Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-18 / 41. szám

2000. február 18., péntek MsíW ORSZÁG, VILÁG 2. oldal □ Élelem nincs veszélyben A tiszai cián- szennyezés semmilyen módon nem kerülhet bele az élelmiszerekbe, így nem befolyásolja a magyar élelmiszerek kivitelét sem. □ Zsirinovszkijt elutasították Az orosz választási bizottság csütörtökön elutasította Vlagyimir Zsirinovkij elnökjelöltségének be­jegyzését, mivel a Liberális Demokrata Párt ve­zérének vagyonbevallása hiányos volt. □ Kitűzték a whiskys ügyét Május 17- ére tűzték ki az első tárgyalási napot a whiskys rabló perében. Egy rendbeli, több emberen elkövetett emberölés kísérletével, 27 jórészt fegyveresen elkövetett rablással, illetve lőfegy­verrel visszaélés bűntettével vádolják. Stagnálás nagy kilengésekkel (Dunainvest Tőzsdeügynökség Rt. Elemzési Osztály) Majdnem 4 százalékot növekedett szerdától szerdáig a BUX. Ez részben köszönhető volt a jó nemzetközi rész­vénypiaci környezetnek, részben a jó hazai makrogazda­sági adatoknak. Ez utóbbinak volt jó példája a 10 százalé­kos (vártnál sokkal jobb) fogyasztói árindex, melynek nyomán még az MNB is csökkentette a reprokamatokat. A Thomson Bankwatch is csatlakozott más hitelminősí­tőkhöz és javította Magyarország hitelbesorolását BBB+- ra. Mindezen kedvező körülmények sajnos még nem let­tek volna elegendőek az index feltomázásához, ha nem indul be egy hatalmas emelkedés a Matáv piacán. Ha megnézzük az egyes papírokat, akkor csak a vegyipari (Borsodchem, TVK) és a távközlési informatikai (Matáv, Synergon) papírok tudtak emelkedni, valamint a Zalake- rámia. Ha a Matávot leszámítanánk, akkor az index akár csökkenhetett is volna. A Matáv vételekben a gyorsjelen­téseken túl anyacégének, a Deutsche Telecomnak a szár­nyalása is szerepet játszhatott. A világpiacon egyre ma­gasabbra értékelik a telekommunikációs és informatikai részvényeket, ez segítette a Synergont is vártnál rosszabb eredménye ellenére. A Zalakerámia 10 százalék feletti tel­jesítménye talán adósságainak várható átütemezésével függhet össze, konkrét, igazán kedvező hír nem jelent meg. Egyébként sem jött ki sok vártnál jobb gyorsjelen­tés. A Matáv és a MÖL, a Richter és talán egy kicsit a Borsodchem teljesítette túl a várakozásokat. Elég sok pa­pír teljesített viszont a vártnál gyengébben. A vezető részvények árváltozásai febr. 16. febr. 9. vált. Ft vált.% Bchem 11 495 II 100 395 3.6 Démász 21 500 22 400-900 4.0 Egis 12 850 13 100-250-1.9 Grabo 2755 2880-125 4.3 Matáv 2440 2130 310 14.6 Mól 5210 5240-30-0.6 OTP 16 200 16 245 45-0.3 Pannonplast 6595 6550 45 0.7 Rába 2400 2410-10 00.4 Richter 19 000 19 400 400-2.1 Synergon 3350 2950 400 13.6 TVK 5430 5400 30 0.6 Zkerámia 2515 2270 245 10.8 <co> CEHMEÁl BRÓKEK <Ä> ___KFT___ 4400 Nyíregyháza, Egyház u. 11.1/4. Telefon: 42/501-190, Tel./Fax: 42/400-093 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. TeL/fax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet®iscomp.hu -hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. L__ Lapunk eladott példányszámát ~vt*,isi rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 715 forint, negyedévre 1990 forint, fél évre 3990 forint, egy évre 7790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Cián­szemlén Margot Wallström, az Európai Bizottság kör­nyezetvédelmi biztosa, Pepó Pál környezetvé­delmi miniszter társa­ságában Szolnokon tá­jékozódott a Tisza cia- nidszennyezödés utáni állapotáról. A képen Romica Tomescu ro­mán környezetvédel­mi miniszter, Margót Wallström és Pepó Pál a szemle utáni sajtótá­jékoztatón MTI-felvétel Sziliciumvölgy a nyíri homokon Elhelyezték tegnap Nyíregyházán a Flextronics International alapkövét Gazdákat képeznek Rakamaz (DM) — A raka- mazi gazdakör és a műve­lődési ház március 8-ig (szerdánként) 18 órától Gaz- dainfó címmel előadásso­rozatot szervez. A foglalkozásokon a vi­lágcégek szakemberei tarta­nak előadásokat. A gaz­dák és az érdeklődők megis­merkedhetnek a forgalma­zók és a gyártók legújabb kutatási eredményeivel, nö­vénytermesztési technológi­ákkal. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Hamarosan sziliciumvölgyet találhatunk a nyírségi homo­kon, hiszen júniustól nyom­tatott áramkörök gyártásá­val egy új iparág veti meg lábát a Nyírség központjá­ban. Nem volt könnyű visszafogottan méltatni a Flextronics Interna­tional nyíregyházi beruházását, melynek látványos munkálata a február 17-ei ünnepélyes alap­kőletétellel vette kezdetét. A bevezetőben idézett kijelentéssel Mészáros Gyula, a Flextronics International területi igazgatója rámutatott: az elektronikus al­katrészek gyártására épülő 10 ezer négyzetméteres csarnok év végéig 1000-1500 embernek ad majd munkát, de a jövőben mint­egy 3 alkalmazott foglalkoztatá­sával számolnak. — A megyeszékhely és a régió életében történelmi jelentőségű az amerikaiak befektetése, hi­szen ezután már nemcsak az élelmiszeriparáról lesz ismert e térség — emelte ki Csabai Lászlóné. Nyíregyháza polgár- mestere hozzátette: bízik abban, hogy a Flextronics kedvező ta­pasztalatai más befektetők ér­deklődését is felkeltik. — A kormány üdvözöl és tá­mogat minden olyan törekvést, amely a hátrányos helyzetű tér­ségek mielőbbi felzárkózását se­gíti. Ezért öröm jelen lenni az amerikai multinacionális válla­lat kelet-magyarországi beruhá­zásának indításánál — említette köszöntőjében Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium állam­titkára. Mint elmondta, a kor­mány többek között azzal is se­gít, hogy elsőbbséget biztosít az autópálya, közte az M3-as építési programjának. Találkozó Az olasz elnök Carlo Azeglio Ciampi (balra) talál­kozott az egyiptomi külügyminiszterrel Amr Mussa-val Kairó­ban, azért, hogy ápolja a két ország közötti kulturális és kereske­delmi kapcsolatokat APA/EPA-felvétel Ha fizetni kell, az Esmeralda belebukik Perth (MTI) — A ciánszennyező vállalatban résztulajdonos auszt­rál cégnek jó oka van arra, hogy elhárítsa felelősségét: ha felelős­nek bizonyul a szennyezésért és kártérítésre kötelezik, csődbe jut és eltűnik a piacról — írta csütör­töki perth-i jelentésében a dpa né­met hírügynökség. Az Esmeralda, amely tavaly áprilisban kezdte meg az aranyki­nyerési tevékenységet Romániá­ban, 25 százalékban a vezetőségé, maradék tőkerésze pedig külön­böző résztulajdonosok között osz­lik meg. A cég saját adatai szerint rengeteg munkájuk és mintegy 28,2 millió dollárjuk fekszik a ro­mániai aranykitermelésben. Min­denekelőtt azonban türelemre volt szükségük, hogy a Remin SA román állami bányászati kon­szernnel a közös tervet megvaló­sítsák. Az Esmeralda becslései szerint Nagybányán az alkalmazott mód­szerrel 480 ezer uncia arany és 2,2 millió uncia ezüst termelhető ki. Az évi kitermelés 50 ezer uncia arany és 250 ezer uncia ezüst. Technika lesz, de a tiszt kevés Véradás a Praktikerben Nyíregyháza (KM) — Va­sárnap délelőtt 10-14 óra kö­zött véradás lesz a Praktiker Áruház területén. A Magyar Vöröskereszt megyei szerve­zetének szakemberei azt re­mélik, sokan segítenek majd, mert nagy szükség van a vérkészítményekre. Román beismerés Nagybánya (MTI) — Románia nem akarja elrejteni vagy kiseb­bíteni a ciánbaleset hatásait — Nyírbátor (KM - Gy. L.) — A Nyírbátori Határőr Igazgató­ságnak a legnagyobb gondot egyre inkább a szervezett nemzetközi embercsempészet jelenti. Ezt Seres József dandártábornok, az igazgatóság vezetője mondta a tegnapi sajtótájékoztatón, melyet az éves munkát értékelő tiszti ér­tekezlet szünetében tartottak. Jellemző, hogy tavaly 1088 határsértőt fogtak el, tizenöt eset­ben rendeltek el nyomozást isme­retlen embercsempészek ellen. Élő és friss példa volt a csütörtök­re virradó eset, amikor az ember- csempészek öt, erre a „speciális feladatra” átalakított személyko­csival 180-nal száguldva sem a ha­tárőröknek, sem a rendőröknek nem álltak meg. Miután kelepcé­be kerültek Pátrohánál, a határ­sértőket hátrahagyva elmenekül­tek. A friss eset hűen illusztrálja, hogy az embercsempészek egyre kíméletlenebbek mind a hatóság embereivel, mind a határsértők­kel szemben. Újabban nem ritka, hogy 50-100 fős csoportokat szök­tetnek, hiszen így nagyobbat le­het „kaszálni”. A 240 millió forintos költségve­tésükben eredetileg nem szerepelt a közösségi szállás fenntartása (1944 illegális bevándorlót „láttak vendégül” tavaly), melyre 80 mil­lió forintot vontak el más terüle­tekről. Az igazgatóság készül az EU-csatlakozásra, a „schengeni határok” őrzésére, jelenleg 191-en tanulnak, 63-an intenzív nyelv- tanfolyamon vesznek részt. Ugyanakkor kevés a tiszt — nem elég vonzó a pálya —, tiszthelyet­tes pénzhiány miatt nincs elég. Kovács Dezső dandártábornok, a február 1-jén kinevezett rendé­szeti főigazgató, a Határőrség or­szágos parancsnokának első he­lyettese elmondta: a keleti — első­sorban az ukrán — határszaka­szon a technikai korszerűsítés fo­lyamatban van. A határregisztrá­ciós eszközök mellett a napokban helyezik üzembe a németektől ka­pott éjjellátó berendezéseket, s végre — legkésőbb tavasszal — megvalósul a Niva-program: új te­repjárók váltják fel a régi és nagy fogyasztású GAZ kocsikat, s ezál­tal mozgékonyabbá is válik a határőrség. A nyírbátori igazga­tóság a fejlesztések területén el­sőbbséget élvez. Tíz százalékkal több a vállalkozás idézte csütörtökön az AP hírügy­nökség a Szolnokon nyilatkozó Romica Tomescut, az ország kör­nyezetvédelmi miniszterét. Nagybányai keltezésű anyagá­ban az amerikai hírügynökség tudósítója úgy fogalmaz, hogy Románia ezzel — első alkalom­mal — elismerte azt, mily nagy is a környezet szennyezésének mértéke, az érintett térség ökoló­giai katasztrófájának nagyság­rendje. A miniszter sajnálatát fejezte ki a szerencsétlenség miatt, me­lyet úgymond nem kívánt sem az Aurul bányatársaság, sem pe­dig Románia. Nyíregyháza (KSH-Szabó Sán- dorné — Megyénkben 1999. év vé­gén 35 500 helyi székhelyű műkö­dő gazdasági szervezetet regiszt­ráltak. Év közben a szervezet­szám az országossal egyezően 10 százalékkal, több mint 3000-rel bő­vült, negyedévente szinte egyen­letes ütemben. A vállalkozások körének gyarapodása megköze­lítően azonos mértékben érintette a társas és egyéni formában működőket. A megye gazdasága már 10 ezer társas vállalkozással rendel­kezik, amelynek négytizede jogi személyiségű. Ezen belül a kor­látolt felelősségű társaságok el­terjedése 90 százalékos rész­aránnyal meghatározó. A jogi személyiség nélküli vállalkozá­sok között ugyanilyen arányt képviselnek a betéti társaságok. Számosságát tekintve az egyéni vállalkozói kör meghatározó, tu­lajdonosaik 22 ezret működtet­tek. A megyei alapítású szerve­zetek több mint negyede az év végén gazdasági társaság, hatti­zede egyéni vállalkozás, 7 száza­léka nonprofit szervezet, 2 száza­léka költségvetési és társadalom- biztosítási szervezet, további ré­sze szövetkezet és egyéb társas vállalkozás. A működő szerveze­tek között 170 társas vállalkozás volt átalakulásra kötelezett. Az elmúlt évekhez hasonlóan az éves számbeli gyarapodás csak­nem egésze a legfeljebb 10 mun­kavállalót foglalkoztató vállalko­zások körében következett be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom