közül, a város egyik lakótelepéről, de csak köszönettel tartozom a Nyírtávhőnek, hogy üyen sok fizetetten hónap után is adott lehetőséget a hátralék rendezésére. Felszólított havi rendszerességgel, a szolgáltatásból való kizárással fenyegetett, de ha kicsi hajlandóságot látott bennem a fizetésre, már eltekintett a legdurvábbtól, a meleg víz elvonásától. Köszönet érte mindannyiuk- nak, munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kíván: egy hátralékos (aki nevét nem kívánta megjelentetni a lapban — a szerk.) Drogfüggőség Nyíregyháza (KM) — Az Árpád utca 41./a alatt található a Drogambulancia. Ide várják azokat a szülőket, aggódó hozzátartozókat, barátokat, akiket közvetlenül érintenek a drogos gondok. Akik a kábítószerfogyasztás káros hatásairól, veszélyeiről, a függőségről többet szeretnének tudni szakemberektől tudhatnak meg többet szerdánként 16 órától. Telefon: 312-702. A hét végén lomtalanítás lesz Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Március 26-án, vasárnap tartja a szokásos lomtalanítási akciót a Városüzemeltetési Kht. A kertes övezetekben a házak elé, lakótelepeken a táblákkal jelölt helyekről viszik el a felesleges kacatokat. Hajdú Lajostól, a szemétszállítási ágazat vezetőjétől megtudtuk: hajnal hatkor indulnak a gépek (ezúttal több lesz, mint tavaly), és a tervek szerint estére végeznek is a lomok összegyűjtésével. Előző napra, szombatra hirdetik meg a város tavaszi nagytakarítását, kémek mindenkit, tegye rendbe saját területét, közvetlen környezetét. Tanácsos akkor kikészíteni a felesleges dolgokat. A családi házas területeken élőknek javasolják, a kukák helyére tegyék ki a lomot, a lakótelepeken pedig táblákkal jelölték (jelölik) a lomtalanítási helyet. A papírjellegű holmit tanácsos dobozban vagy zsákokban elhelyezni, ne hordja szét a szél (mint tavaly sok helyütt), a nye- sedéket, metszési hulladékot pedig zsineggel összekötni. Műanyag zsákot a cég zöld irodaházban lévő ügyfélszolgálati irodáján vagy a Bokréta utcai telephelyén lehet beszerezni. Ha véletlenül nem sikerülne befejezni vasárnap estére a lomtalanítást, hétfőn folytatják, de csak azokon a területeken, ahol előző nap nem jártak a szállító- járművek. A 26-ki lomtalanítási akció ingyenes, később már csak térítésért lehet elvitetni a kaca- tot. NAGY GYULÁNÉNAK Nyírtelek-Bedőbokorba Születésnapod alkalmából nagyon sok szeretettel köszöntünk: szerető férjed, gyermekeid. (419I85/1K) KEDVES GÁBORNAK Nyíregyháza, Fenyő u. 56. Névnapod alkalmából sok-sok szeretettel köszöntünk és kívánunk részedre nagyon jó egészséget Hajdúböszörményből: a Takács család. (419332/1K) OROSZ JÁNOSNÉNAK Nyíregyházára Nagyon sok boldog születésnapot kíván számodra: édesanyád, keresztfiad Jancsi és Zsolti, Erika és Angéla családja. (4i95h/iki KÉPÍRÓ GÁBORNAK Demecserbe Sok boldog névnapot kívánunk: szüleid és testvéred, Sanyi. (418351/1T) SOLTÉSZ BEÁTÁNAK Tiszanagyfaluba Névnapod alkalmából szívből gratulálunk és sok boldogságot kívánunk: apa, anya, öcsi, Csilla és nagyi. (419547/2T) GULÁCSI PÁLNAK Nyíregyházára és GULÁCSI ILONÁNAK Ibrányba Születésnapotok alkalmából nagyon sok szeretettel köszönt és hosszú, boldog életet, erőt, egészséget kíván: anyu, apu és Zoli. J r (419745/1K) MÓDYNÉ CSELÉNYI MÓNIKÁNAK Nyíregyházára „ Soha ne érje bánat a te kicsi szívedet, öröm és boldogság kísérje egész életedet!” Születésnapod alkalmából szívből köszönt: Dudu, Ilos, anya, apa, Mici, dédi, Kuca és az egész família. SZILÁGYI ZSOLTIKÁNAK Nyíregyházára 4. születésnapod alkalmából nagyon boldog, felhőtlen gyermekéveket kíván: anya, apa, nagymama, nagyapa. (419574/1K) Díszpolgárnak Javaslom Ajelölt neve, elme:.............................................................................. ........ Az elismerni kívánt tevékenység:.............................................................. A javaslattevő neve: .................................................................................... Járda-tábla Nagyon jó ötlet volt ennek a táblának az elhelyezése. Egyik lábát a járdába betonozták az Erdő soron, így akár szlalo- mozhatnak is a gyerekek Szóke Judit felvétele Fizetési haladékot adtak PRIZNITZ NIKOLETTÁNAK Sóstóhegyre 8. születésnapjára „Soha ne érje bánat a te kicsi szívedet, Öröm és boldogság kísérje életedet.!" Nagyon sok boldog szülinapot kíván számodra: nagymama, Jancsi, Erika, Zolti, anyukádék. SIKORSZKI GÁBORNAK Vasmegyerre Születésnapod és névnapod alkalmából nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánunk: apa, anya és testvéreid Pisti és Kata. (419737/1K) DAJKA GYULÁNÉNAK Nagyhalász, Arany J. u. 219.-be Születésnapja alkalmából nagyon sok boldogságot, hosszú életet és egészséget kívánunk: fia Gyula, menye Klári, unokái Renáta és Alexandra. (419582/1T) KOSA BÉLA és neje AJPEK ROZÁLIA 50. házassági évfordulótok alkalmából jó egészséget és sok boldogságot kíván: szerető húgod, lányod, vejed, menyed, unokáid, keresztfiad.