Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-31 / 305. szám

1999. december 31., péntek Kelet«» év végi 8. oldal ______I Petőfi Sándor A farkasok dala Süvölt a zivatar A felhős ég alatt, A tél iker fia, Eső és hó szakad, Kietlen pusztaság ez, amelyben lakunk; Nincs egy bokor se’, hol Meghúzhatnák magunk. Itt kívül a hideg, Az éhség ott belül, E kettős üldözőnk Kínoz kegyetlenül; S amott a harmadik A töltött fegyverek. A fehér hóra le Piros vérünk csepeg. Fázunk és éhezünk S átlőve oldalunk, Részünk minden nyomor... De szabadok vagyunk! Pest, 1847, január (1823. január 1-jén született Petőfi Sándor.) fj-JsíL, Kincsek a faluban A Sóstói Múzeumfalu tágas portáján többnyire csak a nemes egyszerűségűkben pompázó régi, szép épületeket csodáljuk meg sétánk során. Pedig a házak, kúriák berendezése is sok érdekességet rejteget. A szilveszterre és újévre való tekintettel, most néhány olyan tárgyat mutatunk be a múze­umfalu kincseiből, amelyet bizonyára mi is kiraknánk az ünnepi asztalra, és akár szí­vesen is használnánk. Tajtékpipa, nemesi címerrel, ezüst kupak­kal Hordó, korsó Korsó, fából készült vizesedények Elek Emil felvételei Nyíregyházi Zorba görög földön Szakály György sikerei öt földrészen • Az ünnepelt művész tanítani készül A művész albumából Marik Sándor Athénban Zorbát táncolni ki­vételes lehetőség. Szakály György nemcsak ott táncol­hatta, hanem a görög társu­lattal Amerikában, Mexikó­ban is — kirobbanó sikerrel. — Több jelölt közül választott a görög koreográfus, ami nagy elismerés. Ráadásul az előadá­sok után többször megkérdezték tőlem, hogy valóban görög va­gyok-e. Sajnáltam, hogy csaló­dást kellett okoznom — eleveníti fel a történetet a nyíregyházi gyökereit mindig szívesen han­goztató táncművész, aki meg is ragadja az alkalmat, hogy el­mondja: Szívesen jön haza — Örömmel táncolok otthon, szülővárosomban. Egy művész számára ritka, kivételes élmény, ha a közönség állva, tapssal ün­nepli. Legutóbb Nyíregyházán, a szabadtéri színpadon, a Macskák bemutatóján ez történt. Számom­ra többet jelent, mint bármelyik külföldi siker, elismerés. Ha hív­nak, mindig szívesen megyek haza. Szakály György népszerű, kedvelt a művészvilágban, vala­kinek mindig vendége: néhány héten belül Psota műsorában a Madách Színházban, Frideri­­kusz Szubjektívjében, Galambos Lajos Dáridójában járt. Az Ope­raház társulatával decemberben a változatosság kedvéért Zorbát táncolta Pesten. — Illik hozzám ez a szerep, be-Szakály György le tudom élni magam, de csak a szerepbe, mert Zorba életfilozófi­ája elég messze áll tőlem — avat be a kulisszatitkokba, néhány órával szereposztásának vasár­napi premierje előtt. Adódik is a kérdés: izgul? — Reggel óta nem foglalkozom mással, csomagolom az apró ajándékokat, írogatom a kis kár­tyákat, tulajdonképpen teljesen leköt — magyarázza —, de szíve­sen beszélek is róla. A szerepben engem az örök újrakezdés, a fel nem adás, az el nem keseredés, az örök életigenlés foglalkoztat. Amitől profi Este, a premieren kíváncsian vártam, hogy Szakály György színre lépjen. Amikor meglát­tam, egy bő tizenöt évvel koráb­bi beszélgetésünk gondolata vil­lant föl. Akkor egy rendezői inst­rukciót idézett a művész: „Ahogy belépsz, azzal fejezd ki a világmindenséget!” Amint Zor­­baként berobbant és kezeit ma­gasba emelve megállt, majd vé­gighordozta tekintetét — már el is dőlt a dolog. Attól kezdve ural­ta a színpadot. Azért kedvelt, ke­resett sztár Szakály György, mert profi módon meg tud felel­ni az első pillanatban lehetetlen­nek látszó feladatoknak is. Pá­lyája csúcspontján van még, de már tudatosan készül az összeg­zésre, a váltásra. Néhány napja lépett 45. életé­vébe. — Hálás vagyok a sorsnak, hogy nemcsak eltáncolhattam a balettművészet szinte minden jelentős férfi szerepét, hanem kö­zülük néhányat kimondottan ne­kem koreografáltak, az én testal­katomra írtak, Spartacust, Jean Soréit — vallja. — Ma már tu­dom, nem kellett volna mindet eltáncolni, mert nem mindegyik­től lettem több, jobb, s azok he­lyett az energiámat másra kel­lett volna fordítani, de fegyelme­zetten, jól igyekeztem megfor­málni mindet. Reflektorok nélkül A művész programja most is gazdag: az ezredik Macskák, amelyből még húsz előadást vál­lalt a felkínált negyvenből, janu­árban Rómában a Mandarint táncolja immár ötödik megfor­málásban, aztán olasz körút kö­vetkezik más szerepekkel, és — sok sok tanulás, a Táncművésze­ti Főiskolán. Életének új szaka­sza következik nemsokára, amely törvényszerűen már nem a reflektorok fényében zajlik. A művész tanítani készül. Az utód — Tudja, hogy táncolok, de az édesanyját, aki szintén az Operaház szólótáncosa, sokkal szívesebben nézi. Én jobban szeretném, ha nem folytatná szülei hivatását, ami kívülről szép és látvá­nyos, de irgalmatlanul ne­héz, hamar elégeti az em­bert. Soha nem kértem, hogy produkálja magát, próbálom kerülni, hogy be­leszagoljon a sikerbe. Kor­csolyázni viszem, számító­gépen ügyködhet. Sajnos, hihetetlenül jó ritmusérzé­ke van. Meglátjuk... Annak nagyon örülök, hogy Nyír­egyházát megszerette, cso­dálja a múzeumfalu aprócs­ka házait, imádja a gyönyö­rű állatpark vadjait, háziál­latait. Amikor tehetjük, ha­zamegyünk a nagymamá­hoz. Szakály Bence, 5 éves a papa Macska-szerepében A táncos névjegye Szakály György táncművész, Nyíregyháza, 1955. XII. 15. ♦ Tanulmányai; Állami Balett­­intézet (1967-76), Vaganov^ Intézet, Leningrád (1976-77). * ♦ Életút: 1977-79 az Operaház kartáncosa, 1981- szólista, 1982- magántáncos, 1991 a balettegyütes művészeti ve­zetője, 1992-95 balettigazga­tó, 1985-88 a Dortmundi Ope­ra vendégszólistája, 1988-91 a Bonni Opera első szólistá­ja, 1987-89 a Szegedi Balett vendégszereplője, balettmes­tere, 1993-95 a Táncmű­vészeti Főiskola balettmeste­re. Liszt Ferenc-díj (1985), Érdemes művész (1988), MSZOSZ-díj (1990), Kossuth­­díj (1990) ♦ Fő szerepei: 26 részes fölso­rolás, közte Mandarin (A csodálatos mandarin), Cras­­sus, Spartacus (Spartacus), Mercutio, Lőrinc barát (Ró­meó és Júlia), Oberon, Zu­­boly (Szentivánéji álom) Ju­lien Soréi (Vörös és fekete), Herceg (A hattyúk tava), Othello (A velencei mór), Karenin (Anna Karenina). Bagolyvár a míves almáriumon Egy kuvikkölyök annyira megszerette őket, hogy a kútkáván várta a házaspárt Lefler György Csakis bagoly! Legyen az születés-, névnap, sátoros, avagy anélküli ünnep, annyi bizonyos: Iván Istvánná, Ma­rika, az egyik nyíregyházi biztosító ügyfélszolgálatá­nak vezetője számolhat vele, hogy bagolygyüjteménye gyarapodni fog. A családtagok, a barátok, a kol­légák már ismerik e kedves hó­bortját, és igyekeznek is a jeles alkalmakkor a míves almáriu­mon található bagolyvár népét gazdagítani. E tollpamacsos jószág, miként az éjjeli vadászatok során, nesz­telenül röppent az életébe. A for­rása pedig a kállósemjéni For­rástanya szolgálati lakása volt, ahová egykor a férjével ifjú mezőgazdasági szakemberek­ként érkeztek. Az ódon épület hatalmas padlása — mint kide­rült — baglyokat rejtett. Egy ku­vikkölyök annyira megszerette őket, hogy a délutáni munkából már a kútkáváról, a kerítésről várta a házaspárt. Táplálták is becsülettel. Egyszer azonban végzetes baleset történt: a madár nekirepült a Trabantnak, s halá­lát lelte. A kedves kis jószág, hogy végleg mégse vesszen, hát kitömették az apró kuvikot, amely aztán máig a szobából kémlel okos szemeivel, s figyeli az övéi gyarapodását. Mert van ott mindenféle: a vá­sári portékától a barcelonai márványig sok bagoly. Egészen pontosan negyvenhét, nem szá­molva a baglyos mütyürkéket, a zsebkendőt, törülközőt, lábtörlőt, stb. A praktikumot tekintve is széles a skála: a papírkéstől a tü­körig fellelhető a bagolymotí­vum. A lakás éke egy nagykállói népi iparművész alkotása: a negyvenéves akácfa törzséből ki­faragott, másfél méteres gyöngy­bagoly. A két évvel ezelőtti szüli­­napon lepte meg vele a férje. A meglepetés annyira jól sikerült, hogy ijedtében elejtette a kezé­ben tartott kocsonyát, amikor teljesen gyanútlanul, egyedül nyitott be a sötét előszobába. So­káig együtt reszketett a kocso­nyával, merthogy tolvajnak vél­te az alakot. Többen kérdezték már: miért éppen a baglyot választotta. Azért, mert a titokzatos éjjeli madár neki mindig az az" esetlen, kedves kis kuvikkölyök marad, amely egy életre megszerettette kerek szemű, tollas-füles népét. Néhány darab a Bubo családból a szerző felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom